„TIZENÖT évesen megkeresztelkedtem, fél évvel később pedig kisegítő úttörő lettem. Egy év elteltével jelentkeztem általános úttörőnek. A középiskola befejezése után felajánlottam, hogy ott szolgálok, ahol nagyobb szükség van hírnökökre. Szerettem volna elköltözni a városból, és a nagymamámtól is, aki nem volt Jehova Tanúja. Nagyon letört, amikor a körzetfelvigyázó közölte, hogy a szülővárosomat jelölték ki a területemnek. De persze próbáltam elrejteni előle a csalódottságomat. Lógó orral elmentem, és átgondoltam a szavait. Ezt mondtam a prédikálótársamnak: »Pont úgy viselkedem, mint Jónás. De ő végül mégiscsak elment Ninivébe. Én is ott fogok szolgálni, ahová kijelöltek.«

Már négy éve úttörőzöm a szülővárosomban, és látom, milyen bölcsen tettem, hogy elfogadtam az irányítást. Leginkább a szemléletmódommal volt baj. Most már nagyon élvezem a szolgálatot. Az egyik hónapban 24 bibliatanulmányozást vezettem. Jehovának hála még a nagymamámmal is elkezdtem a tanulmányozást, pedig ő korábban ellenséges volt.”

A Fidzsi-szigeteken egy hölgynek, aki tanulmányozta a Bibliát, választania kellett, hogy a kongresszusra menjen el, vagy a férjével egy rokonuk születésnapi bulijába. A férje elengedte a kongresszusra. A feleség megígérte, hogy utána még csatlakozik az ünneplőkhöz. De amikor hazaért a kongresszusról, úgy érezte, hogy nem kellene kitennie magát ilyen hitpróbának, ezért otthon maradt.

Közben a férj elmondta a rokonoknak, hogy a „Tanú-gyűlés” után a felesége is velük lesz. Ők azonban így vélekedtek: „Nem fog eljönni. Jehova Tanúi nem ünneplik a születésnapot!” *

Mint utólag kiderült, a férj nagyon büszke volt a feleségére, amiért az kiállt a hite mellett, és hallgatott a lelkiismeretére. Így később a hölgy tanúskodni tudott a férjének, és másoknak is. A férje végül elfogadta a bibliatanulmányozást, és ő is elkezdett járni az összejövetelekre.