„VÁLASZTOTT edényem ő, hogy elvigye a nevemet a nemzeteknek és királyoknak” (Csel 9:15). Az Úr Jézus egy olyan zsidó férfiról mondta ezt, aki nemrég tért át a keresztény hitre, és Pál apostolként vált ismertté.

Az egyik „király”, akinek Pál tanúskodott, Néró volt, a római császár. Biztosan félelmetes lenne, ha egy ilyen uralkodó előtt kellene megvédened a hitedet. Pál mégis arra ösztönözte a keresztényeket, hogy kövessék a példáját (1Kor 11:1). Ebben segít, ha megvizsgáljuk, mi történt vele az akkori jogrendszerben.

A mózesi törvény Izrael földjének a törvénye volt, és a hívő zsidóknak mindenhol máshol is erkölcsi mérceként szolgált. I. sz. 33 pünkösdje után Isten igaz imádóinak már nem kellett megtartaniuk a mózesi törvényt (Csel 15:28, 29; Gal 4:9–11). Ennek ellenére Pál és más keresztények nem beszéltek tiszteletlenül a törvényről, így zavartalanul tudtak tanúskodni számos zsidó közösségben (1Kor 9:20). Pál sokszor felkereste a zsinagógákat, ahol olyanoknak prédikálhatott, akik ismerték Ábrahám Istenét, és akiknek érvelhetett a Héber Iratok alapján (Csel 9:19, 20; 13:5, 14–16; 14:1; 17:1, 2).

Az apostolok úgy döntöttek, hogy Jeruzsálem legyen az első olyan központ, ahonnan a prédikálómunkát irányítják. Rendszeresen tanítottak a templomban (Csel 1:4; 2:46; 5:20). Időnként Pál is ellátogatott Jeruzsálembe, és az egyik ilyen alkalommal őrizetbe vették. Ezzel egy jogi procedúra vette kezdetét, amelynek kapcsán végül Rómába került.

Hogyan vélekedtek a római hatóságok a Pál által hirdetett hitnézetekről? Ehhez hasznos tudnunk, hogy általában véve milyen volt a vallások megítélése Rómában. A birodalomban élő különböző nemzetiségű csoportokat nem kényszerítették a vallásuk feladására, kivéve, ha az szerintük veszélyt jelentett az államra vagy a közerkölcsre.

 Róma a zsidóknak széles körű jogokat biztosított. A kereszténység bölcsője című könyv kijelenti: „A Római Birodalomban a judaizmus kiváltságos helyzetet élvezett . . . a zsidók szabadon gyakorolhatták vallásukat, és felmentették őket a birodalom isteneinek tisztelete alól. Saját közösségükön belül saját törvényeiket alkalmazhatták”. Ezenkívül a katonai szolgálat alól is felmentést kaptak. * Pál felhasználta a zsidó hitre vonatkozó római törvényeket, miközben a kereszténységet védte a római hatóságok előtt.

Pál ellenségei többféle módszerrel próbálták az apostol ellen fordítani az embereket és a hatóságokat (Csel 13:50; 14:2, 19; 18:12, 13). Vegyünk most nagyító alá egy ilyen esetet. A jeruzsálemi gyülekezet vénei hallottak arról a szóbeszédről, hogy Pál „a Mózestől való elpártolásra” tanítja a zsidókat. Az ilyen híresztelések miatt néhány újonnan keresztény hitre tért zsidó úgy vélhette, hogy Pál nem tiszteli Isten rendelkezéseit. Ráadásul a szanhedrin kimondhatta volna, hogy a kereszténység elpártolást jelent a judaizmustól. Ha ez megtörténik, akkor megbüntethették volna azokat a zsidókat, akik keresztények lettek, vagy akik kapcsolatot ápoltak a keresztényekkel. A társadalom kirekesztette volna őket, és nem tanúskodhattak volna a templomban vagy a zsinagógákban. Ezért a vének azt tanácsolták Pálnak, hogy cáfolja meg a szóbeszédet: menjen el a templomba, és tegyen meg valamit, amit Isten ugyan nem vár el tőle, de nem is kifogásolható (Csel 21:18–27).

Pál megfogadta a tanácsukat, így többször is alkalma nyílt a jó hír védelmezésére és törvényes megerősítésére (Fil 1:7). A templomban a zsidók zavargást keltettek, és meg akarták ölni Pált. A római katonai parancsnok őrizetbe vette az apostolt. Amikor már majdnem megkorbácsolták, Pál elmondta, hogy római polgár. Így aztán Cezáreába vitték, ahonnan a rómaiak Júdeát kormányozták. Pálnak itt kivételes lehetőségei adódtak arra, hogy bátran tanúskodjon különböző tisztviselők előtt. Ennek köszönhetően alighanem olyanok is jobban megismerhették a keresztény hitet, akik azelőtt nem sokat tudtak róla.

A Cselekedetek könyvének a 24. fejezete leírja, amint Pált kihallgatja Félix, Júdea római kormányzója, aki már tudott egyet s mást a keresztények hitéről. A zsidók azzal vádolták Pált, hogy legalább háromféleképpen megsértette a római törvényt. Azt állították, hogy birodalomszerte zendüléseket szított a zsidók között, egy veszélyes szekta vezetője, és megpróbálta megszentségteleníteni a templomot, mely akkoriban Róma védelmét élvezte (Csel 24:5, 6). Ezek alapján a vádak alapján halálra is ítélhették volna.

A ma élő keresztények sokat tanulhatnak abból, ahogyan Pál reagált ebben a helyzetben. Nyugodt és tiszteletteljes maradt. A mózesi törvényre és a próféták írásaira hivatkozott, valamint arra, hogy joga van az ősatyái Istenét imádni. A római törvények szerint ez a jog a többi zsidót is megillette (Csel 24:14). Pál idővel a következő kormányzó, Porciusz Fesztusz és Heródes Agrippa király előtt is beszélhetett a hitéről.

Mivel szeretett volna pártatlan kihallgatást, végül kijelentette: „A császárhoz fellebbezek!” A császár a kor legnagyobb hatalmú uralkodója volt (Csel 25:11).

Egy angyal később ezt mondta Pálnak: „A császár elé kell állnod” (Csel 27:24). Néró császár az uralkodása kezdetén leszögezte, hogy nem minden ügyet ő maga fog megvizsgálni. Az uralkodása első nyolc évében rendszerint átadta valaki másnak ezt a feladatot. Egy könyv azt írja, hogy amikor Néró beleegyezett, hogy ő ítélkezzen egy ügyben, akkor a saját palotájában volt a tárgyalás,  ahol igen tapasztalt és befolyásos tanácsadók vették körül (The Life and Epistles of Saint Paul).

A Bibliából nem derül ki, hogy Pált maga Néró hallgatta-e ki, és ő hozott-e ítéletet, vagy valaki mást bízott meg az ügyével, aki aztán beszámolt róla neki. Bárhogy volt is, Pál biztosan elmagyarázta, hogy ő a zsidók Istenét imádja, és mindenkit arra buzdít, hogy adja meg a kellő tiszteletet a kormányzatnak (Róma 13:1–7; Tit 3:1, 2). Úgy tűnik, Pál sikeresen védelmezte a jó hírt a magas rangú tisztviselők előtt, mivel a császári törvényszék szabadon engedte (Fil 2:24; Filem 22).

Jézus felkészítette a tanítványait: „kormányzók és királyok elé fognak hurcolni benneteket énértem, tanúságul nekik és a nemzeteknek” (Máté 10:18). Kiváltság, ha valaki ilyen módon képviselheti Jézust. A jó hír védelme érdekében tett erőfeszítéseink jogi győzelmeket eredményezhetnek. Természetesen a tökéletlen emberek döntései nem tudják maradéktalanul biztosítani, hogy törvényesen hirdethessük a jó hírt. Az elnyomástól és az igazságtalanságtól csak Isten királysága fog végleg megszabadítani minket (Préd 8:9; Jer 10:23).

Mindamellett már ma is dicsőséget szerezhetünk Jehova nevének, amikor megvédjük a hitünket. Pálhoz hasonlóan próbáljunk higgadtan, őszintén és meggyőzően beszélni. Jézus ezt mondta a követőinek: „[ne] próbáljátok el előre, hogyan adjátok elő védekezéseteket, mert olyan szájat és bölcsességet adok nektek, amelynek az összes nektek ellenszegülő képtelen lesz ellenállni vagy ellene mondani” (Luk 21:14, 15; 2Tim 3:12; 1Pét 3:15).

Amikor a keresztények megvédik a hitüket királyok, kormányzók vagy más tisztviselők előtt, olyanoknak tudnak tanúskodni, akiket egyébként nehéz elérni a Biblia üzenetével. Jó néhány bírósági ítélet született már, melyek jobbá tették a jogrendszert, és megvédték a szólás- és vallásszabadságot. De bármi legyen is a végkimenetele egy-egy ilyen ügynek, Istennek örömet szerez, amikor a szolgái bátran kiállnak mellette.