Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szülők, segítsetek a gyermekeiteknek bölccsé válni a megmentésre!

Szülők, segítsetek a gyermekeiteknek bölccsé válni a megmentésre!

„Csecsemőkorodtól ismered a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre” (2TIM 3:15)

ÉNEKEK: 141, 134

1–2. Miért aggódik néhány szülő, amikor a gyermeke szeretne megkeresztelkedni?

MINDEN évben több ezer bibliatanulmányozó adja át magát Jehovának és keresztelkedik meg. Sok olyan fiatal van közöttük, akik az igazságban nőttek fel, és a legjobb életutat választották (Zsolt 1:1–3). Ha neked is van gyermeked, biztosan alig várod, hogy megkeresztelkedjen. (Vesd össze: 3János 4.)

2 Ezzel együtt lehet benned némi nyugtalanság. A környezetedben talán vannak olyan fiatalok, akik megkeresztelkedtek, de aztán kételkedni kezdtek abban, hogy érdemes-e Isten elvárásai szerint élni. Némelyikük el is hagyta az igazságot. Emiatt aggódhatsz, hogy mi lesz, ha a te gyermeked is elindul a keresztényi úton, de aztán elveszíti az igazság iránti lelkesedését. Hasonlóvá válhat azokhoz az első századi, efézusi keresztényekhez, akikről Jézus azt mondta, hogy elhagyták az első szeretetüket (Jel 2:4). Mit tehetsz, hogy ez ne következzen be, és hogyan segíthetsz a gyermekednek, hogy megmentésre növekedjen? (1Pét 2:2). Sokat tanulhatsz Timóteusz példájából.

„ISMERED A SZENT ÍRÁSOKAT”

3. a) Hogyan lett keresztény Timóteusz, és milyen hatással voltak rá a tanultak? b) Milyen három dolgot hangsúlyozott Pál?

3 Timóteusz valószínűleg i. sz. 47-ben hallott a keresztényi hitről, amikor Pál apostol először járt Lisztrában. Bár Timóteusz valószínűleg még húszéves sem volt, ügyesen alkalmazta a tanultakat, és két évvel később Pál útitársa lett. Mintegy 16 év múlva Pál ezt írta neki: „maradj meg azokban, amiket tanultál, és amiket meggyőzetve elhittél, tudva, hogy kiktől tanultad őket, és hogy csecsemőkorodtól ismered a szent írásokat [a Héber iratokat], amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre a Krisztus Jézusba vetett hit által” (2Tim 3:14, 15). Pál tehát kiemelte, hogy Timóteusz 1. ismerte a szent írásokat, 2. meggyőződött a tanultakról, és 3. bölccsé vált a megmentésre a Krisztus Jézusba vetett hite által.

4. Mely kiadványokat találtad hasznosnak a kisgyermeked tanításában? (Lásd a képet a cikk elején.)

4 Nyilván te is szeretnéd, ha a gyermeked ismerné a szent írásokat, amelyek ma már nemcsak a Héber iratokat, hanem a Keresztény görög iratokat is magukban foglalják. A képességeiktől függően még az egészen kicsi gyermekek is meg tudnak tanulni alapvető tényeket a bibliai szereplőkről és eseményekről. Jehova szervezete számos kiadványt ad a szülők kezébe, amelyeket felhasználhatnak a gyermekeik tanítására. A te nyelveden melyek jelentek már meg? Ne feledd, a gyermeked csak akkor építhet ki szoros kapcsolatot Jehovával, ha van bibliai ismerete.

„AMIKET MEGGYŐZETVE ELHITTÉL”

5. a) Mit jelent meggyőzetve elhinni valamit? b) Honnan tudjuk, hogy Timóteusz meggyőződött a Jézusról szóló jó hírről?

5 A szent írások ismerete elengedhetetlen. De többre van szükség annál, hogy csupán bibliai szereplőkről és történetekről tanítod a gyermekedet. Timóteusz meggyőzetve elhitte, amit tanult. Az eredeti görög kifejezés azt jelenti, hogy valaki ’biztos valamiben’, illetve ’meg van győződve arról, hogy valami igaz’. Timóteusz csecsemőkorától fogva ismerte a Héber iratokat, de aztán a bizonyítékok alapján meg is győződött arról, hogy Jézus a Messiás. Annyira szilárddá vált a jó hírbe vetett hite, hogy megkeresztelt tanítvány lett, és elkísérte Pált a misszionáriusi útján.

6. Hogyan segíthetsz a gyermekednek, hogy meggyőződjön arról, hogy amit Isten Szavából tanul, az igaz?

6 Hogyan segíthetsz a gyermekednek, hogy hasonló meggyőződésre jusson, mint Timóteusz? Mindenekelőtt legyél türelmes. A meggyőződés nem alakul ki máról holnapra, és nem is öröklődik szülőről gyermekre. Minden gyermeknek használnia kell az értelmi képességét, hogy meggyőződjön a Biblia igazságáról. (Olvassátok fel: Róma 12:1.) Szülőként fontos szereped van ebben a folyamatban, különösen amikor a gyermeked kérdéseket tesz fel. Nézzünk erre egy példát.

7–8. a) Hogyan tanítja türelemmel a lányát egy keresztény apuka? b) Neked milyen helyzetben volt szükséged ilyen türelemre?

7 Thomas, akinek van egy 11 éves kislánya, ezt meséli: „A lányom időnként ilyeneket kérdez: »Lehetséges, hogy Jehova az evolúciót használta fel az élőlények megteremtésekor?« Vagy: »Miért nem veszünk részt a közösség életében, például miért nem megyünk szavazni, hogy jobbá tegyük a világot?« Ilyenkor vigyáznom kell, nehogy dogmatikusan válaszoljak. Lássuk be, hogy a meggyőződés nem egyetlen, mindent elsöprő érven alapul, hanem sok-sok apró bizonyítékon.”

8 Thomas tisztában van vele, hogy mint minden kereszténynek, neki is türelemre van szüksége (Kol 3:12). Tudja, hogy többször is el kell beszélgetnie a lányával, és érvelnie kell a Szentírásból ahhoz, hogy kialakuljon a meggyőződése. Ezt mondja: „A feleségemmel igyekszünk kideríteni, hogy a lányunk hisz-e abban, amit tanul, és logikusnak találja-e, főleg a lényeges témákban. Ha vannak kérdései, annak csak örülök. Igazából akkor aggódnék, ha kérdés nélkül elfogadná, amit hall.”

9. Hogyan vésheted a gyermeked elméjébe Isten Szavát?

9 Ha a szülők türelmesen tanítják a gyermekeiket, azok fokozatosan képesek lesznek felfogni, hogy a hitet illetően „mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység” (Ef 3:18). Figyelembe kell venni a korukat és a képességeiket. Ha meggyőződnek arról, hogy igaz az, amit tanulnak, egyre ügyesebben meg tudják majd védeni a hitüket mások előtt, mondjuk az iskolában (1Pét 3:15). Például el tudja magyarázni a gyermeked a Bibliából, hogy mi történik azzal, aki meghal? Észszerűnek tartja a Biblia válaszát? * Az biztos, hogy türelem kell hozzá, hogy a gyermeked elméjébe vésd Isten Szavát, de megéri a fáradságot (5Móz 6:6, 7).

10. Mi tartozik hozzá a gyermeked tanításához?

10 Természetesen a példád is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermeked meggyőződjön az igazságról. Stephanie, aki három lányt nevel, ezt mondja: „Kicsi koruk óta újra meg újra átgondolom: »Szoktam nekik arról beszélni, hogy engem mi győz meg Jehova létezéséről, a szeretetéről és az igazságosságáról? Látják rajtam, hogy tényleg szeretem Jehovát?« Nem várhatom el, hogy meg legyenek győződve az igazságról, ha én magam nem vagyok.”

BÖLCCSÉ VÁLNI A MEGMENTÉSRE

11–12. Mi a bölcsesség, és miért mondhatjuk, hogy nem pusztán a kortól függ?

11 Ahogy már említettük, Timóteusz 1. ismerte az Írásokat, és 2. meg volt győződve a hitnézetei igaz voltáról. De vajon mire utalt Pál azzal, hogy a szent írások képesek bölccsé tenni őt a megmentésre?

12 A Tanulmányozd a Szentírást éleslátással! című könyv 1. kötete azt írja, hogy bibliai értelemben a bölcsesség „az a képesség, amikor valaki az ismeretével és az értelmével sikeresen megoldja a nehézségeket, elkerüli vagy megelőzi a veszélyeket, elér bizonyos célokat, illetve olyan tanácsot ad másoknak, hogy mindezeket ők is meg tudják tenni. Ellentéte az ostobaságnak”. A Biblia szerint „bolondság köttetett a gyermek szívéhez” (Péld 22:15). Ebből következik, hogy a bölcsesség – vagyis a bolondság ellentéte – az érettség jele. A keresztényi érettség nem elsősorban a kortól függ, hanem attól, hogy valakiben van-e egészséges félelem Jehova iránt, és kész-e megtartani a parancsolatait. (Olvassátok fel: Zsoltárok 111:10.)

13. Mivel bizonyíthatja egy fiatal, hogy bölccsé vált a megmentésre?

13 Azok a fiatalok, akik már bizonyos fokú érettségre tettek szert, nem olyanok, „akiket mintha hullámok hánynának-vetnének, és akik ide-oda sodródnak” a társaság nyomása vagy a vágyaik miatt (Ef 4:14). Inkább az látszik rajtuk, hogy egyre edzettebb „érzékelőképességük van a helyes és a helytelen közötti különbségtételre” (Héb 5:14). Az mutatja, hogy az érettség felé haladnak, hogy bölcs döntéseket hoznak, még akkor is, ha nem látják őket a szüleik vagy más felnőttek (Fil 2:12). Ilyenfajta bölcsességre van szükség a megmentéshez. (Olvassátok fel: Példabeszédek 24:14.) Hogyan segíthetsz a gyermekednek bölccsé válni? Először is, világosan add a tudtára, hogy mit tartasz helyesnek, és mit helytelennek. Fontos, hogy a szavaid és a tetteid egyaránt alátámasszák, hogy Isten Szavának a vezetését követed (Róma 2:21–23).

Miért fontos, hogy egy szülő kitartóan foglalkozzon a gyermekével? (Lásd a 14–18. bekezdést.)

14–15. a) Milyen lényeges kérdéseket gondoljon át az a fiatal, aki szeretne megkeresztelkedni? b) Hogyan segíthetsz a gyermekednek eltűnődni azon, hogy miért hasznos Isten törvényei szerint élni?

14 Ám nem elég, ha csupán elmondod a gyermekednek, hogy mi helyes, és mi helytelen. Ösztönözd arra, hogy gondolkodjon el ehhez hasonló kérdéseken: „Miért tilt a Biblia olyasmit, ami vonzónak tűnik? Mi győz meg engem arról, hogy a bibliai alapelvek mindig a javamat szolgálják?” (Ézs 48:17, 18).

15 Ha a gyermeked szeretne megkeresztelkedni, arról is beszélgess el vele, hogy milyen felelősséggel jár az, ha keresztény lesz. Milyen érzéseket kelt ez benne? Milyen előnyökkel jár? Miről kell lemondania? Miért mondhatjuk, hogy az áldások messze felülmúlják az áldozatokat? (Márk 10:29, 30). A keresztelkedése után alighanem szembekerül ezekkel a kérdésekkel, ezért létfontosságú, hogy még ez előtt a komoly lépés előtt átgondolja őket. Ha segítesz a gyermekednek, hogy eltűnődjön az engedelmesség hasznán és az engedetlenség következményein, valószínűleg maga is átérzi majd, hogy a Biblia iránymutatása mindig a javára válik (5Móz 30:19, 20).

HA EGY MEGKERESZTELT FIATAL ELBIZONYTALANODIK

16. Mit ne felejtsenek el a szülők, ha a gyermekük meginog a hitében?

16 Mit tehetsz, ha a fiadnak vagy a lányodnak, aki már megkeresztelkedett, kételyei támadnak? Lehet, hogy vonzódni kezd a világhoz, vagy elbizonytalanodik abban, hogy érdemes-e követni a Biblia alapelveit (Zsolt 73:1–3, 12, 13). Amit ebben a helyzetben teszel, az befolyásolhatja, hogy megerősödik-e a hite, vagy eltávolodik az igazságtól. Semmiképp se vitatkozz vele, akár kisebb, akár már közel áll ahhoz, hogy nagykorú legyen. Inkább az legyen a célod, hogy érezze, hogy szereted, és segíteni szeretnél.

17–18. Mit tehetnek a szülők, ha a gyermeküknek kételyei vannak?

17 Az a fiatal, aki megkeresztelkedett, előtte ünnepélyes fogadalmat tett Jehovának. Az önátadásakor megígérte, hogy szeretni fogja Istent, és az ő akarata mindennél fontosabb lesz számára. (Olvassátok fel: Márk 12:30.) Jehova nem veszi könnyedén ezt az ígéretet, és a fiatalnak sem szabad így tennie (Préd 5:4, 5). Kedvesen emlékeztetheted erre a gyermekedet egy alkalmas pillanatban. De mielőtt ezt megtennéd, kutass a kiadványainkban. Így ügyesen el tudod majd magyarázni neki, hogy milyen komoly dolog az önátadás és a keresztelkedés, és egyben milyen sok áldással jár.

18 Hasznos tanácsokat találhatsz például a Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyv 1. kötetének a „Szülők kérdései” című függelékében. Ebben ez áll: „ne gondold azt elhamarkodottan, hogy a gyermeked hátat fordított a vallásodnak. Sok esetben az érdeklődés hiánya mögött valamilyen más ok húzódik meg.” Ilyen ok lehet a társaság nyomása, a magányosság, vagy az az érzés, hogy más fiatalok sikeresebbek a keresztényi életben. A függelék így folytatja: „Fontos felismerned, hogy ha ezek közül igaz valamelyik a gyermekedre, akkor az nem jelenti azt, hogy kétségei vannak a hitnézeteitekkel kapcsolatban. Inkább csak az a helyzet, hogy bizonyos körülmények megnehezítik – legalábbis jelenleg –, hogy keresztényként éljen.” Ezután a keresztény szülők javaslatokat kapnak, hogy hogyan segíthetnek a gyermeküknek, aki elbizonytalanodott.

19. Hogyan segíthetnek a szülők a gyermeküknek, hogy bölccsé váljon a megmentésre?

19 Szülőként az a súlyos felelősséged, és egyben kiváltságod is, hogy „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” neveld fel a gyermekedet (Ef 6:4). Láttuk, hogy ez nemcsak azt foglalja magában, hogy bibliai ismeretekre tanítod, hanem azt is, hogy segítesz neki meggyőződni a tanultak igazságáról. Igen, olyan erősnek kell lennie a meggyőződésének, hogy ösztönzést érezzen arra, hogy átadja magát Jehovának, és teljes szívvel szolgálja őt. Kívánjuk, hogy Jehova Szava, a szelleme és a te fáradozásod együttesen segítsen a gyermekednek, hogy bölccsé váljon a megmentésre.

^ 9. bek. A jw.org honlapon számos nyelven találhatók feladatlapok a Bibliához, melyek fiataloknak is, és felnőtteknek is segíthetnek megérteni és elmagyarázni a Biblia tanításait. (Lásd: BIBLIAI TANÍTÁSOK > SEGÍTSÉG A BIBLIA TANULMÁNYOZÁSÁHOZ.)