A BIBLIÁBAN arról olvashatunk, hogy Ábrahám, aki egy távolabbi helyen készült áldozatot bemutatni, „fogta az égő felajánláshoz való fát, feltette Izsákra, a fiára, ő maga pedig a tüzet és az ölőkést vitte a kezében, és továbbmentek ketten együtt” (1Móz 22:6).

A Szentírásból nem derül ki, hogy hogyan gyújtottak tüzet az ókorban. A szóban forgó részről legalább egy szövegelemző úgy vélekedik, hogy „a lángot aligha tudták megőrizni egy olyan hosszú úton át”, mint amilyet Ábrahám és Izsák megtettek. Ezért lehetséges, hogy ebben a versben a tűzgyújtáshoz szükséges felszerelésről van szó.

Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy az ókorban egyáltalán nem volt könnyű tüzet gyújtani. Az emberek nem saját maguk csiholtak tüzet, hanem ha lehetett, inkább kértek a szomszédjuktól némi forró parazsat. Ezért sok tudós úgy véli, hogy Ábrahám egy edényt vitt magával, talán egy láncra függesztett cserépedényt, amelybe az előző éjszakáról megmaradt, izzó szén- vagy fadarabokat tett (Ézs 30:14). Ha ilyen módon szállítottak parazsat, akkor az út során bármikor tudtak száraz fából tüzet lobbantani.