AHOGY a 8000-es hallgatóság kezdte megtölteni a termet, egyre melegebb lett azon a péntek reggelen, 1922 szeptemberében. A különösen fontos ülésszak elején az elnöklő bejelentette, hogy ha valaki szeretne program közben kimenni, vegye figyelembe, hogy nem fogják újra beengedni.

A nyitóénekek után Joseph F. Rutherford lépett a szónoki állványhoz. A többség izgatottan figyelt a helyéről, de néhányan a nagy hőség miatt fel-alá járkáltak. Az előadó határozottan felszólította őket, hogy üljenek le. Vajon feltűnt a hallgatóknak, hogy magasan a színpad felett egy hatalmas, összetekert plakát csüng?

Rutherford testvér a következő témáról beszélt: „Elközeledett az egek királysága”. A hangja csak úgy zengett a csarnokban, ahogy a másfél órás előadásban kifejtette, milyen bátran hirdették a régen élt próféták a királyság eljövetelét. A beszédje csúcspontján feltette a kérdést: „Hiszitek, hogy a dicsőség királya megkezdte uralmát?” A jelenlevők egyszerre kiáltották a választ: „Igen!”

„Akkor vissza hát a csatamezőre, ó, ti fiai a legfelségesebb Istennek! – harsogta Rutherford testvér. – Íme, a király uralkodik! Ti vagytok az ő nyilvános hirdetői. Ezért hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek a királyt és az ő királyságát!”

Ebben a pillanatban az összegöngyölt plakát elegánsan kibomlott, így mindenki elolvashatta a feliratot: „Hirdessétek a királyt és az ő királyságát!”

„A jelenlevők teljesen tűzbe jöttek” – emlékezett vissza Ray Bopp. Anna Gardner felidézte, hogy az egész tetőszerkezet rengett a tapstól. Fred Twarosh szerint a hallgatóság egy emberként pattant fel a helyéről. Evangelos Scouffas pedig ezt mondta: „Mintha valami láthatatlan erő rántott volna fel minket, felugrottunk a székünkről, és közben potyogtak a könnyeink.”

Sokan, akik részt vettek a kongresszuson, akkoriban már hirdették a királyság jó hírét. Ám most új lendületet kaptak a munkához. Ethel Bennecoff úgy fogalmazott, hogy a Bibliakutatók „szívében még sohasem lobogott ilyen hevesen a buzgalom lángja”. A 18 éves Odessa Tuck a kongresszus után elhatározta, hogy készséggel válaszol a felhívásra: „ki megy el nekünk?” Ezt mondta: „Nem tudtam, mit, hol és hogyan tegyek. De abban biztos voltam, hogy Ézsaiás példáját akarom követni”, aki így szólt: „Itt vagyok én! Küldj engem” (Ézs 6:8). Ralph Leffler szerint „azon a nevezetes napon vette igazán kezdetét a királysághirdető munka, amely ma már az egész földre kiterjedt.”

Nem csoda, hogy ez a Cedar Pointban tartott 1922-es kongresszus úgy vonult be a teokratikus történelmünkbe, mint egy valódi mérföldkő. „Ez a kongresszus belém véste, hogy soha ne hagyjak ki  egyetlen ilyen alkalmat se” – mondta George Gangas, aki az emlékei szerint nem is hiányzott egy kongresszusról sem. Julia Wilcox pedig ezt írta: „Nehéz szavakba önteni, mennyire felvillanyoz, amikor megemlítik a kiadványaink az 1922-es Cedar Point-i kongresszust. Mindig úgy érzem, hogy újra meg kell köszönnöm Jehovának, hogy ott lehettem.”

Alighanem sokunknak vannak hasonlóan kedves emlékei egy-egy kongresszusról, amely különösen lelkesítőleg hatott ránk, és elmélyítette a szeretetünket hatalmas Istenünk, valamint a királyunk, Jézus iránt. Amikor felidézzük ezeket a felejthetetlen alkalmakat, a mi szívünk is megtelik hálával, amiért Jehova megengedte, hogy ott legyünk.