1–2. a) Mit kért Jézus, amikor utoljára imádkozott együtt az apostolaival? b) Miért beszélt Jézus az egységről?

AMIKOR Jézus utoljára vacsorázott együtt az apostolaival, az imájában kifejezte, hogy mennyire fontosnak tartja az egységet. Szerette volna, hogy minden tanítványa egységes legyen, ahogy ő is egységben van az Atyjával. (Olvassátok fel: János 17:20, 21.) A követői egysége meggyőzően bizonyítja majd, hogy Jehova küldte Jézust a földre, hogy az Atyja akaratát tegye. Jézus tanítványai a szeretetről lesznek felismerhetőek, amely egységessé teszi őket (Ján 13:34, 35).

² Érthető, hogy miért hangsúlyozta Jézus az egység fontosságát. Az apostolai között széthúzást tapasztalt, például az utolsó vacsorájukon. Mint korábban is, vitatkozni kezdtek „arról, hogy melyikük a legnagyobb” (Luk 22:24–27; Márk 9:33, 34). Egy másik alkalommal Jakab és János azt kérte Jézustól, hogy előkelő helyeket adjon nekik a királyságában (Márk 10:35–40).

3. Mi nehezíthette meg, hogy Krisztus tanítványai egységesek legyenek, és miről lesz szó ebben a cikkben?

 ³ Ám nem csak a becsvágy veszélyeztette Krisztus tanítványainak az egységét. A honfitársaikat megosztotta a gyűlölet és az előítélet. A tanítványoknak le kellett győzniük magukban az ilyen érzéseket. Ez a cikk a következő három kérdéssel foglalkozik: Hogyan kezelte Jézus az előítéletet? Hogyan tanította meg a követőinek, hogy legyenek pártatlanok és egységesek? És nekünk hogyan segít a tanítása, hogy megőrizzük az egységünket?

4. Mondj példát arra, hogy milyen előítéletnek volt kitéve Jézus.

⁴ Maga Jézus is tapasztalta mások előítéletét. Amikor Fülöp elmondta Nátánaelnek, hogy megtalálta a Messiást, Nátánael így válaszolt: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Ján 1:46). Nyilván ismerte a Mikeás 5:2 próféciáját, és túlságosan jelentéktelen városnak tartotta Názáretet ahhoz, hogy ott szülessen meg a Messiás. Ehhez hasonlóan az előkelő júdeai zsidók megvetették Jézust, mivel galileai volt (Ján 7:52). Sok júdeai lenézte a galileaiakat. Más zsidók azzal sértegették Jézust, hogy szamáriai (Ján 8:48). A szamáriaiak származásukban és vallásukban is különböztek a zsidóktól. Sem a júdeaiak, sem a galileaiak nem tisztelték a szamáriaiakat, és kerülték őket (Ján 4:9).

5. Milyen előítélettel találkoztak Jézus követői?

⁵ A zsidó vezetők Jézus követőit is megvetették. A farizeusok az általuk átkozottnak tekintett sokaság közé sorolták őket (Ján 7:47–49). Valójában mindenkit megvetésre méltó, egyszerű embernek tartottak, aki nem járt a rabbik iskoláiba, vagy nem követte a hagyományaikat (Csel 4:13, lábj.). Az előítélet, amellyel Jézus és a tanítványai is szembenéztek, az akkori emberek vallási, társadalmi és származásbeli megosztottságán alapult. Mivel a tanítványokra is hatással volt az előítélet, át kellett formálniuk a gondolkodásukat, hogy egységesek maradhassanak.

6. Említs példákat arra, hogy milyen hatással lehet ránk az előítélet.

⁶ Napjaink világa szintén tele van előítélettel. Van, hogy ezt magunkkal szemben tapasztaljuk, de az is lehet, hogy bennünk van némi előítélet. Egy ausztráliai úttörő testvérnő ezt meséli: „Egyre jobban gyűlöltem a fehéreket, ahogy a bennszülöttek által elszenvedett igazságtalanságra összpontosítottam. És erre a személyes sérelmeim rátettek még egy lapáttal.” Egy kanadai testvér pedig a nyelvi alapú előítéletéről számolt be: „A francia anyanyelvűeket felsőbbrendűnek tartottam, és ki nem állhattam az angolul beszélőket.”

7. Hogyan kezelte Jézus az előítéletet?

⁷ Akárcsak Jézus korában, az előítéletek ma is mélyen beleivódhatnak az emberek gondolkodásába. Hogyan viszonyult Jézus az előítélethez? Egyrészt teljesen elutasította, és mindenkivel egyenlően bánt. Prédikált szegényeknek és gazdagoknak, farizeusoknak és szamáriaiaknak, sőt, még adószedőknek és bűnösöknek is. Másrészt a tanításával és a példájával egyértelművé tette a tanítványai előtt, hogy nem lehetnek gyanakvóak és előítéletesek másokkal.

8. Milyen alapelvre épül a keresztényi egységünk? Magyarázd meg!

⁸ Jézus egy fontos alapelvet tanított, amelyre az egységünk épül. Ezt mondta  a követőinek: „mind testvérek vagytok.” (Olvassátok fel: Máté 23:8, 9.) Ez az állítás már azért is igaz, mert mindannyian Ádám leszármazottai vagyunk (Csel 17:26). De ennél többről van szó. Jézus azért nevezte testvéreknek a tanítványait, mert mindegyikük az Atyjaként tekintett Jehovára (Máté 12:50). Ezenkívül egy nagy szellemi család tagjai lettek, amelyet a szeretet és a hit tart össze. Ezért az apostolok az írásaikban gyakran úgy utaltak a hittársaikra, hogy „testvérek” (Róma 1:13; 1Pét 2:17; 1Ján 3:13). *

9–10. a) Miért nem volt okuk a zsidóknak arra, hogy büszkék legyenek a származásukra? b) Hogyan tanította meg Jézus, hogy nem helyes lenézni valakit a származása miatt? (Lásd a képet a cikk elején.)

⁹ Miután Jézus elmondta, hogy testvéreknek kell tekintenünk egymást, kiemelte az alázat fontosságát. (Olvassátok fel: Máté 23:11, 12.) Már szó volt róla, hogy az alaptalan büszkeség széthúzáshoz vezetett az apostolok között. És az ugyanúgy gondot okozhatott volna, ha a származásuk miatt tartják magukat felsőbbrendűnek. Vajon a zsidóknak alapot adhatott ilyesmire az, hogy Ábrahám leszármazottai voltak? Sokuk azt gondolta, hogy igen. De Keresztelő János ezt mondta: „Isten ezekből a kövekből is képes gyermekeket létrehozni Ábrahámnak” (Luk 3:8).

¹⁰ Jézus elítélte a faji büszkeséget. Ezt akkor is kifejezte, amikor egy írástudó megkérdezte tőle: „Ki valójában az én embertársam?” Jézus válaszul elmondott egy történetet egy szamáriairól, aki kedvesen gondját viselte egy zsidó utazónak, akit kiraboltak és megvertek. Az arra járó zsidók tudomást sem vettek a szerencsétlen emberről, viszont a szamáriai férfi megszánta őt. Jézus tanulságként azt mondta az írástudónak, hogy vegyen példát a szamáriairól (Luk 10:25–37). Ezzel rávilágított, hogy a zsidók egy szamáriaitól is tanulhatnak arról, hogy mit jelent szeretni az embertársukat.

11. Miért kellett a tanítványoknak pártatlanul bánniuk az idegenekkel, és hogyan segített Jézus megérteniük ezt?

¹¹ A tanítványok csak akkor tudták ellátni a feladatukat, ha leküzdötték a bennük lévő büszkeséget és előítéletet. Jézus, mielőtt felment az égbe, megbízta őket, hogy tanúskodjanak „egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:8). Már korábban elkezdte őket felkészíteni erre a nagyszabású munkára, mégpedig azzal, hogy kiemelte idegen származású személyek jó tulajdonságait. Egy katonatisztet megdicsért a rendkívüli hitéért (Máté 8:5–10). Názáretben pedig arról beszélt, hogy Jehova irgalmasan bánt idegenekkel, például a föníciai özveggyel Sareptában, és a szír leprással, Naámánnal (Luk 4:25–27). És azonkívül, hogy prédikált egy szamáriai nőnek, ott is töltött két napot egy szamáriai városban, mivel az embereket érdekelte az üzenete (Ján 4:21–24, 40).

12–13. a) Hogyan reagáltak az apostolok, amikor Jézus egy szamáriai nőt tanított? (Lásd a képet a cikk elején.) b) Miből derült ki, hogy Jakab és János nem értette meg a lényeget?

¹² Az apostoloknak nem volt könnyű félretenniük az előítéleteiket. Meglepődtek rajta, hogy Jézus szívesen tanított egy szamáriai nőt (Ján 4:9, 27). Egy  zsidó vallási vezető nem állt volna szóba egy nővel nyilvános helyen, különösen nem egy kétes hírben álló szamáriaival. Az apostolok unszolták Jézust, hogy egyen. Azonban Jézus a válaszával kifejezte, hogy az élvezetes szellemi témájú beszélgetés mellett nem számít neki az éhség. A prédikálással Isten akaratát cselekedte, és ez olyan volt neki, mint az eledel – még akkor is, ha egy szamáriai asszonnyal beszélt (Ján 4:31–34).

¹³ Jakab és János nem értette meg a lényeget. Amikor Jézussal Szamárián mentek át, a tanítványok szállást kerestek az egyik faluban, de az emberek nem fogadták be őket. Ezért bosszúból Jakab és János azt akarta, hogy szálljon le tűz az égből, és semmisítse meg az egész falut. Jézus határozottan megfeddte őket (Luk 9:51–56). Vajon a két tanítvány akkor is így reagált volna, ha ez a szülőföldjük környékén, Galileában történik? Úgy tűnik, hogy az előítélet fűtötte a gyűlöletüket. Lehet, hogy János apostol elszégyellte magát ezért a heves haragkitörésért, amikor később eredményesen prédikált a szamáriaiaknak (Csel 8:14, 25).

14. Hogyan lett megoldva egy nehézség, amelyet a nyelvi különbség okozhatott?

¹⁴ Nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után hátrányos megkülönböztetés miatt feszültség alakult ki a gyülekezetben. Amikor ételt osztottak a rászoruló özvegyeknek, a görögül beszélőket elhanyagolták (Csel 6:1). Ennek alighanem az volt a hátterében, hogy a nyelvi különbség előítéletet okozott. Az apostolok gyorsan megoldást kerestek, és szellemileg érett férfiakat neveztek ki, hogy szervezzék meg az ételosztást. Mindegyiküknek görög neve volt, ami miatt biztosan könnyebb volt őket tisztelniük a sértett özvegyeknek.

15. Hogyan tanulta meg Péter, hogy ne legyen személyválogató? (Lásd a képet a cikk elején.)

¹⁵ I. sz. 36-ban a tanítványképző munka még inkább nemzetközivé vált. Péter apostol korábban csak zsidókkal ápolt kapcsolatot. De miután Isten világossá tette számára, hogy a keresztények nem lehetnek személyválogatók, prédikált Kornéliusznak, egy római katonatisztnek. (Olvassátok fel: Cselekedetek 10:28, 34, 35.) Utána szívesen töltött időt nem zsidó keresztényekkel, és együtt evett velük. Ám évekkel később Antiókiában kerülni kezdte a nemzetekből valókat (Gal 2:11–14). Pál helyénvaló módon megdorgálta őt. Péter ezt nyilván jól fogadta, hiszen amikor az első levelét írta a kis-ázsiai zsidó és nem zsidó származású keresztényeknek, szeretettel beszélt a testvérek egész közösségéről (1Pét 1:1; 2:17).

16. Miről váltak ismertté a keresztények?

¹⁶ Az apostolok megtanulták Jézus példájából, hogy „mindenfajta embert” szeressenek (Ján 12:32; 1Tim 4:10). Bár időbe telt, sikerült változtatniuk a gondolkodásmódjukon. A keresztények az egymás iránti szeretetükről váltak ismertté. Tertullianus, egy második századi író lejegyezte, hogy mit mondtak róluk a kívülállók: „szeretik egymást . . . kész egyik a másikért még a halálra is.” Az új egyéniség felöltésével a keresztények megtanulták, hogy Istenhez hasonlóan minden embert egyenlőnek tartsanak (Kol 3:10, 11).

17. Hogyan irthatjuk ki a szívünkből az előítéletet? Mondj példát!

¹⁷ Nekünk is eltarthat egy ideig, mire sikerül teljesen kigyomlálni a szívünkből az előítéletet. Egy francia testvérnő így beszél a küzdelméről: „Jehova megtanít arra, hogy mit jelent a szeretet, az osztozás, és az, hogy mindenfajta embert szeressünk. De továbbra is tanulnom kell arról, hogyan győzzem le a mások iránti  előítéletemet, és ez nem mindig könnyű. Ezért rendszeresen belefoglalom az imámba.” Egy spanyolországi testvérnő hasonló harcot vív: „Időnként észreveszem magamon, hogy ellenségesen érzek egy bizonyos etnikum iránt, és legtöbbször sikerül felülkerekednem az ilyen érzéseken. De tudom, hogy ez egy állandó küzdelem. Hálás vagyok Jehovának, hogy egy egységes családhoz tartozhatok.” Mindannyian tarthatunk őszinte önvizsgálatot. Lehet, hogy nekünk is le kell küzdenünk magunkban valamilyen előítéletet?

18–19. a) Miért fogadjunk mindenkit szívesen? b) Hogyan tehetjük ezt meg?

¹⁸ Ne feledjük, hogy egykor mindannyian Istentől eltávolodott „idegenek” voltunk (Ef 2:12). De Jehova magához vonzott minket „a szeretet kötelékeivel” (Hós 11:4; Ján 6:44). Krisztus pedig szívesen fogadott bennünket. Jelképesen ajtót nyitott előttünk, hogy csatlakozhassunk Isten családjához. (Olvassátok fel: Róma 15:7.) Mivel Jézus a tökéletlenségünk ellenére ilyen kedvesen bánt velünk, elképzelhetetlen, hogy mi bárkivel is másként tegyünk.

¹⁹ Kétségtelen, hogy amint közeleg ennek a gonosz rendszernek a vége, a világot egyre jobban megosztja majd az előítélet és az ellenségeskedés (Gal 5:19–21; 2Tim 3:13). Jehova szolgáiként mi a felülről való bölcsességet keressük, amely nem részrehajló, és a békét mozdítja elő (Jak 3:17, 18). Nagyon élvezzük, hogy barátságokat ápolhatunk más országokból származó emberekkel, akiknek elfogadjuk a kultúráját, és talán még a nyelvét is megtanuljuk. Így olyan békénk lehet, „mint egy folyó, és [igazságosságunk], mint a tenger habjai” (Ézs 48:17, 18).

20. Mit eredményez, ha a szeretet átformálja a szívünket és a gondolkodásunkat?

²⁰ A már korábban idézett ausztrál testvérnő elismeri, hogy a Biblia tanulmányozása változtatta meg. Ezt mondja: „Az igaz ismeret bőséges tárházára bukkantam. Ez teljesen átformálta a szívemet és a gondolkodásomat. A mélyen belém ivódott előítélet és gyűlölet szinte elpárolgott.” A kanadai testvér pedig már látja, hogy „sokszor a tudatlanság szüli a rasszizmust; és az, hogy ki milyen ember, nem a szülőhelyétől függ”. Mi több, egy angol anyanyelvű testvérnőt vett feleségül! Az ilyen gondolkodásbeli változások egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a keresztényi szeretet képes legyőzni az előítéletet, és megbonthatatlan egységet hoz létre (Kol 3:14).