„SZERVUSZ! Hogy vagy?”

Biztosan te is szoktál így köszönni. Talán kezet is fogsz, vagy megöleled a másikat. Persze az üdvözlési formák helyenként eltérhetnek, de a lényegük ugyanaz. Ha pedig valaki nem köszön, az rideg és udvariatlan viselkedésnek számíthat.

Ám nem mindenki üdvözöl szívesen másokat, talán mert szégyenlős, vagy nincs elég önbizalma. Van, akinek gondot jelent üdvözölni olyanokat, akiknek eltérő a származása, a kultúrája vagy a társadalmi helyzete. De az igazság az, hogy még egy nagyon egyszerű köszönés is sokat számíthat.

Gondold át: „Milyen hatása lehet annak, ha üdvözlök valakit? És mit tanulhatok erről Isten Szavából?”

Amikor Péter apostol találkozott Kornéliusszal, a következő szavakkal fejezte ki, hogy szívesen fogadja őt a keresztény gyülekezetbe mint az első nem zsidó tanítványt: „Isten nem részrehajló” (Csel 10:34). Később arról írt, hogy Isten „azt szeretné, hogy mindenki megbánásra jusson” (2Pét 3:9). Ezeket olvasva először talán olyanokra gondolunk, akik tanulmányozzák velünk a Bibliát. De Péter a következőkre buzdította a keresztényeket: „Mindenfajta embert tiszteljetek, a testvérek egész közösségét szeressétek” (1Pét 2:17). Tehát nyilvánvaló, hogy mindenkit üdvözölnünk kell, függetlenül a hátterétől. Ez hozzátartozik ahhoz, hogy tisztelettel és szeretettel bánunk másokkal.

Pál apostol így ösztönözte a gyülekezet tagjait: „Fogadjátok hát szívesen egymást, mint ahogy Krisztus is szívesen fogadott titeket” (Róma 15:7). Volt, hogy Pál név szerint megemlített olyan testvéreket, akik „erősítő segítséggé lettek” neki. És ma még inkább szükségük van a testvéreinknek az ilyen erősítő segítségre, hiszen Sátán ádázul támadja Isten népét (Kol 4:11, lábj.; Jel 12:12, 17).

A Szentírásban található példák rávilágítanak, hogy egy üdvözlés nem csupán azért fontos, mert jó érzést kelt a másikban.

Amikor eljött az ideje, hogy Isten Fia megfoganjon Mária méhében, Jehova egy angyalt küldött hozzá. „Légy üdvözölve, te nagy kegyben részesített asszony! Jehova veled van” – mondta az angyal Máriának. Ám ő „rendkívül összezavarodott”, hogy miért beszél hozzá egy angyal. Erre az angyal így nyugtatta őt: „Ne félj, Mária, mert kegyet találtál Isten előtt.” Elmagyarázta neki, hogy Istennek az az akarata, hogy ő hozza világra a Messiást. Mária megnyugodott, és engedelmesen ezt válaszolta: „Jehova rabszolgalánya vagyok. Történjen velem a kijelentésed szerint!” (Luk 1:26–38).

Az angyalnak nagy megtiszteltetés volt, hogy Jehova hírvivője lehet, mégsem tartotta méltóságon alulinak, hogy egy gyarló emberrel beszéljen. Azzal kezdte, hogy üdvözölte Máriát. Mit tanulhatunk ebből? Legyünk készek üdvözölni és bátorítani másokat. Mindössze néhány szóval erőt önthetünk a testvéreinkbe, és éreztethetjük velük, hogy ők is értékes tagjai Jehova népének.

Pál sok keresztényt ismert a kis-ázsiai és európai gyülekezetekben. A leveleiben sokakat üdvözölt név szerint. Jó példa erre a rómaiaknak írt levél 16. fejezete, amelyben számos keresztény hittársát üdvözölte. Megemlítette az egyik testvérnőt, Főbét, és erre kérte a testvéreket: „Fogadjátok  őt szívesen az Úr követőjeként a szentekhez méltó módon, és segítsétek mindenben, amire szüksége lehet”. Priszkáról és Akviláról ezt írta: „nemcsak én mondok köszönetet [nekik], hanem a nemzetek gyülekezetei is mind.” Olyanokat is üdvözölt, akikről ma szinte semmit sem tudunk: a szeretett Epenétuszt, valamint „Trifénát és Trifószát, az asszonyokat, akik keményen dolgoznak az Úr munkájában.” Igen, Pál szerette üdvözölni a testvéreket és testvérnőket (Róma 16:1–16).

Képzelhetjük, mennyire jólesett nekik, hogy Pál ilyen kedves szavakkal írt róluk. Biztosan még jobban megszerették őt, és egymást is. Abban is biztosak lehetünk, hogy ezeket az üdvözleteket hallva más keresztények is megerősödtek, és még szilárdabban álltak a hitben. Az őszinte érdeklődést és szívből jövő dicséretet kifejező üdvözletek szorosabbra fűzik a baráti szálakat, és egyesítik Isten hűséges szolgáit.

Amikor Pál partra szállt Puteoliban, és elindult Rómába, az ottani testvérek kijöttek elé az üdvözlésére. Amikor Pál meglátta őket, „hálát adott Istennek, és felbátorodott” (Csel 28:13–15). Előfordul, hogy csak úgy tudunk köszönni, hogy rámosolygunk a másikra, vagy integetünk neki. De még ezzel is jobb kedvre deríthetünk valakit, aki esetleg levert vagy depressziós.

Jakab tanítványnak erőteljes tanácsot kellett adnia néhány kereszténynek, akik szellemi értelemben házasságtörést követtek el azzal, hogy a világ barátaivá váltak (Jak 4:4). De figyeljük csak meg, hogyan kezdte Jakab a levelét:

„Jakabtól, Isten és az Úr Jézus Krisztus rabszolgájától a szétszórtan levő 12 törzsnek: Üdvözlet!” (Jak 1:1). A keresztényeknek biztosan könnyebb volt elfogadniuk a feddést, mert látták, hogy Jakab velük egyenlőnek tekinti magát Isten előtt. Ebből látszik, hogy egy alázatos üdvözlés oldhatja a feszültséget, ha egy kényes témáról van szó.

Létfontosságú, hogy amikor köszönünk – még ha csak röviden is –, legyünk őszinték, és mutassuk ki a törődésünket. Ez még akkor is fontos, ha látszólag nem kapunk viszonzást (Máté 22:39). Írországban egy testvérnő egyszer épphogy odaért az összejövetelre. Miközben besietett a királyságterembe, egy testvér rámosolygott, és így üdvözölte: „Szia! Jó, hogy itt vagy!” A testvérnő szótlanul helyet foglalt.

Néhány héttel később odament a testvérhez, és elmondta, hogy az utóbbi időben egy otthoni gond nagyon elcsüggesztette. „Aznap este annyira magam alatt voltam, hogy nem sokon múlt, hogy kihagyjam az összejövetelt – mesélte. – Alig emlékszem valamire a programból, viszont az üdvözlésed megmaradt bennem. Jólesett a kedves fogadtatás. Köszönöm!”

A testvér nem is sejtette, hogy a köszönése ilyen nagy hatással lesz a testvérnőre. Ezt mondja: „Annyira örültem, amikor megtudtam, hogy milyen sokat jelentett neki az a pár szó. Igazán felvidított!”

Salamon ezt írta: „Dobd a kenyeredet a vízbe, mert sok nap múlva megtalálod” (Préd 11:1). Ha tisztában vagyunk vele, milyen sokat ér, ha üdvözlünk másokat – kiváltképp a keresztény hittársainkat –, az mindenkinek a javára válik. Soha ne becsüljük hát le az üdvözlés értékét!