Jézus a halála előtti estén azt tanácsolta az apostolainak, hogy ne akarják a hittársaik fölé emelni magukat. Ezt mondta: „A nemzeteken hatalmaskodnak a királyaik, és akiknek hatalmuk van felettük, azokat jótevőknek hívják. De ti ne legyetek ilyenek” (Luk 22:25, 26).

Kik voltak ezek a jótevők, akikre Jézus utalt? Feliratokból, pénzérmékből és különféle írásokból kiderül, hogy a görög és római társadalomban szokás volt kiemelkedő férfiakat és uralkodókat az Euergetész, vagyis Jótevő címmel illetni. Azért érte őket ez a megtiszteltetés, mert tettek valami jót a közösségért.

Számos uralkodó viselte a Jótevő címet, köztük az egyiptomi III. Ptolemaiosz Euergetész (kb. i. e. 247–222) és VIII. Ptolemaiosz II. Euergetész (kb. i. e. 147–117), a római Julius Caesar (i. e. 48–44) és Augustus (i. e. 31 – i. sz. 14), valamint Júdea királya, Nagy Heródes. Ő feltehetően azzal érdemelte ki ezt a címet, hogy búzát hozatott az éhező népnek, és ruhával látta el a rászorulókat.

Egy német bibliatudós, Adolf Deissmann szerint igen elterjedt volt a Jótevő cím használata. Megjegyezte: „Az ókori feliratok között kutatva könnyedén találhatunk rá akár száznál is több példát.”

Mire gondolt Jézus, amikor azt mondta a tanítványainak, hogy ők ne legyenek ilyenek? Talán arra, hogy ne törődjenek a körülöttük élő emberek érdekeivel? Egyáltalán nem. Inkább arra akarta felhívni a figyelmüket, hogy nem mindegy, milyen indítékkal tesz valaki jót másokkal.

Jézus napjaiban a tehetős emberek azzal próbáltak jó hírnevet szerezni maguknak, hogy támogatták a különböző látványosságokat és az arénákban rendezett játékokat, parkok és templomok építését és más hasonló tevékenységeket. A céljuk azonban az volt, hogy elnyerjék az emberek csodálatát, népszerűségre tegyenek szert, és szavazatokat szerezzenek. Egy forrásmű kijelenti: „Volt ugyan példa az őszinte nagylelkűségre is, de gyakran politikai haszonlesés állt e mögött a szokás mögött.” Jézus nem akarta, hogy a követői is ilyen törtetőek és önzőek legyenek.

Később Pál apostol ugyanezt a fontos igazságot hangsúlyozta, amikor arról írt a korintuszi hittársainak, hogy legyen helyes az indítékuk, ha adakoznak. A tanácsa így szól: „Mindenki tegyen úgy, ahogy elhatározta a szívében, ne kelletlenül vagy kényszerből, mert Isten a vidám adakozót szereti” (2Kor 9:7).