Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

17. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

„Barátoknak nevezlek titeket”

„Barátoknak nevezlek titeket”

„Barátoknak nevezlek titeket, hiszen elmondtam nektek mindazt, amit az Atyámtól hallottam” (JÁN 15:15)

13. ÉNEK Krisztus, a példaképünk

ÁTTEKINTÉS *

1. Hogyan alakíthatunk ki szoros barátságot valakivel?

ÁLTALÁBAN ahhoz, hogy szoros kapcsolatot alakítsunk ki valakivel, nélkülözhetetlen, hogy időt töltsünk vele. Ahogy megosztjuk egymással a gondolatainkat és érzéseinket, barátokká válunk. De Jézussal nem ilyen könnyű barátságot kiépíteni. Mi minden akadályozhat ebben?

2. Mi az első akadály, amellyel szembenézünk?

2 Az első akadály, hogy még sosem találkoztunk Jézussal. Ez sok első századi keresztényre is igaz volt. Péter apostol mégis ezt írta nekik: „Bár soha nem láttátok, szeretitek őt. Bár most nem látjátok, mégis hisztek benne” (1Pét 1:8). Tehát anélkül is Jézus barátaivá válhatunk, hogy találkoztunk volna vele.

3. Mi a második akadály?

3 A második nehézség az, hogy nem tudunk beszélni Jézussal. Amikor imádkozunk, Jehovával osztjuk meg a gondolatainkat. Természetesen Jézus nevében imádkozunk, de nem közvetlenül hozzá szólunk. Igazából Jézus nem is szeretné, hogy hozzá imádkozzunk. Miért nem? Mert az ima az imádat egyik formája, és csak Jehovát imádhatjuk (Máté 4:10). Ennek ellenére kifejezhetjük a szeretetünket Jézus iránt.

4. Mi a harmadik akadály, és mit fogunk megbeszélni ebben a cikkben?

4 A harmadik akadály, hogy Jézus az égben él, és ezért nem tudunk fizikailag vele lenni. De úgy is sokat megtudhatunk róla, hogy nem vagyunk a közelében. Vizsgáljunk meg négy dolgot, amelyek segítenek megerősíteni a kapcsolatunkat vele. Előbb azonban nézzük meg, miért létfontosságú, hogy közeli barátaivá váljunk Krisztusnak.

MIÉRT FONTOS, HOGY JÉZUS BARÁTAI LEGYÜNK?

5. Miért fontos, hogy Jézus barátai legyünk? (Lásd „ A Jézussal való barátság lehetővé teszi, hogy Jehova barátai legyünk” és a „ Lássuk tisztán Jézus szerepét!” című részt is.)

5 Jézus barátainak kell lennünk, ha szeretnénk jó kapcsolatban lenni Jehovával. Miért? Nézzünk most csak két okot. Először is, Jézus ezt mondta a tanítványainak: „az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem” (Ján 16:27). És ezt is kijelentette: „Senki sem jut az Atyához, csakis általam” (Ján 14:6). Ha anélkül próbálnánk Jehova barátai lenni, hogy közel kerülnénk Jézushoz, az olyan lenne, mintha úgy akarnánk belépni egy házba, hogy nem használjuk az ajtót. Jézus is egy hasonló szemléltetéssel élt, amikor úgy utalt magára, hogy ő „az ajtó a juhok számára” (Ján 10:7). A második ok, hogy Jézusnak pontosan olyan tulajdonságai vannak, mint az Atyjának. Így szólt a tanítványaihoz: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (Ján 14:9). Ezért egy alapvető módja annak, hogy megismerjük Jehovát, az, hogy tanulmányozzuk Jézus életét. Miközben tanulunk Jézusról, egyre jobban megszeretjük őt. És ahogy közelebb kerülünk hozzá, az Atyja iránti szeretetünk is elmélyül.

6. Miért fontos még, hogy jó kapcsolatban legyünk Jézussal? Fejtsd ki!

6 Csak akkor kapunk választ az imáinkra, ha jó kapcsolatban vagyunk Jézussal. Nem elég pusztán megszokásból belefoglalni az imáinkba, hogy Jézus nevében mondjuk őket. Fel kell ismernünk, hogyan használja fel Jehova Jézust, amikor válaszol az imáinkra. Jézus erről biztosította az apostolait: „amit csak kértek az én nevemben, meg fogom tenni” (Ján 14:13). Az igaz, hogy Jehova hallgatja meg az imáinkat, és ő válaszol rájuk, de hatalmat adott Jézusnak, hogy végrehajtsa a döntéseit (Máté 28:18). Ezenkívül, mielőtt Jehova válaszol az imánkra, figyelembe veszi, hogy alkalmaztuk-e az életünkben azt, amit Jézus tanított. Például Jézus ezt mondta: „ha megbocsátjátok az embereknek a vétkeiket, égi Atyátok is megbocsát nektek, de ha nem bocsátjátok meg az embereknek a vétkeiket, Atyátok sem bocsátja meg a tiéiteket” (Máté 6:14, 15). Mennyire fontos tehát, hogy ugyanolyan kedvesen bánjunk másokkal, mint ahogy Jehova és Jézus bánik velünk!

7. Kik fordíthatják javukra a váltságáldozatot?

7 Csak Jézus barátai fordíthatják javukra a váltságáldozatot. Honnan tudjuk ezt? Jézus azt mondta, hogy „az életét adja a barátaiért” (Ján 15:13). Ez azt jelenti, hogy azoknak a régi hűségeseknek is fontos lesz megismerni és megszeretni Jézust, akik az ő földi szolgálata előtt éltek. Jehova igazságos szolgái, mint amilyen Ábrahám, Sára, Mózes és Ráháb volt, fel fognak támadni, de nekik is Jézus barátaivá kell majd válniuk ahhoz, hogy örökké élhessenek (Ján 17:3; Csel 24:15; Héb 11:8–12, 24–26, 31).

8–9. A János 15:4, 5 szerint mire tesz képessé minket a Jézussal ápolt kapcsolatunk, és miért fontos egységben maradnunk vele?

8 Örömmel tölt el minket, hogy Jézussal együttműködve prédikálhatjuk a királyság jó hírét. Amikor Jézus a földön élt, tanított másokat. És amióta visszatért az égbe, a gyülekezet fejeként továbbra is irányítja a prédikáló- és tanítómunkát. Látja és értékeli, hogy igyekszel minél többeknek segíteni abban, hogy megismerjék őt és az Atyját. El kell ismernünk, hogy Jehova és Jézus támogatása nélkül nem is tudnánk végezni ezt a munkát. (Olvassátok fel: János 15:4, 5.)

9 Isten Szava egyértelműen azt tanítja, hogy ahhoz, hogy Jehova kedvére legyünk, szeretnünk kell Jézust. Ezért most nézzük, milyen négy dolgot kell tennünk, hogy Jézus barátai lehessünk.

HOGYAN ALAKÍTHATUNK KI BARÁTSÁGOT JÉZUSSAL?

Jézus barátaivá válhatunk, ha 1. jobban megismerjük őt, 2. úgy gondolkodunk és cselekszünk, mint ő, 3. támogatjuk a testvéreit, és 4. együttműködünk a gyülekezetet érintő döntésekkel (Lásd a 10–14. bekezdést.) *

10. Mi az első teendőnk, hogy Jézus barátai lehessünk?

10 Ismerjük meg Jézust! Ehhez olvasnunk kell Máté, Márk, Lukács és János evangéliumát. Ha elmélkedünk azon, hogy milyen kedvesen viselkedett Jézus az emberekkel, az szeretetet és tiszteletet ébreszt bennünk iránta. Például nem bánt rabszolgákként a tanítványaival, pedig az uruk volt. Sőt, a legbensőbb gondolatairól és érzéseiről is beszélt nekik (Ján 15:15). Átérezte a fájdalmukat, és együtt sírt velük (Ján 11:32–36). Még az ellenségei is azt mondták, hogy Jézus a barátja azoknak, akik elfogadják az üzenetét (Máté 11:19). Ha úgy bánunk másokkal, mint ahogy Jézus bánt a tanítványaival, jobbak lesznek a kapcsolataink, boldogabbak leszünk, és egyre jobban fogjuk szeretni Krisztust.

11. Mi a második dolog, amely segít Jézus barátaivá válnunk, és miért fontos ezt megtennünk?

11 Gondolkodjunk és cselekedjünk úgy, mint Jézus! Minél jobban megismerjük és követjük a gondolkodásmódját, annál szorosabbá válik vele a barátságunk (1Kor 2:16). Hogyan utánozhatjuk őt? Nézzünk csupán egy példát! Jézusnak fontosabb volt, hogy segítsen másoknak, mint az, hogy a maga kedvében járjon (Máté 20:28; Róma 15:1–3). Ez a szemléletmód önfeláldozóvá és megbocsátóvá tette. Nem sértődött meg amiatt, amit mások mondtak róla (Ján 1:46, 47). És nem hagyta, hogy valakinek a múltban elkövetett hibája örökre meghatározza azt, ahogyan az illetőről gondolkodik (1Tim 1:12–14). Azért fontos elsajátítani Jézus szemléletmódját, mert ő ezt mondta: „Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” (Ján 13:35). Kérdezzük meg magunktól: „Követem Jézus példáját, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy békében legyek a testvérekkel?”

12. Mi a harmadik teendőnk, ha szeretnénk Jézus barátai lenni, és mit jelent ez a gyakorlatban?

12 Támogassuk Krisztus testvéreit! Jézus úgy tekinti azt, amit a felkent testvéreiért teszünk, mintha érte tennénk (Máté 25:34–40). A legfőbb módja annak, ahogyan támogathatjuk a felkenteket, az, hogy teljesen kivesszük a részünket a prédikáló- és tanítványképző munkából, amelynek a végzésére Jézus parancsot adott a követőinek (Máté 28:19, 20; Csel 10:42). Krisztus testvérei csak a más juhok segítségével képesek elvégezni ezt az egész világra kiterjedő munkát (Ján 10:16). Ha a más juhokhoz tartozol, minden alkalommal, amikor részt veszel a szolgálatban, nemcsak a felkentek iránt fejezed ki a szeretetedet, hanem Jézus iránt is.

13. Hogyan fogadhatjuk meg Jézus tanácsát, amelyet a Lukács 16:9-ben olvashatunk?

13 Azáltal is Jehova és Jézus barátai lehetünk, ha anyagilag támogatjuk az általuk irányított munkát. (Olvassátok fel: Lukács 16:9.) Például adományozhatunk a világméretű munka támogatására. Ebből a pénzből fedezik az elszigetelt területeken folyó tanúskodás költségeit, az imádati helyek építését és karbantartását, valamint a természeti katasztrófák áldozatainak megsegítését. Továbbá hozzájárulhatunk a saját gyülekezetünk kiadásaihoz, és személyesen is segíthetünk a rászorulóknak (Péld 19:17). Ezek mind lehetőségek arra, hogy támogassuk Krisztus testvéreit.

14. Az Efézus 4:15, 16 szerint mi a negyedik dolog, amelyet meg kell tennünk Jézus barátságáért?

14 Támogassuk a gyülekezetet érintő döntéseket! Megerősítjük a kapcsolatunkat Jézussal, a gyülekezet fejével, ha együttműködünk a kinevezett testvérekkel, akik törődnek velünk. (Olvassátok fel: Efézus 4:15, 16.) Például a szervezet arra törekszik, hogy minden királyságterem jól ki legyen használva. Ezért előfordult, hogy összevontak gyülekezeteket, és módosították a területhatárokat. Így jelentős összeget sikerült megtakarítani az adományokból. Egy ilyen változás azonban azt is jelentette, hogy néhány hírnöknek új körülményekhez kellett alkalmazkodnia. Ezek a hűséges hírnökök talán már évek óta egy bizonyos gyülekezetben szolgáltak, és nagyon megszerették az ottani testvéreket. De amikor megkérték őket, hogy menjenek át egy másik gyülekezetbe, készségesen engedelmeskedtek. Mennyire örülhetett ennek Jézus!

ÖRÖK BARÁTSÁG JÉZUSSAL

15. Hogyan válik majd szorosabbá a barátságunk Jézussal a jövőben?

15 Azok, akik fel vannak kenve szent szellemmel, Jézussal fognak uralkodni Isten királyságában. Abban reménykednek, hogy örökké Krisztussal lehetnek, láthatják őt, és beszélhetnek vele (Ján 14:2, 3). Azok is élvezhetik majd Jézus szeretetét és figyelmét, akik a földi örök életben reménykednek. Bár nem fogják látni Jézust, egyre szorosabbá válik a vele ápolt barátságuk, miközben tapasztalják a tőle és az Atyjától jövő áldásokat (Ézs 9:6, 7).

16. Milyen áldásokkal jár, ha Jézus barátai vagyunk?

16 Ha eleget teszünk Jézus szeretetteljes ösztönzésének, és a barátai leszünk, sok áldásra számíthatunk. Például már most érezhetjük a szeretetét és a támogatását. Lehetőséget kapunk az örök életre. És a létező legértékesebb kincs is a miénk lehet: szoros, személyes kapcsolatot ápolhatunk Jézus Atyjával, Jehovával. Micsoda megtiszteltetés, hogy Jézus barátai lehetünk!

17. ÉNEK „Akarom!”

^ 5. bek. Az apostolok éveket töltöttek együtt Jézussal, és ezalatt jó barátok lettek. Jézus szeretné, ha mi is a barátai lennénk, de ez nekünk nem olyan könnyű, mint az apostoloknak volt. Ez a cikk kifejti, hogy miért, és hasznos javaslatokat ad arra, hogy hogyan tudunk Jézussal szoros kapcsolatot kiépíteni és fenntartani.

^ 55. bek. KÉPLEÍRÁS: 1. A családi imádaton tanulmányozhatjuk Jézus életét és szolgálatát. 2. A gyülekezetben törekedhetünk rá, hogy békében legyünk a testvérekkel. 3. Ha buzgón végezzük a szolgálatot, támogathatjuk Krisztus testvéreit. 4. Amikor gyülekezeteket vonnak össze, együttműködhetünk a vének döntésével.