A BIBLIAKRITIKUSOK éveken át azt állították, hogy a Dániel könyvében említett Belsazár király soha nem létezett (Dán 5:1). Azért voltak ezen az állásponton, mert semmilyen régészeti bizonyíték sem volt arra, hogy élt. 1854-ben azonban megváltozott a helyzet.

Abban az évben J. G. Taylor brit konzul feltárt néhány romot Ur ókori városában, amely ma Irak déli részén fekszik. Egy nagy toronyban több agyaghengert is talált. A mintegy 10 centiméter hosszú hengerek mindegyikére ékírásos szöveg van vésve. Az egyiken egy ima is olvasható, melyben azt kérik, hogy éljen sokáig Babilon királya, Nabú-naid és a legidősebb fia, Belsazár. A kritikusok sem tagadhatták, hogy ez a lelet azt bizonyítja, hogy Belsazár valóban létezett.

Ám a Biblia nem egyszerűen Belsazár létezéséről ír, hanem királynak is nevezi. A kritikusok ezt is kétségbe vonták. Például a 19. században egy angol tudós, William Talbot azt írta, hogy némelyek szerint „Bél-sar-uszur [Belsazár] az apjának, Nabú-naidnak a társuralkodója volt. De ezt a leghalványabb bizonyíték sem támasztja alá.”

A kérdés akkor zárult le, amikor más agyaghengereken lévő írásokból kiderült, hogy Belsazár apja, Nabú-naid király évekig távol volt a fővárostól. Mi történt ez idő alatt? A Britannica Hungarica így számol be róla: „Amikor Nabú-naid. . . száműzetésbe vonult, Bél-sar-uszurra hagyta a trónt és seregének nagy részét.” Belsazár tehát abban az időben lényegében társuralkodó volt Babilonban. Ezért Alan Millard régész és nyelvész kijelentette, hogy teljesen helyénvaló, hogy Dániel könyve királynak nevezi Belsazárt.

Isten szolgáinak természetesen maga a Biblia szolgáltatja az elsődleges bizonyítékot arra, hogy Dániel könyve megbízható és Istentől ihletett (2Tim 3:16).