Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

3. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Jehova, a te Istened értékesnek tart téged

Jehova, a te Istened értékesnek tart téged

„Nem feledkezett meg rólunk, amikor megalázottak voltunk” (ZSOLT 136:23)

33. ÉNEK Vesd a terhed Jehovára!

ÁTTEKINTÉS *

1–2. Milyen helyzetekkel néznek szembe sokan Jehova szolgái közül, és milyen hatással lehetnek ezek rájuk?

KÉPZELD EL a következő három helyzetet: Egy fiatal testvérnél súlyos betegséget állapítanak meg. Egy szorgalmas, középkorú testvér elveszíti a munkáját, és minden igyekezete ellenére sem sikerül elhelyezkednie. Egy hűséges, idős testvérnő egyre kevesebbet tud tenni Jehova szolgálatában.

2 Ha a te helyzeted is hasonlít valamelyikhez az előbb említettek közül, akkor úgy érezheted, hogy már semmire sem vagy jó. Elveszítheted az örömödet, az önbecsülésedet, és a másokkal ápolt kapcsolatod is kárt szenvedhet.

3. Hogyan tekint az emberi élet értékére Sátán, és azok, akik a befolyása alatt vannak?

3 A világban ugyanúgy gondolkodnak az emberi élet értékéről, mint Sátán. Az Ördög sosem becsülte az embereket. Szívtelenül félrevezette Évát, amikor szabadságot ígért neki, hiszen nagyon is jól tudta, hogy az Istennel szembeni engedetlenségért halál jár. Tudjuk, hogy Sátán irányítja a világ kereskedelmi, politikai és vallási rendszerét. Ezért nem meglepő, hogy sok üzletember, politikus és vallási vezető sem tartja tiszteletben mások életét és méltóságát.

4. Mit fog kifejteni ez a cikk?

4 Jehova viszont azt szeretné, ha lenne önbecsülésünk, és támogat minket, amikor a gondjaink miatt értéktelennek érezhetnénk magunkat (Zsolt 136:23; Róma 12:3). Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan segít nekünk Jehova, ha 1. valamilyen betegséggel küzdünk, 2. anyagi gondjaink vannak, vagy 3. az időskor miatt úgy érezzük, hogy már semmit sem tudunk adni neki. Először azonban arról lesz szó, hogy miért lehetünk biztosak benne, hogy mindannyian értékesek vagyunk Jehova szemében.

JEHOVA ÉRTÉKEL MINKET

5. Mi bizonyítja számodra, hogy Jehova értékesnek tartja az embereket?

5 Bár Jehova a föld porából alkotott minket, sokkal értékesebbnek tart, mint egy maréknyi földet (1Móz 2:7). Nézzünk erre csupán néhány bizonyítékot. Jehova úgy teremtette meg az embereket, hogy képesek ugyanolyan tulajdonságokat kifejleszteni, mint amilyenek neki vannak (1Móz 1:27). Ezzel a többi fizikai alkotása fölé emelt minket, és a gondjainkra bízta a földet és az állatokat (Zsolt 8:4–8).

6. Milyen bizonyíték van még arra, hogy Jehova értékeli a tökéletlen embereket?

6 Jehova még azután is értékesnek tartotta az embereket, hogy Ádám vétkezett. Annyira értékel minket, hogy váltságul adta a bűneinkért a szeretett Fiát, Jézust (1Ján 4:9, 10). A váltság lehetővé teszi, hogy Jehova feltámassza azokat, akik meghaltak az ádámi bűn miatt, igazságosakat, és igazságtalanokat is (Csel 24:15). A Szavából láthatjuk, hogy az egészségi állapotunktól, az anyagi helyzetünktől és a korunktól függetlenül értékesek vagyunk neki (Csel 10:34, 35).

7. Mi mutatja még, hogy Jehova értékeli a szolgáit?

7 Vannak még további okok, amiért bízhatunk benne, hogy Jehova értékel bennünket. Magához vonzott minket, és megfigyelte, hogyan fogadjuk a jó hírt (Ján 6:44). Ahogy elkezdtünk közeledni hozzá, ő is közeledett hozzánk (Jak 4:8). Ezenkívül időt és energiát fordít arra, hogy oktasson minket. Látja, hogy milyenek vagyunk, és hogy mivé fejlődhetünk. És mivel szeret minket, meg is fegyelmez (Péld 3:11, 12). Mindez erőteljesen bizonyítja, hogy Jehova értékesnek tart bennünket.

8. Milyen hatással lehet a Zsoltárok 18:27–29 arra, ahogyan a nehézségeinkről gondolkodunk?

8 Néhányan semmire sem becsülték Dávid királyt, de ő tudta, hogy Jehova szereti és támogatja. Ez pedig segített neki, hogy megfelelő szemléletmóddal viselje el a nehézségeit (2Sám 16:5–7). Amikor el vagyunk keseredve, vagy komoly gondjaink vannak, Jehova tud nekünk segíteni, hogy helyesen lássuk a dolgokat, és bármilyen nehézséggel megbirkózzunk. (Olvassátok fel: Zsoltárok 18:27–29.) Ha Jehova mellettünk áll, semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy örömmel szolgáljuk őt (Róma 8:31). Most vizsgáljuk meg a már említett három élethelyzetet, amelyekben különösen fontos elménkben tartanunk, hogy Jehova szeret és értékel minket.

HA BETEGSÉGGEL KÜZDESZ

Ha olvassuk Jehova ihletett szavait, az segíteni fog megküzdeni a betegség miatti rossz érzéseinkkel (Lásd a 9–12. bekezdést.)

9. Hogyan befolyásolhatja egy betegség a magunkról alkotott képünket?

9 Egy betegség érzelmileg megterhelő lehet, és azt érezhetjük, hogy már senki sem veszi hasznunkat. Talán feszélyez minket az, hogy mások is látják a korlátainkat, vagy hogy segítségre szorulunk. Még ha kívülről nem is látszik a betegségünk, szégyenérzettel küzdhetünk amiatt, hogy mennyi mindent nem vagyunk képesek megtenni. Hogyan önt belénk erőt Jehova egy ilyen lesújtó helyzetben?

10. A Példabeszédek 12:25 szerint mi segíthet, amikor betegek vagyunk?

10 Amikor betegek vagyunk, egy „jó szó” sok erőt adhat. (Olvassátok fel: Példabeszédek 12:25.) Jehova a Bibliában sok jó szót őrzött meg, amelyekkel arról biztosít minket, hogy a betegségünk ellenére is fontosak vagyunk neki (Zsolt 31:19; 41:3). Hogyha újra és újra elolvassuk ezeket az ihletett szavakat, Jehova segít nekünk megbirkózni a betegség miatti rossz érzéseinkkel.

11. Hogyan tapasztalta egy testvér Jehova segítségét?

11 Figyeld meg egy fiatal testvér, Jorge esetét. Súlyosan megbetegedett, és gyorsan romlott az állapota, ezért értéktelennek érezte magát. Ezt mondja: „Nem számítottam rá, hogy ilyen hatással lesz rám ez a betegség, és hogy szégyellni fogom magam amiatt, hogy feltűnést keltek a környezetemben. Ahogy rosszabbodott az állapotom, belegondoltam, hogyan fog megváltozni az életem. Le voltam sújtva, és könyörögtem Jehovához, hogy segítsen.” Hogyan támogatta őt Jehova? „Mivel nehezen tudtam koncentrálni, arra buzdítottak, hogy rövid részeket olvassak a Zsoltárok könyvéből, olyanokat, amelyekből érződik Jehova törődése. Mindennap elolvastam ugyanazt a néhány verset, és ez erőt adott. Idővel mások is észrevették, hogy többet mosolygok. Még azt is mondták, hogy a jó hozzáállásom buzdítóan hat rájuk. Felismertem, hogy Jehova válaszolt az imáimra! Segített változtatnom azon, ahogyan magamról gondolkodom. Már arra összpontosítottam, hogy a Biblia szerint hogyan gondolkodik rólam Jehova a betegségem ellenére.”

12. Hogyan tapasztalhatod Jehova támogatását, ha beteg vagy?

12 Ha egy betegséggel küzdesz, biztos lehetsz benne, hogy Jehova tudja, min mész keresztül. Kérleld őt, hogy segítsen neked helyes szemléletmódot kialakítani. Aztán kutass a Bibliában jó szavak után, amelyeket Jehova megőrzött neked. Elmélkedj azokon a részeken, amelyek feltárják, hogy mennyire értékeli a szolgáit. Így megláthatod, hogy milyen kedvesen bánik mindenkivel, aki hűségesen szolgálja őt (Zsolt 84:11).

HA ANYAGI GONDJAID VANNAK

Amikor nehezen találunk munkát, erőt adhat, ha észben tartjuk, hogy Jehova megígérte, hogy gondoskodik rólunk (Lásd a 13–15. bekezdést.)

13. Milyen érzéseket kelthet a munkahely elvesztése egy családfőben?

13 Minden családfő szeretne gondoskodni a családja szükségleteiről. De előfordulhat, hogy valaki önhibáján kívül elveszíti a munkáját. Nagyon igyekszik másik állást találni, de hiába. Akikkel ilyen történik, azok értéktelennek érezhetik magukat. Hogyan segíthet nekik az, ha Jehova ígéreteire gondolnak?

14. Milyen okokból tartja meg az ígéreteit Jehova?

14 Jehova mindig állja a szavát (Józs 21:45; 23:14). Erre több oka is van. Először is, ez érinti a hírnevét. Megígérte, hogy gondoskodni fog a hűséges szolgáiról, és kötelességének érzi, hogy tartsa magát az ígéretéhez (Zsolt 31:1–3). Másodszor, Jehova tudja, hogy csalódottak lennénk, ha nem gondoskodna azokról, akik a családjához tartoznak. A szavát adta, hogy anyagilag és szellemileg is gondoskodni fog rólunk, és ebben semmi sem akadályozhatja meg őt (Máté 6:30–33; 24:45).

15. a) Mi okozott nehézséget az első századi keresztényeknek? b) Miben bízhatunk a Zsoltárok 37:18, 19 szerint?

15 Ha észben tartjuk, hogy Jehova miért teljesíti az ígéreteit, akkor bízni fogunk benne, hogy a szűkös időkben is segít nekünk. Gondoljunk az első századi keresztényekre. Amikor nagy üldözés indult a jeruzsálemi gyülekezet ellen, „az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak” (Csel 8:1). Emiatt a keresztényeknek feltehetően súlyos anyagi gondjaik lettek, hiszen nem volt többé otthonuk és munkájuk. De Jehova nem hagyta őket cserben, és az örömüket sem veszítették el (Csel 8:4; Héb 13:5, 6; Jak 1:2, 3). Jehova támogatta az akkor élt hűséges keresztényeket, és mi is számíthatunk rá. (Olvassátok fel: Zsoltárok 37:18, 19.)

HA A KOROD MIATT MÁR NEM TUDSZ ANNYIT TENNI

Ha az idős korunk ellenére arra összpontosítunk, amit meg tudunk tenni, az meg fog nyugtatni bennünket, hogy Jehova értékel minket és a hűséges szolgálatunkat (Lásd a 16–18. bekezdést.)

16. Miért érezhetjük úgy, hogy a Jehovának bemutatott imádatunk már nem olyan értékes?

16 Ahogy haladunk az időskor felé, talán kezdjük úgy érezni, hogy már nem sokat tudunk adni Jehovának. Dávid király is hasonló érzésekkel küzdhetett idős korában (Zsolt 71:9). Hogyan segít Jehova ilyenkor?

17. Mit tanulhatunk Jheri történetéből?

17 Figyeld meg, mi történt egy testvérnővel, Jherivel. Meghívták, hogy vegyen részt egy karbantartási képzésen a királyságteremben, de eleinte nem akart elmenni. Ezt mondta: „Egy idős özvegy vagyok, és semmihez sem értek, amire Jehovának szüksége lenne. Úgysem vennék hasznomat.” A képzés előtti estén kiöntötte a szívét Jehovának. Amikor másnap megérkezett a királyságterembe, még mindig kételkedett benne, hogy érdemes ott lennie. Aztán a program alatt az egyik előadó kiemelte, hogy azok a leghasznosabb résztvevők, akik készségesek, és szeretnének tanulni Jehovától. Jheriben ekkor megfogalmazódott: „De hát ez rám is igaz!” Elmeséli, mit érzett: „Sírva fakadtam, hiszen felismertem, hogy Jehova válaszolt az imámra. Megnyugtatott afelől, hogy én is tudok adni neki valami értékeset, és hogy szívesen tanít engem.” Visszagondolva Jheri ezt mondja: „Feszülten, bátortalanul és lehangoltan érkeztem a képzésre. De a végére fellelkesedtem, magabiztosabb lettem, és hasznosnak éreztem magam.”

18. Hogyan derül ki a Bibliából, hogy Jehova idős korunkban is értékeli az imádatunkat?

18 Biztosak lehetünk benne, hogy az idős korunk ellenére Jehova még mindig fel tud használni minket (Zsolt 92:12–15). Jézus azt tanította, hogy nem számít, mennyire korlátoznak minket a körülményeink, vagy milyen kicsinek tűnnek a szemünkben az erőfeszítéseink, Jehova értékeli a szolgálatunkat (Luk 21:2–4). Ezért összpontosíts arra, amit meg tudsz tenni! Például tanúskodhatsz Jehováról, imádkozhatsz a testvéreidért, és buzdíthatsz másokat, hogy maradjanak hűségesek. Jehova nem a teljesítményed miatt tart a munkatársának, hanem mert készségesen engedelmeskedsz neki (1Kor 3:5–9).

19. Miről győz meg minket a Róma 8:38, 39?

19 Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy imádhatjuk Jehovát, egy olyan Istent, aki értékeli a szolgáit. Azért alkotott meg minket, hogy cselekedjük az akaratát, és az igaz imádat valódi értelmet ad az életünknek (Jel 4:11). Lehet, hogy a világ értéktelennek tart minket, de Jehova nem (Héb 11:16, 38). Amikor elcsüggedünk egy betegség, anyagi gondok vagy az időskor miatt, gondoljunk arra, hogy semmi sem választhat el minket égi Atyánk szeretetétől! (Olvassátok fel: Róma 8:38, 39.)

^ 5. bek. Olyan élethelyzetben vagy, amely miatt értéktelennek érzed magad? Ez a cikk megerősíti majd benned, hogy mennyire értékesnek tart téged Jehova. Kifejti, hogyan őrizheted meg az önértékelésedet, bármilyen nehézséggel kell is megbirkóznod.

30. ÉNEK Atyám, Istenem és barátom