Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

30. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Járjunk az igazságban!

Járjunk az igazságban!

„Az szerzi nekem a legnagyobb örömet, amikor azt hallom, hogy a gyermekeim az igazságban járnak” (3JÁN 4)

54. ÉNEK „Ez az út”

ÁTTEKINTÉS *

1. A 3János 3, 4-gyel összhangban mi tesz minket boldoggá?

JÁNOS apostol biztosan nagyon boldog volt, amikor hallott róla, hogy még mindig hűségesen szolgálják Jehovát azok, akik tőle ismerték meg az igazságot. Ezek a keresztények sok nehézséggel néztek szembe, és János, aki úgy gondolt rájuk, mintha a gyermekei lennének, igyekezett megerősíteni a hitüket. Mi is boldogok vagyunk, ha a szó szerinti vagy a szellemi gyermekeink átadják magukat Jehovának, és utána kitartanak a szolgálatában. (Olvassátok fel: 3János 3, 4.)

2. Mi volt János leveleinek a célja?

2 I. sz. 98-ban János feltehetően Efézusban vagy a közelében élt. Valószínűleg azután költözött oda, hogy elengedték a száműzetésből, Pátmosz szigetéről. Ekkortájt történt, hogy Jehova szent szelleme három levél megírására indította őt. Ezekkel a levelekkel János arra szerette volna ösztönözni a hűséges keresztényeket, hogy őrizzék meg a Jézusba vetett hitüket, és továbbra is járjanak az igazságban.

3. Milyen kérdésekre fogunk választ kapni?

3 Az apostolok közül már csak János volt életben, és aggasztotta, hogy a hamis tanítók rossz hatással vannak a gyülekezetekre (1Ján 2:18, 19, 26). * Ezek a hitehagyottak azt állították, hogy ismerik Istent, de nem tartották meg a parancsait. Vizsgáljuk meg János ihletett tanácsait, miközben a következő három kérdésre keressük a választ: Mit jelent az igazságban járni? Mi minden nehezítheti ezt meg? És hogyan segíthetünk egymásnak megmaradni az igazságban?

MIT JELENT AZ IGAZSÁGBAN JÁRNI?

4. Az 1János 2:3–6 és a 2János 4, 6 szerint mit jelent az igazságban járni?

4 Ahhoz, hogy az igazságban járjunk, meg kell ismernünk az igazságot, amely Isten Szavában, a Bibliában található. Ezenkívül meg kell tartanunk Jehova parancsait, vagyis azok szerint kell élnünk. (Olvassátok fel: 1János 2:3–6; 2János 4, 6.) Jézus tökéletes példát mutatott a Jehova iránti engedelmességben. Ezért ha szeretnénk engedelmeskedni Jehovának, fontos, hogy a lehető legszorosabban kövessük Jézus nyomdokait (Ján 8:29; 1Pét 2:21).

5. Miről legyünk meggyőződve?

5 Csak úgy tudunk kitartóan az igazságban járni, ha meg vagyunk róla győződve, hogy Jehova az igazság Istene, és minden, amit leíratott a Szavában, az igaz. Abban is biztosnak kell lennünk, hogy Jézus a megígért Messiás. Ma sokan nem hisznek abban, hogy Jézus Isten királyságának a kinevezett királya. János figyelmeztette a keresztényeket, hogy „sok csaló” van, akik félrevezethetik őket, ha nincsenek felkészülve a Jehováról és Jézusról szóló igazság megvédésére (2Ján 7–11). Ezt írta: „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?” (1Ján 2:22). Ha nem akarjuk, hogy minket is becsapjanak, feltétlenül tanulmányoznunk kell Isten Szavát. Ez az egyetlen módja annak, hogy megismerjük Jehovát és Jézust (Ján 17:3). És csak így leszünk meggyőződve arról, hogy az igazságban hiszünk.

MILYEN CSAPDÁKRA SZÁMÍTHATUNK?

6. Milyen veszély leselkedik a keresztény fiatalokra?

6 Minden kereszténynek vigyáznia kell, nehogy félrevezessék az emberi elképzelések (1Ján 2:26). Ez a csapda különösen a fiatalok számára lehet veszélyes. Egy 25 éves francia testvérnő, Alexia * ezt mondja: „Iskolás koromban összezavartak a világi elméletek, például az evolúció és a különféle filozófiák. Időnként még tetszettek is ezek a tanítások. De úgy éreztem, hogy nem tehetem meg, hogy arra odafigyelek, amit az iskolában tanítanak, Jehovának viszont nem adok esélyt.” Alexia áttanulmányozta Az élet – hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? című könyvet. A kétségei néhány héten belül szertefoszlottak. Ezt mondja: „Meggyőződtem róla, hogy a Biblia az igazságot tanítja. És arra is rájöttem, hogy ha követem a tanácsait, boldog és békés lesz az életem.”

7. Mitől óvakodjunk, és miért?

7 A keresztényeknek – legyenek akár fiatalok, akár idősek – ellen kell állniuk a kísértésnek, hogy kettős életet éljenek. János rámutatott, hogy nem járhatunk úgy az igazságban, hogy közben erkölcstelenül élünk (1Ján 1:6). Ha szeretnénk Isten tetszését élvezni most és a jövőben, mindig úgy kell viselkednünk, mintha mások látnának minket. Bizonyos értelemben nincs is olyan, hogy titkos bűn, hiszen Jehova mindent lát, amit teszünk (Héb 4:13).

8. Mit nem szabad megengednünk?

8 Nem szabad átvennünk a világ szemléletmódját a bűnről. János apostol ezt írta: „Ha azt állítjuk: »Nincs bűnünk«, félrevezetjük magunkat” (1Ján 1:8). János idejében a hitehagyottak azt terjesztették, hogy valaki úgy is jó kapcsolatban lehet Istennel, ha tudatosan bűnös életet él. Ma olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik hasonlóan gondolkodnak. Sokan istenhívőnek mondják magukat, de nem tekintik bűnnek azt, amit Jehova, különösen a szexualitás területén. Amit Jehova elítél, az szerintük csupán személyes ízlés dolga, vagy egy másfajta életstílus.

Fiatalok, szilárdítsátok meg a Biblián alapuló erkölcsi értékrendeteket, hogy meg tudjátok védeni a hiteteket! (Lásd a 9. bekezdést.) *

9. Miért jó, ha a fiatalok ragaszkodnak a meggyőződésükhöz?

9 A fiatalokra különösen nagy nyomás nehezedik az iskolában vagy a munkahelyen, hogy úgy gondolkodjanak az erkölcstelenségről, mint a többiek. Ezt Alekszandar is tapasztalta. Így emlékszik vissza: „Az iskolában néhány lány rá akart venni, hogy feküdjek le velük. Mivel nem volt barátnőm, rám fogták, hogy meleg vagyok.” Ha te is hasonló próbákkal nézel szembe, ne feledd, hogy amikor ragaszkodsz a Biblián alapuló meggyőződésedhez, azzal megóvod az önbecsülésedet, a fizikai és érzelmi egészségedet és a Jehovával ápolt kapcsolatodat. És minél többször állsz ellen a kísértésnek, annál könnyebb lesz azt tenned, ami helyes. Gondolj arra is, hogy a világ szexről alkotott eltorzult nézete Sátántól ered. Ezért ha nem alkuszol meg, legyőzöd a gonoszt (1Ján 2:14).

10. Hogyan segít az 1János 1:9 abban, hogy tiszta lelkiismerettel szolgáljuk Jehovát?

10 Elismerjük, hogy Jehovának van joga meghatározni, hogy mi számít bűnnek. És minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy elkerüljük a bűnt. De ha mégis elkövetünk valamit, azt megvalljuk Jehovának imában. (Olvassátok fel: 1János 1:9.) Ha pedig súlyos bűnt követünk el, segítséget kérünk a vénektől, akiket Jehova arra jelölt ki, hogy törődjenek velünk (Jak 5:14–16). Arra viszont nincs szükség, hogy folyton a múltbeli hibáinkon rágódjunk. Szerető Atyánk azért gondoskodott a Fia váltságáldozatáról, hogy megbocsáthassa a bűneinket. Ha Jehova azt mondja, hogy megbocsát a megbánást tanúsító bűnösöknek, mi okunk lenne kételkedni a szavában? Tehát semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy tiszta lelkiismerettel szolgáljuk őt (1Ján 2:1, 2, 12; 3:19, 20).

11. Hogyan védekezhetünk az olyan tanítások ellen, amelyek meggyengíthetnék a hitünket?

11 El kell utasítanunk a hitehagyottak tanításait. Az Ördög már a keresztény gyülekezet létrejötte óta felhasznál csalókat, hogy kételyeket ébresszen Isten hűséges szolgáiban. Ezért fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a tények és a hazugságok között. * Az ellenségeink talán az interneten vagy a közösségi médiában próbálják meggyengíteni a Jehovába vetett bizalmunkat és a testvéreink iránti szeretetünket. Tartsuk észben, hogy ki áll az ilyen propaganda mögött, és ne higgyünk neki! (1Ján 4:1, 6; Jel 12:9).

12. Miért fontos, hogy egyre jobban értékeljük az igazságot?

12 Ahhoz, hogy ki tudjuk védeni Sátán támadásait, meg kell erősítenünk a hitünket Jézusban, és abban, hogy milyen szerepet tölt be Isten szándékában. Továbbá bíznunk kell abban az egyedüli csoportban, amely által Jehova irányítja a szervezetét (Máté 24:45–47). A bizalmunkat úgy mélyíthetjük el, hogy rendszeresen tanulmányozzuk Isten Szavát. Így a hitünk olyan lesz, mint egy fa, amelynek a gyökerei mélyen a földbe hatolnak. Pál valami hasonlóról írt a kolosszéi gyülekezetnek: „mivel hisztek Krisztus Jézusban, az Úrban, továbbra is éljetek úgy, mint ő, azáltal, hogy meggyökereztek benne, épültök az alapra, mármint rá, [és] szilárddá váltok a hitben” (Kol 2:6, 7). Azt a keresztényt, aki így megerősítette a hitét, Sátán és a befolyása alatt álló emberek semmivel sem tudják megingatni (2Ján 8, 9).

13. Mire kell számítanunk, és miért?

13 Nem kell meglepődnünk, hogy a világ gyűlöl bennünket (1Ján 3:13). János arra emlékeztet minket, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1Ján 5:19). Ahogy közeledik ennek a rendszernek a vége, Sátán egyre dühösebb lesz (Jel 12:12). Nemcsak olyan alattomos eszközöket vet be, mint az erkölcstelenség vonzereje vagy a hitehagyottak hazugságai, hanem nyílt erőszakhoz is folyamodik. Tudja, hogy már nem sokáig próbálkozhat azzal, hogy leállítsa a prédikálómunkát, vagy megtörje a hitünket. Ezért nem csodálkozunk azon, hogy a munkánk számos országban korlátozva van, vagy be van tiltva. Ám a testvéreink ezekben az országokban is kitartanak. Bebizonyítják, hogy bármit tesz is velünk Sátán, miénk lehet a győzelem.

SEGÍTSÜNK EGYMÁSNAK MEGMARADNI AZ IGAZSÁGBAN!

14. Egyebek közt hogyan segíthetünk a testvéreinknek megmaradni az igazságban?

14 Ha szeretnénk segíteni a testvéreinknek megmaradni az igazságban, fontos, hogy könyörületesen bánjunk velük (1Ján 3:10, 11, 16–18). Ne csak akkor fejezzük ki a szeretetünket, amikor minden rendben van, hanem a nehézségek idején is! Például van valaki a környezetedben, aki gyászol, és vigaszra vagy gyakorlati segítségre van szüksége? Vagy történt valahol olyan természeti katasztrófa, amely miatt újjá kell építeni királyságtermeket vagy a testvérek otthonait? A szeretetünk és könyörületünk mélységét a tetteinkkel még inkább kimutathatjuk, mint a szavainkkal.

15. Mit tegyünk az 1János 4:7, 8 fényében?

15 Szerető égi Atyánkat utánozzuk, amikor szeretettel bánunk másokkal. (Olvassátok fel: 1János 4:7, 8.) Ennek az az egyik fontos módja, hogy megbocsátunk egymásnak. Előfordul, hogy valaki megbánt minket, de aztán bocsánatot kér. Ilyenkor a szeretet arra indít, hogy megbocsássunk neki, és elfelejtsük, amit tett (Kol 3:13). Aldóval is ilyesmi történt. Meghallotta, amikor egy másik testvér, akit tisztelt, sértően beszélt arról az etnikai csoportról, amelyhez ő is tartozik. Aldo ezt meséli: „Folyamatosan azért imádkoztam, hogy ne legyenek rossz érzéseim a testvérrel szemben.” De valami mást is tett: elhívta a testvért a szolgálatba. Prédikálás közben szóba hozta, hogy milyen rosszulesett neki a megjegyzése. „Amikor szembesült vele, hogy megbántott, bocsánatot kért – mondja Aldo. – A szavaiból érződött, hogy őszintén bánja a dolgot. Lezártuk az ügyet, és jó barátokként búcsúztunk el.”

16–17. Mit határozzunk el?

16 János apostol szívből szerette volna, hogy a testvéreinek erős maradjon a hitük. A szeretetét és a törődését jól tükrözik a három ihletett levelében olvasható tanácsok. Milyen megnyugtató, hogy hozzá hasonló férfiak és nők lettek felkenve, hogy Krisztussal uralkodjanak! (1Ján 2:27).

17 Fogadjuk meg azt, amit a cikkben tanultunk! Határozzuk el, hogy az igazságban járunk, és mindenben engedelmeskedünk Jehovának! Tanulmányozzuk a Szavát teljes bizalommal! Fejlesszünk ki szilárd hitet Jézusban! Utasítsuk el az emberi elképzeléseket és a hitehagyottak tanításait! Óvakodjunk a bűntől, és attól, hogy kettős életet éljünk! Ragaszkodjunk Jehova magas erkölcsi mércéjéhez! És segítsünk a testvéreinknek erősnek maradni azáltal, hogy megbocsátunk nekik, és támogatjuk a rászorulókat! Ha ezt tesszük, a próbáink ellenére továbbra is az igazságban tudunk járni.

49. ÉNEK Örvendeztessük meg Jehova szívét!

^ 5. bek. Egy olyan világban élünk, amely a hazugság atyjának, Sátánnak a kezében van. Ezért folyamatos küzdelmet jelent az igazságban járni. Az első század végén élő keresztények ugyanilyen nehéz helyzetben voltak. Jehova arra ihlette János apostolt, hogy írjon három levelet, hogy ezzel segítsen nekik, és nekünk is. Ezekből a levelekből kiderül, hogy milyen csapdákra számíthatunk, és hogyan kerülhetjük el őket.

^ 3. bek. Lásd a „ Miért írta János a leveleit?” című részt.

^ 6. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.

^ 11. bek. Lásd az „Ismered a tényeket?” című tanulmányozási cikket az Őrtorony 2018. augusztusi számában.

^ 59. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy fiatal testvérnő az iskolában homoszexuális propagandával találkozik. (Bizonyos kultúrákban a szivárvány színei a homoszexualitást jelképezik.) Később időt szán a kutatásra, hogy megerősítse a hitét. Így helyt tud állni a próbában.