Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Mikor lett Jézus főpap, és mikor lépett érvénybe az új szövetség?

Jézus i. sz. 29-ben, a keresztelkedésekor lett főpap. Mi erre a bizonyíték? Amikor Jézus megkeresztelkedett, felajánlotta az életét Isten akaratának a jelképes oltárán (Gal 1:4; Héb 10:5–10). Ez az oltár Jézus keresztelkedése óta létezik. Ebből következik, hogy ugyanekkor jött létre a nagy jelképes templom is, hiszen az oltár fontos része egy templomnak. Ez a szellemi vagy jelképes templom mindent magában foglal, amit Jehova azért tett, hogy elfogadható módon imádhassuk őt Jézus áldozata alapján (Máté 3:16, 17; Héb 5:4–6).

A nagy jelképes templomban egy főpapra is szükség volt. Ezért Jézus fel lett kenve főpappá „szent szellemmel és erővel” (Csel 10:37, 38; Márk 1:9–11). De miért lehetünk biztosak abban, hogy Jézus már a halála és a feltámadása előtt ki lett nevezve erre a feladatra? Egy meggyőző érvet találunk, ha megvizsgáljuk Áronnak és az utódainak a példáját, akik főpapokként szolgáltak a mózesi törvény alatt.

A törvény szerint csak a főpap léphetett be a szentek szentjébe a hajlékban, illetve később a templomban. Ezt a helyiséget egy függöny választotta el a szenthelytől. A főpap csak az engesztelés napján lépett be a függöny mögé (Héb 9:1–3, 6, 7). Áron és az utódai azelőtt lettek felkenve főpapnak, hogy beléptek a szó szerinti függönyön belülre a hajlékban. Ezért logikus, hogy Jézus is azelőtt lett kinevezve főpapnak Jehova nagy jelképes templomában, hogy meghalt, majd pedig „a függönyön, azaz a testén keresztül” belépett az égbe (Héb 10:20). Ezért Pál apostol azt írta Jézusról, hogy eljött mint főpap, és aztán „bement a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amely nem kézzel készült”, és „magába az égbe” (Héb 9:11, 24).

Amikor Jézus felment az égbe, és felajánlotta a tökéletes emberi életét értünk, elindított egy folyamatot, hogy érvénybe léphessen az új szövetség. Milyen lépésekből állt ez a folyamat?

Az első az volt, hogy Jézus megjelent Jehova előtt. Ezután felajánlotta neki az áldozata értékét. És végül, Jehova elfogadta Jézus kiontott vérének az értékét. Az új szövetség csak ezt követően léphetett hatályba.

A Bibliából nem derül ki, hogy Jehova pontosan mikor fogadta el Jézus áldozatának az értékét. Ezért nem tudjuk meghatározni, hogy konkrétan mikor lépett érvénybe az új szövetség. Azt azonban tudjuk, hogy Jézus pünkösd előtt tíz nappal ment fel az égbe (Csel 1:3). Valamikor ez alatt a tíz nap alatt történt, hogy Jézus bemutatta az áldozata értékét Jehovának, ő pedig elfogadta azt (Héb 9:12). A pünkösdkor történtek láthatóan bizonyították, hogy az új szövetség addigra már hatályban volt (Csel 2:1–4, 32, 33).

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az új szövetség azután lépett érvénybe, hogy Jehova elfogadta Jézus kiontott vérének az értékét, és felvette a felkenteket ebbe a szövetségbe, amelynek főpapként Jézus a közvetítője (Héb 7:25; 8:1–3, 6; 9:13–15).