Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

24. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

„Tedd egységessé szívemet, hogy mélységesen tiszteljem a nevedet!”

„Tedd egységessé szívemet, hogy mélységesen tiszteljem a nevedet!”

„Tedd egységessé szívemet, hogy mélységesen tiszteljem [szó szerint: „féljem”, lábj.] a nevedet! Ó, Jehova Istenem, teljes szívemből dicsérlek téged” (ZSOLT 86:11, 12)

7. ÉNEK Jehova a mi erőnk

ÁTTEKINTÉS *

1. Mi az istenfélelem, és miért van rá szükségük azoknak, akik szeretik Jehovát?

A KERESZTÉNYEK szeretik Istent, és egyben félik is őt. Ez némelyeknek ellentmondásnak tűnhet. Az istenfélelem azonban nem rettegést jelent. Ez a félelemnek egy különleges fajtája. Azok, akik félik Istent, mélységesen tisztelik őt. Nem akarják megbántani égi Atyjukat, mert féltik a vele ápolt barátságukat (Zsolt 111:10; Péld 8:13; lábj.-ek).

2. A Zsoltárok 86:11 alapján mely két kérdésről lesz szó?

2 (Olvassátok fel: Zsoltárok 86:11.) Ezekből a szavakból jól látszik, hogy a hűséges Dávid király megértette, mennyire fontos az istenfélelem. Vizsgáljuk meg, hogyan alkalmazhatjuk magunkra Dávid ihletett szavait! Először arról lesz szó, hogy milyen okaink vannak rá, hogy mélységesen tiszteljük Isten nevét. Utána pedig megbeszéljük, hogyan fejezhetjük ki a mindennapokban, hogy félelemmel vegyes tiszteletet érzünk Isten neve iránt.

MIÉRT KELT BENNÜNK TISZTELETET JEHOVA NEVE?

3. Milyen élmény segíthetett Mózesnek, hogy mindig mélységesen tisztelje Isten nevét?

3 Képzeld el, mit érezhetett Mózes, amikor egy sziklahasadékból látta, hogy Jehova dicsősége elhaladt előtte. A Tanulmányozd a Szentírást éleslátással! című könyv azt mondja, hogy ez a látomás „a legfélelmetesebb esemény lehetett, amit ember átélhetett Jézus Krisztus eljövetele előtt”. Mózes közben a következő szavakat hallotta, amelyeket nyilván egy angyal mondott: „Jehova, Jehova irgalmas és könyörületes Isten, türelmes, odaadóan szeret, és mindig hűséges. Odaadóan szeret ezer nemzedéken át, megbocsát vétket, törvényszegést és bűnt” (2Móz 33:17–23; 34:5–7). Mózesnek valószínűleg eszébe jutott ez az élmény, amikor használta Jehova nevét. Nem csoda, hogy később arra intette Isten népét, Izraelt, hogy mélységesen tiszteljék Jehova „dicsőséges és félelmet keltő nevét” (5Móz 28:58).

4. Mi segíthet, hogy egyre mélységesebben tiszteljük Jehovát?

4 Amikor Jehova nevére gondolunk, jól tesszük, ha elmélkedünk azon, hogy milyen személy ő. Időzzünk el a tulajdonságain, például a hatalmán, bölcsességén, igazságosságán és szeretetén! Ez segíthet, hogy egyre jobban tiszteljük őt (Zsolt 77:11–15).

5–6. a) Mit jelent Isten neve? b) A 2Mózes 3:13, 14 és az Ézsaiás 64:8 szerint milyen módokon viszi véghez a szándékát Jehova?

5 Mit tudunk Isten nevének a jelentéséről? Sok tudós úgy véli, hogy a Jehova név jelentése: ’előidézi, hogy legyen’. Ez arra emlékeztet minket, hogy Jehovát semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy véghezvigye a szándékát, és bármit képes megvalósítani.

6 Ezt azáltal teszi, hogy mindig azzá válik, amire szükség van a célja eléréséhez. (Olvassátok fel: 2Mózes 3:13, 14.) Sokszor kapunk rá ösztönzést, hogy elmélkedjünk Isten személyiségének ezen a lenyűgöző vonásán. Jehova azt is elő tudja idézni, hogy a tökéletlen imádói azzá váljanak, amivé szükséges, hogy szolgálják őt, és teljesítsék az akaratát. (Olvassátok fel: Ézsaiás 64:8.) Ezeken a módokon Jehova gondoskodik róla, hogy amit elhatároz, az megtörténjen. Ebben semmi sem gátolhatja meg őt (Ézs 46:10, 11).

7. Hogyan mélyíthetjük el az értékelésünket égi Atyánk iránt?

7 Elmélyíthetjük az értékelésünket égi Atyánk iránt, ha elmélkedünk a tettein, és azon, hogy mire tett már képessé bennünket. Például csodálattal tölt el minket, amikor elgondolkodunk a lenyűgöző teremtésművén, azon, hogy mi mindent hozott létre (Zsolt 8:3, 4). És amikor felidézzük, hogy mit segített már megvalósítanunk az akarata érdekében, mélységes tisztelet ébred bennünk iránta. Jehova neve valóban „félelmet keltő”! Magában foglalja Atyánk minden tulajdonságát, mindent, amit eddig tett, és amit ezután fog tenni (Zsolt 89:7, 8).

„JEHOVA NEVÉT HIRDETEM”

Mózes tanítása felüdítő volt, mert Jehova Isten neve és személyisége állt a középpontjában (Lásd a 8. bekezdést.) *

8. Mi derül ki az 5Mózes 32:2, 3-ból Jehova nevével kapcsolatban?

8 Közvetlenül azelőtt, hogy az izraeliták beléptek az ígéret földjére, Jehova megtanított egy éneket Mózesnek (5Móz 31:19). Mózesnek pedig meg kellett tanítania azt a népnek. (Olvassátok fel: 5Mózes 32:2, 3.) Ha figyelmesen elolvassuk a 2. és 3. verset, egyértelműen láthatjuk, hogy Jehova nem szeretné, hogy a neve rejtve legyen, és úgy gondoljanak rá, mint amely túl szent ahhoz, hogy kimondják. Azt akarja, hogy minden értelmes teremtménye ismerje a nevét. Milyen csodálatos lehetett az izraelitáknak hallgatni, amint Mózes Jehováról és az ő fenséges nevéről tanítja őket! Ezek a gondolatok megerősítették és felüdítették őket, ahogy a lágy eső a növényzetet. Mit tehetünk, hogy a mi tanításunk is ilyen hatást érjen el?

9. Mit tehetünk Jehova nevének a megszenteléséért?

9 Amikor házról házra vagy közterületen tanúskodunk, megmutathatjuk az embereknek a Bibliából, hogy Isten neve Jehova. Színvonalas kiadványokat adhatunk nekik, remek videókat mutathatunk, és sokféle anyagot ajánlhatunk a honlapunkról. Ezek mind Jehovát dicsőítik. A munkahelyen, az iskolában és utazás közben alkalmakat találhatunk rá, hogy beszéljünk másoknak szeretett Istenünkről. Amikor elmondjuk nekik, hogy mi Jehova szándéka az emberekkel és a földdel, alighanem egy olyan képet adunk nekik Jehováról, amellyel még sosem találkoztak. Azzal, hogy feltárjuk másoknak az igazságot szerető Atyánkról, mi is hozzájárulunk a neve megszenteléséhez. Megtisztítjuk a nevét a rágalmaktól, amelyek hamis tantételek formájában terjedtek el. Olyan tanítást kínálunk az embereknek, amelynél hiterősítőbbet és felüdítőbbet sehol nem találnak (Ézs 65:13, 14).

10. Miért nem elég egyszerűen megtanítani a tanulmányozóinknak Isten elvárásait?

10 Szeretnénk, ha a bibliatanulmányozóink megismernék és használnák Jehova nevét. Abban is fontos segíteni nekik, hogy megértsék, mi áll e mögött a név mögött. Vajon sikerül ezt elérnünk, ha egyszerűen csak megtanítjuk nekik Jehova parancsait és alapelveit? Egy ügyes tanulmányozó meg tudja jegyezni Isten törvényeit, és talán még az értéküket is felismeri. De vajon ez elég ahhoz, hogy megszeresse Jehovát, és engedelmeskedjen neki? Ne feledjük, hogy Ádám és Éva ismerte Isten törvényét, de nem szerették eléggé azt, akitől a törvényt kapták (1Móz 3:1–6). Tehát többet kell tennünk annál, mint hogy megtanítjuk másoknak Isten igazságos követelményeit.

11. Amikor Jehova törvényeiről tanítunk valakit, hogyan segíthetünk neki megszeretni magát Jehovát?

11 Jehova követelményei és alapelvei csodálatosak (Zsolt 119:97, 111, 112). De egy tanulmányozó csak akkor fog így érezni, ha megérti, hogy ezek Jehova szeretetét bizonyítják. Ezért kérdezzük meg tőle: „Szerinted miért kéri ezt Isten a szolgáitól, vagy miért nem engedi meg amazt? Mit árul el ez róla?” Ha segítünk a tanulmányozónak elmélkedni Jehova egyéniségén, és megszeretni az ő fenséges nevét, akkor valószínűbb, hogy a tanultak hatással lesznek az érzéseire. Nemcsak a törvényeket fogja megszeretni, hanem a törvényadót is (Zsolt 119:68). Így erősödik a hite, és képes lesz kiállni a rá váró tüzes próbákat (1Kor 3:12–15).

„JEHOVÁNAK, A MI ISTENÜNKNEK NEVÉBEN JÁRUNK”

Dávid egyszer hagyta, hogy megosztottá váljon a szíve (Lásd a 12. bekezdést.)

12. Hogyan vált egyszer megosztottá Dávid szíve, és mi lett ennek a következménye?

12 A Zsoltárok 86:11-ben egy másik fontos gondolat az, hogy „tedd egységessé szívemet”. Ezeket a szavakat Dávid király írta ihletés alatt, aki az élete során tapasztalta, milyen könnyen megosztottá válhat az ember szíve. Egyszer, amikor a tetőn sétált, meglátott egy fürdő asszonyt, aki másnak volt a felesége. Vajon ebben a helyzetben Dávid szíve egységes volt, vagy megosztott? Ismerte Jehova parancsát: „Ne kívánd más ember feleségét” (2Móz 20:17). Ennek ellenére nem vette le a szemét az asszonyról. Dávid szíve megosztottá vált, hiszen nemcsak arra vágyott, hogy jó kapcsolatban legyen Jehovával, hanem arra is, hogy megszerezze Betsabét. Bár régóta szerette és félte Jehovát, engedett az önző kívánságának, és ezért szörnyű dolgokat tett. Szégyent hozott Jehova nevére, és szenvedést okozott ártatlan embereknek, beleértve a saját családját is (2Sám 11:1–5, 14–17; 12:7–12).

13. Honnan tudjuk, hogy Dávid szíve újra egységes lett?

13 Jehova megfegyelmezte Dávidot, és ő jól fogadta ezt (2Sám 12:13; Zsolt 51:2–4, 17). Dávid nem felejtette el, hogy mennyi gondot és fájdalmat okozott másoknak, amikor engedte, hogy a szíve megosztottá váljon. A Zsoltárok 86:11-ben feljegyzett szavait úgy is ki lehet fejezni, hogy „adj nekem osztatlan szívet”. Vajon támogatta Jehova Dávidot abban, hogy újra osztatlan legyen a szíve? Igen, hiszen később úgy utalt rá a Szavában, mint aki „teljes szívvel [szolgálta] Jehovát, az ő Istenét” (1Kir 11:4; 15:3).

14. Min gondolkodjunk el, és miért?

14 Dávid története bátorító és kijózanító is egyben. Súlyos bűne intő példa számunkra. Akár mostanában kezdtük szolgálni Jehovát, akár sok évvel ezelőtt, kérdezzük meg magunktól: „Ellenállok Sátánnak, amikor meg akarja osztani a szívemet?”

Sátán mindent meg fog tenni, hogy megosztottá tegye a szívedet. Ne engedd neki! (Lásd a 15. és 16. bekezdést.) *

15. Hogyan véd meg minket az istenfélelem, ha érzéki képekkel találkozunk?

15 Például mit teszel, ha egy olyan képet látsz a tévében vagy az interneten, amely érzéki vágyakat kelthet benned? Könnyű lenne úgy érvelni magadnak, hogy az a kép vagy film még nem minősül pornográfiának. De nem lehet, hogy igazából Sátán eszköze, hogy megosztottá tegye a szívedet? (2Kor 2:11). Egy ilyen képet hasonlíthatnánk egy ékhez, amellyel egy ember széthasít egy nagy farönköt. Először beleállítja az ék vékony élét a rönkbe. Aztán ahogy egyre mélyebbre üti az éket, a rönk kettéhasad. Egy kihívó kép éppúgy hathat, mint az ék éle. Egy kicsi és látszólag ártalmatlan dolog gyorsan odáig vezethet, hogy megosztottá válik a szívünk, bűnt követünk el, és elveszítjük a feddhetetlenségünket. Ezért semmi helytelent ne engedj be a szívedbe! Őrizd meg egységesnek a szívedet, és féld Jehova nevét!

16. Min gondolkodjunk el, amikor kísértés ér minket?

16 Sátán sokféleképpen próbál rávenni minket a rosszra, nem csak izgató képekkel. Könnyen alábecsülhetjük a veszélyt. Talán ezt mondjuk magunkban: „Emiatt nem közösítenek ki, úgyhogy nem lehet annyira súlyos dolog.” Ez a gondolkodásmód rendkívül hibás. Inkább ilyen kérdéseken elmélkedjünk: „Sátán így akarja megosztottá tenni a szívemet? Ha engedek a kísértésnek, szégyent hozok Jehova nevére? Ha megteszem, közelebb kerülök Istenhez, vagy eltávolodom tőle?” Imádkozz bölcsességért, hogy képes legyél őszintén válaszolni ezekre a kérdésekre! (Jak 1:5). Ez valódi védelem, hiszen segít, hogy határozottan ellenállj a kísértésnek, és kövesd Jézus példáját, aki ezt mondta: „Menj innen, Sátán!” (Máté 4:10).

17. Miért mondhatjuk, hogy egy megosztott szív nem sokat ér? Szemléltesd!

17 Egy megosztott szív nem sokat ér. Képzelj el egy focicsapatot, amelynek a tagjai nem tudnak kijönni egymással. Néhányan csak a saját sikerükkel foglalkoznak, mások nem tartják be a szabályokat, és olyanok is vannak köztük, akik semmibe veszik az edzőt. Nem valószínű, hogy egy ilyen csapat valaha is nyerni fog. Egy egységes csapatnak jóval nagyobb esélye van a győzelemre. A te szíved is olyan lehet, mint egy győztes csapat, ha a gondolataid, vágyaid és érzéseid mind Jehova szolgálata köré összpontosulnak. Sátán nagyon örülne, ha megosztottá tehetné a szívedet. Azt akarja, hogy a gondolataid, vágyaid és érzéseid ellentétbe kerüljenek azzal, amit Jehova helyesnek tart. Ám Jehova szolgálatához teljes szívre van szükséged (Máté 22:36–38). Sose hagyd Sátánnak, hogy megosztottá tegye a szívedet!

18. A Mikeás 4:5-tel összhangban mi a célod?

18 Dávidhoz hasonlóan te is kérd ezt Jehovától: „Tedd egységessé szívemet, hogy mélységesen tiszteljem a nevedet!” Tűzd ki célul, hogy a kéréseddel összhangban élsz! Mindennap törekedj rá, hogy a kisebb-nagyobb döntéseiddel kifejezd, hogy mélységesen tiszteled Jehova szent nevét! Ha így teszel, Jehova Tanújaként jó fényt fogsz vetni erre a névre (Péld 27:11). És a hittársaiddal együtt te is elmondhatod majd, amit Mikeás próféta mondott: „Jehovának, a mi Istenünknek nevében járunk örökkön örökké” (Mik 4:5, lábj.).

41. ÉNEK Kérlek, hallgasd meg imámat!

^ 5. bek. Ebben a cikkben Dávid király imájának egy részletét fogjuk körüljárni, amelyet a Zsoltárok 86:11, 12-ben olvashatunk. Mit jelent mélységesen tisztelni Jehova nevét? Mi ébreszt bennünk ilyen érzést? És hogyan véd meg minket az istenfélelem, ha kísértést érzünk valami rosszra?

^ 53. bek. KÉPLEÍRÁS: Mózes megtanított a népnek egy Jehovát dicsérő éneket.

^ 57. bek. KÉPLEÍRÁS: Éva engedett a helytelen vágyainak. Mi viszont nem nézünk olyan képeket, és nem olvasunk el olyan üzeneteket, amelyek helytelen vágyakat kelthetnek bennünk, és olyan tettekhez vezethetnek, amelyekkel szégyent hoznánk Isten nevére.