Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

47. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Kész vagy továbbra is kiigazításokat tenni?

Kész vagy továbbra is kiigazításokat tenni?

„Végezetül, testvérek, továbbra is örüljetek, tegyetek kiigazításokat” (2KOR 13:11)

54. ÉNEK „Ez az út”

ÁTTEKINTÉS *

1. A Máté 7:13, 14 szerint milyen úton haladunk?

MINDANNYIAN szeretnénk eljutni az új világba, hogy Jehova szerető uralma alatt élhessünk. Ezért nap mint nap arra törekszünk, hogy az élethez vezető úton járjunk. De ahogy Jézus mondta, ez az út keskeny, és időnként nehéz rajta maradni. (Olvassátok fel: Máté 7:13, 14.) Mivel tökéletlenek vagyunk, könnyen letérhetünk erről az ösvényről (Gal 6:1).

2. Miről tanulunk ebben a cikkben? (Lásd „ Az alázat segít a keskeny úton maradni” című részt is.)

2 Ahhoz, hogy az élethez vezető keskeny úton tudjunk maradni, késznek kell lennünk változtatni a gondolkodásunkon és a viselkedésünkön. Pál apostol arra ösztönözte a Korintuszban élő keresztényeket, hogy továbbra is tegyenek kiigazításokat (2Kor 13:11). Ezt a tanácsot nekünk is fontos megfogadnunk. Most megvizsgáljuk, hogyan segíthet ebben a Biblia és az éretten gondolkodó barátaink. Arról is szó lesz, hogy mikor lehet nehéz követni a Jehova szervezetétől jövő irányítást. Látni fogjuk, hogy alázatra van szükségünk, hogy anélkül tudjunk változtatásokat tenni, hogy elveszítenénk az örömünket Jehova szolgálatában.

ENGEDD, HOGY ISTEN SZAVA FORMÁLJON!

3. Miben segíthet nekünk Isten Szava?

3 Amikor meg akarjuk vizsgálni a gondolatainkat és az érzéseinket, ne felejtsük el, hogy a szívünk csalárd. Emiatt nehéz lehet felismernünk, hogy milyen hatással van ránk (Jer 17:9). Könnyen félrevezethetjük magunkat „hamis érveléssel” (Jak 1:22). Ezért az önvizsgálathoz szükségünk van Isten Szavára. A Biblia egy röntgengéphez hasonlóan megmutatja, hogy milyenek vagyunk legbelül, „képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait” (Héb 4:12, 13). Viszont alázatosnak kell lennünk ahhoz, hogy megfogadjuk azokat a tanácsokat, amelyeket a Bibliából vagy Isten képviselőitől kapunk.

4. Miből látszott, hogy Saul büszkévé vált?

4 Saul király példája jól mutatja, mi történhet, ha valakiből hiányzik az alázat. Ő annyira büszkévé vált, hogy még magának sem ismerte be, hogy bármin is változtatnia kellene (Zsolt 36:1, 2; Hab 2:4). Ez akkor jött felszínre, amikor Jehova konkrétan megmondta neki, hogy mit tegyen, miután legyőzte az amálekitákat. Saul nem fogadott szót Jehovának. És amikor Sámuel próféta szembesítette őt az engedetlenségével, nem volt hajlandó elismerni, hogy hibázott. Megpróbálta igazolni magát azáltal, hogy jelentéktelennek állította be a vétkét, illetve másokat hibáztatott miatta (1Sám 15:13–24). Saul már korábban is hasonlóan viselkedett (1Sám 13:10–14). Sajnos engedte, hogy a szíve gőgössé váljon. Nem változtatott a gondolkodásán, ezért Jehova megfeddte, és elvetette mint királyt.

5. Mit tanulhatunk abból, ami Saullal történt?

5 Ha tanulni szeretnénk Saul esetéből, jó átgondolnunk a következőket: „Hajlamos vagyok kifogásokat keresni, hogy ne kelljen alkalmaznom valamilyen tanácsot, amelyet a Bibliában olvasok? Úgy gondolkodom, hogy nem is annyira rossz az, amit teszek? Esetleg másokat hibáztatok a tetteimért?” Ha bármelyik kérdésre igennel válaszolunk, akkor változtatnunk kell a gondolkodásunkon. Máskülönben annyira gőgössé válhat a szívünk, hogy Jehova nem engedi, hogy a barátai maradjunk (Jak 4:6).

6. Mi volt a különbség Saul és Dávid király között?

6 Figyeld meg, mennyire más volt Saul utódja, Dávid király, aki nagyon szerette Jehova törvényét (Zsolt 1:1–3). Tudta, hogy Jehova megmenti az alázatosakat, a gőgösöknek viszont ellenáll (2Sám 22:28). Ezért engedte, hogy Isten törvénye formálja a gondolkodását. Ezt írta: „Dicsérem Jehovát, aki tanáccsal látott el. Még éjjelente is helyreigazítanak engem legbensőbb gondolataim” (Zsolt 16:7).

ISTEN SZAVA

A Biblia figyelmeztet minket, ha letérnénk a helyes ösvényről. Ha alázatosak vagyunk, engedjük Isten Szavának, hogy helyreigazítsa a gondolkodásunkat (Lásd a 7. bekezdést.)

7. Miben segít az alázat?

7 Ha alázatosak vagyunk, engedni fogjuk, hogy Isten Szava még azelőtt helyreigazítsa a gondolkodásunkat, hogy valami rosszat tennénk. Így a Biblia olyan lesz számunkra, mint egy hang, amely ezt mondja: „Ez az út. Ezen járjatok!” Figyelmeztetni fog bennünket, ha letérnénk a helyes útról, akár jobbra, akár balra (Ézs 30:21). Ha odafigyelünk Jehovára, az sokféleképpen a javunkat szolgálja (Ézs 48:17). Például elkerülhetjük azt a kellemetlen helyzetet, hogy valaki másnak kelljen tanácsot adnia nekünk. És szorosabb lesz a kapcsolatunk Jehovával, hiszen érezni fogjuk, hogy a szeretett gyermekeiként bánik velünk (Héb 12:7).

8. A Jakab 1:22–25 szerint hogyan lehet Isten Szava tükör számunkra?

8 Isten Szava olyan lehet számunkra, mint egy tükör. (Olvassátok fel: Jakab 1:22–25.) Reggelente általában belenézünk a tükörbe, mielőtt elmennénk otthonról. Így ha valami nincs rendben a megjelenésünkkel, változtathatunk rajta, még mielőtt mások meglátnának minket. Ehhez hasonlóan, ha naponta olvassuk a Bibliát, látni fogjuk, hol kell változtatnunk a gondolkodásunkon. Sokan hasznosnak találják, ha reggel még indulás előtt elolvassák a napiszöveget. Engedik, hogy az olvasottak formálják a gondolkodásukat, a nap során pedig igyekeznek alkalmazni a bibliai tanácsokat. Emellett lényeges, hogy a tanulmányozás is része legyen az életünknek, amibe beletartozik, hogy naponta olvassuk a Bibliát, és elmélkedünk rajta. Bár ez egy jól ismert tanács, ne felejtsük el, hogy ez az egyik legfontosabb dolog, amely segíthet nekünk az élethez vezető keskeny úton maradni.

HALLGASS AZ ÉRETT GONDOLKODÁSÚ BARÁTAIDRA!

ÉRETT GONDOLKODÁSÚ BARÁTOK

Egy tapasztalt keresztény társunk talán kedvesen figyelmeztet minket. Hálásak vagyunk neki, hogy volt bátorsága szólni? (Lásd a 9. bekezdést.)

9. Mikor lehet rá szükségünk, hogy egy barátunk tanácsot adjon nekünk?

9 Előfordult már veled, hogy olyan útra léptél, amely eltávolíthatott volna Jehovától? (Zsolt 73:2, 3). Ha egy tapasztalt barátod vette a bátorságot, hogy figyelmeztessen, megfogadtad a tanácsát? Ha igen, helyesen cselekedtél, és biztosan hálás voltál a barátodnak (Péld 1:5).

10. Hogyan fogadjuk, ha egy barátunk tanácsot ad nekünk?

10 Isten Szava erre emlékeztet minket: „A hűség jele, ha egy barát sebet ejt” (Péld 27:6). Hogyan értsük ezt? Vegyünk egy szemléltetést: Tegyük fel, hogy át akarsz kelni egy forgalmas úton, de el vagy foglalva a mobiltelefonoddal. Úgy lépsz le a járdáról, hogy fel sem nézel. Ekkor egy barátod hirtelen karon ragad, és visszaránt téged az úttestről. Az erős szorítása nyomot hagy a karodon, de mivel gyorsan reagált, megmentette az életedet. Még ha napokig fáj is a szorítás helye, haragudnál a barátodra? Biztosan nem, sőt, hálás lennél neki. Ehhez hasonlóan, ha egy barátod figyelmeztet, hogy a szavaid vagy tetteid eltérnek attól, amit Isten helyesnek tart, az először rosszul eshet. De ne sértődj meg, mert ez ostobaság lenne (Préd 7:9). Inkább legyél hálás a barátodnak, hogy volt bátorsága nyíltan beszélni veled.

11. Mi akadályozhat meg valakit abban, hogy megfogadja egy barátja tanácsát?

11 Mi lehet az oka annak, ha valaki nem fogadja meg egy törődő barátja tanácsát? A büszkeség. A büszke emberek szeretik csiklandoztatni a fülüket, de „az igazságot nem hajlandók meghallgatni” (2Tim 4:3, 4). Túl nagyra tartják magukat és a véleményüket. Pál apostol azonban ezt írta: „ha valaki úgy gondolja, hogy ő valami, holott semmi, becsapja magát” (Gal 6:3). És milyen találóan fogalmazott Salamon király, amikor kijelentette: „Jobb a szegény, de bölcs gyermek, mint az idős, de ostoba király, akinek már nincs elég esze ahhoz, hogy megfogadja a figyelmeztetést” (Préd 4:13).

12. Mit tanulhatunk Péter apostol példájából, amelyről a Galácia 2:11–14-ben olvashatunk?

12 Most figyeljük meg, milyen példát mutatott Péter apostol, amikor Pál apostol megfeddte őt mások előtt. (Olvassátok fel: Galácia 2:11–14.) Péter megsértődhetett volna Pálra, ha arra összpontosít, hogy hogyan fogalmazott, és milyen körülmények között adott neki tanácsot. De Péter bölcsen elfogadta a helyreigazítást, és nem neheztelt Pálra. Sőt, később a szeretett testvéreként utalt rá (2Pét 3:15).

13. Mire figyeljünk, amikor tanácsot adunk?

13 Az is lehet, hogy te kerülsz olyan helyzetbe, hogy úgy érzed, egy barátod tanácsra szorul. Mire figyelj ilyenkor? Mielőtt beszélnél vele, kérdezd meg magadtól: „Lehet, hogy túlságosan igazságos vagyok?” (Préd 7:16). Aki túlságosan igazságos, az Jehova mércéje helyett a sajátja szerint ítél meg másokat, és valószínűleg nem igazán irgalmas. Ha ezt átgondolva is indokoltnak érzed a tanácsot, egyértelműen fogalmazd meg, hogy mi a gond, és kérdésekkel próbáld rávezetni a barátodat, hogy miben hibázott. A mondanivalódat mindig a Szentírásra alapozd, és tartsd észben, hogy a barátod Jehovának tartozik számadással, nem pedig neked (Róma 14:10). Támaszkodj az Isten Szavában található bölcsességre, és legyél olyan könyörületes, mint Jézus (Péld 3:5; Máté 12:20). Miért fontos ez? Mert Jehova úgy fog bánni velünk, ahogyan mi bánunk másokkal (Jak 2:13).

KÖVESD ISTEN SZERVEZETÉNEK A VEZETÉSÉT!

ISTEN SZERVEZETE

A szervezet videókról, kiadványokról és összejövetelekről gondoskodik, hogy alkalmazni tudjuk a Biblia tanácsait. A vezetőtestület időnként változtat a prédikálásra vonatkozó útmutatásokon (Lásd a 14. bekezdést.)

14. Miről gondoskodik számunkra Isten szervezete?

14 Jehova felhasználja a szervezete földi részét, hogy az életre vivő úton vezessen minket. A szervezet videókról, kiadványokról és összejövetelekről gondoskodik, hogy alkalmazni tudjuk a Biblia tanácsait. A tanítás mindig teljes mértékben a Szentíráson alapul. A vezetőtestület a szent szellemre támaszkodik, miközben útmutatást ad nekünk, hogy a leghatékonyabban tudjuk végezni a prédikálómunkát. Ennek ellenére rendszeresen felülvizsgálják a saját döntéseiket. Erre azért van szükség, „mert változik e világ színtere”, Isten szervezetének pedig alkalmazkodnia kell az új körülményekhez (1Kor 7:31).

15. Mi jelent kihívást néhány hírnöknek?

15 Amikor Isten szervezete új magyarázatot fűz egy bibliai tanításhoz, vagy erkölcsi kérdésben ad iránymutatást, biztosan készségesen elfogadjuk azt. De hogyan reagálunk, ha egy olyan változásról van szó, amely az életünk egy másik területét érinti? Például az elmúlt években jelentősen megemelkedtek az imádati helyeink építésének és karbantartásának költségei. Ezért a vezetőtestület úgy döntött, hogy a királyságtermeket a lehető legjobban kell kihasználni. Emiatt összevontak gyülekezeteket, és több királyságtermet is eladtak. A megtakarítást arra használják, hogy ott építsenek termeket, ahol a leginkább szükség van rájuk. Ha ezek a változtatások téged is érintettek, nehéz lehet alkalmazkodnod az új körülményekhez. Vannak hírnökök, akiknek most messzebbre kell utazniuk az összejövetelekre. Azok pedig, akik sokat fáradoztak egy királyságterem felépítésén vagy karbantartásán, talán nem értik, hogy miért kellett eladni. Úgy érezhetik, hogy feleslegesek voltak az erőfeszítéseik. Ennek ellenére elfogadják az átszervezést, ami igazán dicséretes.

16. Hogyan segít megőrizni az örömünket, ha megszívleljük a Kolosszé 3:23, 24 szavait?

16 Segít megőrizni az örömünket, ha észben tartjuk, hogy Jehovának szolgálunk, és hogy ő irányítja ezt a szervezetet. (Olvassátok fel: Kolosszé 3:23, 24.) Dávid király helyesen gondolkodott, amikor anyagilag támogatta a templom építését. Ezt mondta: „ugyan ki vagyok én, és mi az én népem, hogy ilyen önkéntes adományokat tudnánk adni neked? Hisz tőled van minden, és amit adunk neked, az tőled származik” (1Krón 29:14). Amikor adományt adunk, mi is csak visszaadunk Jehovának abból, amit tőle kaptunk. Ő mégis értékeli azt az időt, energiát és pénzt, amit a munkája támogatására fordítunk (2Kor 9:7).

MARADJ A KESKENY ÚTON!

17. Miért ne szomorodj el, ha változtatnod kell valamin?

17 Ahhoz, hogy a keskeny úton maradjunk, szorosan követnünk kell Jézus nyomdokait (1Pét 2:21). Ha felismered, hogy valamilyen kiigazítást kell tenned, ne csüggedj el! Ez valójában jót jelent, hiszen azt mutatja, hogy odafigyelsz Jehova vezetésére. Gondolj arra, hogy Jehova nem várja el, hogy tökéletesen kövessük Jézus példáját, hiszen tisztában van vele, hogy tökéletlenek vagyunk.

18. Mit kell tennünk, hogy elérjük az úti célunkat?

18 Összpontosítsunk a jövőre, és legyünk készek változtatni a gondolkodásunkon és a viselkedésünkön! (Péld 4:25; Luk 9:62). Maradjunk alázatosak, továbbra is örüljünk, és tegyünk kiigazításokat! (2Kor 13:11). „Így a szeretet és béke Istene [velünk] lesz.” És nemcsak hogy eljutunk az új világba, de már az odavezető utat is élvezni fogjuk.

34. ÉNEK Feddhetetlenül járok

^ 5. bek. Néhányunknak nehezére eshet változtatni a gondolkodásán és a viselkedésén. Ez a cikk elmagyarázza, hogy miért van erre mégis szükség, és hogyan őrizhetjük meg az örömünket, miközben igyekszünk kiigazításokat tenni.

^ 76. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy fiatalabb testvér elmeséli egy idősebb testvérnek (jobb oldalon), hogy mi lett a következménye egy rossz döntésének. Az idősebb testvér figyelmesen meghallgatja, hogy el tudja dönteni, szükséges-e tanácsot adnia neki.