AZ IZRAELITÁK mindig is támogatták anyagilag az igaz imádatot. De Jézus napjaiban a zsidóknak már nagyon sokféle adót kellett fizetniük, és ez igen megterhelő volt számukra.

Minden felnőtt férfinak évente fél sekelt, azaz két drachmát kellett fizetnie, hogy támogassa a hajlékban, később pedig a templomban folyó imádatot. Az első században ebből az adóból fedezték a Heródes által épített templom fenntartását és az áldozatok felajánlását. Amikor néhányan Jézus álláspontjáról kérdezték Pétert, Jézus kifejezte, hogy nem ellenzi ezt az adót, és arra kérte Pétert, hogy fizesse be kettőjükért (Máté 17:24–27).

Ezenkívül a zsidóknak a terményeik vagy a jövedelmük egytized részét is be kellett fizetniük (3Móz 27:30–32; 4Móz 18:26–28). A vallási vezetők elvárták az emberektől, hogy kínos pontossággal megadják a tizedet minden növényből, még „a mentából, a kaporból és a köményből” is. Jézus nem kifogásolta a tizedfizetést, de rámutatott, hogy a farizeusok és az írástudók képmutatóan alkalmazzák ezt a törvényt (Máté 23:23).

A római állam is számos adót vetett ki a zsidókra. Az egyik ilyen a földtulajdonosokat érintette. Úgy becsülik, hogy a termény 20-25 százalékát kellett beszolgáltatni, vagy az értékét befizetni. Ezenkívül mindenkinek fejadót kellett fizetnie. Erről az adóról kérdezték a farizeusok Jézust, amikor ő a következő jól ismert kijelentését tette: „Fizessétek hát vissza a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené” (Máté 22:15–22).

A kereskedőknek vámot kellett fizetniük a kivitt, illetve behozott árucikkeik után. Az ilyen illetéket kikötőknél, hidaknál, útkereszteződéseknél vagy városok és piacok bejáratánál szedték be.

Ez a sokféle római adó óriási terhet rótt az emberekre. A római történetírótól, Tacitustól megtudjuk, hogy Tiberius császár uralma alatt, aki Jézus idejében volt hatalmon, „a terhektől kimerült Syria és Iudaea provincia is az adó csökkentését kérte”.

Tovább nehezítette az emberek helyzetét az, ahogy az adó beszedése történt. Az adószedői álláshoz árveréseken lehetett hozzájutni. Aki megszerezte ezt a pozíciót, másokat bízott meg az adó beszedésével, de mindannyian rátették a saját hasznukat. Úgy tűnik, Zákeus is egy olyan személy volt, aki foglalkoztatott más adószedőket (Luk 19:1, 2). Érthető, hogy ez a rendszer bosszantotta a zsidókat, és ezért megvetették az adószedőket.