A Bibliakutatóknak nagy bátorságra volt szükségük ehhez a feladathoz, hiszen nemcsak örömüzenetet kellett hirdetniük, hanem Isten „bosszúállásának napját” is.

Az egyik bátor hírnök J. H. Hoskin testvér volt, aki Kanadában élt. 1921 tavaszán prédikálás közben találkozott egy metodista lelkipásztorral. Hoskin testvér így kezdte a mondandóját: „Biztosan kellemesen el tudunk beszélgetni a Bibliáról, és még ha ki is derül, hogy nem értünk egyet, békében válhatunk el.” Ám egyáltalán nem ez történt. Hoskin testvér ezt mesélte: „Még csak néhány perce beszélgettünk, amikor a lelkipásztor úgy rám vágta az ajtót, hogy azt hittem, összetörik benne az üveg.”

A lelkipásztor még utánakiabált: „Miért nem a pogányokhoz megy?” Hoskin testvér nem szólt semmit, de magában ezt gondolta: „Azt hiszem, épp most beszéltem eggyel.”

A másnapi istentiszteleten a lelkipásztor figyelmeztette a gyülekezetét Hoskin testvér tevékenységére. Azt mondta róla, hogy ő a legnagyobb szélhámos, akit valaha a hátán hordott a föld, és hogy golyót érdemelne. Ám Hoskin testvér cseppet sem rémült meg, hanem bátran folytatta a prédikálást, és egész sikeres volt. Ezt mesélte: „Roppant eredményes szolgálatban lehetett részem. Voltak, akik így fogadtak: »Magát az Isten küldte!« Azt is mondták, hogy szívesen segítenek, ha szükségem van valamire.”

A Bibliakutatók különféle bibliatanulmányozási programokat jelentettek meg az Aranykorszak * lapjain, hogy segítsenek az érdeklődőknek fejlődni. Például az „Ifjúsági bibliatanulmányozás” című cikksorozat olyan kérdéseket tartalmazott, amelyeket a szülők megbeszélhettek a gyerekeikkel. Az volt a cél, hogy a válaszokat a gyerekek a Bibliában keressék meg. Voltak egyszerű kérdések, például, hogy „hány könyvből áll a Biblia?”. Más kérdések felkészítették a fiatalokat arra, hogy bátran tanúskodjanak. Az egyik ilyen kérdés például így szólt: „Minden kereszténynek számítania kell valamilyen üldözésre?”

 „A korszakok tervének elmélyült tanulmányozása” című cikksorozat pedig az előrehaladó érdeklődőknek tett fel olyan kérdéseket, amelyekre a Bibliai tanulmányok 1. kötetében lehetett választ találni. Sok ezren merítettek hasznot ezekből a bibliatanulmányozási programokból. Ennek ellenére az Aranykorszak 1921. december 21-ei száma bejelentette, hogy mindkét rovat megszűnik. Mi volt az oka ennek a hirtelen változásnak?

Azok a testvérek, akik vállalták a vezetést, felismerték, hogy mennyire fontos, hogy az új bibliatanulmányozók lépésről lépésre, logikus sorrendben ismerhessék meg a Biblia alaptanításait. Ezért 1921 novemberében kiadták az Isten hárfája című könyvet. Akik elfogadták ezt az új könyvet, egyben részt vehettek a Hárfa bibliatanulmányozási programban is, és így megismerhették Isten szándékát és az örök élet lehetőségét. De pontosan hogyan működött ez az új bibliatanulmányozási program?

Amikor valaki kapott egy példányt ebből a könyvből, küldtek neki egy kis kártyát is egy olvasási feladattal, hogy mekkora részt olvasson el. A következő héten kapott egy újabb kártyát ellenőrző kérdésekkel, így láthatta, hogy mennyit értett meg az addig elolvasott részből. A kártya alján pedig egy újabb olvasási feladat szerepelt.

A tanulmányozó 12 héten át minden héten kapott egy ilyen kártyát a helyi osztálytól, vagyis gyülekezettől. Ezeket a kártyákat gyakran az idősebb testvérek és testvérnők küldték el, vagy olyanok, akiket korlátozott az egészségi állapotuk. Például Anna K. Gardner, aki Millvale-ben, Pennsylvania államban élt, ezt mesélte: „Miután megjelent az Isten hárfája, a mozgássérült nővérem, Thayle is tevékenyebb tudott lenni, mert ő is részt vehetett a kártyák kiküldésében.” Amikor valaki elérkezett a tanulmányozási program végére, a Bibliakutatók meglátogatták, hogy tovább tanítsák.

Év végén J. F. Rutherford testvér levelet küldött minden gyülekezetnek, melyben ezt írta: „A királyságról való tanúskodás ebben az évben nagyobb méreteket öltött, és sikeresebb volt, mint eddig bármikor az aratási időszakban.” Majd a jövőre tekintve hozzátette: „De még sok tennivaló vár ránk. Bátorítsunk másokat, hogy csatlakozzanak hozzánk ebben a kiváló munkában!” A Bibliakutatók pedig meg is fogadták ezt az ösztönzést. 1922-ben rendkívüli lendülettel és bátorsággal folytatták a jó hír hirdetését.