Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

21. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Mit mond a Jelenések könyve a jövőnkről?

Mit mond a Jelenések könyve a jövőnkről?

„Ámen! Jöjj el, Uram, Jézus!” (JEL 22:20)

142. ÉNEK Ragaszkodjunk a reménységünkhöz!

ÁTTEKINTÉS *

1. Mit kell eldöntenie minden embernek?

 OLYAN időben élünk, amikor minden embernek meg kell hoznia egy fontos döntést: Jehova Isten oldalára áll, aki a világegyetem egyedüli jogos uralkodója, vagy pedig az ellenségét, Sátánt támogatja. Nincs középút, és ezen a döntésen múlik, hogy örökké élhetnek-e (Máté 25:31–33, 46). A nagy nyomorúság alatt Jehova hűséges szolgái meg lesznek jelölve a túlélésre (Ez 9:4, 6; Jel 7:14). Azokra pedig, akik a vadállat jelét viselik, pusztulás vár (Jel 14:9–11).

2. a) Mire ösztönöz minket a Héberek 10:35–39? b) Miben segíthet nekünk a Jelenések könyve?

2 (Olvassátok fel: Héberek 10:35–39.) Ha már te is állást foglaltál Jehova uralma mellett, bölcsen döntöttél. Bizonyára szeretnél segíteni másoknak is, hogy reménykedhessenek az örök életben. Ebben nagy segítségedre lehet a Jelenések könyve, ugyanis kiderül belőle, hogy milyen csodálatos jövő vár azokra, akik Jehova uralmát választják, és hogy milyen szomorú végük lesz azoknak, akik elvetik azt. De rád is jó hatással lehet, hogyha tanulmányozod ezt a bibliai könyvet. Megerősítheti az elhatározásodat, hogy mindvégig kitartasz Jehova mellett.

3. Miről lesz szó ebben a cikkben?

3 A cikk során megvizsgáljuk, hogy mit mond a Jelenések könyve a következő két kérdéssel kapcsolatban: Milyen jövőre számíthatnak azok, akik támogatják Isten uralmát? És mi fog történni azokkal, akik a skarlátszínű vadállat oldalára állnak?

MILYEN JÖVŐ VÁR A HŰSÉGESEKRE?

4. Kiket lát János apostol az égben Jézussal együtt?

4 János apostol egy látomásban két csoportot lát, melyeknek a tagjai támogatják Jehova uralmát, és ezért örökké élhetnek. Az egyik csoport 144 000 főből áll (Jel 7:4). Olyan emberek alkotják, akiket a földről vettek meg azért, hogy az égi kormányzatban királyként uralkodjanak Jézussal a föld felett (Jel 5:9, 10; 14:3, 4). János azt látja, hogy ez a 144 000 ott áll Jézussal együtt az égi Sion-hegyen (Jel 14:1).

5. Mi fog történni hamarosan a 144 000 még földön élő tagjaival?

5 Az elmúlt évszázadok során már sok ezer ember ki lett választva, hogy e közé a 144 000 közé tartozzon (Luk 12:32; Róma 8:17). János leírásából kiderül, hogy az utolsó napokban már csak kevés olyan ember él a földön, aki közéjük tartozik. Ők valamikor a nagy nyomorúság kitörése előtt meg fogják kapni a végső pecsétjét annak, hogy Jehova hűségesnek tartja őket (Jel 7:2, 3; 12:17). A nagy nyomorúság alatt pedig felkerülnek az égbe, és csatlakoznak a 144 000 többi tagjához, akik már korábban feltámadtak. Ők mindannyian együtt fognak uralkodni Jézussal Isten királyságában (Máté 24:31; Jel 5:9, 10).

6–7. a) Kiket lát János a 144 000 után, és mit tud meg róluk? b) Miért várja Isten minden szolgája a Jelenések 7. fejezetében szereplő szavak beteljesedését?

6 János a 144 000 után egy másik csoportot lát, „egy nagy sokaságot”, amelynek a tagjait nem lehet megszámolni (Jel 7:9, 10). Ezt tudja meg róluk: „Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból, és megmosták köntösüket, és megfehérítették a bárány vérében” (Jel 7:14). Ők túlélik a nagy nyomorúságot, és utána Isten csodálatos áldásait élvezik a földön (Zsolt 37:9–11, 27–29; Péld 2:21, 22; Jel 7:16, 17).

7 Te is látod magad azon a különleges képen, amelyet a Jelenések könyvének 7. fejezete tár elénk? Akár földi, akár égi reménységű vagy, biztosan nagyon boldog leszel, amikor valóra válik ez a prófécia. A szíved repes majd az örömtől, hogy kiálltál Jehova uralma mellett. Most pedig vegyük szemügyre, hogy mit mond még a Jelenések könyve a nagy nyomorúságról (Máté 24:21).

MI VÁR AZOKRA, AKIK ELVETIK ISTEN URALMÁT?

8. Hogyan fog elkezdődni a nagy nyomorúság, és mit vált majd ez ki a legtöbb emberből?

8 Ahogyan az előző cikkben tanultuk, a politikai hatalmak hamarosan megtámadják Nagy Babilont, vagyis a hamis vallás világbirodalmát (Jel 17:16, 17). Ezzel az eseménnyel fog megkezdődni a nagy nyomorúság. Vajon ennek hatására az emberek tömegesen csatlakoznak majd Jehova imádatához? Nem, sőt épp ellenkezőleg! A Jelenések 6. fejezetéből az derül ki, hogy akik elvetik Jehova uralmát, a politikai és a kereskedelmi rendszernél keresnek majd menedéket. Úgy fognak tekinteni rájuk, mintha védelmet nyújtó hegyek lennének. Azonban semmi jóra nem számíthatnak, ugyanis Jehova az ellenségeinek tekinti azokat, akik nem foglalnak állást az uralma mellett (Luk 11:23; Jel 6:15–17).

9. Mivel fognak kitűnni Jehova szolgái a nagy nyomorúság idején, és mi lesz ennek a következménye?

9 A nagy nyomorúság alatt Jehova hűséges szolgái kitűnnek majd a környezetükből. Ahogy most, úgy akkor is egyedül ők fogják Jehova Istent szolgálni, és csak ők nem támogatják majd a vadállatot (Jel 13:14–17). Ezzel azonban magukra vonják azoknak a haragját, akik ellenszegülnek Jehovának. Egy nemzetekből álló szövetség az egész földön meg fogja támadni Jehova népét. Erre a dühödt rohamra utal úgy a Biblia, hogy a magógi Góg támadása (Ez 38:14–16).

10.Jelenések 19:19–21 szerint mit fog tenni Jehova, miután megtámadják a népét?

10 Mit vált majd ki Jehovából a népét ért támadás? Ezt mondja: „nagy haragra gyúlok” (Ez 38:18, 21–23). A Jelenések 19. fejezete szerint Jehova arra fogja utasítani a Fiát, hogy védje meg a népét, és győzze le az ellenségeit. „Az égben levő seregek”, vagyis a 144 000 és az angyalok is csatlakoznak majd Jézushoz a harcban (Jel 17:14; 19:11–15). Ebben a háborúban Jehova minden ellensége el fog pusztulni a földön, legyenek azok emberek vagy szervezetek. (Olvassátok fel: Jelenések 19:19–21.)

A HÁBORÚT EGY MENYEGZŐ KÖVETI

11. Melyik esemény lesz a Jelenések könyvének a csúcspontja?

11 Képzelhetjük, mennyire boldogok lesznek Jehova hűséges földi szolgái, miután minden ellenségük elpusztul. De ez az időszak nemcsak a földön szerez majd nagy örömet, hanem az égben is. Amikor elpusztul Nagy Babilon, Jehova égi családja örömkiáltásban fog kitörni (Jel 19:1–3). De még ennél is nagyobb boldogságot jelent majd az az esemény, amely a Jelenések könyvének csúcspontja, vagyis „a bárány menyegzője” (Jel 19:6–9).

12.Jelenések 21:1, 2 szerint mikor lesz a bárány menyegzője?

12 Mikor fog sor kerülni a bárány menyegzőjére? Az igaz, hogy mind a 144 000 felkerül az égbe még Armageddon háborúja előtt, de a menyegzőt ekkor még nem tartják meg. (Olvassátok fel: Jelenések 21:1, 2.) Erre csak azután kerül sor, hogy megvívják Armageddon háborúját, és Isten minden ellenségét eltávolítják (Zsolt 45:3, 4, 13–17).

13. Mit jelent a bárány menyegzője?

13 Tulajdonképpen mit jelent a bárány menyegzője? Ahogy a házasságkötés egyesít egy férfit és egy nőt, úgy ez a jelképes menyegző is egyesíteni fogja Jézus Krisztust, a királyt a menyasszonyával, vagyis a 144 000-rel. Ez az ünnepélyes esemény lesz a beiktatási ceremóniája annak az égi kormányzatnak, amely 1000 évig fog uralkodni a föld felett (Jel 20:6).

EGY TÜNDÖKLŐ VÁROS

A Jelenések könyvének 21. fejezete leírja, amint az új Jeruzsálem alászáll „az égből, Istentől”. Ez a jelképes város a Messiás ezeréves uralma alatt számtalan áldást áraszt majd az engedelmes emberekre. (Lásd a 14–16. bekezdéseket.)

14–15. Mihez hasonlítja a Jelenések könyvének 21. fejezete a 144 000-et? (Lásd a képet a címlapon.)

14Jelenések könyvének 21. fejezete a 144 000-et egy különlegesen szép városhoz hasonlítja, amelynek az a neve, hogy új Jeruzsálem (Jel 21:2, 9). Ennek a városnak 12 alapköve van, és a köveken „a bárány 12 apostolának a neve” szerepel. Ez a részlet különösen megragadhatta János apostol figyelmét, hiszen a saját nevét is ott látta. Micsoda megtiszteltetés! (Jel 21:10–14; Ef 2:20).

15 Ez a jelképes város semmihez sem fogható. A főútja színaranyból van, a 12 kapuja pedig gyöngyből. A falait és az alapját mindenféle drágakő adja, és tökéletes kocka alakja van (Jel 21:15–21). Ám úgy tűnik, mintha valami hiányozna. János ezt írja: „Templomot nem láttam ott”. Vajon mi ennek az oka? A folytatásból kiderül: „mert Jehova Isten, a Mindenható a temploma, és a bárány. És a városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy ráragyogjon, mert Isten dicsősége világította be, és a bárány volt a lámpája” (Jel 21:22, 23). Az, hogy a város temploma Jehova és Jézus, azt jelenti, hogy azok, akik a várost alkotják, közvetlenül fordulhatnak Jehovához, és Jézus, az égi főpap irányítása alatt szolgálják őt (Héb 7:27; Jel 22:3, 4).

Kik fogják élvezni azokat az áldásokat, melyeket a folyó és a fák szemléltetnek? (Lásd a 16. és 17. bekezdést.)

16. Milyen áldásokban lesz része az embereknek a királyság ezeréves uralma alatt?

16 A felkent keresztények nagy örömmel elmélkednek ennek a különleges városnak a részletein. De a látomás a földi reménységű társaiknak is sokat jelent, hiszen az új Jeruzsálem számtalan áldást áraszt majd rájuk Isten királyságának ezeréves uralma alatt. Ezt abból tudjuk, amit János a látomás folytatásaként leír. Lát egy folyót, „az élet vizének folyóját”, amely a városból ered. Ennek mindkét partján „az élet fái” állnak, és a fák levelei „a nemzetek gyógyítására” vannak (Jel 22:1, 2). Minden embernek lehetősége lesz javára fordítani ezeket az áldásokat. És azok, akik engedelmeskednek Jehovának, fokozatosan tökéletessé fognak válni. Nem lesz többé betegség, fájdalom, és senki sem fog könnyeket hullatni bánatában (Jel 21:3–5).

17.Jelenések 20:11–13 szerint kik fogják élvezni az ezeréves uralom áldásait?

17 Kik fognak élni az ezeréves uralom alatt, akik javukra fordíthatják ezeket az áldásokat? Először is, a nagy sokaság tagjai, akik túlélik Armageddont. És minden bizonnyal lesznek gyermekek is, akik az új világban születnek. De a Jelenések 20. fejezetében még egy csoportról olvashatunk: azokról az emberekről, akik feltámadnak. (Olvassátok fel: Jelenések 20:11–13.) A Biblia szerint igazságosak és igazságtalanok is újra élhetnek majd. Az igazságosak azok, akik hűségesen szolgálták Jehovát. Az igazságtalanok pedig olyan emberek, akiknek nem igazán volt alkalmuk megismerni őt (Ján 5:28, 29; Csel 24:15). Ez azt jelenti, hogy minden ember fel fog támadni? Nem. Azok, akiknek az életük során volt lehetőségük Jehova szolgálatát választani, de tudatosan másként döntöttek, nem támadhatnak fel, hiszen ezzel a döntésükkel azt bizonyították, hogy nem méltók a paradicsomi életre (Máté 25:46; 2Tessz 1:9; Jel 17:8; 20:15).

A VÉGSŐ PRÓBA

18. Milyenek lesznek az emberek az 1000 év végére?

18 Az 1000 év végére a földön minden ember tökéletessé válik majd. Többé senkire sem lesz hatással az Ádámtól örökölt bűn (Róma 5:12). Ez az átok végleg eltűnik az emberiség életéből. Ezáltal az 1000 év végére az emberek jelképes értelemben életre kelnek (Jel 20:5).

19. Miért van szükség egy végső próbára?

19 Amikor Jézus a földön élt, bebizonyította, hogy hűséges marad Jehovához, bármivel próbálkozik is Sátán. De vajon minden tökéletes ember megőrzi a feddhetetlenségét, ha Sátán próbára teszi őt? Erre mindenki maga adhatja majd meg a választ, amikor Sátánt az 1000 év végén kiengedik a mélységből (Jel 20:7). Akik a végső próba során hűségesek maradnak Jehovához, elnyerik az örök életet és a valódi szabadságot (Róma 8:21). De akik fellázadnak, azok örökre elpusztulnak az Ördöggel és a démonaival együtt (Jel 20:8–10).

20. Milyen érzést keltenek benned a Jelenések könyvében található próféciák?

20 Milyen hatással volt rád ez a három cikk, amelyek áttekintették a Jelenések könyvét? Ugye milyen izgalmas, hogy részesei lehetünk ezeknek a próféciáknak? Biztosan mindannyian azt érezzük, hogy szeretnénk másoknak is beszélni ezekről a dolgokról, és segíteni nekik, hogy csatlakozzanak hozzánk a tiszta imádatban (Jel 22:17). Az előttünk álló események annyira fellelkesítenek minket, hogy a szívünkben mi is úgy kiáltunk, ahogy János apostol: „Ámen! Jöjj el, Uram, Jézus!” (Jel 22:20).

27. ÉNEK Isten fiainak dicsősége nyilvánvalóvá válik

[Lábjegyzet]

^ Ez az utolsó része annak a cikksorozatnak, amely a Jelenések könyvével foglalkozik. Arról szól, hogy milyen csodás jövő vár azokra, akik hűségesen szolgálják Jehovát, illetve hogy mi lesz a sorsuk azoknak, akik elvetik az uralmát.