Ahogy a prédikálómunka egyre nagyobb méreteket öltött, egyre több kiadványra volt szükség. A brooklyni Bételben ekkor már nyomtattak folyóiratokat, viszont a keményfedeles könyveket külső cégekkel gyártatták le. De aztán volt egy időszak, amikor hónapokig nem érkezett elegendő könyv, és ez hátráltatta a prédikálómunkát. Ezért Rutherford testvér megkérdezte Robert Martint, aki a nyomda vezetője volt, hogy tudnának-e könyveket is előállítani.

Martin testvér így emlékszik vissza: „Lélegzetelállító gondolat volt, mivel ez egy teljes betűszedő, galvanizáló, nyomtató és könyvkötő üzem megnyitását jelentette”. A testvérek kibérelték Brooklynban a Concord Street 18. szám alatti épület egy részét, és beszerezték a szükséges gépeket.

Ám nem mindenki örült ennek a változásnak. Egy alkalommal ellátogatott az új nyomdába az egyik olyan cégnek az igazgatója, mely korábban könyveket gyártott nekünk. Az igazgató ezt mondta: „Itt vannak önök az első osztályú nyomdájukkal, de senki sincs, aki értene is hozzá. Nem adok neki hat hónapot, és az egész egy rakás ócskavas lesz.”

„Ez elég logikusan hangzott – jegyezte meg Martin testvér –, ám kizárta az Urat; pedig Ő szüntelen velünk volt.” Martin testvérnek igaza lett. Hamarosan az új nyomdában már naponta 2000 könyvet állítottak elő!

Amellett, hogy a szervezet elkezdte a könyvei egy részét saját maga gyártani, abba is belefogott, hogy egy újfajta módszerrel hirdesse a jó hírt, mégpedig rádión keresztül. Az első adás 1922. február 26-án,  vasárnap délután volt, amikor Rutherford testvér megtartotta „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadását. Ezt a Los Angeles-i (Kalifornia állam) KOG rádióállomás sugározta.

A becslések szerint úgy 25 000-en hallották a programot. Utána közülük többen is kifejezték az értékelésüket levélben. Az egyik levelet Willard Ashford küldte Santa Anából (Kalifornia állam). Megköszönte Rutherford testvérnek az érdekfeszítő és lebilincselő előadást, majd hozzátette: „Mivel az otthonunkban hárman is betegek, másképp nem tudtuk volna meghallgatni a programot, még akkor sem, ha tőlünk egy saroknyira tartotta volna.”

A rá következő hetekben további előadásokat sugároztak. Az Őrtorony becslése szerint az év végéig „legalább 300 000 emberhez jutott el az üzenet rádión keresztül”.

A kedvező visszajelzések hatására a Bibliakutatók úgy döntöttek, hogy egy saját rádióállomást építenek Staten Islanden, a brooklyni Bételtől nem messze. A rá következő években ezt az állomást, a WBBR-t használták, hogy széles körben terjesszék a királyságról szóló üzenetet.

Az Őrtorony 1922. június 15-ei száma arról tájékoztatta az olvasóit, hogy szeptember 5–13-ig a Bibliakutatók egy kongresszust fognak tartani Cedar Pointban (Ohio állam). A résztvevők nagyon izgatottan érkeztek a helyszínre.

Rutherford testvér a nyitó előadásában a következőket mondta: „Teljesen meg vagyok győződve róla, hogy az Úr... meg fogja áldani ezt a kongresszust, és utána egy minden eddiginél nagyobb tanúskodást fog megvalósítani a földön.” A kongresszus többi előadója is mind a prédikálómunka végzésére ösztönözte a hallgatókat.

Szeptember 8-án, pénteken körülbelül 8000-en érkeztek az előadóterembe, és kíváncsian várták Rutherford testvér előadását. Abban bíztak, hogy megtudják belőle, mit jelent a meghívón szereplő rövidítés, az  „ADV”. A résztvevők nagy része – miután helyet foglalt – valószínűleg észrevette, hogy a pódium felett van egy feltekert plakát. Arthur Clausnak, aki Tulsából (Oklahoma állam) érkezett a kongresszusra, sikerült egy olyan helyet találnia, ahonnan nagyon jól hallotta a programot. Ez azért volt fontos, mert akkoriban még nem volt hangosítás.

Az elnöklő bejelentette, hogy Rutherford testvér előadása alatt a későn érkezők nem jöhetnek be az előadóterembe, annak érdekében, hogy zavartalanul lehessen figyelni rá. Rutherford testvér az előadását, mely 9:30-kor kezdődött, Jézus szavaival kezdte: „Közel van az egek királysága” (Máté 4:17, King James Version). Majd arról beszélt, hogy hogyan fognak hallani az emberek a királyságról. Ezt mondta: „Maga Jézus jelentette ki, hogy a jelenléte idején egy aratómunkát fog irányítani, melynek során begyűjti az igaz és hű szolgáit.”

„Csak úgy ittuk Rutherford testvér szavait” – mesélte Arthur, aki a fő előadóteremben ült. Ám az előadás alatt egyszer csak rosszul lett. Vonakodott kimenni, mivel tudta, hogy nem fogják visszaengedni, de végül nem volt más választása.

Aztán pár percen belül jobban lett. Elindult vissza a terem felé, és közben hallotta, hogy a résztvevők hangosan tapsolnak. Ez teljesen lázba hozta. Elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy hallhassa a program többi részét, még ha ehhez fel is kell másznia a tetőre. Arthur 23 éves fiatalemberként igen jó erőben volt, így sikerült felkapaszkodnia. Mivel a tetőablakok nyitva voltak, nagyon jól hallotta a programot.

Ám Arthur nem volt egyedül a tetőn. Még volt ott néhány testvér is. Az egyikük, Frank Johnson odafutott hozzá, és megkérdezte:

 – Van egy éles zsebkésed?

– Igen, persze – mondta Arthur.

– Akkor te vagy a válasz az imáinkra! Látod ezt a nagy tekercset? Ez egy plakát, amit ezek a szögek tartanak. Figyelj a bíróra *, és amikor azt mondja, „hirdessétek, hirdessétek”, akkor vágd el ezt a négy kötelet.

Arthur, késsel a kezében, a többiekkel együtt várta a jelet. Rutherford testvér hamarosan az előadás csúcspontjához ért. Lelkesen és határozottan ezt harsogta: „Legyetek az Úr hithű és igaz tanúi. Menjetek előre a csatában, amíg Babilon minden talpalatnyi földje nem lesz pusztaság. Hirdessétek az üzenetet széles e világon. A világnak meg kell tudnia, hogy Jehova az Isten, és hogy Jézus Krisztus a királyok királya és az uraknak ura. Ez a minden napok napja. Íme, a király uralkodik! Ti vagytok az ő nyilvános hirdetői. Ezért hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek a királyt és az ő királyságát!”

Arthur és a többiek ekkor elvágták a köteleket, és a plakát elegánsan legördült. A következő felirat volt rajta: „Hirdessétek a királyt és az ő királyságát!” Ez megmagyarázta a meghívón szereplő titokzatos betűket, ugyanis az „ADV” az angol „hirdessétek” szó első három betűje.

A Cedar Pointban megtartott kongresszus arra ösztönözte a testvéreket, hogy a királyságprédikáló munkára összpontosítsanak. Sokan készségesen és boldogan megfogadták ezt a buzdítást. Egy oklahomai kolportőr (mai nevén úttörő) ezt írta: „A területen, ahol prédikálunk, a legtöbben szénbányászattal foglalkoznak, és nagyon nagy a szegénység.” A testvér beszámolt róla, hogy amikor megosztottak az emberekkel gondolatokat az Aranykorszakból, sokan könnyekre fakadtak. „Óriási áldás, hogy megvigasztalhatjuk őket” – összegezte az érzéseit.

Ezek a Bibliakutatók átérezték, hogy milyen sürgetőek Jézus szavai: „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Luk 10:2). Az év végére minden addiginál eltökéltebbek voltak, hogy szerte a földön hirdetni fogják a királyságról szóló üzenetet.