Pál apostol az 1Korintusz 15:8-ban ezt írta: „Mindenki közül utolsónak pedig, mint egy koraszülöttnek, megjelent nekem is.” Korábban úgy értettük, hogy Pál itt arra utalt, hogy amikor Jézus megjelent neki, az olyan volt, mintha az a megtiszteltetés érte volna, hogy szellemi életre születhetett, vagyis támadhatott fel, évszázadokkal azelőtt, hogy elérkezett az égi feltámadás ideje. Ám ennek a versnek a gondosabb vizsgálata alapján felismertük, hogy ki kell igazítanunk ezt a magyarázatot.

Az igaz, hogy Pál itt a megtéréséről beszélt. De miért nevezte magát „koraszülöttnek”? Nézzünk néhány lehetséges magyarázatot.

Pál megtérése váratlan és megrázó volt. A koraszülés általában váratlanul következik be. Amikor Saul (későbbi nevén Pál) Damaszkuszba tartott, hogy üldözze az ottani keresztényeket, arra számított a legkevésbé, hogy megjelenik neki útközben a feltámasztott Jézus. Pál megtérése a damaszkuszi keresztényeket is meglepte. És ez az élmény megrázó is volt Pál számára, olyannyira, hogy egy időre még a látását is elvesztette (Csel 9:1–9, 17–19).

Pál bizonyos értelemben rosszkor tért meg. A „koraszülöttnek” fordított eredeti görög szó azt is jelenti, hogy ‘rosszkor született’. Egy bibliafordítás így adja vissza ezt a részletet: „mintha olyankor születtem volna, amikor senki sem számított rá” (The Jerusalem Bible). Pál az előző bibliaversekben beszél olyan személyekről, akik látták Jézust a feltámadása után. Ő nem tartozott közéjük, hiszen csak azután tért meg, hogy Jézus visszament az égbe (1Kor 15:4–8). Ám ezzel a látomással mégis lehetősége volt látni a feltámasztott Jézust, még ha ez mondhatni rosszkor is történt.

Pál szavai szerénységet tükröznek. Néhány tudós szerint a „koraszülött” kifejezésnek lekicsinylő értelme is lehet. Ha Pál ilyen értelemben használta, azzal elismerte, hogy nem méltó arra a megtiszteltetésre, amelyben részesült. Ezt erősíti meg az is, amit ezután írt: „én a legkisebb vagyok az apostolok között, és nem vagyok méltó arra, hogy apostolnak nevezzenek, mivel üldöztem Isten gyülekezetét. De Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően vagyok apostol” (1Kor 15:9, 10).

Tehát úgy tűnik, Pál vagy arra utalt, hogy Jézus megjelenése váratlan és megrázó volt a számára, vagy arra, hogy a megtérése bizonyos szempontból rosszkor történt, vagy pedig arra, hogy nem érezte magát méltónak egy ilyen különleges élményre. Az biztos, hogy a látomás minden kétséget kizáróan bizonyította számára, hogy Jézus feltámadt, és az emlékét kincsként őrizte a szívében. Ezért nem meglepő, hogy gyakran utalt erre a különleges eseményre, amikor Jézus feltámadásáról beszélt másoknak (Csel 22:6–11; 26:13–18).