A Bibliakutatók erőfeszítéseket tettek azért, hogy az összejöveteleik minél egységesebbek legyenek. Az Őrtoronyban megjelentek magyarázatok azokhoz a bibliaversekhez, amelyeket megbeszéltek a hetente megtartott „imádkozó, dicsőítő és bizonyságtevő összejövetelen”. Ezenkívül kiadtak egy naptárt, amely minden hétre tartalmazott egy megbeszélendő bibliaverset az összejövetelhez, valamint énekeket a személyes tanulmányozáshoz és a családi imádathoz.

A Bibliakutatók az összejöveteleken „bizonyságot tettek”, vagyis elmondták, milyen élményeik voltak a szántóföldi szolgálatban, miért hálásak Jehovának, elénekeltek egy éneket, vagy akár imát mondtak. Eva Barney, aki 1923-ban, 15 évesen keresztelkedett meg, így emlékezett vissza: „Ha valaki bizonyságot akart tenni, egyszerűen felállt, és mondott valami ilyesmit: »Szeretnék hálát adni az Úrnak az irántam tanúsított jóságáért.«” Voltak testvérek, akik nagyon szerettek bizonyságot tenni. Barney testvérnő ezt mesélte egy idős testvérről: „Drága Godwin testvérnek igazán sok minden eszébe jutott, amiért hálát adhat az Úrnak. Amikor a felesége érzékelte, hogy az elnöklő már kezd türelmetlen lenni, meghúzkodta a férje frakkját, mire ő visszaült a helyére.”

Havonta egyszer minden osztály, vagyis gyülekezet egy különleges „imádkozó, dicsőítő és bizonyságtevő összejövetelt” tartott. Erre vonatkozóan az Őrtorony 1923. április 1-jei száma ezt az útmutatást írta: „Az összejövetel felét arra kell felhasználni, hogy szolgálattal kapcsolatos élményeket osszanak meg, és hogy bátorítsák a munkásokat ... Úgy hisszük, az egység előmozdítására tett erőfeszítések közelebb fogják vinni egymáshoz a testvéreket.”

Egy 19 éves osztálybeli munkás, vagyis gyülekezeti hírnök, Charles Martin, aki Vancouverből (Kanada) származott, igazán sokat merített ezekből az összejövetelekből. Ezt mesélte: „Ezeknek köszönhetően tanultam meg, mit mondjak az ajtóknál. Gyakori volt, hogy valaki elmesélte, hogyan alakult egy beszélgetése egy házigazdával. Így jó ötleteket kaptam, hogy milyen bevezetővel kezdjek, és mit mondjak az emberek ellenvetéseire.”

Az úgynevezett „szolgálati napok” is hozzájárultak a Bibliakutatók egységéhez. Az Őrtorony április 1-jei száma bejelentette: „Az egységes tevékenységünk érdekében... 1923. május 1-jén, kedden általános szolgálati napot tartunk, és innentől kezdve ezt fogjuk tenni minden hónap első keddjén... Azt szeretnénk, ha minden osztály minden munkása kivenné a részét a tevékenységből valamilyen módon.”

Még a fiatal Bibliakutatók is lelkesen prédikáltak. Hazel Burford, aki akkor csak 16 éves volt, később így emlékezett vissza: „A Bulletinben a voltak javaslatok a prédikáláshoz [ezek a mai javasolt bevezetőkhöz hasonlítottak]. Én is megtanultam ezeket, és a nagypapámmal buzgón kivettem a részem a munkából.” Ám meglepő módon nem mindenki örült ennek. Ezt mesélte: „Egy kedves idős testvér hevesen ellenezte, hogy nyilvánosan tanúskodjak. Akkoriban voltak néhányan, akik még nem ismerték fel, hogy minden Bibliakutatónak, köztük ifjaknak és szüzeknek is dicsérni kell nagy Teremtőnket” (Zsolt 148:12, 13). De Burford testvérnő nem adta fel. Később meghívták a Gileád-iskola első osztályába, és utána misszionárius lett Panamában. Idővel a konzervatív gondolkodású testvérek is változtattak az álláspontjukon.

A kisebb-nagyobb kongresszusok szintén összébb hozták a testvéreket. A kongresszusi programnak sokszor része volt egy szolgálati nap is. Például Kanadában, Winnipegben március 31-én egy „Winnipeg különleges bombázása” nevű prédikálónapot szerveztek. Minden testvért arra buzdítottak, hogy vegyen részt ebben. Ezek a szolgálati napok nagyban hozzájárultak a növekedéshez. Augusztus 5-én egy újabb winnipegi kongresszuson körülbelül 7000-en voltak jelen, amely akkoriban csúcslétszámnak számított Kanadában.

A legjelentősebb 1923-as kongresszust Los Angelesben (Kalifornia) tartották augusztus  18–26-ig. Az eseményt megelőző hetekben újsághirdetések hívták fel rá a figyelmet, és a Bibliakutatók több mint 500 000 szórólapot terjesztettek el. Emellett villamosokon és a testvérek autóin is voltak róla plakátok.

Augusztus 25-én, szombaton Rutherford testvér megtartotta a „Juhok és kecskék” című előadást, amelyben elmagyarázta, hogy a „juhok” olyan igazságos emberek, akik a paradicsomi földön fognak élni. Emellett ismertetett egy határozatot „Figyelmeztetés” címmel. Ez a határozat nyíltan elítélte a kereszténységet, és arra sürgette a tiszta szívű embereket, hogy határolódjanak el Nagy Babilontól (Jel 18:2, 4). Valamivel később a Bibliakutatók több millió példányt terjesztettek el ebből a határozatból világszerte.

A kongresszus utolsó napján Rutherford testvér nyilvános előadást tartott ezzel a címmel: „Minden nemzet Armageddon felé menetel, de a most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg”. Mivel a Bibliakutatók nagy érdeklődésre számítottak, erre az alkalomra kibérelték az újonnan épült Los Angeles Coliseumot. Hogy mindenki jól hallja a programot, igénybe vették a stadion hangosítóberendezését, amely újdonságnak számított akkoriban. Jóval több mint 30 000-en voltak jelen, és a programot rádióközvetítésen is rengetegen hallgatták.

1923-ban jelentős előrelépések történtek a jó hír hirdetésében Afrikában, Dél-Amerikában, Európában és Indiában. Indiában egy hatgyermekes családapa, A. J. Joseph gondoskodott róla, hogy a kiadványok megjelenjenek hindi, tamil, telugu és urdu nyelven.

Sierra Leonéban két Bibliakutató, Alfred Joseph és Leonard Blackman írt a brooklyni főhivatalnak, hogy segítségre van szükségük. A segítség pedig meg is érkezett 1923. április 14-én. „Szombat este váratlan telefonhívást kaptam” – mesélte Alfred. Amikor felvette, egy erőteljes hang szólt bele: „Te írtál a Watch Tower Societynek, hogy segítséget kérj a prédikálómunkában?” „Igen” – felelte. „Nos, engem küldtek.” A vonal másik végén William R. Brown testvér volt, aki a feleségével, Antoniával és a két kislányával, Louise-szal és Lucyval aznap érkezett a Karib-tenger vidékéről. A testvéreknek a személyes találkozóra sem kellett sokat várniuk.

 Alfred így folytatta a beszámolót: „Másnap reggel pont a heti bibliatanulmányozásunkat tartottuk Leonarddal, amikor egy termetes férfi jelent meg az ajtó előtt. Brown testvér volt az. Annyira lelkesedett az igazságért, hogy már másnap akart tartani egy nyilvános előadást.” Kevesebb, mint egy hónap alatt elterjesztette az összes kiadványt, amelyet magával hozott. Ezért kapott még 5000 könyvet, ám ez a készlet sem tartott ki sokáig. Brown testvért mégsem úgy ismerték, mint könyvárust. A hosszú évtizedekig tartó buzgó szolgálata alatt arról vált ismertté, hogy az előadásaiban mindig Isten Szavára hivatkozik. Ezért is kapta a Bibliás Brown becenevet.

Időközben Németországban a barmeni fiókhivatal kezdett szűkössé válni. Ráadásul a várost francia megszállás fenyegette. A testvérek találtak Magdeburgban egy épületet, amely elég nagynak tűnt ahhoz, hogy ott folytassák a nyomtatást. Június 19-ére össze is csomagoltak mindent, és átköltöztek Magdeburgba. Mindössze egy nappal azután, hogy a sikeres költözésről tájékoztatták a főhivatalt, az újságok arról számoltak be, hogy Franciaország megszállta Barment. A testvérek egyértelműen érezték Jehova vezetését és védelmét.

George Young, aki rengeteget utazott, hogy hirdesse a jó hírt, 1923-ban fiókhivatalt alapított Brazíliában, és elkezdte kiadni portugálul az Őrtornyot. Csupán néhány hónap alatt több mint 7000 kiadványt terjesztett el. De Young testvér érkezése Sarah Ferguson életében is mérföldkőnek bizonyult. Ez a hölgy 1899 óta olvasta az Őrtornyot, de nem volt rá lehetősége, hogy az önátadása jelképeként megkeresztelkedjen. Néhány hónappal Young testvér érkezése után végre megtehette ezt a fontos lépést négy gyermekével együtt.

Az év végén az Őrtorony kiemelte, milyen nagyszerű hatással voltak a Bibliakutatókra az összejöveteleket, a prédikálást és a kongresszusokat érintő változtatások. A december 15-ei szám ezt írta: „Egyértelműen látható, hogy az osztályok... szilárdan állnak a hitben ... Ezért hát övezzük fel magunkat, és megújult buzgalommal, örömteli szívvel vágjunk neki az előttünk álló évnek.”

A következő évben egy újabb fontos állomáshoz érkeztek a Bibliakutatók. Nem messze Brooklyntól, Staten Islanden, egy kis telken hónapokig szorgalmasan dolgoztak a bételes testvérek. 1924 elejére elkészültek az épületekkel. Amit itt ezután megvalósítottak, példátlan módon járult hozzá a testvérek egységéhez és a jó hír terjedéséhez.