Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

35. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

123. ÉNEK Lojálisan vessük alá magunkat a teokratikus rendnek!

Vének, segítsetek azoknak, akik el lettek távolítva a gyülekezetből!

Vének, segítsetek azoknak, akik el lettek távolítva a gyülekezetből!

„Nagyobb öröm lesz az égben egyetlen bűnös miatt, aki megbánja a bűneit, mint 99 igazságos miatt, akinek nincs szüksége megbánásra” (LUK 15:7)

TÉMA

Mikor van szükség arra, hogy valakit eltávolítsanak a gyülekezetből? Hogyan segíthetnek a vének neki, hogy megbánja a tettét, és így újra jó kapcsolatban lehessen Jehovával?

1–2. a) Mit gondol Jehova azokról, akik nem hajlandóak megbánni a súlyos bűnüket? b) Mit szeretne Jehova, mit tegyenek azok, akik súlyos bűnt követtek el?

 JEHOVA nem engedékeny, nem nézi el a bűnt (Zsolt 5:4–6). Elvárja tőlünk, hogy tartsuk tiszteletben az igazságos erkölcsi elveit, melyeket a Bibliában íratott le. Ugyanakkor nem vár tőlünk tökéletességet, hiszen tudja, hogy nem vagyunk tökéletesek (Zsolt 130:3, 4). Az olyan embereket viszont nem tűri meg, akik az ő „ki nem érdemelt kedvességét mentségül használják fel a gátlástalan viselkedésükre” (Júd 4). A Biblia szerint az ilyen „istentelen emberek” Armageddon háborújában el lesznek pusztítva (2Pét 3:7; Jel 16:16).

2 Azonban Jehova nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon. Ahogy ebben a folyóiratban már volt róla szó, ő „azt szeretné, hogy mindenki megbánásra jusson” (2Pét 3:9). Hozzá hasonlóan a vének türelmesen megpróbálnak segíteni a helytelenül cselekvőknek, hogy megbánják a tettüket, és újra jó kapcsolatban lehessenek vele. De sajnos vannak, akik nem bánják meg a bűnüket (Ézs 6:9). Bár a vének újra és újra megpróbálnak segíteni nekik, nem hajlandóak változtatni a viselkedésükön. Mit tegyenek ilyen esetben a vének?

„TÁVOLÍTSÁTOK EL A GONOSZ EMBERT MAGATOK KÖZÜL!”

3. a) A Biblia szerint mit kell tenni azokkal, akik nem hajlandóak megbánni a bűnüket? b) Ha valakit el kell távolítani a gyülekezetből, miért mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben ő választotta ezt?

3 Ha egy helytelenül cselekvő nem hajlandó megbánni a bűnét, a véneknek nem marad más választásuk, mint hogy kövessék az 1Korintusz 5:13-ban található útmutatást, amely így szól: „Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül!” Bizonyos értelemben a vétkes maga választotta, hogy ez történjen vele. Csak azt aratja, amit vetett (Gal 6:7). Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert annak ellenére sem változtatott a viselkedésén, hogy a vének újra és újra megpróbáltak segíteni neki (2Kir 17:12–15). A tettei azt fejezik ki, hogy nem akar engedelmeskedni Jehova törvényeinek (5Móz 30:19, 20).

4. Miért hangzik el egy bejelentés, amikor eltávolítanak valakit a gyülekezetből?

4 Amikor valaki nem bánja meg a súlyos bűnét, és ezért eltávolítják a gyülekezetből, akkor a vének egy bejelentésben tájékoztatják a gyülekezetet arról, hogy már nem Jehova Tanúja. a Ennek a bejelentésnek nem az a célja, hogy megszégyenítse a vétkest. Inkább azért hangzik el, hogy a gyülekezet engedelmeskedni tudjon annak a felszólításnak, hogy ne tartsanak kapcsolatot az ilyen személlyel, és még csak együtt se egyenek vele (1Kor 5:9–11). Jehova jó okkal kéri ezt tőlünk. Ez kiderül Pál apostol következő szavaiból is: „egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti” (1Kor 5:6). Ha nem lenne eltávolítva a gyülekezetből az, aki nem bánta meg a súlyos bűnét, akkor a többiek azt gondolhatnák, hogy nekik sem kell engedelmeskedniük Jehova parancsainak (Péld 13:20; 1Kor 15:33).

5. Hogyan tekintsünk arra, aki el lett távolítva a gyülekezetből, és miért?

5 Hogyan tekintsünk arra a hittársunkra, aki el lett távolítva a gyülekezetből? Bár nem tartunk vele kapcsolatot, ne gondoljuk, hogy reménytelen eset, hanem inkább egy elveszett juhot lássunk benne. Ha egy juh elkóborol a nyájtól, még visszatérhet oda. Ne felejtsük el, hogy a vétkes is átadta az életét Jehovának, de most sajnos nem él összhangban ezzel az ígéretével, és emiatt veszélyes helyzetben van (Ez 18:31). De amíg Jehova kész irgalmasan megbocsátani az embereknek, van lehetősége visszatérni hozzá. Hogyan segíthetnek neki a vének ebben?

HOGYAN SEGÍTHETNEK NEKIK A VÉNEK?

6. Hogyan segítenek a vének egy olyan személynek, aki el lett távolítva a gyülekezetből?

6 Vajon azután, hogy eltávolítottak valakit a gyülekezetből, már semmilyen segítséget sem fog kapni ahhoz, hogy visszatérjen Jehovához? De igen! Amikor a vénekből álló bizottság tájékoztatja arról, hogy el lesz távolítva a gyülekezetből, nem csak azt mondják el, hogy milyen lépéseket kell megtennie, hogy visszatérhessen. A legtöbb esetben azt is elmondják neki, hogy néhány hónap múlva szeretnének újra találkozni vele, hogy lássák, megváltozott-e a hozzáállása. Ha beleegyezik ebbe, akkor ezen a következő alkalmon megpróbálnak szeretettel segíteni neki, hogy megbánja, amit tett, és visszatérjen Jehovához. De ha ez nem sikerül, a vének akkor is megpróbálnak időről időre találkozni vele, hogy segítsenek neki.

7. Hogyan bánhatnak a vének Jehovához hasonlóan könyörületesen azzal, aki el lett távolítva a gyülekezetből? (Jeremiás 3:12)

7 A vének törekszenek rá, hogy Jehovához hasonlóan könyörületesen bánjanak azokkal, akik el lettek távolítva a gyülekezetből. Például Jehova kezdeményező volt, és nem várt arra, hogy a makacs népe tegye meg az első lépést felé. Már akkor elküldte hozzájuk a prófétáit, amikor még semmi jelét sem mutatták a megbánásnak. Ahogyan a második cikkben szó volt róla, Jehova azt kérte Hóseástól, hogy bocsásson meg a feleségének, és fogadja vissza őt, noha ekkor a felesége még mindig házasságtörő kapcsolatban élt. Jehova ezzel szemléltette, hogy milyen könyörületesen bánik a népével (Hós 3:1; Mal 3:7). Hozzá hasonlóan a vének is őszintén vágynak arra, hogy a vétkes visszatérjen a gyülekezetbe, és semmivel sem szeretnék megnehezíteni neki ezt. (Olvassátok fel: Jeremiás 3:12.)

8. Hogyan segít a tékozló fiúról szóló példázat jobban megértenünk, hogy mennyire könyörületes Jehova? (Lukács 15:7)

8 Vagy gondoljunk Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázatára, melyről szintén szó volt a második cikkben. Amikor az apa a távolból meglátta, hogy a fia hazafelé tart, „odafutott, a nyakába borult, és gyengéden megcsókolta” (Luk 15:20). Nem várta meg, hogy a fia a megbocsátásáért könyörögjön. Mivel szerette őt, kezdeményező volt. Jehovához hasonlóan a vének is törekszenek rá, hogy így bánjanak azzal, aki eltávolodott a nyájtól. Ők is azt szeretnék, hogy ezek az elkóborolt juhok visszatérjenek (Luk 15:22–24, 32). És ha egy bűnös visszatér, nemcsak az égben van nagy öröm, hanem a földön is! (Olvassátok fel: Lukács 15:7.)

9. Mire ösztönzi Jehova azokat, akik súlyos bűnt követtek el?

9 Az eddigiekből láthattuk, hogy Jehova nem engedi meg, hogy a gyülekezetben maradjanak azok, akik nem bánják meg a súlyos bűnüket, ugyanakkor nem is fordít hátat nekik. Azt szeretné, hogy visszatérjenek hozzá. Ez jól kitűnik abból, amit a Hóseás 14:4 ír: „Kigyógyítom őket hűtlenségükből. Szeretni fogom őket szabad akaratomból, mert haragom elfordult tőle.” Ez erőteljes ösztönzés a véneknek arra, hogy ha bármi jelét is látják a megbánásnak, akkor készségesen segítsenek. És azoknak is komoly ösztönzés, akik elhagyták Jehovát, hogy késedelem nélkül térjenek vissza hozzá.

10–11. Hogyan próbálnak meg segíteni a vének azoknak, akik már régen el lettek távolítva a gyülekezetből?

10 Hogyan segíthetnek a vének azoknak, akik már régen, talán hosszú évekkel ezelőtt el lettek távolítva a gyülekezetből? Lehet, hogy azóta már felhagytak a helytelenséggel. Vagy az is előfordulhat, hogy már nem is emlékeznek rá, hogy mi miatt lettek eltávolítva a gyülekezetből. Bárhogy van is, a vének megpróbálják minden ilyen személlyel felvenni a kapcsolatot és meglátogatni őket. Ezeken az alkalmakon felajánlják, hogy imádkoznak velük, és kedvesen ösztönzik őket, hogy térjenek vissza Jehovához. Ha valaki már régóta távol van a gyülekezettől, akkor minden bizonnyal nagyon meggyengült a hite. Ezért ha kifejezi, hogy szeretne visszatérni Jehovához, akkor a vének megszervezhetik, hogy valaki tanulmányozza vele a Bibliát, annak ellenére, hogy még nincs visszafogadva. De minden ilyen esetben a vének döntik el, hogy ki tanulmányozzon vele.

11 Könyörületes Istenünk példáját követve a vének igyekeznek minél több ilyen személyt felkutatni, és arra ösztönzik őket, hogy térjenek vissza Jehovához. Ha egyértelművé válik, hogy valaki megbánta a bűnét, és változtatott a gondolkodásán és a viselkedésén, akkor késedelem nélkül vissza lehet fogadni (2Kor 2:6–8).

12. a) Milyen helyzetekben kell a véneknek különösen körültekintőnek lenniük? b) Miért ne gondoljuk, hogy bizonyos bűnök esetén lehetetlen, hogy valaki Jehova irgalmában részesüljön? (Lásd a lábjegyzetet is.)

12 Mivel a véneknek felelősségük megvédeni a gyülekezetet, bizonyos helyzetekben nagyon körültekintőnek kell lenniük, amikor valakinek a visszafogadásáról döntenek. Például ha valakit gyermekbántalmazás vagy hitehagyás miatt távolítottak el a gyülekezetből, vagy azért, mert kitervelte, hogy véget vet a házasságának, akkor különösen fontos meggyőződniük arról, hogy valóban megbánta-e a tettét (Mal 2:14; 2Tim 3:6). Ugyanakkor ne feledjük, hogy Jehova bárkinek kész megbocsátani, aki őszintén megbánja a bűnét. Ezért bár a véneknek különösen fontos körültekintőnek lenniük egy olyan személy esetében, aki szánt szándékkal kegyetlenül és hűtlenül bánt másokkal, nem szabad azt gondolniuk, hogy soha nem részesülhet Jehova irgalmában (1Pét 2:10). b

HOGYAN VISZONYULJON HOZZÁJUK A GYÜLEKEZET?

13. Hogyan bánunk azzal, aki feddésben részesült, és azzal, akit eltávolítottak a gyülekezetből?

13 Az előző cikkben volt róla szó, hogy ha a gyülekezetben bejelentik, hogy valaki feddésben részesült, akkor továbbra is tarthatjuk vele a kapcsolatot, hiszen megbánta, amit tett, és változtatott a viselkedésén (1Tim 5:20). Továbbra is a gyülekezethez tartozik, és szüksége van a hittársai bátorítására (Héb 10:24, 25). Azonban egészen más a helyzet azzal, akit eltávolítottak a gyülekezetből. Vele nem tartjuk a kapcsolatot, sőt még csak együtt sem eszünk vele (1Kor 5:11).

14. Hogyan dönthetünk a Biblia alapján képzett lelkiismeretünket figyelembe véve azokkal kapcsolatban, akik el lettek távolítva a gyülekezetből? (Lásd a képet is.)

14 Vajon ez a felszólítás azt jelenti, hogy tudomást sem veszünk arról, aki el lett távolítva a gyülekezetből? Nem. Bár nem fogjuk keresni a társaságát, a Biblia alapján képzett lelkiismeretünket figyelembe véve eldönthetjük, hogy meghívjuk-e az összejövetelre. Például lehet, hogy egy rokonunkról vagy egy olyan személyről van szó, aki korábban közel állt hozzánk. Hogyan fogunk bánni vele, ha eljön? Korábban nem köszöntünk volna neki. Most már viszont erről is a Biblia alapján képzett lelkiismeretünket követve döntünk. Valaki talán úgy dönt, hogy az összejövetelen röviden üdvözli azt, aki el lett távolítva a gyülekezetből. De ilyenkor sem fog hosszasan beszélgetni vele, és továbbra sem fogja keresni a társaságát.

A Biblia alapján képzett lelkiismeretünket követve eldönthetjük, hogy meghívunk-e az összejövetelre valakit, aki el lett távolítva a gyülekezetből, vagy hogy röviden üdvözlünk-e egy ilyen személyt az összejövetelen (Lásd a 14. bekezdést.)


15. Kikre vonatkozik a 2János 9–11? (Lásd a „ Vajon János és Pál ugyanolyan bűnről beszélt?” című részt is.)

15 Néhányakban felmerülhet a következő kérdés: „Vajon nem azt tanítja a Biblia, hogy ha egy keresztény köszön egy ilyen személynek, akkor részes lesz annak gonosz tetteiben?” (Olvassátok fel: 2János 9–11.) Ezeknek a verseknek a szövegkörnyezetéből kiderül, hogy ez a kijelentés a hitehagyottakra és más olyan személyekre vonatkozik, akik népszerűsítik a helytelen viselkedésüket (Jel 2:20). Tehát a vének nem fognak meglátogatni egy olyan személyt, aki hitehagyott tanításokat vagy valamilyen helytelen viselkedést népszerűsít. Természetesen nem lehetetlen, hogy megbánja a bűneit, és észhez térjen. De amíg ez nem történik meg, nem fogunk köszönni neki, és nem fogjuk meghívni az összejövetelre.

LEGYÜNK MI IS IRGALMASAK ÉS KÖNYÖRÜLETESEK, MINT JEHOVA!

16–17. a) Mire vágyik Jehova? (Ezékiel 18:32) b) Hogyan működhetnek együtt a vének Jehovával?

16 Mit tanultunk ebből az ötrészes cikksorozatból? Azt, hogy Jehova nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon. (Olvassátok fel: Ezékiel 18:32.) Azt szeretné, hogy a bűnösök újra jó kapcsolatban legyenek vele (2Kor 5:20). Ezért az egész történelem során újra és újra arra ösztönözte azokat, akik elhagyták őt, hogy bánják meg a bűneiket, és térjenek vissza hozzá, akár az egész népéről volt szó, akár az egyes szolgáiról. A véneknek abban a megtiszteltetésben van részük, hogy együttműködhetnek Jehovával azáltal, hogy megbánásra próbálják indítani a helytelenül cselekvőket (Róma 2:4; 1Kor 3:9).

17 Képzeljük csak el, hogy milyen nagy öröm van az égben, amikor egy bűnös megbánja, amit tett! Minden egyes alkalommal, amikor egy eltévedt juh visszatalál a nyájhoz, égi Atyánk rendkívül boldog. Ha elgondolkodunk azon, hogy Jehova milyen könyörületes, irgalmas és kedves Isten, akkor még inkább szeretni fogjuk őt (Luk 1:78).

111. ÉNEK Sok okunk van az örömre

a Korábban úgy utaltunk az ilyen személyekre, mint kiközösítettekre. De összhangban Pálnak az 1Korintusz 5:13-ban feljegyzett szavaival, innentől úgy fogunk utalni rájuk, mint akik el lettek távolítva a gyülekezetből.

b A Biblia beszél arról, hogy vannak, akiknek Jehova nem bocsát meg. Az, hogy valakinek megbocsáthatatlan-e a bűne, nem attól függ, hogy mit követett el, hanem attól, hogy milyen a szemléletmódja. Egy ilyen személyre az jellemző, hogy végérvényesen Isten ellen fordult. Csak Jehova és Jézus tudja eldönteni, hogy ki követett el megbocsáthatatlan bűnt (Márk 3:29; Héb 10:26, 27).