1927-ben születtem, egy Chicagóhoz közeli kisvárosban, Illinois államban. A szüleimnek öt gyermekük volt: Jetha, Don, én, Karl és Joy. Mindannyian arra vágytunk, hogy teljes szívvel szolgáljuk Jehovát. Jetha 1943-ban elvégezte a Gileád-iskola 2. osztályát. Don 1944-ben, Karl 1947-ben, Joy pedig 1951-ben kezdett el szolgálni a brooklyni Bételben, New Yorkban. A testvéreim és a szüleim jó példája arra ösztönzött, hogy én is többet tegyek Jehova szolgálatában.

A szüleim rendszeresen olvasták a Bibliát, és szerették Istent, és nekünk, gyerekeknek is segítettek megszeretni őt. Azonban édesapám, annak hatására, amit az I. világháborúban katonaként átélt Európában, kiábrándult az egyházakból. Anyukám hálás volt Istennek azért, hogy apa épségben hazatért, ezért ezt mondta neki: „Karl, járjunk újra templomba, mint régen!” De apukám ezt mondta: „Elkísérhetlek, de nem fogok bemenni veled.” „Miért nem?” – kérdezte anyukám. Apa ezt válaszolta neki: „A háborúban ugyanannak az egyháznak a papjai mindkét oldalon megáldották a katonákat és a fegyvereket. Most akkor Isten mindkét oldalt egyformán támogatta?”

Egyszer, mialatt az anyukám éppen templomban volt, két Jehova Tanúja keresett fel minket az otthonunkban. Felajánlották édesapámnak a Világosság című kétkötetes könyvet, amely a Jelenések könyvét magyarázta. Ez a téma felkeltette apukám érdeklődését, ezért elfogadta őket. Amikor anyukám észrevette a könyveket, egyből elkezdte olvasni őket. Egy nap meglátott egy hirdetést az újságban arról, hogy akit érdekel, a Világosság című könyvek segítségével jobban megismerheti a Bibliát. Édesanyám úgy döntött, hogy elmegy, és megnézi, miről van szó. Egy idős hölgy nyitott neki ajtót. Anyukám az egyik könyvet a kezében tartva ezt kérdezte: „Itt tanulmányozzák ezt a könyvet?” „Igen, kedveském” – válaszolta a hölgy. „Jöjjön csak be!” A következő héten anya már minket is magával vitt, azután pedig minden héten ott voltunk.

Az egyik összejövetelen a tanulmányozás vezetője megkért, hogy olvassam fel a Zsoltárok 144:15-öt. Ez arról szól, hogy akik Jehovát imádják, boldogok. Nagy hatással volt rám ez a vers, mint ahogy az 1Timóteusz 1:11 és az Efézus 5:1 is.  Az egyik azt írja, hogy Jehova a boldog Isten, a másik pedig arra ösztönöz, hogy utánozzuk őt. Ezekből megértettem, hogy mennyire fontos örömmel szolgálnom Istent, és hálásnak lennem azért, hogy szolgálhatom őt. Ezek a gondolatok egész életemen át elkísértek.

A legközelebbi gyülekezet 32 kilométerre volt Chicagóban. Ennek ellenére rendszeresen ott voltunk, így egyre több mindent megértettem a Bibliából. Emlékszem, hogy az egyik összejövetelen, amikor felszólították Jethát, és hallgattam a hozzászólását, ezt gondoltam: „Ezt én is tudom. Ennyi erővel én is jelentkezhettem volna.” Innentől kezdve én is felkészültem arra, hogy hozzá tudjak szólni az összejöveteleken. Mindennek köszönhetően a testvéreimhez hasonlóan én is közelebb kerültem Jehovához, és 1941-ben megkeresztelkedtem.

Az 1942-es clevelandi kongresszus különösen emlékezetes számomra. Sok testvér sátrakban és lakókocsikban szállt meg a kongresszus helyszínéhez közel. A mi családunk is itt sátorozott. A programot több mint 50 másik egyesült államokbeli városban is követték telefonon. A II. világháború javában tombolt, és egyre fokozódott az üldözés Jehova Tanúival szemben. Esténként több testvér megállt az autójával a tábor körül, orral kifelé, és mindegyik autóban ült valaki, hogy őrködjön éjszaka. Megbeszélték, hogy ha baj van, akkor felkapcsolják a fényszórókat, hogy elvakítsák a támadókat, és dudálnak. Így a többiek gyorsan oda tudnak sietni, hogy segítsenek. Csak ámultam, hogy Jehova népe mennyire felkészült. Mivel tudtam, hogy biztonságban vagyok, nyugodtan aludtam.

Amikor évekkel később visszagondoltam erre a kongresszusra, rádöbbentem, hogy az anyukám milyen bátor volt. Egyáltalán nem félt vagy aggódott. Teljesen bízott Jehovában és a szervezetében. Sosem fogom elfelejteni a jó példáját.

Nem sokkal ez előtt a kongresszus előtt az édesanyám elkezdte az általánosúttörő-szolgálatot. Ezért különös érdeklődéssel hallgatta a teljes idejű szolgálattal kapcsolatos előadásokat. Amikor hazafelé tartottunk, ezt mondta: „Szeretném folytatni az úttörőszolgálatot, de nem tudok egyszerre úttörő is lenni és az otthoni teendőimet is ellátni.” Aztán megkérdezte, hogy segítenénk-e neki, mi pedig igent mondtunk. Ezért mindegyikünknek kijelölt egy vagy két helyiséget, amelyet reggeli előtt rendbe kellett tennünk. Miután elmentünk az iskolába, megnézte, hogy minden szép rendben van-e, majd pedig elment a szolgálatba. Bár nagyon elfoglalt volt, sohasem hanyagolt el bennünket. Amikor hazamentünk ebédidőben vagy a tanítás után, mindig várt bennünket otthon. Időnként mi is elmentünk vele a szolgálatba iskola után. Ez sokat segített abban, hogy lássuk, milyen is egy úttörő élete.

16 évesen kezdtem el az úttörőszolgálatot. Bár az édesapám ekkor még nem volt Tanú, érdekelte, hogy hogy megy nekem a szolgálat. Egy este elmeséltem neki, hogy minden erőfeszítésem ellenére még egyetlen olyan személyt sem sikerült találnom, akivel tanulmányozhatnám a Bibliát. Aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle, lenne-e kedve tanulmányozni velem a Bibliát. Ő egy pillanatra elgondolkodott, majd ezt mondta: „Végül is, miért  ne?” Így történt, hogy az édesapám lett az első bibliatanulmányozóm. Ez igazán különleges ajándék volt nekem.

„Az igazság szabadokká tesz titeket” című könyvet tanulmányoztuk. Egy idő után felismertem, hogy a közös tanulmányozás nekem is segít, hogy alaposabban tanulmányozzam a Bibliát, és hogy ügyesebben tanítsak. Például az egyik este, miután elolvastunk egy bekezdést, apa ezt mondta: „Azt értem, hogy mi van ide írva. De miért vagy biztos abban, hogy igaz is, amit a könyv ír?” Ez váratlanul ért, ezért ezt mondtam neki: „Most nem tudok válaszolni a kérdésedre, de a következő tanulmányozásra utánanézek.” És így is tettem. Kerestem olyan bibliaverseket, amelyek alátámasztják azt, amiről tanultunk. Ezután alaposabban felkészültem a tanulmányozásokra, és így megtanultam ügyesebben kutatni. Ennek köszönhetően pedig az én hitem és apukám hite is egyre erősebb lett. Elkezdte alkalmazni, amit tanult, és 1952-ben megkeresztelkedett.

17 éves koromban elköltöztem otthonról. Ez idő tájt a nővéremet, Jethát a kinevezték misszionáriusnak. A bátyám, Don pedig a Bételben kezdett szolgálni. Mindketten nagyon szerették a megbízatásukat, és ez óriási hatással volt rám. Ezért jelentkeztem a Bételbe is, és a Gileád-iskolára is, és Jehovára bíztam, hogy ott használjon fel, ahol szeretne. Így történt, hogy 1946-ban meghívtak a Bételbe.

Már 75 éve szolgálok a Bételben, és ezalatt sok mindent tanultam. Például tapasztalatot szereztem a könyvnyomtatásban, a beszerzésben és a szállítmányozásban, és megtanultam könyvelni is. De a leginkább azt értékelem, hogy itt a Bételben Jehova folyamatosan tanít bennünket a reggeli imádatok és a bibliai előadások által.

Az öcsémtől, Karltól is sokat tanultam. Ő 1947-ben kezdte el a Bétel-szolgálatot. Nagyon szorgalmasan tanulmányozta a Bibliát, és ügyes tanító volt. Egyszer segítséget kértem tőle az egyik előadásomhoz. Elmondtam neki, hogy nagyon sok anyagot gyűjtöttem már, de nem tudom eldönteni, hogy mit használjak fel belőle. Ő csak ennyit kérdezett: „Joel, mi a témád?” Ezzel az egyszerű kérdéssel rátapintott a lényegre: csak olyan anyagot használjak fel, ami segít kifejteni a témát. Ez egy életre szóló tanulság volt.

Ahhoz, hogy örömet találhassunk a Bétel-szolgálatban, fontos, hogy a prédikálómunkából is teljesen kivegyük a részünket, mert így buzdító élményekben lehet részünk. Még ma is élénken él  bennem az egyik ilyen eset. Az egyik testvérrel Bronxban prédikáltunk a kora esti órákban. Felkerestünk egy hölgyet, aki korábban elfogadta az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratot. Ez alkalommal így kezdtük a beszélgetést: „Ma este buzdító gondolatokat szeretnénk megosztani az emberekkel a Bibliából.” Ő erre ezt válaszolta: „A Bibliáról van szó? Akkor jöjjenek be!” Megmutattunk neki több bibliaverset is Isten királyságáról és az új világról. Ez olyan nagy hatással volt rá, hogy a következő hétre már több barátját is elhívta. Később a férjével együtt Jehova hűséges szolgái lettek.

Szerettem volna megnősülni, de mintegy 10 évbe telt, mire megtaláltam az igazit. Mi segített jól döntenem? Ez idő alatt sokat imádkoztam Jehovához, és átgondoltam, hogy mihez szeretnék kezdeni az életemmel, ha megnősülök.

1953-ban a Yankee Stadionban rendezett kongresszus után megismertem egy testvérnőt, Mary Aniolt. Mary Jethával együtt elvégezte a Gileád-iskola 2. osztályát, és együtt szolgáltak misszionáriusként. Mary nagyon lelkesen mesélt a Karib-térségben szerzett élményeiről és azokról a személyekről, akikkel az évek során tanulmányozta a Bibliát. Ahogy egyre jobban megismertük egymást, rájöttünk, hogy közösek a céljaink. Egyre inkább megszerettük egymást. 1955 áprilisában összeházasodtunk. Mary nagyon jó példa volt, és igazi ajándék Jehovától. Bármilyen megbízatást kapott is, azt mindig örömmel végezte. Nagyon szorgalmas volt, őszintén törődött másokkal, és mindig Jehova és a királysága volt a legfontosabb az életében (Máté 6:33). Három évig szolgáltunk a körzetmunkában, aztán 1958-ban meghívtak bennünket a Bételbe.

Nagyon sokat tanultam Marytől. Már a házasságunk elején elhatároztuk, hogy együtt fogjuk olvasni a Bibliát. Körülbelül 15 verset olvastunk el naponta. Miután az egyikünk felolvasott egy szakaszt, beszélgettünk róla, és arról is, hogy hogyan tudnánk alkalmazni az életünkben. Mary sokszor mesélt olyan dolgokról, amiket a Gileádon és a misszionáriusi szolgálata során tanult. Ezek az értékes gondolatok sokat segítettek, hogy tartalmasabbak legyenek az előadásaim, és hogy ügyesebben tudjam bátorítani a testvérnőket (Péld 25:11).

2013-ban sajnos elveszítettem drága feleségemet. Alig várom, hogy újra láthassam őt az új világban! De elhatároztam, hogy addig is tanulni fogok Jehovától, és teljes szívvel bízok benne (Péld 3:5, 6). Vigaszt és örömet merítek abból, ha arra gondolok, hogy mi minden vár Jehova népére az új világban. Biztos, hogy nagyon sok mindent megérthetünk majd nagy oktatónkról, és sokat tanulhatunk tőle. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok Jehovának mindazért, amit tőle tanultam, és azért, hogy végtelenül kedves volt velem.