Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

11. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

129. ÉNEK Ki tudsz tartani

Ne add fel, ha csalódás ér!

Ne add fel, ha csalódás ér!

„Helytálltál a nevemért” (JEL 2:3)

TÉMA

A csalódások ellenére is ki tudunk tartani Jehova szolgálatában.

1. Milyen csodálatos dolgokban lehet részünk amiatt, hogy Jehova népéhez tartozunk?

 IGAZÁN boldogok vagyunk, hogy ezekben a zűrzavaros, utolsó napokban Jehova népéhez tartozhatunk. Bár a világ széthullóban van, mi sok-sok testvérünkkel együtt egységesen imádjuk Jehovát (Zsolt 133:1). Ezenkívül szerető Istenünk segít, hogy szoros, meghitt kapcsolatban legyünk a családtagjainkkal (Ef 5:33–6:1). A tőle jövő bölcsesség által pedig belső békénk lehet.

2. Mit tegyünk, és miért?

2 Mindennek ellenére keményen kell dolgoznunk azon, hogy kitartsunk Jehova mellett. Előfordulhat, hogy mások megbántanak minket. Vagy időnként a saját gyengeségeink miatt csüggedhetünk el, főleg, ha újra meg újra beleesünk ugyanabba a hibába. Ki kell tartanunk Jehova mellett akkor is, ha 1. megbánt minket egy hittársunk, 2. fájdalmat okoz nekünk a házastársunk, és 3. csalódunk önmagunkban. Lássuk ezeket a helyzeteket, és azt, hogy mit tanulhatunk három hűséges bibliai szereplőtől.

HA CSALÓDÁST OKOZ EGY TESTVÉRED

3. Mi okozhat nehézséget a hittársainkkal kapcsolatban?

3 Mi okoz nehézséget? A testvéreinknek lehetnek olyan jellemvonásaik, amelyek idegesítenek minket. Az is előfordulhat, hogy valaki meggondolatlanul vagy durván beszél velünk. És még a vének is hibáznak olykor. Az ilyen tapasztalatok miatt vannak, akik kételkedni kezdenek, hogy valóban ez-e Jehova szervezete. Többé nem akarnak vállvetve szolgálni azokkal, akik megbántották őket, sőt, még az összejövetelekre sem jönnek el (Sof 3:9). Vajon bölcs dolog így tenni? Nézzük, mit tanulhatunk egy bibliai szereplőtől, aki hasonló csalódásokat élt meg.

4. Milyen csalódások érték Pál apostolt?

4 Kiről vehetünk példát? Pál apostol tisztában volt vele, hogy a hittársai nem tökéletesek. Például, amikor csatlakozni akart a keresztény gyülekezethez, a testvérek gyanakvóan fogadták (Csel 9:26). Később voltak, akik a háta mögött mindenféle rossz dolgot mondtak róla (2Kor 10:10). Pál annak is tanúja volt, hogy egy felelős testvér megbotránkoztatóan viselkedik (Gal 2:11, 12). Az egyik munkatársa, Márk pedig cserben hagyta őt (Csel 15:37, 38). Ilyen csalódásokból már egy is elég lett volna ahhoz, hogy Pál hátat fordítson a testvéreinek. De ő nem tett így. Továbbra is látta bennük a jót, és buzgó maradt Jehova szolgálatában. Miért volt erre képes?

5. Mi segített Pálnak, hogy ne távolodjon el a testvéreitől? (Kolosszé 3:13, 14) (Lásd a képet is.)

5 Pál őszintén szerette a hittársait, ezért a jó tulajdonságaikra összpontosított, nem a hibáikra. A szeretet ösztönözte arra is, hogy aszerint éljen, amit a Kolosszé 3:13, 14-ben írt. (Olvassátok fel!) Jó példa erre az, hogy megbocsátott Márknak, pedig ő cserben hagyta az első misszionáriusi útján. A kolosszéiaknak már úgy írt róla, mint aki értékes munkatársa, és nagy vigaszt nyújt neki (Kol 4:10, 11). Később, amikor fogva tartották Rómában, azt kérte, hogy menjen el hozzá Márk, és segítsen neki (2Tim 4:11). Tehát, bár Pált érték csalódások, nem mondott le a testvéreiről. Lássuk, hogyan követhetjük a példáját.

Bár komoly feszültség alakult ki Pál, Barnabás és Márk között, az apostol túllépett rajta, és később örömmel szolgált Márkkal (Lásd az 5. bekezdést.)


6–7. Mi segít kitartóan szeretni a testvéreinket a hibáik ellenére? (1János 4:7)

6 Mi a tanulság? Jehova elvárja tőlünk, hogy kitartóan szeressük a testvéreinket. (Olvassátok fel: 1János 4:7.) Ezért, amikor valamelyikük nem éppen keresztényi módon viselkedik, ne feltételezzük, hogy szándékosan bántott meg minket. Valószínűleg csak meggondolatlan volt, és egyébként ő is szeretné a jót tenni (Péld 12:18). Jehova minden szolgáját szereti a hibáik ellenére. Milyen hálásak lehetünk azért, hogy amikor vétkezünk, nem szakítja meg velünk a barátságot, és nem is neheztel ránk (Zsolt 103:9). Minden okunk megvan rá, hogy igyekezzünk követni irgalmas Atyánk példáját (Ef 4:32–5:1).

7 Ne feledjük, hogy a vég közeledtével szoros kapcsolatban kell maradnunk a testvéreinkkel. A velünk szembeni ellenségeskedés valószínűleg fokozódni fog, és még börtönbe is kerülhetünk. Egy ilyen nehéz helyzetben minden korábbinál nagyobb szükségünk lesz a testvéreink támogatására (Péld 17:17). Ezt mutatja egy spanyolországi vén, Josep a története is. Így mesél arról az időszakról, amikor más testvérekkel együtt börtönben volt a katonai szolgálat megtagadása miatt: „Mivel össze voltunk zárva, hamar megismertük egymás bosszantó vonásait. De nagyon igyekeztünk elviselni egymást, és készségesen megbocsátani. Így egységesek maradtunk, és meg tudtuk védeni egymást a többi rabtól. Egyszer volt egy kis balesetem, és be kellett gipszelni a karomat. Emiatt nem tudtam egyedül ellátni magam. De az egyik testvér vállalta, hogy kimossa a ruháimat, és más dolgokban is segített. Nagyon jólesett, hogy így törődött velem ebben a kiszolgáltatott helyzetben.” A tanulság egyértelmű: ha vannak nézeteltéréseink, itt az ideje, hogy rendezzük őket.

HA CSALÓDSZ A HÁZASTÁRSADBAN

8. Mi minden okozhat nehézséget egy házasságban?

8 Mi okoz nehézséget? Minden házasságban vannak problémák. A Biblia is elismeri, hogy a házaspároknak „nyomorúságuk lesz a testükben” (1Kor 7:28). Miből adódhat ez? Mindkét fél tökéletlen, és különbözhet az egyéniségük és az ízlésük. Bizonyos esetekben a férfi és a nő más-más kultúrából jött, és más neveltetést kapott. Ezenkívül az is előfordulhat, hogy bizonyos jellemvonásokra csak a házasságkötés után derül fény. Ezek feszültséget okozhatnak egy házasságban. Lehet, hogy a házasfelek egymást hibáztatják ahelyett, hogy elismernék a saját felelősségüket, és a megoldásra összpontosítanának. Vannak, akik odáig is eljutnak, hogy a különköltözést vagy a válást tartják a megoldásnak. De vajon igazuk van? b Vizsgáljuk meg egy olyan bibliai szereplő példáját, akinek rettenetes volt a házassága, mégsem adta fel.

9. Milyen lehetett Abigail házassága?

9 Kiről vehetünk példát? Abigail biztosan sokat szenvedett a házasságában, hiszen a férjét, Nábált a Biblia durva, rossz természetű embernek nevezi (1Sám 25:3). Egyszer Abigailnak lehetősége adódott rá, hogy megszabaduljon tőle. Izrael jövőbeli királya, Dávid elhatározta, hogy végez vele, amiért sértegette őt és az embereit (1Sám 25:9–13). Abigail megtehette volna, hogy elmenekül otthonról, és hagyja, hogy Dávid véghez vigye a tervét. De inkább közbelépett, és beszélt Dáviddal Nábál érdekében (1Sám 25:23–27). Vajon mi indította erre?

10. Mi indíthatta Abigailt arra, hogy kitartson a rossz házasságában?

10 Abigail szerette Jehovát, és tisztában volt vele, hogy ő hogyan gondolkodik a házasságról. Bizonyára tudta, hogy mi hangzott el az Éden kertjében, amikor Jehova összeadta Ádámot és Évát (1Móz 2:24). Tudta, hogy Jehova szemében a házasság szent, és ő is annak tartotta. Az volt a legfőbb vágya, hogy örömet szerezzen az Istenének, ezért mindent megtett, hogy megmentse a háznépét, és így a férjét is. Nem tétovázott, azonnal a tettek mezejére lépett. És még arra is hajlandó volt, hogy olyasmiért kérjen bocsánatot, amit nem ő követett el. Biztosak lehetünk benne, hogy Jehova nagyon szerette ezt a bátor és önfeláldozó asszonyt. Mit tanulhatnak tőle a házaspárok?

11. a) Mit vár el Jehova a házaspároktól? (Efézus 5:33) b) Mit tanultál Carmen történetéből? (Lásd a képet is.)

11 Mi a tanulság? Jehova elvárja a férjektől és a feleségektől, hogy tiszteljék a házasságot, még akkor is, ha feszültté vált a kapcsolatuk. Nagyon büszke azokra a házaspárokra, akik keményen fáradoznak azon, hogy az önfeláldozó szeretet és a tisztelet jellemezze a kapcsolatukat. (Olvassátok fel: Efézus 5:33.) Nézzük egy testvérnő, Carmen történetét. Körülbelül hat év házasság után elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és később megkeresztelkedett. Ezt meséli: „A férjem egyáltalán nem örült a döntésemnek. Féltékeny lett Jehovára. Sértegetett, és azzal fenyegetőzött, hogy elhagy.” Carmen ennek ellenére nem mondott le a házasságukról. Ötven éven át mindent megtett azért, hogy szeresse és tisztelje a férjét. Ezt mondja még: „Idővel megtanultam megértőbbnek lenni a férjemmel, és igyekeztem kedvesebben beszélni vele. Nagyon szeretem Jehovát, és tudom, hogy szentnek tartja a házasságot, ezért nem akartam feladni.” c Kedves házaspárok, ne hagyjátok, hogy a nehézségek szétválasszanak titeket! Ha törekedtek a megoldásra, számíthattok Jehova segítségére.

Mit tanulhatsz abból, hogy Abigail mindent megtett a házasságáért? (Lásd a 11. bekezdést.)


HA MAGADBAN CSALÓDSZ

12. Milyen érzései lehetnek annak, aki súlyos bűnt követett el?

12 Mi okoz nehézséget? Ha súlyos bűnt követtünk el, rettenetesen érezhetjük magunkat. A Biblia is elismeri, hogy egy ilyen helyzetben teljesen összetörhetünk (Zsolt 51:17). Roland éveken át dolgozott azon, hogy kisegítőszolga lehessen. De aztán elkövetett egy súlyos bűnt, és rádöbbent, hogy mekkora csalódást okozott Jehovának. Ezt mondja: „A lelkiismeret-furdalás mázsás súlyként nehezedett rám. Szinte elviselhetetlen volt. Csak zokogtam, és könyörögtem Jehovához. De emlékszem, hogy közben azt éreztem, hogy úgysem hallgat meg. Miért is lenne kíváncsi rám, miután ennyire megbántottam?” Ha súlyosan vétkeztünk, a megtört szívünk azt súghatja, hogy Jehova lemondott rólunk, és ezért talán mi is lemondunk magunkról (Zsolt 38:4). Ha te is így érzel, vigaszt meríthetsz egy hűséges bibliai szereplő példájából, aki nagyot csalódott önmagában, mégsem hagyott fel Jehova szolgálatával.

13. Mi volt Péter apostol életének legnagyobb bűne, és milyen hibákat követett el előtte?

13 Kiről vehetünk példát? A Jézus kivégzése előtti éjszakán Péter apostol hibát hibára halmozott, és végül elkövette élete legnagyobb vétkét. Először is, elbizakodottan azt bizonygatta, hogy még ha a többi apostol el is hagyja Jézust, ő biztosan nem fogja (Márk 14:27–29). Aztán a Gecsemáné-kertben többször is álomba merült, pedig Jézus arra kérte, hogy virrasszon (Márk 14:32, 37–41). Amikor pedig egy csőcselék jött Jézusért, Péter elmenekült (Márk 14:50). És végül, háromszor letagadta, hogy ismeri Jézust, sőt, meg is esküdött erre (Márk 14:66–71). Amikor rádöbbent, hogy mit is tett valójában, összetört és keservesen sírt (Márk 14:72). Elképzelni is nehéz, milyen érzései lehettek, amikor néhány óra múlva kivégezték a barátját, Jézust. Alighanem egy nyomorult, hitvány embernek érezte magát.

14. Mi adott erőt Péternek, hogy kitartson Jehova szolgálatában? (Lásd a képet.)

14 Hogyan tudott Péter talpra állni? Először is, nem szigetelte el magát a többi tanítványtól. Kereste a társaságukat, és bizonyára vigaszt is kapott tőlük (Luk 24:33). Továbbá Jézus a feltámadása után megjelent neki, valószínűleg azért, hogy bátorítsa (Luk 24:34; 1Kor 15:5). És később sem hánytorgatta fel a hibáit, hanem nagy felelősséggel járó feladatot bízott rá (Ján 21:15–17). Péter tisztában volt vele, hogy milyen súlyos bűnt követett el, mégsem mondott le magáról. Erőt adott neki az, hogy az ura, Jézus nem mondott le róla, és az is, hogy a hittársai támogatták.

A János 21:15–17-ből kiderül, hogy Jézus nem mondott le Péterről, és ez rengeteget segített az apostolnak abban, hogy ne adja fel (Lásd a 14. bekezdést.)


15. Miben kell biztosnak lennünk? (Zsoltárok 86:5; Róma 8:38, 39) (Lásd a képet is.)

15 Mi a tanulság? Jehova azt szeretné, hogy teljesen biztosak legyünk abban, hogy ő szeret minket, és készségesen megbocsát. (Olvassátok fel: Zsoltárok 86:5; Róma 8:38, 39.) Normális és helyénvaló, ha egy bűn elkövetése után bűntudatunk van. De nem szabad azt gondolnunk, hogy többé nem lehet szeretni minket, és hogy Jehova nem bocsát meg. Inkább azonnal kérjünk segítséget a vénektől. Roland, akit már említettünk, ezt mondja: „Azért követtem el súlyos bűnt, mert azt hittem, elég erős vagyok ahhoz, hogy ellenálljak a kísértésnek.” Felismerte, hogy szüksége van a vének segítségére, és beszélt velük. Ezt mondja erről: „Amikor végre megtettem ezt, megkönnyebbültem. A vének segítettek elhinnem, hogy Jehova szeret engem, és igenis megbocsát. Sokat jelentett, hogy nem tartottak reménytelen esetnek.” Ha mi is megbánjuk, amit tettünk, segítséget kérünk a vénektől, és minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy ne essünk újra bűnbe, biztosak lehetünk benne, hogy Jehova szeretettel megbocsát nekünk (1Ján 1:8, 9). És ez az érzés segíteni fog, hogy ne adjuk fel.

Miről biztosít a vének szerető törődése, ha vétkeztél? (Lásd a 15. bekezdést.)


16. Miért szeretnél kitartani Jehova szolgálatában?

16 Megmelengeti Jehova szívét, amikor látja, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kitartsunk mellette. És mivel támogat minket, ez biztosan sikerülni fog, még akkor is, ha időnként csalódunk. Ez a cikk arra ösztönzött, hogy kitartóan szeressük a testvéreinket, és készségesen bocsássunk meg nekik. Ha gondok adódnak a házasságunkban, keményen dolgozzunk a megoldáson. Így bizonyítjuk, hogy szeretjük és tiszteljük Jehovát, és szentnek tartjuk a házasságot. Ha pedig súlyosan vétkeztünk, kérjünk segítséget, és higgyük el, hogy Jehova megbocsát nekünk, és továbbra is szeret minket. Ne mondjunk le magunkról! Ha „[nem hagyunk fel] annak cselekvésével, ami jó”, gazdag áldásokra számíthatunk (Gal 6:9).

MI SEGÍT KITARTANI JEHOVA SZOLGÁLATÁBAN AKKOR, HA CSALÓDUNK

  • egy testvérünkben,

  • a házastársunkban,

  • saját magunkban?

139. ÉNEK Lásd önmagad az új földön!

a Néhány nevet megváltoztattunk.

b Isten Szava nem ösztönzi arra a házaspárokat, hogy különköltözzenek, és azt is egyértelművé teszi, hogy a különélés egyik felet sem jogosítja fel az újraházasodásra. De vannak helyzetek, melyekben néhány keresztény indokoltnak látja a különköltözést. Lásd a Boldogan élhetsz örökké! könyv 4. jegyzetét, amely a különélésről szól.

c A jw.org-on megnézheted egy másik házaspár történetét is. A videó címe: Ne hidd el, hogy a világ valódi békét adhat! – Darrel és Deborah Freisinger.