Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

32. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Alázatosan és szerényen járj Isteneddel!

Alázatosan és szerényen járj Isteneddel!

„Szerényen járj Isteneddel!” (MIK 6:8)

31. ÉNEK Ó, járj Istennel!

ÁTTEKINTÉS *

1. Mit mondott Dávid Jehováról?

VAJON kijelenthetjük, hogy Jehova alázatos? Igen, mindenképpen. Dávid ezt mondta: „Megmentő pajzsodat adod nekem, és alázatosságod tesz naggyá engem” (2Sám 22:36; Zsolt 18:35). Talán az a nap jutott eszébe, amikor Sámuel próféta elment a családjához, hogy felkenje Izrael jövőbeli királyát. A nyolc fiútestvér közül Dávid volt a legfiatalabb, Jehova mégis őt választotta Saul király helyébe (1Sám 16:1, 10–13).

2. Mivel foglalkozik ez a cikk?

2 Dávid biztosan egyetértett azzal, amit az egyik zsoltáríró mondott Jehováról: „Lehajol, hogy széttekintsen égen és földön, és fölsegíti az alacsony sorút a porból. Fölemeli a szegényt. . ., hogy az előkelők mellé ültesse” (Zsolt 113:6–8). Ebben a cikkben először arról lesz szó, hogy miként nyilvánította ki Jehova az alázatát, és hogy milyen fontos tanulságokat vonhatunk le ebből. Aztán megnézzük, mit tanulhatunk a szerénységről Saul király, Dániel próféta és Jézus példájából.

MIT TANULHATUNK JEHOVÁTÓL?

3. Hogyan bánik velünk Jehova, és mit bizonyít ez?

3 Jehova alázata abból látszik, ahogyan a tökéletlen imádóival bánik. Nemcsak hogy elfogadja az imádatunkat, hanem a barátainak tart minket (Zsolt 25:14). Hogy lehetővé tegye ezt a barátságot, feláldozta a Fiát a bűneinkért. Mennyire irgalmas és könyörületes hozzánk!

4. Mit adott nekünk Jehova, és miért?

4 Hogyan mutatja még ki Jehova, hogy alázatos? Úgy is megteremthetett volna minket, hogy ne dönthessük el saját magunk, milyen életet élünk. De nem így tett. Önmagához hasonlónak alkotott meg bennünket, és szabad akaratot adott nekünk. Azt szeretné, hogy mi, porszem emberek azért szolgáljuk őt, mert szeretjük, és felismerjük, hogy javunkra válik, ha engedelmeskedünk neki (5Móz 10:12; Ézs 48:17, 18). Igazán hálásak vagyunk, amiért Jehova ilyen alázatos.

Jézust látjuk az égben, és mellette néhány társuralkodóját. Angyalok sokasága felé fordulnak. Néhány angyal a föld felé tart, hogy végrehajtsa a megbízatását. Jehova a kép összes szereplőjére bízott feladatokat. (Lásd az 5. bekezdést.)

5. Hogyan tanít minket Jehova az alázatról? (Lásd a képet a címlapon.)

5 Jehova azzal, ahogyan velünk bánik, megtanítja, mit jelent az alázat. Ő a legbölcsebb az egész világegyetemben, mégis kész elfogadni mások javaslatait. Például megengedte a Fiának, hogy segítsen neki a teremtésben (Péld 8:27–30; Kol 1:15, 16). És bár mindenható, másokra is ruház némi hatalmat. Kinevezte Jézust, hogy a királyság királya legyen, és 144 000 embernek is hatalmat fog adni, akik Jézus társuralkodói lesznek (Luk 12:32). Természetesen Jehova felkészítette Jézust, hogy király és főpap legyen (Héb 5:8, 9). Azokat is képzi, akik Jézussal fognak uralkodni, de nem akarja majd részletekbe menően ellenőrizni, hogyan végzik a feladatukat. Bízik benne, hogy az akarata szerint járnak el (Jel 5:10).

Jehova példáját követjük, ha képzünk másokat, és feladatokat bízunk rájuk (Lásd a 6. és 7. bekezdést.) *

6–7. Mit tanulhatunk égi Atyánktól a feladatok megosztásáról?

6 Ha égi Atyánk, akinek nincs szüksége segítségre, felelősséget bíz másokra, mennyivel inkább így kell tennünk nekünk! Például, ha családfő vagy gyülekezeti vén vagy, kövesd Jehova példáját, és oszd meg a feladatokat másokkal. Utána pedig ne akard minden lépésüket irányítani. Így nemcsak a feladat lesz ellátva, hanem még képzel is másokat, és erősíted az önbizalmukat (Ézs 41:10). Mit tanulhatnak még Jehovától azok, akiknek van valamennyi hatalmuk?

7 A Bibliából kiderül, hogy Jehovát érdekli az angyalok véleménye (1Kir 22:19–22). Szülők, hogyan követhetitek a példáját? Amikor a helyzet megengedi, kérdezzétek meg a gyermekeiteket, hogy szerintük hogyan kellene elvégezni egy feladatot. És ha észszerűnek tűnik, fogadjátok el a javaslatukat.

8. Hogyan mutatott türelmet Jehova Ábrahám és Sára iránt?

8 Jehova alázata abban is megnyilvánul, hogy türelmes. Például türelmesen meghallgatja a szolgáit, amikor tisztelettel elmondják, hogy kétségeik vannak egy döntésével kapcsolatban. Ábrahámmal is így tett, amikor az kifejezte az aggodalmát Szodoma és Gomorra elpusztítása miatt (1Móz 18:22–33). Az is figyelemre méltó, ahogyan Jehova Ábrahám feleségével, Sárával bánt. Nem vált sértődötté vagy ingerültté, amikor Sára nevetett az ígéretén, hogy idős korában terhes lesz (1Móz 18:10–14). Tiszteletben tartotta az asszony méltóságát.

9. Mit tanulhatnak Jehova példájából a szülők és a vének?

9 Szülők és vének, mit tanulhattok Jehova példájából? Gondoljátok végig, hogyan viselkedtek, amikor a gyermekeitek vagy a testvérek nem értenek egyet a döntésetekkel. Egyből megmagyarázzátok, hogy miért nincs igazuk? Vagy megpróbáljátok megérteni a nézőpontjukat? Ha a szülők és a vének követik Jehova példáját, az biztosan javára válik a családnak és a gyülekezetnek. Eddig megvizsgáltuk, hogy mit tanulhatunk Jehovától az alázatról. Most beszéljünk a szerénységről néhány bibliai szereplő példáján keresztül.

MIT TANULHATUNK MÁSOK PÉLDÁJÁBÓL?

10. Hogyan tanít minket Jehova mások példájával?

10 Jehova, a nagy oktatónk, a Szavában leíratta különböző emberek példáját, hogy tanítson minket (Ézs 30:20, 21). Hasznot meríthetünk abból, ha elmélkedünk olyan bibliai szereplők történetén, akiknek Istennek tetsző tulajdonságaik voltak, mint amilyen a szerénység. Az is tanulságos, ha megvizsgáljuk, mi történt azokkal, akikből hiányoztak ezek az erények (Zsolt 37:37; 1Kor 10:11).

11. Mit tanulhatunk Saul rossz példájából?

11 Idézzük fel, mi történt Saul királlyal. Fiatal korában még szerény volt. Ismerte a korlátait, és nem érezte magát méltónak arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon (1Sám 9:21; 10:20–22). De idővel önteltté vált, és ez nem sokkal a trónra lépése után felszínre is került. Egy alkalommal, amikor várnia kellett Sámuel prófétára, elfogyott a türelme. Ahelyett, hogy bízott volna Jehovában, hogy cselekedni fog a népéért, égőáldozatot ajánlott fel, pedig ehhez nem volt joga. Emiatt elvesztette Jehova kegyét, és végül a királyi hatalmát is (1Sám 13:8–14). Bölcsen tesszük, ha tanulunk az esetéből, és nem viselkedünk elbizakodottan.

12. Miből látszott Dániel szerénysége?

12 Saul rossz példája után most vizsgáljuk meg Dániel próféta jó példáját. Dániel egész életében alázatosan és szerényen szolgálta Istent, és mindig tőle várta a vezetést. Például, amikor Jehova felhasználta őt, hogy megfejtse Nabukodonozor álmát, Dániel nem magának tulajdonította az érdemet. Szerényen Jehovának adta a dicsőséget (Dán 2:26–28). Mit tanulhatunk ebből? Ha a testvérek szeretik az előadásainkat, vagy ha sikeresek vagyunk a szolgálatban, mindig fejezzük ki, hogy Jehovának jár a dicséret. Szerényen ismerjük el, hogy csak az ő segítségével tudjuk elérni ezeket az eredményeket (Flp 4:13). Ha ilyen a gondolkodásunk, akkor egyben Jézus példáját is követjük. Miért mondhatjuk ezt?

13. Mit tanítanak nekünk a szerénységről Jézus szavai, amelyeket a János 5:19, 30-ban olvashatunk?

13 Jézus mindig Jehovára támaszkodott, pedig az ő tökéletes Fia volt. (Olvassátok fel: János 5:19, 30.) Soha nem próbálta megszerezni a hatalmat égi Atyjától. Ahogy a Filippi 2:6 fogalmaz, „sosem gondolt arra, hogy elfoglalja Isten helyét, és egyenlővé tegye magát vele”. Alárendelte magát az Atyjának, és tudta, hogy hozzá képest csak korlátozott hatalma van.

Jézus nem lépte túl a hatáskörét (Lásd a 14. bekezdést.)

14. Mit tett Jézus, amikor olyat kértek tőle, amit nem volt joga megadni?

14 Gondoljunk arra, mit tett Jézus, amikor Jakab és János tanítvány az édesanyjukkal olyan kiváltságot kért tőle, amelyet nem volt hatalma megadni. Habozás nélkül azt válaszolta, hogy csak az égi Atyja döntheti el, ki üljön a jobb, illetve bal kezéhez a királyságban (Máté 20:20–23). Jézus szerényen nem lépte túl a hatáskörét. Mindig csak azt tette, amit Jehova parancsolt neki (Ján 12:49). Hogyan követhetjük a példáját?

Hogyan követhetjük Jézus példáját a szerénységben? (Lásd a 15. és 16. bekezdést.) *

15–16. Hogyan alkalmazhatjuk az 1Korintusz 4:6-ban lévő tanácsot?

15 Úgy lehetünk Jézushoz hasonlóan szerények, ha megfogadjuk az 1Korintusz 4:6 szavait: „Ne menjetek túl azokon, amik írva vannak”. Ha tanácsot kérnek tőlünk, ne a saját véleményünket hangoztassuk, vagy ne egyszerűen azt mondjuk, ami először az eszünkbe jut. Inkább hívjuk fel a figyelmet azokra a tanácsokra, amelyek a Bibliában és a kiadványainkban vannak. Ha így teszünk, azzal elismerjük a korlátainkat, és azt, hogy a Mindenható rendeletei igazságosak (Jel 15:3, 4).

16 Azonkívül, hogy Jehovának adjuk a dicsőséget, más okaink is vannak rá, hogy szerényen viselkedjünk. Most arról fogunk beszélni, hogy ha alázatosak és szerények vagyunk, az hogyan járul hozzá az örömünkhöz, és ahhoz, hogy jó kapcsolatban legyünk másokkal.

MIÉRT JÓ, HA ALÁZATOSAK ÉS SZERÉNYEK VAGYUNK?

17. Miért tesz boldoggá az alázat és a szerénység?

17 Ha alázatosak és szerények vagyunk, valószínűleg boldogabbak leszünk. Miért van ez így? Mert ha ismerjük a korlátainkat, hálásan fogadunk minden segítséget. Gondoljunk arra az esetre, amikor Jézus meggyógyított tíz leprást. Csak az egyikük ment vissza megköszönni Jézusnak, hogy megszabadította a borzalmas betegségtől, amelyből máshogyan nem tudott volna kigyógyulni. Ez az alázatos és szerény férfi értékelte a segítséget, és dicsőítette érte Istent (Luk 17:11–19).

18. Hogyan segít az alázat és a szerénység, hogy jól kijöjjünk másokkal? (Róma 12:10)

18 Az alázatos és szerény emberek általában jól kijönnek másokkal, és szoros barátságokat ápolnak. Ezt annak köszönhetik, hogy szívesen elismerik mások erényeit, és megbíznak bennük. Örülnek annak, ha valaki ügyesen látja el a megbízatását, nem fukarkodnak a dicsérettel, és igyekeznek tiszteletet mutatni mások iránt. (Olvassátok fel: Róma 12:10.)

19. Milyen okaink vannak rá, hogy óvakodjunk a büszkeségtől?

19 A büszke embereknek viszont nehezükre esik megdicsérni másokat, és jobban örülnek, ha inkább ők kapnak dicséretet. Hajlamosak összehasonlítani magukat másokkal, és versenyszellemet szítani. Ahelyett, hogy képeznének másokat, és megosztanák velük a feladataikat, inkább így gondolkodnak: „Ha azt akarom, hogy jó legyen a végeredmény, jobb, ha én csinálom.” Aki büszke, az gyakran becsvágyó és irigy (Gal 5:26). Nem valószínű, hogy tartós barátságokat tud kialakítani. Ha felfedezzük magunkban a büszkeség jeleit, őszintén imádkozzunk Jehovához, hogy segítsen megújítani a gondolkodásmódunkat, hogy így ne váljon a személyiségünk részévé ez a rossz tulajdonság (Róma 12:2).

20. Miért legyünk alázatosak és szerények?

20 Nagyra értékeljük, hogy Jehova jó példát mutat nekünk az alázatban azzal, ahogyan a szolgáival bánik, és szeretnénk utánozni őt. Azoknak a szerény bibliai szereplőknek a példáját is szeretnénk követni, akik Istennel jártak. Bárcsak mindig megadnánk Jehovának az őt megillető tiszteletet és dicsőséget! (Jel 4:11). Ha így teszünk, akkor mi is égi Atyánkkal járhatunk, aki szereti az alázatos és szerény embereket.

123. ÉNEK Lojálisan vessük alá magunkat a teokratikus rendnek!

^ 5. bek. Egy alázatos személy irgalmas és könyörületes. Ezért jogosan mondhatjuk, hogy Jehova alázatos. Ebben a cikkben látni fogjuk, hogy sokat tanulhatunk Jehovától az alázatról. Azt is megvizsgáljuk, hogy mit tudhatunk meg a szerénységről Saul király, Dániel próféta és Jézus példájából.

^ 58. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy vén időt szán rá, hogy képezzen egy fiatal testvért a területekkel kapcsolatos teendők ellátására. Később nem ellenőrizgeti a testvért, hanem hagyja, hogy önállóan végezze a feladatát.

^ 62. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy testvérnő megkérdez egy vént, hogy helyes lenne-e elfogadnia egy templomi esküvőre szóló meghívást. A vén nem a saját véleményét mondja el, hanem megbeszél vele néhány bibliai alapelvet.