Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

34. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Te is értékes tagja vagy a gyülekezetnek!

Te is értékes tagja vagy a gyülekezetnek!

„Mint ahogy a test egy, de sok része van, és ahogy ennek a testnek minden része, noha sok van, egy testet alkot, úgy a Krisztus is” (1KOR 12:12)

101. ÉNEK Szolgáljunk együtt, egységben!

ÁTTEKINTÉS *

1. Milyen kiváltságban lehet részünk?

ÓRIÁSI kiváltság, hogy Jehova gyülekezetéhez tartozhatunk! Egy szellemi paradicsomban élhetünk, csupa békés, boldog emberrel körülvéve. Neked milyen szereped van a gyülekezetben?

2. Milyen szemléltetést használt Pál több levelében is?

2 Sok mindent megtudhatunk erről a témáról egy olyan szemléltetésből, amelyet Pál apostol több ihletett levelében is használt. Ezekben a gyülekezetet az emberi testhez hasonlította, a gyülekezet tagjait pedig a testrészekhez (Róma 12:4–8; 1Kor 12:12–27; Ef 4:16).

3. Mely három kérdésről lesz szó?

3 Mindannyian értékes tagjai vagyunk Jehova gyülekezetének. A származásunktól, társadalmi és anyagi helyzetünktől és iskolázottságunktól függetlenül mindnyájan erősíthetjük a gyülekezetünket. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy milyen három fontos dolgot tanulhatunk Pál szemléltetéséből. Először is, megbeszéljük, hogy miért mondhatjuk, hogy mindenki értékes Jehova gyülekezetében. Másodszor, látni fogjuk, hogy mi segít megtalálni a helyünket a gyülekezetben. Harmadszor pedig, megvizsgáljuk, hogy miért fontos szorgalmasan ellátni a Jehovától kapott feladatunkat.

A GYÜLEKEZETBEN MINDENKI FONTOS

4. Mit tanulhatunk a Róma 12:4, 5-ből?

4 Pál szemléltetéséből először is azt tanulhatjuk, hogy mindnyájunknak fontos szerepe van Jehova családjában. Pál így kezdi a szemléltetését: „mint ahogy a testünknek sok része van, de nem minden testrésznek ugyanaz a szerepe, úgy mi is, noha sokan vagyunk, egy test vagyunk Krisztussal egységben, de egyénenként egymáshoz tartozó testrészek” (Róma 12:4, 5). Mi a lényeg? Bár különböző feladatunk van a gyülekezetben, mind értékesek vagyunk.

Bár más-más szerepünk van a gyülekezetben, mindannyian értékesek vagyunk (Lásd az 5–12. bekezdést.) *

5. Milyen ajándékokat adott Jehova a gyülekezetnek?

5 Ha megkérdeznék tőled, hogy kik a gyülekezet fontos tagjai, elsőre talán azokra gondolnál, akik vállalják a vezetést (1Tessz 5:12; Héb 13:17). És igaz is, hogy Jehova Krisztus által „embereket adott ajándékul” nekünk (Ef 4:8). Ezek közé az ajándékok közé tartoznak a vezetőtestület tagjai, a segítőik, a fiókbizottsági tagok, a körzetfelvigyázók, a bibliaiskolák oktatói, a gyülekezeti vének és a kisegítőszolgák. Őket a szent szellem nevezte ki, hogy gondját viseljék Jehova drága juhainak, és erősítsék a gyülekezetet (1Pét 5:2, 3).

6. Az 1Tesszalonika 2:6–8 szerint mi a céljuk a szent szellem által kinevezett testvéreknek?

6 Ezeket a testvéreket a szent szellem azért nevezi ki, hogy különböző feladatokat lássanak el. Ahogy az egyes testrészek, például a kezek és a lábak úgy működnek, hogy az az egész test javára van, a kinevezett testvérek is azon fáradoznak, hogy az egész gyülekezet javát szolgálják. Nem vágynak rá, hogy dicsőítsék őket, hanem igyekeznek építeni és erősíteni a testvéreiket. (Olvassátok fel: 1Tesszalonika 2:6–8.) Hálásak vagyunk Jehovának ezekért a szellemileg érett, önzetlen férfiakért.

7. Milyen áldásokban van részük a teljes idejű szolgáknak?

7 Lehetséges, hogy a te gyülekezetedben is vannak misszionáriusok, különleges úttörők vagy általános úttörők. Az egész világon számos testvér és testvérnő szánja arra az életét, hogy teljes időben végezze a prédikáló- és tanítványképző munkát. Így sokaknak tudnak segíteni, hogy Krisztus Jézus tanítványaivá váljanak. Bár a teljes idejű szolgák általában szerényen élnek, Jehova bőségesen megáldja őket (Márk 10:29, 30). Nagyra becsüljük ezeket a drága testvéreket és testvérnőket, és örülünk, hogy ők is a gyülekezethez tartoznak.

8. Miért tart értékesnek Jehova minden hírnököt?

8 Csak a kinevezett testvérek és a teljes idejű szolgák értékesek? Egyáltalán nem. Isten szemében és a gyülekezetben mindenki fontos, aki hirdeti a jó hírt (Róma 10:15; 1Kor 3:6–9). Elvégre a gyülekezet egyik elsődleges célja a tanítványképzés (Máté 28:19, 20; 1Tim 2:4). A gyülekezet minden tagja, legyen keresztelt vagy kereszteletlen hírnök, igyekszik első helyre tenni ezt a munkát az életében (Máté 24:14).

9. Miért tartjuk értékesnek a testvérnőket?

9 Jehova megtisztelő szerepet szán a testvérnőknek a gyülekezetben. Nagyra értékeli azokat a feleségeket, anyákat, özvegyeket és egyedülálló testvérnőket, akik hűségesen szolgálják őt. A Szentírásban sok olyan kiváló asszonyról olvashatunk, akik Istennek tetszően éltek. Jó példákként említik őket a bölcsességükért, a hitükért, a buzgalmukért, a bátorságukért, a nagylelkűségükért és a jótetteikért (Luk 8:2, 3; Csel 16:14, 15; Róma 16:3, 6; Flp 4:3; Héb 11:11, 31, 35). Szívből hálásak vagyunk Jehovának a gyülekezeteinkben lévő testvérnőkért, akiket ugyanilyen szép tulajdonságok jellemeznek.

10. Miért becsüljük nagyra az időseket?

10 Annak is nagyon örülünk, hogy sok idős van a gyülekezeteinkben. Néhányan az egész életüket Jehova szolgálatának szentelték. Mások csak nemrég ismerték meg az igazságot. Sok idős testvérünk különböző betegségekkel küzd az előrehaladott kora miatt. Ez korlátozhatja őket abban, hogy mennyit tudnak tenni a gyülekezetben és a szolgálatban. Ennek ellenére, amennyire csak tőlük telik, kiveszik a részüket a prédikálómunkából, és minden erejükkel azon vannak, hogy buzdítsanak és képezzenek másokat. Nagyon sokat meríthetünk a tapasztalatukból. Jehova igazán szépnek látja ezeket az idős testvéreinket, és mi is (Péld 16:31).

11–12. Rád hogyan vannak jó hatással a gyülekezetben lévő fiatalok?

11 Gondoljunk a drága fiataljainkra is. Ők sok próbával néznek szembe, mivel egy olyan világban nőnek fel, amely Sátán, az Ördög irányítása alatt áll, és át van itatva az ő gondolkodásmódjával (1Ján 5:19). Éppen ezért buzdító azt látni, hogy hozzászólnak az összejöveteleken, részt vesznek a szolgálatban, és bátran megvédik a hitüket. Igen, a fiatalok nagyon értékes tagjai Jehova gyülekezetének (Zsolt 8:2).

12 De vannak olyan testvérek és testvérnők, akik nem igazán érzik hasznosnak magukat. Mi segíthet, hogy mindannyian úgy érezzük, hogy megvan a magunk szerepe a gyülekezetben? Vizsgáljuk meg!

RÁD IS SZÜKSÉG VAN A GYÜLEKEZETBEN

13–14. Miért érzik némelyek értéktelennek magukat?

13 Most térjünk rá a Pál szemléltetésében rejlő második alapelvre. Pál olyanokról beszélt, akik nem érzik magukat értékesnek a gyülekezetben. Ma is vannak, akik ezzel küzdenek. Pál ezt írta: „Ha a láb azt mondaná: »Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része«, ettől még nem lesz nem része a testnek. És ha a fül azt mondaná: »Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része«, ettől még nem lesz nem része a testnek” (1Kor 12:15, 16). Mit akart Pál tanítani ezzel?

14 Ha összehasonlítod magadat másokkal a gyülekezetben, előfordulhat, hogy nem ismered fel a saját értékedet. Vannak testvérek, akik ügyes tanítók, jó szervezők vagy tapasztalt pásztorok. Úgy érezheted, hogy neked nincsenek olyan jó képességeid, mint nekik. Ez annak a jele, hogy alázatos és szerény vagy (Flp 2:3). De vigyázz! Ha folyton olyanokhoz méred magad, akik nagyon tehetségesek, el fogsz csüggedni. Még odáig is eljuthatsz, amiről Pál beszélt, hogy úgy érzed, semmi hasznod sincs a gyülekezetben. Hogyan küzdheted le az ilyen érzéseket?

15. Mit kell felismernünk az 1Korintusz 12:4–11 alapján?

15 Gondoljuk át a következőket: Jehova az első században a szent szelleme által természetfölötti dolgokra tett képessé néhány keresztényt, de nem mindannyian ugyanazokat az ajándékokat kapták. (Olvassátok fel: 1Korintusz 12:4–11.) Jehova különböző képességeket adott nekik, ám ettől függetlenül mindegyik keresztény értékes volt. Ugyan mi nem kapunk természetfölötti ajándékokat, az alapelv még ma is érvényes. Nem egyformák a képességeink, de mindannyian értékesek vagyunk Jehova szemében.

16. Mit tanácsolt Pál?

16 Ahelyett, hogy másokhoz hasonlítanánk magunkat, szívleljük meg Pál apostol ihletett tanácsát: „mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor a saját tettei miatt fog örülni, és nem amiatt, hogy másokhoz viszonyítja magát” (Gal 6:4).

17. Miért jó, ha megfogadjuk Pál tanácsát?

17 Ha Pál tanácsával összhangban megvizsgáljuk a saját tetteinket, rá fogunk jönni, hogy nekünk is vannak értékes adottságaink. Például lehet, hogy egy vén nem olyan ügyesen tart előadást, de a tanítványképző munkában nagyon eredményes. Vagy talán nem olyan összeszedett és precíz, mint más vének a gyülekezetben, de arról ismerik, hogy törődik a testvérekkel, és nyugodtan fordulhatnak hozzá bibliai tanácsért. Vagy az is lehet, hogy nagyon vendégszerető (Héb 13:2, 16). Ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel, azt érezzük majd, hogy mi is adhatunk valamit a gyülekezetnek. És így nem fogunk irigykedni a testvéreinkre, akik másban ügyesek, mint mi.

18. Hogyan fejlődhetünk?

18 Bármilyen szerepünk van is a gyülekezetben, jó lenne, ha mindannyian vágynánk rá, hogy fejlődjünk a szolgálatunkban, és csiszoljuk a képességeinket. Jehova segít nekünk ebben, hiszen remek képzésről gondoskodik a szervezete által. Például a hét közbeni összejövetelen javaslatokat kapunk arra, hogy hogyan végezzük hatékonyabban a szolgálatot. Te igyekszel átültetni a gyakorlatba a tanultakat?

19. Hogyan juthatsz el a királysághirdetők iskolájára?

19 Egy másik kitűnő képzési lehetőség a királysághirdetők iskolája. Erre az iskolára 23 és 65 év közötti teljes idejű szolgák jelentkezhetnek. Lehet, hogy neked elérhetetlen célnak tűnik ez a képzés. De ahelyett, hogy azokat az indokokat gyűjtenéd össze, hogy miért nem tudsz részt venni rajta, inkább azt gondold át, hogy miért szeretnél eljutni rá. Aztán dolgozz ki egy tervet, hogy sikerüljön megfelelned a követelményeknek. Ha megteszed a magad részét, Jehova segítségével valóra válhat az álmod.

IGYEKEZZ ÉPÍTENI A GYÜLEKEZETET!

20. Mit tanulhatunk a Róma 12:6–8-ból?

20 A harmadik dolgot, amelyet Pál szemléltetéséből tanulhatunk, a Róma 12:6–8-ban találjuk. (Olvassátok fel!) Pál itt is rámutat, hogy a gyülekezetben mindenkinek különböző ajándékai vannak. De ezúttal azt hangsúlyozza, hogy bármilyen ajándékunk van is, azt úgy kell felhasználnunk, hogy építsünk és erősítsünk vele másokat.

21–22. Mit tanulhatunk Robert és Felice példájából?

21 Nézzük meg egy testvér példáját, akit most Robertnek fogunk nevezni. Egy ideig külföldön szolgált, de aztán meghívták a Bételbe a saját országában. A testvérek biztosították róla, hogy nem azért változott a megbízatása, mert valamit rosszul csinált. Ő mégis ezt mondja: „Hónapokig úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam. Időnként legszívesebben otthagytam volna a Bételt.” Hogyan sikerült Robertnek visszanyernie az örömét? Egy véntársa emlékeztette őt arra, hogy Jehova azért képzett minket minden korábbi megbízatásunkban, hogy a mostanit ügyesebben tudjuk ellátni. Robert rájött, hogy nem a múltba kell néznie, hanem arra kell összpontosítania, hogy most mit tud tenni.

22 Felice Episcopo testvérrel is valami hasonló történt. A feleségével 1956-ban elvégezték a Gileád-iskolát, és utána Bolíviában szolgáltak a körzetmunkában. 1964-ben gyermekük született. Felice ezt mondja: „Nagyon nehéz volt elhagynunk az értékes megbízatásunkat. El kell ismernem, hogy eleinte önsajnálatba estem. De aztán úgy egy év múlva Jehova segítségével változtatni tudtam a gondolkodásomon, és onnantól kezdve az új megbízatásomra összpontosítottam, a gyereknevelésre.” Neked is vannak olyan érzéseid, amilyenekkel Robert vagy Felice küzdött? Szomorú vagy amiatt, hogy más megbízatásban szolgálsz, mint korábban? Segíthet visszanyerni az örömödet, ha arra koncentrálsz, hogy mi az, amit most tudsz tenni Jehováért és a testvérekért. Maradj tevékeny, és használd fel a képességeidet mások érdekében! Így boldog leszel, miközben építed a gyülekezetet.

23. Min elmélkedjünk, és miről fogunk tanulni a következő cikkben?

23 Jehova mindannyiunkat értékesnek tart. Szeretné, ha úgy éreznénk, hogy a családjához tartozunk. Ha elmélkedünk azon, hogy hogyan tudjuk építeni a testvéreinket, és igyekszünk is ezt megtenni, akkor nem lesz olyan érzésünk, hogy semmi hasznunk sincs a gyülekezetben. De hogyan gondolkodunk a többiekről? Hogyan mutathatjuk ki, hogy értékeljük őket? A következő cikkben erről a fontos témáról lesz szó.

24. ÉNEK Jöjjetek Jehova hegyére!

^ 5. bek. Mindannyian szeretnénk úgy érezni, hogy értékesek vagyunk Jehova szemében. De időnként felmerülhet bennünk, hogy valóban fel tud-e minket használni. Ez a cikk segít megérteni, hogy mindnyájunknak fontos szerepe van a gyülekezetben.

^ 61. bek. KÉPLEÍRÁS: A három képen azt láthatjuk, hogy mi történik egy összejövetel előtt, alatt és után. 1. kép: Egy vén kedvesen üdvözöl egy érdeklődőt, egy fiatal testvér előkészíti a mikrofonokat, és egy fiatal testvérnő beszélget egy idős testvérnővel. 2. kép: Fiatalok és idősek is jelentkeznek az Őrtorony-tanulmányozáson. 3. kép: Egy házaspár részt vesz a takarításban, egy anyuka segít a kislányának adományt bedobni, egy fiatal testvér rendben tartja a kiadványokat, és egy másik testvér bátorít egy idős testvérnőt.