Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

47. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Elég erős lesz a hited?

Elég erős lesz a hited?

„Ne nyugtalankodjatok! Higgyetek Istenben, és higgyetek bennem is!” (JÁN 14:1)

119. ÉNEK Legyen hitünk!

ÁTTEKINTÉS *

1. Mi miatt aggódhatunk?

TUDJUK, hogy nemsokára elpusztul a hamis vallás, a magógi Góg megtámadja Isten népét, és Jehova elhozza Armageddon háborúját. Előfordul, hogy szorongva gondolsz ezekre az eseményekre? Nyugtalankodsz amiatt, hogy mindvégig hűséges tudsz-e majd maradni? Ha igen, akkor sokat segíthet neked az, amit Jézus a tanítványainak mondott: „Ne nyugtalankodjatok! Higgyetek Istenben, és higgyetek bennem is!” (Ján 14:1). Igen, az erős hit nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bátran szembe tudjunk nézni azzal, ami ránk vár.

2. Mit tehetünk azért, hogy megerősödjön a hitünk, és miről lesz szó ebben a cikkben?

2 Ha szeretnénk megerősíteni a hitünket, hogy kiálljuk a jövőbeli próbákat, jó, ha megfigyeljük, hogy hogyan viseljük a jelenlegi nehézségeinket. Így kiderülhet, ha még csiszolni kell a hitünkön. Minden egyes próba, amelyet sikerül kiállnunk, megerősíti a hitünket, így felkészültebbek leszünk arra, hogy később a nagyobb próbákban is hűségesek maradjunk Jehovához. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy mi minden tette próbára Jézus tanítványainak a hitét. Azt is látni fogjuk, hogy nekünk milyen hasonló helyzetekkel kell szembenéznünk, és hogy hogyan készítenek fel ezek minket a jövőre.

HA ANYAGI GONDJAID VANNAK

A hitünk akkor is segíthet nekünk első helyre tenni a királyságot, amikor súlyos anyagi gondjaink vannak (Lásd a 3–6. bekezdéseket.)

3. Miben bízhatunk a Máté 6:30, 33 szerint?

3 Teljesen természetes, hogy egy családfő szeretne megfelelően gondoskodni a feleségéről és a gyerekeiről. De időnként előfordul, hogy a testvérek is elveszítik az állásukat, és minden igyekezetük ellenére sem találnak másik munkahelyet. És arra is van példa, hogy vissza kell utasítaniuk egy munkát, mert ütközik a keresztényi alapelvekkel. Ilyenkor nagyon fontos, hogy bízzanak Jehovában, hogy ő gondoskodni fog arról, amire igazán szükségük van, ahogy Jézus ígérte a hegyi beszédben. (Olvassátok fel: Máté 6:30, 33.) Ha meg vagyunk róla győződve, hogy Jehova nem hagy minket cserben, akkor első helyen tudjuk tartani a királyságot az életünkben. És miközben látjuk, hogyan gondoskodik rólunk Jehova, megerősödik a belé vetett hitünk, és közelebb kerülünk hozzá.

4–5. Mi segített egy családnak kitartani, amikor súlyos anyagi gondjaik lettek?

4 Nézzük meg, hogyan tapasztalta Jehova segítségét a Castro család Venezuelában. Egy ideig a saját kis gazdaságuk biztosított nekik szerény megélhetést, de aztán egy fegyveres banda elfoglalta a földjüket, és elűzte őket onnan. A családfő, Miguel ezt meséli: „Most bérelünk egy kis földdarabot, és főleg abból élünk, amit azon termelünk. Minden reggel kérem Jehovát, hogy adja meg nekünk, amire aznap szükségünk van.” Tehát ez a család egyáltalán nincs könnyű helyzetben, mégis bíznak az égi Atyjukban, és továbbra is részt vesznek az összejöveteleken és a szolgálatban. Mivel első helyre teszik a királyságot, tapasztalják Jehova áldását.

5 Miguel és a felesége, Yurai igyekeztek észrevenni, hogyan gondoskodik róluk Jehova a bajban. Időnként a testvéreket használta fel, hogy egy kisebb összeggel támogassák őket, vagy segítsenek Miguelnek munkát találni. Máskor pedig a fiókhivatal küldött segélyszállítmányt, és így jutottak létszükségleti dolgokhoz. Szóval Jehova soha nem hagyta őket magukra, és ez az egész család hitére jó hatással volt. A legidősebb lányuk, Yoselin így beszél az érzéseiről: „Nagyon megható látni, hogy Jehova ennyire törődik velünk. Úgy érzem, hogy a barátommá vált, akire egész életemben számíthatok. Ez a nehéz időszak felkészített minket arra, hogy később a keményebb próbákban is helyt tudjunk állni.”

6. Hogyan erősítheted a hitedet, ha anyagi gondokkal küzdesz?

6 Ha te is komoly anyagi gondokkal küzdesz, biztosan nem könnyűek a mindennapok. De ezt az időszakot felhasználhatod arra, hogy erősítsd a hitedet. Olvasd el a Máté 6:25–34-et, és kérd Jehova segítségét, hogy tudj ezeken a gondolatokon elmélkedni. Gondolkodj el olyan testvérek példáján is, akik buzgón végezték a szolgálatot, és tapasztalták, hogy Jehova gondoskodik róluk (1Kor 15:58). Ez meg fogja erősíteni azt a meggyőződésedet, hogy égi Atyánk rólad sem fog megfeledkezni. Tudja, hogy mire van szükséged, és azt is, hogy hogyan segítsen neked. A törődését érezve megerősödik majd a hited, és így később még súlyosabb próbákat is képes leszel kiállni (Hab 3:17, 18).

HA VIHAR TOMBOL

A hitünk segít átvészelni a szó szerinti és a jelképes viharokat (Lásd a 7–11. bekezdéseket.)

7. A Máté 8:23–26 szerint hogyan tette próbára a tanítványok hitét egy nagy vihar?

7 (Olvassátok fel: Máté 8:23–26.) Egyszer, amikor Jézus a tanítványaival átkelt a Galileai-tengeren, nagy vihar csapott le rájuk. Bár a csónakot már elborították a hullámok, Jézus békésen aludt. A tanítványok kétségbeesetten felébresztették, hogy mentse meg őket. Ezt az alkalmat arra használta fel, hogy rámutasson a tanítványoknak, hogy még szükség van a hitük erősítésére. Ezért kedvesen ezt kérdezte tőlük: „Miért féltek ennyire, ti kishitűek?” Tudniuk kellett volna, hogy Jehova képes megmenteni Jézust, és őket is. Számunkra ebből az a tanulság, hogy ha erős a hitünk, bármilyen vihart képesek vagyunk átvészelni, legyen az szó szerinti vagy jelképes.

8–9. Mi tette próbára Anel hitét, és mi segített neki elviselni a nehézségeket?

8 Egy Puerto Ricó-i egyedülálló testvérnő, Anel is átélt egy nagy vihart, amely után erősebb lett a hite. Az ő próbája 2017-ben egy szó szerinti viharral kezdődött, amikor a Maria hurrikán romba döntötte az otthonát. Ráadásul a katasztrófa miatt Anel a munkáját is elveszítette. „Eleinte nagyon aggódtam, hogy mi lesz velem – mondja. – De aztán imában Jehovára vetettem a terhemet, és nem engedtem, hogy az aggodalmaskodás megbénítson.”

9 Anel még valamit megemlít, ami segített neki: „Azért is tudtam nyugodt maradni, mert engedelmesen követtem a szervezettől jövő útmutatást. Jehova szeretetét láttam abban, hogy a testvérek bátorítottak, és gondoskodtak a szükségleteimről. Sokkal többet kaptam Jehovától, mint amit kérni mertem volna, és ez nagyon megszilárdította a belé vetett bizalmamat.”

10. Mi adhat erőt, ha egy „nagy vihart” élsz át?

10 Lehet, hogy te is éppen valamilyen vihart élsz át. Talán természeti katasztrófa sújtott a környéketeken, vagy egy súlyos betegség nehezíti meg a mindennapjaidat. A gondjaid miatt lesújtottnak és tanácstalannak érezheted magad. De ne hagyd, hogy az aggodalmaskodás megrendítse a bizalmadat Jehovában. Húzódj közel hozzá úgy, hogy sokat imádkozol. Gondolkodj el azon is, hogy eddig hogyan támogatott téged, és ez meg fogja erősíteni a hitedet, hogy ezután is mindig veled lesz (Zsolt 77:11, 12).

11. Miért fontos az engedelmesség?

11 Mi segíthet még átvészelni a próbákat? Ahogy Anel is említette, az engedelmesség. Tanulj meg bízni azokban, akikben Jehova és Jézus bízik. Előfordulhat, hogy a felvigyázóktól vagy a szervezettől olyan utasításokat kapunk, amelyek nem tűnnek logikusnak nekünk. De a Bibliából és mások tapasztalatából azt tanulhatjuk, hogy Jehova megáldja azokat, akik engedelmeskednek neki, és az engedelmesség életet menthet (2Móz 14:1–4; 2Krón 20:17). Ha elmélkedsz az ilyen példákon, akkor könnyebb lesz engedelmeskedned most is, és a jövőben is (Héb 13:17). És ha követed az útmutatást, nem kell majd félned a nagy nyomorúság viharától (Péld 3:25).

HA IGAZSÁGTALANSÁG ÉR

Ha állhatatosan imádkozunk, az megerősíti a hitünket (Lásd a 12. bekezdést.)

12. A Lukács 18:1–8 szerint hogyan segít a hit, amikor igazságtalanság ér valakit?

12 Jézus tudta, hogy az igazságtalanság is próbára teszi majd a tanítványai hitét. Ezért elmondott egy példázatot egy özvegyasszonyról, aki újra meg újra azzal a kéréssel fordult egy bíróhoz, hogy szolgáltasson neki igazságot. Biztos volt benne, hogy a kitartásának meglesz a jutalma. És így is lett, hiszen a bíró végül eleget tett a kérésének, pedig igazságtalan volt. Jézus a következő kérdéssel vonta le a tanulságot: „Hát akkor Isten vajon nem szolgáltat igazságot a választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak...?” (Olvassátok fel: Lukács 18:1–8.) Aztán pedig hozzátette: „amikor az Emberfia megérkezik, vajon talál-e ilyen hitet a földön?” Igen, amikor valamilyen igazságtalanság ér minket, ugyanolyan erős hitre van szükségünk, mint amilyen ennek az özvegyasszonynak volt. A hitünket azzal tudjuk bizonyítani, hogy türelmesek és kitartóak vagyunk. Hinnünk kell abban, hogy Jehova előbb-utóbb lépni fog az érdekünkben. És soha nem szabad lebecsülnünk az ima erejét. Időnként olyan választ kapunk az imáinkra, amilyenre nem is számítottunk.

13. Hogyan segített az ima egy családnak?

13 Figyeljük meg, mi történt egy családdal a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az anyukának, Verónak, a nem Tanú férjének és a 15 éves lányuknak el kellett menekülniük otthonról, mert a falujukat megtámadta egy katonai csapat. Amikor egy úttorlaszhoz értek, a katonák azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket. Vero zokogni kezdett, de a lánya nyugtatgatta őt, és hangosan imádkozott Jehovához. A katonai parancsnok megkérdezte tőle: „Kislány, téged ki tanított meg imádkozni?” Ő így felelt: „Az anyukám, az alapján az ima alapján, ami a Máté 6:9–13-ban van leírva.” A parancsnok erre ezt mondta: „Jól van, elmehettek, nem bántunk titeket. Vigyázzon rátok Jehova, a ti Istenetek!”

14. Mi teheti próbára a hitünket, és mi segíthet kitartani?

14 Az ilyen történetekből azt tanulhatjuk, hogy soha ne felejtsük el, milyen sokat számítanak az imáink. De mi a helyzet, ha úgy érzed, hogy Jehova a te imádra nem válaszol ilyen gyorsan vagy látványosan? Akkor is legyél állhatatos, mint a Jézus példázatában szereplő özvegyasszony. És bízz abban, hogy Jehova a megfelelő időben válaszolni fog neked. Az imáidban folyton kérd őt, hogy adjon a szent szelleméből (Flp 4:13). Gondolj arra, hogy hamarosan itt az új világ, ahol annyi áldásban lesz részed, hogy a mostani szenvedések eszedbe sem fognak jutni. Miközben Jehova segítségével kiállod a próbáidat, megerősödsz, hogy a nagy nyomorúságban is ki tudj tartani (1Pét 1:6, 7).

HA A NEHÉZSÉGEINK HEGYKÉNT TORNYOSULNAK ELÉNK

15. A Máté 17:19, 20 szerint milyen helyzetbe kerültek Jézus tanítványai?

15 Jézus tanítványainak egyszer nem sikerült kiűzniük egy démont, pedig korábban már tettek ilyet. Jézus rámutatott, hogy nincs elég hitük, és azt mondta nekik, hogy kellő hittel még hegynek tűnő akadályokat is el tudnak mozdítani. (Olvassátok fel: Máté 17:19, 20.) Nekünk is lehetnek olyan nehézségeink, amelyek leküzdhetetlennek tűnnek, mintha csak egy hegy tornyosulna elénk.

A hitünk erőt ad, hogy tovább szolgáljuk Jehovát akkor is, ha nagy veszteség ért minket (Lásd a 16. bekezdést.)

16. Hogyan segít Geydinek a hite elviselni a férje halálát?

16 Most nézzük, milyen próbát élt át egy testvérnő, Geydi Guatemalában. Épp egy összejövetelről tartottak hazafelé, amikor a férjét megölték. Vajon hogyan segít a hit Geydinek, hogy elviselje ezt a nagy veszteséget? Ezt meséli: „Imában Jehovára vetem a terhemet, és ettől mindig nagyon megnyugszom. A családom, a barátaim és a testvérek szeretetéből érzem, hogy Jehova odafigyel rám. Igyekszem a szolgálatban is tevékenynek maradni, és ez segít, hogy az adott napra tudjak összpontosítani, és ne aggodalmaskodjak túlságosan a holnap miatt. Ebből a helyzetből megtanultam, hogy bármi ér is a jövőben, képes leszek elviselni Jehova, Jézus és a szervezet segítségével.”

17. Mit tehetünk, ha úgy érezzük, hogy a gondjaink hegyként tornyosulnak elénk?

17 Te is elvesztettél valakit, akit szeretsz? Akkor erőt meríthetsz azokból a bibliai történetekből, amelyek valakinek a feltámasztásáról szólnak. Vagy esetleg kiközösítették valamelyik családtagodat? Ha igen, tanulmányozz olyan anyagokat, amelyek segítenek meggyőződnöd arról, hogy Jehova fegyelmezése mindig a javunkra válik. Bármilyen próbát élsz is át, igyekezz arra felhasználni, hogy erősítsd a hitedet. Öntsd ki a szívedet Jehovának, és tarts szoros kapcsolatot a testvérekkel (Péld 18:1). Maradj rendszeres a keresztényi tevékenységekben, még akkor is, ha időnként a könnyeiddel küszködsz (Zsolt 126:5, 6). Ne hanyagold el az összejöveteleket, a szolgálatot és a bibliaolvasást, mert ezek fognak erőt adni a kitartáshoz. És koncentrálj arra, hogy Jehova hamarosan bőséges áldásokat áraszt majd rád. Miközben tapasztalod a támogatását, egyre erősebbé válik a hited.

„SEGÍTS, HOGY ERŐSEBB LEGYEN A HITÜNK!”

18. Mit tehetsz, ha felismered, hogy nem elég erős a hited?

18 Ha egy próba során kiderül, hogy nem elég erős a hited, ne csüggedj el. Használd ki ezt a lehetőséget arra, hogy megszilárdítsd a hitedet. Az apostolok ezzel a kéréssel fordultak Jézushoz: „Segíts, hogy erősebb legyen a hitünk!” (Luk 17:5). Ezt te is kérheted Jehovától. Ezenkívül próbáld felidézni, hogy mit tanultál a cikkben említett testvérektől és testvérnőktől. Miguelhez és Yuraihoz hasonlóan mindig vedd észre, amikor Jehova támogat téged. Imádkozz buzgón Jehovához, ahogy Vero lánya és Anel tette, különösen, amikor kilátástalannak tűnik a helyzeted. És Geydihez hasonlóan lásd Jehova kezét abban, ahogy a családod és a barátaid segítenek neked. Ha a nehézségeidben Jehovára támaszkodsz, és érzed a támogatását, az megnyugtat majd, hogy a jövőben is mindig számíthatsz rá a próbáidban.

19. Miben volt biztos Jézus, és miben bízhatsz te is?

19 Bár Jézus időnként rámutatott, hogy a tanítványainak nem elég erős a hitük, biztos volt abban, hogy Jehova segítségével sikerül kiállniuk majd a rájuk váró próbákat (Ján 14:1; 16:33). És azt is tudta, hogy a nagy sokaságnak az erős hit segíteni fog abban, hogy túlélje a nagy nyomorúságot (Jel 7:9, 14). Te is ott leszel a túlélők között? Jehova ki nem érdemelt kedvességéből ott lehetsz, ha most kihasználsz minden alkalmat arra, hogy megerősítsd a hitedet (Héb 10:39).

118. ÉNEK „Segíts, hogy erősebb legyen a hitünk!”

^ 5. bek. Már alig várjuk, hogy eljöjjön ennek a gonosz rendszernek a vége. De tudjuk, hogy az egy nehéz időszak lesz, és talán felmerül bennünk, hogy elég erős lesz-e a hitünk, hogy helytálljunk akkor. Ebben a cikkben olyan példákról és javaslatokról lesz szó, amelyek segíteni fognak, hogy megerősítsük a hitünket.