Nagy világosság tárul az üldöző elé

SAULUS forrt a dühtől Jézus követői miatt. Nem volt neki elég, hogy egész Jeruzsálemben üldözte őket, és Istvánt is megkövezték, most még tovább akarta fokozni az elnyomást. „Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz, kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe” (Cselekedetek 9:1, 2).

Miközben Saulus Damaszkusz felé igyekezett, talán azon gondolkozott, hogyan tudná a leghatékonyabban teljesíteni megbízatását. A főpaptól kapott engedély kétségtelenül biztosította a városban lévő nagy zsidó közösség vezetőinek együttműködését. Saulus szeretett volna segítséget kérni tőlük.

Saulus biztosan egyre izgatottabbá vált, amint közeledett a városhoz. A Jeruzsálemből Damaszkuszba vezető út fárasztó volt — hét-nyolc napi járóföld, mintegy 220 kilométer. Hirtelen, úgy déltájban Saulust fény vette körül, még a nap fényénél is erősebb, amitől a földre rogyott. Hangot hallott, amely héberül ezt mondta neki:

— Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön [ösztöke, NW] ellen rúgódoznod.

Saulus ezt kérdezte:

— Kicsoda vagy, Uram?

A válasz így hangzott:

— Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz. De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek.

— Mit cselekedjem, Uram? — kérdezte Saulus.

— Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék  néked, hogy véghez vigyed (Cselekedetek 9:3–6; 22:6–10; 26:13–17).

Azok, akik Saulussal utaztak, hallották a hangot, de nem látták, ki beszél, és nem is értették, mit mondott. Amikor Saulus felkelt, az erős fény miatt semmit sem látott, és kézen fogva kellett vezetni őt. „Három napig nem látott, és nem evett és nem ivott” (Cselekedetek 9:7–9; 22:11).

Három nap az elmélkedésre

Saulust nagy szeretettel fogadta Júdás *, aki az úgynevezett Egyenes utcában lakott (Cselekedetek 9:11). Ez az utca, melynek neve arabul Darb al-Mustaqim, ma is főútvonal Damaszkuszban. Gondolj csak bele, mi minden járhatott Saulus fejében, mialatt Júdás házában volt. A történtek hatására megvakult, és az egész esemény nagy megrázkódtatást okozott neki. Most volt ideje átgondolni mindezek jelentőségét.

Ennek az üldözőnek szembesülnie kellett azzal, amit ő maga képtelenségnek gondolt. A megfeszített Úr Jézus Krisztus — akit a legfelsőbb zsidó hatóság elítélt, és aki „útált és az emberektől elhagyott volt” — életben van! Sőt, elismert helyzetben van, Isten jobbján, „hozzáférhetetlen világosságban”. Jézus a Messiás! Istvánnak és a többieknek igazuk volt (Ésaiás 53:3; Cselekedetek 7:56; 1Timótheus 6:16). Saulus pedig teljes mértékben tévedett. Jézus éppen azon személyek által tárta fel kilétét, akiket Saulus üldözött! Ilyen bizonyítékok láttán hogyan tudott volna Saulus ’az ösztöke ellen rúgódozni’? Még egy csökönyös bika is előbb-utóbb arra megy, amerre a gazdája tereli. Ha Saulus nem lenne hajlandó engedelmeskedni a Jézustól jövő ösztönzésnek, azzal saját magának ártana.

Jézust mint a Messiást, nyilván nem ítélte el Isten. Viszont Jehova megengedte, hogy a legmegalázóbb halált szenvedje el, és hogy a Törvény ezen ítélete alá essen: „átkozott Isten előtt a ki fán függ” (5Mózes 21:23). Jézus a kínoszlopon függve halt meg. Átkozott volt, nem a bűnei miatt, mivel neki nem voltak; hanem az emberiség bűnei miatt. Saulus később ezt így magyarázta: „a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló . . . Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ” (Galátzia 3:10–13).

Jézus áldozatának megváltó értéke volt. Jehova elfogadta ezt az áldozatot, ezzel jelképesen a Törvényt és annak átkát az oszlopra szegezte. Megértve ezt a tényt, Saulus ’Isten bölcsességének’ tekinthette a kínoszlopot, mely ’a zsidókban botránkozást keltett’ (1Korinthus 1:18–25; Kolossé 2:14). Ezért ha a megváltás nem érhető el törvényes cselekedetek által, hanem csupán Isten ki nem érdemelt kedvessége által, melyet olyan bűnösök iránt is gyakorol, mint amilyen Saulus, akkor az a Törvényen kívül valók számára is elérhető. Jézus pedig pontosan a nem zsidókhoz küldte Saulust (Efézus 3:3–7).

Nem tudjuk, Saulus mennyit értett meg ebből a megtérése idején. Jézus később újra beszélt vele — talán nem is egyszer — a nemzetekhez való küldetéséről. Sőt, több évnek kellett eltelnie, mielőtt Saulus mindezt isteni ihletés alatt írásba foglalhatta (Cselekedetek 22:17–21; Galátzia 1:15–18; 2:1, 2). Ahhoz viszont csupán néhány napot kellett várnia, hogy további útmutatást kapjon új Urától.

Ananiás látogatása

Miután Jézus megjelent Saulusnak, Ananiásnak is megjelent, és ezt mondta neki: „Kelj fel és menj  el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És látá Saulus látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson” (Cselekedetek 9:11, 12).

Mivel Ananiás hallott Saulusról, nem csoda, hogy meglepődik Jézus szavain. Ezt mondta: „Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben: És itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.” De Jézus ezt mondta Ananiásnak: „Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt” (Cselekedetek 9:13–15).

Ez megnyugtatta Ananiást, így elment arra a címre, melyet Jézus mondott neki. Miután megtalálta és üdvözölte Saulust, Ananiás rátette kezét. A beszámoló szerint „azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását”. Saulus most már készségesen figyelt. Ananiás szavai megerősítették Saulusban mindazt, amit valószínűleg már Jézus szavaiból is megértett: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, a miket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.” Mi történt ezután? Saulus „felkelvén, megkeresztelkedék; és miután evett, megerősödék” (Cselekedetek 9:17–19; 22:12–16).

Miután teljesítette megbízatását, a hűséges Ananiás éppen olyan gyorsan tűnik el a színről, amilyen gyorsan megjelent, és nem is hallunk róla többet. Saulus viszont mindenkit megdöbbentett, aki hallott róla! Az egykori üldöző, aki azért jött Damaszkuszba, hogy letartóztassa Jézus tanítványait, elkezdett prédikálni a zsinagógákban, és amellett kezdett érvelni, hogy Jézus a Krisztus (Cselekedetek 9:20–22).

„Pogányok apostola”

A damaszkuszi úton történtek keresztülhúzták ennek az üldözőnek, Saulusnak a számításait. Felismerte, ki is valójában a Messiás, így Saulus a Héber Iratok sok gondolatát és próféciáját Jézusra tudta alkalmazni. Az a tudat, hogy Jézus megjelent neki, ’megragadta’ és megbízta őt, hogy legyen a „pogányok apostola”, teljesen megváltoztatta az életét (Filippi 3:12; Róma 11:13). Most már mint Pál apostol, olyan kiváltságot és hatalmat kapott, amely nem csupán földi életének hátralévő napjait változtatta meg, hanem az egész keresztény történelmet is.

Évekkel később, amikor vita folyt Pál apostolságán, azzal védte meg hatalmát, hogy a damaszkuszi úton történt élményére utalt. „Nem vagyok-é apostol? . . . Nem láttam-é Jézus Krisztust, a mi Urunkat?” — kérdezte. Majd miután beszélt arról, hogy a feltámasztott Jézus többeknek megjelent, Saulus (vagyis Pál) ezt mondta: „Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [koraszülöttnek, NW], nékem is megjelent” (1Korinthus 9:1; 15:8). Mivel Saulus látomást kapott Jézus égi dicsőségéről, ez olyan volt, mintha abban a kiváltságban lett volna része, hogy újraszülessen, vagyis feltámadjon szellemi életre még mielőtt elérkezett volna annak az ideje.

Saulus tudatában volt a kiváltságának, és arra törekedett, hogy ahhoz méltón éljen. Ezt írta: „én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát. De . . . [Isten] hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok [a többi apostol] mindnyájan” (1Korinthus 15:9, 10).

Talán Saulushoz hasonlóan te is emlékszel még arra az időre, amikor ráébredtél: ahhoz, hogy elnyerd Isten tetszését, kiigazításokat kell tenned a régen beléd ivódott vallásos nézeteket illetően. Biztosan nagyon hálás voltál, hogy Jehova segített neked felismerni az igazságot. Amikor nagy világosság tárult Saulus elé, és felismerte, hogy mit várnak el tőle, nem habozott, hogy meg is tegye azt. Buzgalommal és eltökélten kitartott mellette földi életének hátralévő részében. Micsoda nagyszerű példa ő mindazok számára, akik ma szeretnék elnyerni Jehova tetszését!

[Lábjegyzet]

[Kép a 27. oldalon]

Az úgynevezett Egyenes utca a mai Damaszkuszban

[Forrásjelzés]

Photo by ROLOC Color Slides