Létfontosságú az Istennek való engedelmesség

A TEREMTMÉNYEK legelőször is Istennek tartoznak engedelmességgel. Jogosan jár neki a feltétel nélküli engedelmesség, hiszen ő az Alkotójuk, az élet Forrása, és az, akitől az életük függ (Zsoltárok 95:6–8). Mivel ő végtelenül bölcs, és mindenható Isten, a legnagyobb tiszteletet és figyelmet érdemli, amit mond. Az emberi apa is joggal várja el, hogy gyermekei fogadják meg, amit mond, és ha a gyermekei késlekednek a válasszal, akkor a szülő nyomatékosan rákérdezhet: „Hallottátok, mit mondtam?” Égi Atyánktól még inkább jogos, hogy megköveteli: figyeljünk fogékony elmével, és reagáljunk arra, amit mond. (Vesd össze: 5Mózes 21:18–21; Példabeszédek 4:1; Ésaiás 64:7; 1Péter 1:14.)

Az engedelmesség nem helyettesíthető semmivel, nem nyerhetjük el Isten kegyét nélküle. Ahogy Sámuel mondta Saul királynak: „Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség [szó szerint: figyelés] a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1Sámuel 15:22). Ha valaki nem engedelmeskedik, azzal Jehova szavát nem fogadja meg, s ezáltal azt mutatja ki, hogy valójában nem hisz, nem bízik abban, amit mondtak, és abban, Aki mondta. Ha tehát valaki nem engedelmeskedik, az ugyanolyan, mintha jövendőt mondana, vagy bálványokat használna (1Sámuel 15:23; vesd össze: Róma 6:16). Ha szóban beleegyezünk  valamibe, az még semmit sem jelent, ha nem tesszük meg utána, amit kell. A reagálás hiánya az utasítást adó személybe vetett hit vagy az iránta való tisztelet hiányát mutatja (Máté 21:28–32). Akik megelégednek azzal, hogy meghallgatják Isten igazságát, és az elméjükben egyetértenek vele, de nem teszik, amit ez megkíván tőlük, azok hamis érvekkel áltatják magukat, és ebből nem származik áldás (Jakab 1:22–25). Isten Fia elmagyarázta, hogy még ha valaki olyasmit tesz is, amit parancsoltak, de nyilvánvalóan rossz módszerrel vagy rossz indítékból, akkor sosem kerülhet be a Királyságba, hanem teljesen elvetik (Máté 7:15–23).

Győzzük le a velünk született bűnből fakadó engedetlenséget

Isten már a kezdet kezdetén megmondta az embernek, hogy alapvető az engedelmesség, vagyis élethalálkérdés (1Mózes 2:16, 17). Ugyanez a szabály érvényes Isten szellemfiaira is (1Péter 3:19, 20; Júdás 6; Máté 25:41). Mivel a tökéletes Ádám volt a felelős fő Éva felett, és ő volt a férfi ősünk, vagyis az emberi család életének a forrása, ezért szándékos engedetlensége bűnt és halált hozott a leszármazottaira (Róma 5:12, 19). Az emberek tehát a természetükből adódóan „engedetlenség fiai” és „haragnak fiai”, akik rászolgáltak Isten nemtetszésére, ugyanis megszegik az ő igazságos irányadó mértékeit. Ha valaki nem áll ellen az engedetlenségre való öröklött hajlamnak, az az örök pusztulásához vezet (Efézus 2:2, 3; 5:6–11; vesd össze: Galátzia 6:7–9).

Jehova Isten irgalmasan segítséget adott, hogy harcolhassunk a hústest bűne ellen, és lehetővé tette, hogy megbocsáthassa nekünk helytelen cselekedeteinket, amelyek tökéletlenségünkből fakadnak, nem pedig szándékos engedetlenségből. Isten a szent szellemével megadja az igazságosságra ösztönző erőt, ami lehetővé teszi, hogy a tökéletlen emberek jó gyümölcsöt teremjenek (Galátzia 5:16–24; Titus 3:3–7). A Krisztus váltságáldozatába vetett hit által nyerhetjük el a bűnök bocsánatát. Ez a hit már önmagában is visszatart a helytelen cselekedetek elkövetésétől, és engedelmességre ösztönöz (1Péter 1:2). Ezért beszél Pál a „hitben való engedelmességről [szófogadó hallásról]” (Róma 16:26; 1:16; vesd össze: Cselekedetek 6:7, Újfordítású revideált Biblia). A Róma 10:16–21-ben rámutat, hogy a hallás a hittel párosulva engedelmességet eredményez, és hogy az izraeliták a hit hiánya miatt nem engedelmeskedtek. (Vesd össze: Zsidók 3:18, 19.) Az igaz hit „a remélt dolgok biztos várása és a nem látható valóságok nyilvános bizonyítása”, és megkívánja, hogy higgyünk Isten létezésében, és abban, hogy „megjutalmazza azokat, akik őt igazán keresik”. Ezért akik hisznek, azok arra éreznek indíttatást, hogy engedelmeskedjenek, bizonyossággal bízva abban, hogy az engedelmesség áldásokat eredményez (Zsidók 11:1, 6, NW).

Ezzel összhangban Isten nem csak azáltal kommunikál az emberekkel, hogy számos tömör parancsot ad, mint az érzéketlen diktátorok. Isten nem olyanfajta engedelmességet szeretne, mint amilyen engedelmességre egy állatot kényszerítenek kantárral és zablával. (Vesd össze: Jakab 3:3; Zsoltárok 32:8, 9.) Nem gépies vagy ímmel-ámmal való engedelmességet vár tőlünk, mint ahogyan a démonok engedelmeskedtek Krisztusnak és a tanítványainak (Márk 1:27; Lukács 10:17, 20), hanem olyan engedelmességet, amely értékelő szívből fakad (Zsoltárok 112:1; 119:11, 112; Róma 6:17–19). Ezért amikor Jehova elmondja, mi az akarata és mi a szándéka, akkor hasznos útmutatót is ad mellé, ami az ember igazságérzetére, szeretetére, jóságára, értelmére, eszére és bölcsességére hat (5Mózes 10:12, 13; Lukács 1:17; Róma 12:1, 2). A helyes szívállapotú személyek szeretetből engedelmeskednek (1János 5:2, 3; 2János 6). Ezenkívül az Isten szolgái által közölt üzenet igaz és jogos volta készteti arra a hallgatóit, hogy engedelmeskedjenek. Péter apostol ezért beszél ’az igazság iránti engedelmességről, aminek eredménye képmutatás nélküli testvéri vonzalom’ (1Péter 1:22, NW; vesd össze: Róma 2:8, 9; Galátzia 5:7, 8).

Az Isten iránti egészséges félelem is szerepet játszik az engedelmességben, ugyanis felismerjük Isten mindenhatóságát, és hogy nem lehet tréfát vagy csúfot űzni Istenből, mivel megfelel mindenkinek a cselekedetei szerint. (Vesd össze: Filippi 2:12, 13; Galátzia 6:7, 8; Zsidók 5:7.) Ha szándékosan nem engedelmeskedünk, vagy figyelmen kívül hagyjuk Isten feltárt akaratát, akkor az „ítéletnek valami rettenetes várása” következik (Zsidók 10:26–31).

A Biblia sok olyan buzdító példáról ír, amikor bizonyos személyek hűségesen engedelmeskedtek, bármilyen körülmények között, bármilyen helyzetben, és minden ellenségeskedéssel szemben. Ezek közül legkiemelkedőbb Isten tulajdon Fiának a példája, aki „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Filippi 2:8; Zsidók 5:8). Engedelmes életével igaznak bizonyult, igazságos lett a saját érdeméből, és ezért tökéletes áldozatot tudott bemutatni, ami megváltja az emberiséget a bűntől és a haláltól (Róma 5:18–21).