Úgy vélekedsz az erőszakos emberekről, ahogyan Isten?

AZ EMBEREK MÁR RÉGÓTA CSODÁLJÁK ÉS TISZTELIK A HATALMAS EMBEREKET, AZOKAT, AKIKNEK RENDKÍVÜLI FIZIKAI EREJÜK VAN, ÉS IGEN BÁTRAK. ILYEN VOLT AZ ÓKORI GÖRÖGÖK MITOLÓGIAI HŐSE, HÉRAKLÉSZ, VAGY AHOGY A RÓMAIAK ISMERTÉK, HERKULES.

 HÉRAKLÉSZ híres hős volt, a harcosok között a legnagyobb. A legenda szerint félisten volt, Zeusz, a görög isten, és Alkméné, egy emberi anya gyermeke. Már a bölcsőben, csecsemőkorában nagy hőstettet vitt véghez. Amikor egy féltékeny istennő két hatalmas kígyót küldött, hogy megölje, Héraklész megfojtotta őket. Később az élete során csatákat vívott, szörnyeket győzött le, és megküzdött a halállal, hogy megmentse barátját. Ezenkívül városokat rombolt le, nőket erőszakolt meg, kidobott egy fiút a toronyból, sőt, megölte feleségét és gyermekeit.

A mitológiai Héraklész nem valóságos személy, de nagyon régóta szerepel a görögök előtt ismert ókori helyeken játszódó történetekben. A rómaiak istenként imádták; a kereskedők és utazók hozzá imádkoztak jólétért és védelemért. A hőstetteiről szóló történetek több ezer éve lenyűgözik az embereket.

A legenda gyökere

Vajon van valami valóságalapjuk a Héraklészről és más mitológiai hősökről szóló történeteknek? Bizonyos értelemben van. A Biblia beszámol egy olyan időszakról az emberi történelem korai szakaszában, amikor valóban éltek a földön „istenek” és „félistenek”.

Erről az időről Mózes ezt írta: „Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala” (1Mózes 6:1, 2).

Ezek „az Istennek fiai” nem emberek voltak, hanem Isten angyali fiai. (Vesd össze: Jób 1:6; 2:1; 38:4, 7.) A Biblia egyik írója, Júdás elmondja, hogy egyes angyalok „nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket” (Júdás 6). Más szóval elhagyták az Isten égi szervezetében kijelölt helyüket, mivel jobban szerettek volna a gyönyörű földi nőkkel élni. Júdás hozzáteszi, hogy ezek a lázadó angyalok olyanok voltak, mint Szodoma és Gomora lakói, akik „paráználkodtak, és más test után jártak” (Júdás 7).

A Biblia nem tár fel minden részletet ezeknek az engedetlen angyaloknak a tetteiről. Azonban az ókori görög és egyéb legendák szerint számtalan isten és istennő élt az emberek között látható vagy láthatatlan formában. Amikor ezek az istenségek emberi alakot öltöttek, igen szépek voltak; ettek, ittak, aludtak, és nemi kapcsolatuk is volt egymással, valamint az emberekkel. Noha állítólag szentek és halhatatlanok voltak, mégis hazudtak, csaltak, veszekedtek, harcoltak, nőket csábítottak el és erőszakoltak meg. Bár ezek a mitológiai beszámolók szépítenek, és elrugaszkodnak a valóságtól, mégis az Özönvíz előtti állapotokat tükrözhetik vissza, melyekről a Biblia a Mózes első könyvében számol be.

Régi idők hatalmasai, híres-neves emberek

Az engedetlen, anyagi testet öltött angyalok nemi kapcsolatot létesítettek a nőkkel, ezeknek a nőknek pedig gyermekeik születtek tőlük. De ezek nem mindennapi gyermekek voltak, hanem nefílek, vagyis félig emberek, félig angyalok. A bibliai beszámoló ezt mondja: „Az óriások [nefílek, NW] valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak” (1Mózes 6:4).

A héber „nefíl” szó azt jelenti szó szerint, hogy ’elbuktató’, olyan, aki erőszakos tetteivel elbuktat másokat. Így nem meglepő, hogy a bibliai beszámoló így folytatja: „megtelék a föld erőszakoskodással” (1Mózes 6:11). A mitológiai félistenek, mint például  Héraklész, és a babiloni hős, Gilgames, igen hasonlítanak ezekre a nefílekre.

Megfigyelhetjük, hogy a nefíleket „hatalmasoknak” és „híres-neves embereknek” is nevezték. Az igazságos Noéval ellentétben, aki velük egy időben élt, a nefíleket nem érdekelte Jehova hírneve. Csak a saját hírnevük és dicsőségük érdekelte őket. Hatalmas tettekkel, köztük kétségkívül erőszakkal és vérontással hírnevet követeltek és szereztek is maguknak az őket körülvevő istentelen világ előtt. Koruk szuperhősei voltak, félték, tisztelték őket, és legyőzhetetlennek tűntek.

Bár a nefílek és a lealacsonyodott angyali apáik talán híresek voltak kortársaik szemében, Isten szemében azonban egyáltalán nem volt jó hírük. Megvetésre méltó életet éltek. Isten tehát fellépett a bukott angyalok ellen. Péter apostol ezt írta: „nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; és ha a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetőjét, nyolczad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát” (2Péter 2:4, 5).

A világméretű Özönvízkor a lázadó angyalok elhagyták anyagi testüket, és kegyvesztetten tértek vissza a szellembirodalomba. Isten azzal büntette őket, hogy megakadályozta, hogy újra emberi testet ölthessenek. A nefílek, vagyis az engedetlen angyalok emberfölötti leszármazottai mind elpusztultak. Csak Noé és kis családja élte túl a Vízözönt.

Napjaink híres-neves emberei

Ma már nem élnek istenek és félistenek a földön. De az erőszak továbbra is tombol. Könyvek, filmek, televízió-műsorok és a zene dicsőítik a mai híres-neves embereket. Egyáltalán nem hajlandók odafordítani a másik arcukat, szeretni ellenségeiket, keresni a békét, megbocsátónak lenni, vagy felhagyni az erőszakkal (Máté 5:39, 44; Róma 12:17; Efézus 4:32; 1Péter 3:11). Napjaink hatalmasait inkább az erejükért csodálják, azért, mert képesek harcolni, bosszút állni, és az erőszakra még nagyobb erőszakkal felelni. *

Isten nézete az ilyen emberekről nem változott Noé napjai óta. Jehova nem tekint csodálattal azokra, akik szeretik az erőszakot, és nem szórakoztatják őt az ilyenek hőstettei. A zsoltáríró így énekelt: „Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti” (Zsoltárok 11:5, Újfordítású revideált Biblia).

Másfajta erő

A hatalmas, erőszakos emberekkel szöges ellentétben áll a valaha élt leghíresebb ember, Jézus Krisztus, a béke embere. Földön léte idején „nem követett el erőszakot” (Ésaiás 53:9, Káldi-Neovulgáta Bibliafordítás). Amikor az ellenségei le akarták tartóztatni a Gecsemáné-kertben, a követőinél voltak kardok (Lukács 22:38, 47–51). Összefoghattak volna, hogy harcoljanak, megpróbálva megakadályozni, hogy Jézus a zsidók kezére kerüljön (János 18:36).

Sőt, Péter apostol elő is rántotta a kardját, hogy megvédje Jézust, de Jézus ezt mondta neki: „Tedd helyére szablyádat; mert a kik  fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök” (Máté 26:51, 52). Igen, az erőszak erőszakot szül, ahogyan arról az emberiség történelme újra meg újra tanúskodik. Jézusnak a fegyvereken kívül más eszköze is lett volna a védekezésre. Ezt mondta Péternek: „azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?” (Máté 26:53).

Jézus nem folyamodott erőszakhoz, és nem kért angyali védelmet, hanem hagyta, hogy elfogják későbbi gyilkosai. Miért? Ennek egyik oka az volt, hogy tudta, nem érkezett még el annak az ideje, hogy égi Atyja véget vessen a gonoszságnak a földön. Jézus nem vette saját kezébe az ügyek intézését, hanem Jehovában bízott.

Ez nem a gyengeség jele volt részéről, hanem rendkívüli belső erőé. Jézus kimutatta, milyen erős az abba vetett hite, hogy Jehova rendbe fogja hozni a dolgokat, a Neki megfelelő időben és módon. Engedelmes volt, ezért felmagasztaltatott, és olyan nevet kapott, amellyel a második helyen áll Jehova után. Pál apostol a következőt írta Jézusról: „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2:8–11).

Isten ígérete, hogy véget vet az erőszaknak

Az igaz keresztények Jézus példájához és tanításaihoz igazítják az életüket. Nem csodálják és nem utánozzák a világ hírhedt, erőszakos embereit. Tudják, hogy az Istennek megfelelő időben az ilyen emberek örökre meg lesznek semmisítve, ugyanúgy, ahogyan az Noé napjaiban történt a gonoszokkal.

Isten a föld és az emberiség Teremtője. Ő a jogos Szuverén (Jelenések 4:11). Ha egy emberi bírónak törvény adta joga van bírói döntést hozni, Istennek sokkal inkább joga van ehhez. Mivel tiszteletben tartja saját igazságos alapelveit, és szereti azokat, akik őt szeretik, ez arra ösztönzi, hogy véget vessen a gonoszságnak és a gonoszság gyakorlóinak (Máté 13:41, 42; Lukács 17:26–30).

Ez véget nem érő békét eredményez a földön, olyan békét, amelynek szilárd alapja a jogosság és az igazságosság. Ezt jövendölte meg egy jól ismert prófécia, amely Jézus Krisztusról szól: „gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” (Ésaiás 9:6, 7).

A keresztények tehát bölcsen teszik, ha megfogadják a régen megírt, ihletett tanácsot: „Ne irígykedjél az erőszakos emberre, és néki semmi útát ne válaszd. Mert útálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka” (Példabeszédek 3:31, 32).

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 29. oldalon]

NAPJAINK HATALMASAIT CSODÁLJÁK AZ EREJÜKÉRT ÉS AZÉRT, MERT KÉPESEK AZ ERŐSZAKRA MÉG NAGYOBB ERŐSZAKKAL FELELNI

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

Alinari/Art Resource, NY