Boldog menyegzők, melyek tiszteletet szereznek Jehovának

WELSH ÉS ELTHEA A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGBAN, SOWETÓBAN KÖTÖTT HÁZASSÁGOT, 1985-BEN. IDŐNKÉNT ELŐVESZIK AZ ESKÜVŐI ALBUMOT, ÉS LÁNYUKKAL, ZINZIVEL FELIDÉZIK AZT A BOLDOG NAPOT. ZINZI SZÍVESEN NÉZEGETI A FÉNYKÉPEKET, ÉS MEGPRÓBÁLJA FELISMERNI A VENDÉGEKET. FŐLEG AZOK A KÉPEK TETSZENEK NEKI, AMELYEKEN ÉDESANYJA ABBAN A GYÖNYÖRŰ RUHÁBAN VAN!

A MENYEGZŐ egy előadással kezdődött, melyet Soweto egyik dísztermében tartottak. Azután egy keresztény fiatalokból álló kórus Istent dicsérő énekeket énekelt négy szólamban. Majd a vendégek részt vehettek egy vacsorán, miközben kazettán halk Királyság-dallamok szóltak a háttérben. Alkoholt nem szolgáltak fel, és nem volt hangos zene, sem tánc. A vendégek inkább élvezték egymás társaságát, és gratuláltak a párnak. Az egész ünnepség körülbelül háromórás volt. „Olyan menyegző volt ez, amelyre mindig szívesen emlékszem vissza” — mondta Raymond, egy keresztény vén.

Welsh és Elthea az esküvőjük idején önkéntesként dolgoztak a Watch Tower Bible and Tract Society fiókhivatalában a Dél-afrikai Köztársaságban. Csak szerény menyegzőt engedhettek meg maguknak. Vannak keresztények, akik úgy döntenek, hogy abbahagyják a teljes idejű szolgálatot, és világi munkát vállalnak, csak hogy fedezhessék egy nagyszabású esküvő kiadásait. Welsh és Elthea azonban nem bánták meg, hogy a szerény esküvő mellett döntöttek, mert így egészen Zinzi születéséig teljes időben szolgálhatták Istent.

Mi a helyzet akkor, ha egy pár azt szeretné, hogy világi zene és tánc is legyen a menyegzőjükön? Mi a helyzet akkor, ha úgy döntenek, hogy bort vagy más szeszes italt is szeretnének felszolgálni? És ha megengedhetnek maguknak költséges és nagyszabású esküvőt is? Hogyan győződhetnek meg arról, hogy ez az esemény olyan örömteli alkalom lesz, amely Isten imádóihoz méltó? Alaposan át kell gondolni ezeket a kérdéseket, mivel a Biblia erre utasít: „akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek” (1Korinthus 10:31).

A dorbézolás elkerülése

Nehéz lenne elképzelni egy szomorú esküvőt. Sokkal könnyebb viszont a másik végletbe esni, és fékevesztett mulatozást rendezni. Mint ahogy az a nem Tanúk körében sok esküvőn előfordul, a dolgok gyakran úgy alakulnak, hogy az alkalom szégyent hoz Istenre. Például általános a lerészegedés, és sajnálatos módon ez néhány keresztény menyegzőn is előfordult már.

A Biblia arra figyelmeztet, hogy ’a részegítő ital lármássá tesz’ (Példabeszédek 20:1, Újfordítású revideált Biblia). A „lármás”-nak fordított héber szó azt jelenti, hogy ’nagy zajt csapni’. Ha az alkohol egyetlen embert is lármássá tehet, képzeljük csak el, mit tesz egy egész tömeggel, ha túl sokat isznak! Egyértelmű, hogy az ilyen alkalmakból könnyen „részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók” lehetnek, melyek a Biblia szerint a „test cselekedetei”. Ezek a szokások oda vezethetnek, hogy gyakorlója, aki nem bánja meg tettét, alkalmatlan lesz az Isten Királyságának uralma alatt való örökké tartó életre (Galátzia 5:19–21, Úf).

 A „tobzódás”-nak fordított görög szót hangos, utcai felvonulás leírására használták, amikor kissé ittas állapotban lévő fiatalok énekelve, táncolva és zenélve végigvonulnak az utcán. Ha az alkohol ellenőrizetlen mennyiségben fogy a menyegzőn, ráadásul hangos zene és vad tánc is van, akkor nagyon is valós annak a veszélye, hogy ez az alkalom tobzódássá válik. Ilyen légkörben a gyengék könnyebben kísértésbe eshetnek, és a test cselekedetei közül mást is elkövethetnek, mint amilyen a „paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás”, és szabad utat engedhetnek a „haragnak”. Mit lehet tenni annak megelőzésére, hogy a test cselekedetei tönkretegyék a keresztény menyegző örömét? Hogy válaszolhassunk erre a kérdésre, vizsgáljuk meg, mit ír a Biblia egy bizonyos menyegzőről.

Egy menyegző, amelyen Jézus is jelen volt

Jézust és a tanítványait meghívták, hogy vegyenek részt egy menyegzőn a galileai Kánában. Ők elfogadták a meghívást, és Jézus maga is hozzájárult ahhoz, hogy ez az alkalom örömteli legyen. Amikor a bor elfogyott, Jézus csoda útján feltöltötte a tartályokat a legjobb minőségű borral. A megmaradt bor biztosan még jó ideig elég volt a menyegző után is a hálás vőlegénynek és családjának (János 2:3–11).

Több dolgot is tanulhatunk ebből a menyegzőből, amelyen Jézus részt vett. Először is Jézus és a tanítványai nem mentek meghívás nélkül a menyegzői lakomára; a Biblia külön hangsúlyozza, hogy meghívták őket (János 2:1, 2). Ugyanígy két menyegzői lakomáról szóló szemléltetésében Jézus többször is beszélt arról, hogy a vendégek azért vannak jelen, mert meghívták őket (Máté 22:2–4, 8, 9; Lukács 14:8–10).

Néhány országban szokás, hogy a közösségben mindenki feljogosítva érzi magát arra, hogy elmenjen a menyegzőre, akár meghívták, akár nem. Ez azonban anyagi gondokat okozhat. Egy kevésbé tehetős pár adósságba is keverheti magát, hogy elegendő ételt és italt tudjon biztosítani a korlátlan méretű vendégseregnek. Ezért ha egy keresztény pár úgy dönt, hogy egyszerű fogadást rendez meghatározott számú vendéggel, akkor azoknak a keresztény hittársaiknak, akiket nem hívtak meg, meg kell érteniük és tiszteletben kell tartaniuk ezt a döntést. Egy férfi, aki Fokvárosban kötött házasságot, elmesélte, hogy 200 személyt hívtak meg az esküvőjükre. Viszont 600-an jöttek el, és így igen gyorsan elfogyott az élelem. A hívatlan vendégek között volt egy egész busznyi látogató is, akik éppen Fokvárosba mentek kirándulni az esküvő hétvégéjén. A buszkirándulás vezetője a menyasszony távoli rokona volt, és úgy gondolta, nyugodtan meghívhatja magával az egész csoportot, anélkül hogy megkérdezné a menyasszonyt vagy a vőlegényt!

Ha külön nem mondták, hogy a fogadásra bárki nyugodtan eljöhet, akkor az a személy, aki Jézus igaz követője, nem fog elmenni olyan menyegzői fogadásra, ahová nem hívták meg, és nem fog enni-inni abból, amit a meghívott vendégeknek készítettek. Azok, akik hajlamosak arra, hogy hívatlanul érkezzenek, kérdezzék meg maguktól: „Vajon a jelenlétem ezen a menyegzőn nem vallana szeretetlenségre az új házasokkal szemben? Vajon nem okoznék a jelenlétemmel kellemetlenséget, és nem rontanám el az ünnep örömét?” Egy megértő keresztény nem sértődik meg, ha nem hívták meg, inkább szeretetteljesen gratulációt küld, és Jehova áldását kívánja a párnak. Talán azt is fontolóra veheti, hogy azzal is segítheti a párt, ha ajándékot küld, és ezzel is hozzájárul az esküvő napjának öröméhez (Prédikátor 7:9; Efézus 4:28).

Ki a felelős személy?

Afrika egyes részein az a szokás, hogy az idősebb rokonok intézik a menyegzővel kapcsolatos ügyeket. A pár hálás lehet ezért, mivel ez könnyít az anyagi terheiken. Úgy érezhetik, hogy bárhogyan alakuljanak is a dolgok, a felelősség nem az ő vállukon nyugszik. De mielőtt bármilyen segítséget elfogadnának a jó szándékú rokonoktól, a párnak meg kell győződnie arról, hogy személyes kívánságaikat tiszteletben fogják tartani.

Bár Jézus Isten Fia volt, aki „a mennyből szállott alá”, nincs utalás arra, hogy ő irányította volna az ügyeket a kánai menyegzőn (János 6:41). A bibliai beszámoló szerint valaki más volt kijelölve arra, hogy „násznagy” legyen (János 2:8). Ez az ember pedig az új családfő, vagyis a vőlegény irányítása alatt állt (János 2:9, 10).

 A keresztény rokonoknak tisztelniük kell az Isten által kinevezett új családfőt (Kolossé 3:18–20). Neki kell viselnie a felelősséget mindenért, ami a menyegzőn történik. Persze a vőlegénynek ésszerűnek kell lennie, és ha lehet, figyelembe kell vennie a menyasszonya és a szülők kérését. De ha a rokonok olyasmit szeretnének, amit a pár nem szeretne, akkor lehet, hogy tapintatosan vissza kell utasítaniuk a segítséget, és maguknak kell állni egy szerény menyegző költségeit. Így biztosan nem történik majd olyasmi, ami a párban kellemetlen emlékeket hagy. Például Afrikában az egyik keresztény menyegzőn egy nem hívő rokon, aki az ünnepség házigazdája volt, pohárköszöntőt mondott elhunyt őseik tiszteletére!

Néha előfordul, hogy a házaspár még a menyegző vége előtt elindul a nászútra. Ilyen esetben a vőlegénynek ki kell jelölnie valakit, aki az elutazásuk után felelős lesz azért, hogy mindenki betartsa majd a bibliai irányadó mértékeket, és hogy az ünnepség ésszerű időben fejeződjön be.

Gondos tervezés és kiegyensúlyozottság

Azon a menyegzőn, amelyen Jézus is részt vett, biztosan sok finom étel volt, hiszen a Biblia azt mondja erről az alkalomról, hogy menyegzői lakoma volt. És ahogy azt már említettük, bőven volt bor is. Biztosan volt az alkalomhoz illő zene és tiszteletteljes tánc is, mivel ez a szokás a zsidók társasági életének szerves része volt. Jézus a tékozló fiúról szóló híres példázatában is megemlítette ezt. A történetben szereplő vagyonos apa annyira örült bűnbánó fia visszatérésének, hogy ezt mondta: „együnk és vígadjunk.” Jézus szavai szerint ezen az ünnepségen volt ’zene és tánc’ is (Lukács 15:23, 25).

Érdekes azonban, hogy a kánai menyegzőről szóló beszámolóban a Biblia nem említi külön a zenét és a táncot. Sőt, a menyegzőkről szóló egyetlen bibliai beszámoló sem említi meg külön a táncot. Isten hűséges szolgái között a bibliai időkben nyilván nem a tánc volt a menyegző fő jellegzetessége. Úgy tűnik, inkább csak jellegzetes kísérője volt. Mit tanulhatunk ebből?

Afrikában egyes keresztény menyegzőkön nagy teljesítményű elektronikus hangosító berendezéseket használnak. A zene néha olyan hangos, hogy az már kellemetlen a vendégeknek, mivel beszélgetni sem tudnak tőle. Időnként az étel szembetűnően kevés, viszont annál több a tánc, amely könnyen féktelenné válhat. Az ilyen alkalmak sokszor már nem is igazán menyegzői lakomák, inkább egyszerűen csak ürügyül szolgálnak arra, hogy táncmulatságot tartsanak. A hangos zene pedig gyakran vonzza a zavarkeltőket, a hívatlan idegeneket.

Mivel a menyegzőkről szóló bibliai beszámolók nem hangsúlyozzák a zenét és a táncot, ez irányadó lehet egy párnak, amely úgy tervezi menyegzőjét, hogy az tisztelet szerezzen Jehovának. Ennek ellenére Dél-Afrikában mostanában többször előfordult, hogy menyegzőre készülve keresztény fiatalok, akiket felkértek, hogy szerepeljenek, hosszú órákat töltöttek azzal, hogy bonyolult tánclépéseket tanuljanak meg. Hónapokon keresztül rengeteg időt vett el tőlük ez a felkészülés. A keresztényeknek viszont ’áron is meg kell venniük az alkalmatosságot’ a „fontosabb dolgokra”, mint amilyen az evangelizálómunka, a személyes tanulmányozás és a keresztény összejöveteleken való részvétel (Efézus 5:16; Filippi 1:10, NW).

A Jézus által felkínált bor mennyiségéből úgy tűnik, hogy a kánai menyegző nagyszabású ünnepség volt. De biztosak lehetünk benne, hogy nem volt lármás alkalom, és hogy a vendégek nem ittak túl sokat, mint ahogyan az egyes zsidó menyegzőkön előfordult (János 2:10). Miért lehetünk biztosak ebben? Mivel az Úr Jézus Krisztus is jelen volt. Biztos, hogy minden ember közül Jézus figyelt a leginkább arra, hogy engedelmeskedjen Isten parancsának a rossz társasággal kapcsolatban: „Ne tarts a bor mellett dőzsölőkkel” (Példabeszédek 23:20, Úf).

 Ezért ha egy pár azt tervezi, hogy szeretnének majd bort vagy más szeszes italt felszolgálni a menyegzőn, gondoskodniuk kell arról, hogy az alkoholfogyasztás a felelős személyek szigorú felügyelete alatt történjen. És ha úgy döntenek, hogy zene is lesz, akkor megfelelő zenét kell választaniuk, és meg kell bízniuk valakit, aki a hangosítást kezeli. Nem szabad megengedni, hogy a vendégek átvegyék az irányítást, és vitatható zenét kapcsoljanak be vagy ésszerűtlenül felemeljék a hangerőt. Ha táncot is terveznek, az legyen tiszteletteljes és visszafogott. Ha a nem hívő rokonok vagy éretlen keresztények közönséges vagy érzéki módon táncolnak, a vőlegény változtathat a zene stílusán, vagy tapintatosan kérheti, hogy fejezzék be a táncot. Egyébként a menyegző lármás dorbézolássá válhat, és megbotránkoztathat másokat (Róma 14:21).

Mivel egyes modern táncokban, a hangos zenében és az ellenőrizetlen alkoholfogyasztásban veszély rejlik, sok keresztény vőlegény úgy dönt, hogy a menyegzőjén nem lesznek ilyenek. Vannak, akik bírálják ezért őket, pedig inkább elismerést érdemelnének, amiért szeretnének elkerülni mindent, ami szégyent hozna Isten szent nevére. Más vőlegények viszont úgy döntenek, hogy lesz helyénvaló zene, és az ünnepség bizonyos időszakában táncolni is lehet, valamint korlátozott mértékben alkoholt is szeretnének felszolgálni. Bármelyik eset álljon is fenn, a vőlegény a felelős azért, hogy mit enged meg a menyegzőjén.

Afrikában néhány éretlen személy lenézi a tiszteletre méltó keresztény menyegzőket; azt mondják, hogy olyan, mintha temetésen lennének. Ez azonban nem kiegyensúlyozott nézet. A test bűnös cselekedetei talán átmenetileg izgalmasnak tűnnek, de lelkiismeret-furdaláshoz vezetnek a keresztényeknél, és szégyent hoznak Isten nevére (Róma 2:24). Isten szent szelleme viszont valódi örömet eredményez (Galátzia 5:22). Sok keresztény pár büszkén emlékszik vissza esküvője napjára, mivel biztos benne, hogy örömteli alkalom volt, amely ’senkit nem botránkoztatott meg’ (2Korinthus 6:3).

Welsh és Elthea még mindig emlékeznek arra, hogy a meghívott nem hívő rokonoknak milyen jó véleményük volt a menyegzőjükről. Egyikük ezt mondta: „Már belefáradtunk a sok lármás menyegzőbe, amelyeken mostanában részt vettünk. Nagyon jól esett végre elmenni egy visszafogottabb esküvőre.”

És ami ennél is fontosabb, az örömteli és tiszteletre méltó keresztény menyegzők a házasság Létrehozóját, Jehova Istent dicsőítik.

[Kiemelt rész/kép a 22. oldalon]

ELLENŐRZŐ LISTA A MENYEGZŐI FOGADÁS MEGSZERVEZÉSÉHEZ

• Ha nem hívő rokont kérsz meg arra, hogy beszédet mondjon, meggyőződtél arról, hogy a beszédébe nem fog belevenni nem keresztényi hagyományokat?

• Ha zene is lesz az esküvőn, csak helyénvaló zenét választottál?

• A zene ésszerű hangerővel fog szólni?

• Ha megengeded a táncot, az tiszteletteljes lesz?

• Csak mérsékelt mennyiségben fognak alkoholt felszolgálni?

• Vannak felelős személyek, akik ellenőrzik majd a felszolgálását?

• Meghatároztál egy ésszerű időpontot, hogy mikor érjen véget a menyegzői fogadás?

• Lesznek felelős személyek, akik ellenőrizni tudják majd, hogy végig minden rendben folyik-e?