Zöldellő olajfa Isten házában

VAN egy fa Izrael földjén, amely szinte elpusztíthatatlan. Még ha kivágják is, a tövénél hamarosan új hajtások nőnek. A szüret idején pedig bőségesen ellátja gazdáját olajjal, melyet főzésre, világításra, tisztálkodási szerként és kozmetikai célra használnak.

A bibliai Bírák könyvében feljegyzett egyik ókori példázat szerint „egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak”. Melyiket választották elsőnek az erdő fái közül? Nem mást, mint a szívós, gyümölcsöző olajfát (Bírák 9:8).

Több mint 3500 évvel ezelőtt Mózes próféta azt mondta Izráel földjéről, hogy az ’jó föld, olajfáknak földje’ (5Mózes 8:7, 8, Újfordítású revideált Biblia). Még ma is olajfaligetek tarkítják a tájat, az északon fekvő Hermon-hegy lábától egészen a délen fekvő Beérseba határáig. Olajfaligetek díszítik Sáron part menti síkságát, Szamária dombvidékét és Galilea termékeny völgyeit is.

A Biblia írói gyakran beszéltek az olajfáról jelképes értelemben. Ennek a fának a különböző tulajdonságai Isten irgalmát, a feltámadás ígéretét és a boldog családi életet jelképezik. Ha jobban megismerjük az olajfát, az segít, hogy jobban megértsük ezeket a szentírási hasonlatokat, és növeli értékelésünket ez iránt a különleges fa iránt, amely a teremtett világ többi részével együtt dicséri Alkotóját (Zsoltárok 148:7, 9).

A göcsörtös törzsű olajfa

Az olajfa első látásra nem nyújt különösebben megkapó látványt. Nem nyúlik a magasba, mint Libanon egy-egy fenséges cédrusa. A fája nem olyan értékes, mint a ciprusféléké, és a virágja sem olyan szemet gyönyörködtető, mint például a mandulafáé (Énekek Éneke 1:17; Ámós 2:9). Az olajfa legfontosabb része nincs szem előtt — a föld alatt rejlik. Kiterjedt gyökerei akár 6 méter mélyre is hatolhatnak, vízszintesen pedig még ennél is hosszabbak, és ezeknek a gyökereknek köszönheti a fa a termékenységét és a túlélési képességét.

Ezek a gyökerek lehetővé teszik, hogy az olajfa akár köves domboldalon is túlélje a szárazságot, amikor már lent a völgyben lévő fák kiszáradtak. A gyökerek képessé teszik a fát arra,  hogy évszázadokig termő maradjon, bár a göcsörtös törzse miatt úgy néz ki, mintha már csak tüzelőnek lenne jó. Ennek a göcsörtös törzsű fának csak helyre van szüksége, hogy nőhessen és jól szellőző talajra, hogy lélegezhessen, mentesen a gyomoktól és más növényektől, amelyekben megbújnak a kártevők. Ha ezek az egyszerű feltételek adottak, a fa akár 60 liter olajat is képes adni évente.

Az izraeliták kétségtelenül nagyon kedvelték az olajfát értékes olajáért. Otthonaikat olyan lámpás világította meg, melyben a kanóc olívaolajba ért (3Mózes 24:2). Az olívaolaj a főzésben is nélkülözhetetlen volt. Ezenkívül védte a bőrt a naptól, és az izraeliták szappant készítettek belőle a mosáshoz. A gabona, a bor és az olíva voltak annak a földnek a legfontosabb terményei. Ezért ha rossz volt az olívatermés, az kész csapás volt az izraelita családoknak (5Mózes 7:13; Habakuk 3:17).

Általában azonban bőségesen volt olívaolaj. Mózes úgy utalt az Ígéret földjére, mint amely az ’olajfáknak földje’, valószínűleg azért, mert az olajfa nagyon elterjedt fa volt azon a területen. Egy XIX. századi természettudós, H. B. Tristram azt írta az olajfáról, hogy „az ország legjellegzetesebb fája”. Értéke miatt, és mert bőven volt belőle, az olívaolaj nemzetközi fizetőeszköz is volt a Földközi-tenger vidékén. Egyszer maga Jézus Krisztus is úgy utalt egy tartozásra, mint amelyet „száz bátus olajban” tartottak számon (Lukács 16:5, 6).

„Mint az olajfacsemeték”

A hasznos olajfa találóan szemlélteti Isten áldását. Milyen áldást kaphat egy istenfélő férfi? A zsoltáríró így énekelt: „Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül” (Zsoltárok 128:3). Mik ezek az „olajfacsemeték”, és miért hasonlítja ezeket a zsoltáríró a fiakhoz?

Az olajfában az a rendkívüli, hogy a tövénél folyamatosan nőnek az új sarjak. * Amikor a törzs már túl öreg ahhoz, hogy annyi gyümölcsöt teremjen, mint régen, a gazda hagyja, hogy több sarj vagy új hajtás nőjön, és a fa fő részévé váljon. Idővel az eredeti fát három vagy négy fiatal, életerős törzs veszi körül — mint a fiak az asztalt. Ezek a sarjak ugyanarról a tőről nőnek, és mind hozzájárulnak a jó terméshez.

Az olajfának ez a jellegzetessége találóan szemlélteti, hogyan erősödnek meg a hitben a fiak és lányok erős szellemi gyökereiknek, vagyis szüleiknek köszönhetően. Amint a gyermekek nagyobbak lesznek, ők is gyümölcsözőkké válnak, és támogatják szüleiket, akik örömüket lelik abban, hogy gyermekeik velük együtt szolgálják Jehovát (Példabeszédek 15:20).

„A fának van reménysége”

Egy idősödő apa, aki Jehovát szolgálja, örömét leli istenfélő gyermekeiben. És ezek a gyermekek gyászolnak, amikor apjuk végül ’elmegy azon az úton, amelyen minden földi ember elmegy’ (1Királyok 2:2, Úf). A Biblia segít nekünk megküzdeni az ilyen családi tragédiával, mivel biztosít minket arról, hogy lesz feltámadás (János 5:28, 29; 11:25).

Jób, akinek sok gyermeke volt, tudatában volt annak, milyen rövid életű is az ember. Az emberi életet a virágzáshoz hasonlította, amelynek gyorsan vége szakad (Jób 1:2; 14:1, 2). Jób szeretett volna meghalni, hogy megszabaduljon gyötrelmeitől, és a sírt az enyhülés helyének tartotta, ahonnan még visszatérhet. „Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é?” — kérdezte Jób. Majd reményteljesen így válaszolt: „hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. Szólítanál [Jehova] és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után” (Jób 14:13–15).

Hogyan szemléltette Jób azt a meggyőződését, hogy Isten visszahívja majd őt a sírból? Egy fáról szóló leírással, mellyel valószínűleg az olajfára gondolt. Ezt mondta: „a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai  el nem fogynak” (Jób 14:7). Az olajfát kivághatják, de elpusztítani nem tudják, csak ha gyökerestől kitépik. De ha a gyökerei épek maradnak, a fa újra kihajt, újult erővel.

Még ha hosszan tartó aszály miatt egy öreg fa kiszáradna is, az összeszáradt törzs újra életre kelhet. „Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke: A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete” (Jób 14:8, 9). Jób száraz, homokos területen élt, és sok öreg olajfatönköt láthatott, amelyek úgy néztek ki, mintha kiszáradtak volna. De amikor megjött az eső, ezek a „halott” fák életre keltek, és gyökereikről — miként egy „csemete” — új törzs nőtt. Ez a figyelemre méltó képesség arra indított egy tunéziai kertészt, hogy ezt mondja: „Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy az olajfa halhatatlan.”

Mint ahogy egy földművelő várva várja, hogy elszáradt olajfái újra kihajtsanak, Jehova ugyanígy vágyakozik az után, hogy feltámaszthassa hűséges szolgáit. Várja azt az időt, amikor majd az olyan hűségesek, mint Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka és sokan mások életre kelnek (Máté 22:31, 32). Milyen csodálatos lesz viszontlátni a halottakat, és látni, amint újra teljes és gyümölcsöző életet élnek!

A jelképes olajfa

Isten irgalma nyilvánul meg abban, hogy nem részrehajló, és abban, hogy gondoskodik a feltámadásról. Pál apostol az olajfát használta annak szemléltetésére, hogy Jehova kiterjeszti irgalmát minden emberre, függetlenül attól, hogy milyen rasszhoz tartozik, vagy milyen a háttere. A zsidók évszázadokig büszkék voltak arra, hogy ők Isten választott népe, „Ábrahám magva” (János 8:33; Lukács 3:8).

Azonban Isten helyeslésének elnyeréséhez nem volt követelmény a zsidó nemzetbe születni, bár Jézus legelső tanítványai mind zsidók voltak. Nekik jutott az a kiváltság, hogy az elsők legyenek Isten kiválasztottai között, akik Ábrahám megígért magvát alkotják majd (1Mózes 22:18; Galátzia 3:29). Pál ezeket a zsidó tanítványokat egy jelképes olajfa ágaihoz hasonlította.

A természet szerinti zsidók többsége elvetette Jézust, és ezzel alkalmatlanná tette magát arra, hogy tagja legyen a „kicsiny nyájnak”, vagyis ’Isten Izráelének’ (Lukács 12:32; Galátzia 6:16). Ezért ők olyanokká váltak, mint a jelképes olajfa ágai, amelyeket levágtak. Ki került a helyükre? I. sz. 36-ban a nem zsidókat választották ki, hogy részét alkossák Ábrahám magvának. Olyan volt, mintha Jehova vad olajfaágakat oltott volna be a nemes olajfába. Azok között, akik Ábrahám megígért magvát alkotják, nemzetek közül valók is vannak. A nem zsidó keresztények most már ’részesei lettek az olajfa gyökerének és zsírjának’ (Róma 11:17).

Egy földművelőnek elképzelhetetlen, „a természet rendje ellen” való lenne, hogy egy nemes olajfába vad olajfaágakat oltson be (Róma 11:24, Úf). A The Land and the Book című könyv ezt írja: „Oltsd be a jóval a vad fát, és ahogy az arabok mondják, le fogja győzni azt. Ugyanez viszont nem igaz fordítva.” A zsidó keresztények is csodálkoztak, amikor Jehova ’először gondoskodott arról, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének’ (Cselekedetek  10:44–48; 15:14). Ez azonban egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy Isten szándékának megvalósulása nem függ egyetlen nemzettől sem. Nem, hiszen „minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik” (Cselekedetek 10:35).

Pál utalt arra, hogy bár az olajfa hitetlen zsidó ’ágait’ levágták, ugyanez megtörténhet bárkivel, aki büszkeségből és engedetlenségből nem marad meg a Jehova által helyeselt állapotban (Róma 11:19, 20). Ez jól megmutatja, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességét nem szabad magától értetődőnek venni (2Korinthus 6:1).

Olajjal megkenve

A Szentírásban találhatunk példákat az olívaolaj szó szerinti és jelképes használatára is. Az ókorban a sebeket és zúzódásokat ’olajjal lágyították’, hogy elősegítsék a gyógyulást (Ésaiás 1:6). Jézus egyik példázata szerint az irgalmas szamaritánus olívaolajat és bort öntött egy férfi sebeire, akit a Jerikóba vezető úton talált megverve (Lukács 10:34).

Ha olívaolajjal bekenik a fejet, az frissítő és nyugtató hatású lehet (Zsoltárok 141:5). A szellemi betegségek kezelésénél a keresztény vének ’megkenhetik a gyülekezet tagját olajjal az Úrnak nevében’ (Jakab 5:14). A vének szeretetteljes, Írás szerinti tanácsa és szívből jövő imája, melyet a szellemileg beteg hívőtársuk érdekében mondanak, a nyugtató hatású olívaolajhoz hasonlít. Érdekes, hogy a héber nyelvben a jó emberre néha azt a kifejezést használják, hogy olyan, mint a „tiszta olívaolaj”.

’Zöldellő olajfa Isten házában’

A fent említett pontok fényében nem meglepő, ha Isten szolgáit olajfákhoz hasonlítják. Dávid arra vágyott, hogy ’zöldellő olajfa legyen Isten házában’ (Zsoltárok 52:10). Mint ahogyan az izraelita családokban sokszor az olajfák a ház körül voltak, Dávid ehhez hasonlóan arra vágyott, hogy közel legyen Jehovához, és gyümölcsöt teremjen Isten dicséretére (Zsoltárok 52:11).

Amíg Júda kéttörzs-királysága hűséges volt Jehovához, addig olyan volt, mint „zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfa” (Jeremiás 11:15, 16, Úf). De Júda népe elveszítette kiváltságos helyzetét, amikor ’nem akarták hallani Jehova igéit, és idegen istenek után jártak’ (Jeremiás 11:10).

Ahhoz, hogy zöldellő olajfák legyünk Isten házában, engedelmeskednünk kell Jehovának, és készségesen el kell fogadnunk a fegyelmezését, amely által Jehova „metsz” minket, hogy még több gyümölcsöt, vagyis keresztényi tulajdonságot teremjünk (Zsidók 12:5, 6). És mint ahogyan egy igazi olajfának kiterjedt gyökerekre van szüksége a szárazság idején, hogy életben maradjon, nekünk is meg kell erősítenünk szellemi gyökereinket, hogy ki tudjunk tartani a próbák és az üldözés alatt (Máté 13:21; Kolossé 2:6, 7).

Az olajfa találóan szemlélteti azokat a hűséges keresztényeket, akiket a világ talán észre sem vesz, de Isten felfigyel rájuk. Ha az ilyen személyeknek meg kell is halniuk ebben a rendszerben, újra élni fognak az eljövendő új világban (2Korinthus 6:9; 2Péter 3:13).

A gyakorlatilag elpusztíthatatlan olajfa, amely évről évre gyümölcsöt terem, Isten ígéretére emlékeztet minket: „mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim” (Ésaiás 65:22). Ez a prófétai ígéret Isten új világában fog beteljesedni (2Péter 3:13).

[Lábjegyzet]

[Kép a 25. oldalon]

Egy ókori göcsörtös fatörzs, melyre a spanyolországi Alicante tartományban, Jáveában bukkantak

 [Képek a 26. oldalon]

Olajfaligetek Spanyolországban, Granada tartományban

[Kép a 26. oldalon]

Egy ókori olajfa Jeruzsálem falain kívül

[Kép a 26. oldalon]

A Biblia beszél az olajfa beoltásáról

[Kép a 26. oldalon]

Ezt az öreg olajfát sok fiatal hajtás veszi körül