Lelkesen hirdesd a jó hírt!
Lelkesen hirdesd a jó hírt!
„Izzatok a szellemtől. Rabszolgaként szolgáljatok Jehovának” (RÓMA 12:11, NW).
1., 2. Milyen gondolkodásmódot igyekeznek megőrizni a keresztények a jó hír prédikálóiként?
A FIATALEMBER már izgatott az új munkája miatt. Első nap a munkahelyén nyugtalanul várja munkaadója utasításait. Kíváncsi, mi lesz az első feladata, és nagyon komolyan veszi. Ég a vágytól, hogy minden tőle telhetőt megtegyen.
2 Ehhez hasonlóan mi, keresztények is új munkásoknak érezhetjük magunkat. Mivel abban reménykedünk, hogy örökké fogunk élni, azt mondhatjuk, hogy még csak most kezdtünk Jehovának dolgozni. A Teremtőnk biztosan sok feladatot kitalált már nekünk, amely egy örökkévalóságon át elfoglaltságot ad majd. Legelőször azonban azt a megbízást kaptuk, hogy hirdessük a Királyságának a jó hírét (1Thessalonika 2:4). Mit érzünk ezzel az Istentől kapott megbízatással kapcsolatban? A fiatalemberhez hasonlóan képességeink legjavát adva szeretnénk teljesíteni, buzgón és örömmel; igen, lelkesen!
3. Mire van szükség ahhoz, hogy sikeresek legyünk a jó hír érdekében végzett szolgálatban?
3 Biztos, hogy nem könnyű megőrizni ezt a lelkesedést. A szolgálatunk mellett sok más felelősségünk is van, s némelyik közülük talán fizikailag és érzelmileg is igénybe vesz minket. Általában sikerül úgy ellátni ezeket a feladatokat, hogy közben elegendő figyelmet tudunk szentelni a szolgálatnak. De lehet, hogy ez folyamatos küzdelmet jelent (Márk 8:34). Jézus hangsúlyozta, hogy ha egy keresztény sikeres szeretne lenni, megfeszített erővel kell küzdenie (Lukács 13:24).
4. Milyen hatással lehetnek a mindennapi aggodalmak a szellemi szemléletmódunkra?
4 Mivel annyi mindent kell tennünk, időnként könnyen lesújtottnak vagy csüggedtnek érezzük magunkat. Az „élet gondjai” elfojthatják a teokratikus tevékenységek iránti buzgalmunkat és értékelésünket (Lukács 21:34, 35; Márk 4:18, 19). Tökéletlen emberi természetünk miatt talán elhagyjuk ’az első szeretetünket’ (Jelenések 2:1–4). A Jehovának végzett szolgálatunk bizonyos területei kissé sablonossá válhatnak. Hogyan gondoskodik a Biblia a szükséges bátorításról, hogy életben tudjuk tartani a szolgálat iránti buzgalmunkat?
Mintha „égő tűz” volna szívünkben
5., 6. Hogyan tekintette Pál apostol a prédikálás kiváltságát?
5 A szolgálat, amelyet Jehova ránk bízott, sokkal értékesebb annál, semhogy megengedhetnénk, hogy megszokottá váljon. Pál apostol nagyon nagy kiváltságnak tartotta a jó hír prédikálását, és nem tekintette méltónak magát arra, hogy rábízzák. Ezt mondta: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát; és hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett” (Efézus 3:8, 9).
6 Pál kiváló példát mutatott nekünk azzal, hogy helyesen gondolkodott a szolgálatáról. A rómaiaknak írt levelében kijelentette: „a mi rajtam áll, kész vagyok . . . az evangyéliomot hirdetni.” Nem szégyellte a jó hírt (Róma 1:15, 16). Helyesen gondolkodott, és lelkesen végezte a szolgálatát.
7. Mire figyelmeztetett Pál a rómaiaknak írt levelében?
7 Pál apostol felismerte, hogy szükség van a buzgó szemlélet megőrzésére, ezért így ösztönözte a római keresztényeket: „Ne legyetek tunyák tennivalótokban. Izzatok a szellemtől. Rabszolgaként szolgáljatok Jehovának” (Róma 12:11, NW). A „tunya” melléknévvel fordított görög szó magában foglalja azt a gondolatot, hogy valaki ’lusta, hanyag’. Bár szó szerint talán nem tunyulunk el a szolgálatunkban, mindannyiunknak figyelnünk kell a szellemi lustaság bármilyen korai jelére, és meg kell tennünk a szükséges kiigazítást a gondolkodásunkban, ha ilyen jeleket veszünk észre magunkon (Példabeszédek 22:3).
8. a) Mi lett olyanná Jeremiás szívében, mint az „égő tűz”, és miért? b) Milyen tanulságot vonhatunk le Jeremiás tapasztalatából?
8 Isten szelleme is segíthet nekünk, amikor elcsüggedünk. Egyszer például Jeremiás prófétán erőt vett a csüggedés, és azt fontolgatta, hogy abbahagyja prófétai munkáját. Sőt, így beszélt Jehováról: „Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok.” Vajon ez azt bizonyította, hogy Jeremiásnak súlyos szellemi hiányossága volt? Nem. Ellenkezőleg, Jeremiás erős szellemisége, Jehova iránti szeretete és az igazság iránti buzgalma képessé tette őt a prófétálás folytatására. Ő így magyarázza ezt: „mintha égő tűz volna szívemben [Jehova szava], az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem” (Jeremiás 20:9). Az természetes, hogy Isten hűséges szolgái néha-néha elcsüggednek. De amikor Jehovához imádkoznak segítségért, ő olvas a szívükben, és készséggel megadja nekik a szent szellemét, ha Jeremiáshoz hasonlóan az ő szívükben is ott van Isten szava (Lukács 11:9–13; Cselekedetek 15:8).
„A Szellemet nehogy kioltsátok”
9. Mi akadályozhatja a szent szellemet az érdekünkben végzett munkájában?
9 Pál apostol így intette a thessalonikaiakat: „a Szellemet nehogy kioltsátok” (1Thessalonika 5:19, Vida fordítás). Igen, az isteni alapelvekkel ellentétes tettek, illetve az ilyen gondolkodásmód akadályozhatja a szent szellemet az érdekünkben végzett munkájában (Efézus 4:30). A keresztények ma a jó hír prédikálásával vannak megbízva. Mélységesen megbecsüljük ezt a kiváltságot. Nem csodálkozunk azon, hogy akik nem ismerik Istent, megvetéssel nézik a prédikálómunkánkat. De ha egy keresztény szándékosan elhanyagolja a szolgálatát, azzal kiolthatja Isten ösztönző szellemét.
10. a) Hogyan befolyásolhat minket a többi ember felfogása? b) Milyen magasztos szemléletmódot fejez ki a 2Korinthus 2:17?
10 Némelyek, akik nem a keresztény gyülekezet tagjai, talán puszta irodalomterjesztésként fogják fel a szolgálatunkat. Mások esetleg tévesen úgy gondolhatják, hogy csak adománygyűjtés végett megyünk házról házra. Ha hagyjuk, hogy az ilyen kedvezőtlen elképzelések hatással legyenek a szemléletünkre, az csökkentheti a hatékonyságunkat a szolgálatban. Ne engedjük, hogy az ilyen gondolkodásmód befolyásoljon minket, hanem inkább továbbra is tekintsünk úgy a szolgálatunkra, ahogyan Jehova és Jézus. Pál apostol erről a magasztos szemléletmódról beszélt, amikor kijelentette: „mi nem házalunk az Isten szavával, mint sokan, hanem őszinteségből, igen, mint akik Istentől küldettek, Isten tekintete előtt, Krisztussal közösségben szólunk” (2Korinthus 2:17, NW).
11. Minek a segítségével tudtak az első keresztények még üldözés idején is buzgók maradni, és milyen hatással kell lennie ránk a példájuknak?
11 Nem sokkal Jézus halála után a Jeruzsálemben élő tanítványai üldözéssel teli időszakot éltek át. Megfenyegették őket, és megparancsolták nekik, hogy hagyják abba a prédikálást. A Biblia azonban beszámol róla, hogy „betelének . . . Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala” (Cselekedetek 4:17, 21, 31). Pál szavai, melyeket néhány évvel később írt Timótheusnak, azt a bizakodó gondolkodást tükrözik, amelyet a keresztényeknek meg kell őrizniük. Pál ezt mondta: „nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint” (2Timótheus 1:7, 8).
Mivel tartozunk embertársainknak?
12. Mi a fő oka annak, hogy prédikáljuk a jó hírt?
12 Ahhoz, hogy megfelelően gondolkodjunk a szolgálatunkról, helyes indítékból kell végeznünk azt. Miért prédikálunk? Ennek fő okát fejezik ki a zsoltáríró szavai: Jehova, „áldanak téged a te kegyeltjeid. Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét” (Zsoltárok 145:10–12). Igen, azért prédikálunk, hogy nyilvánosan dicsérjük Jehovát, és minden ember előtt megszenteljük a nevét. Még ha kevesen hallgatnak is meg bennünket, akkor is dicséretet szerzünk Jehovának azzal, hogy hűségesen hirdetjük a megmentés üzenetét.
13. Mi ösztönöz minket arra, hogy beszéljünk másoknak a megmentés reménységéről?
13 Azért is prédikálunk, mert szeretjük az embereket, és mentesek akarunk lenni a vérbűntől (Ezékiel 33:8; Márk 6:34). Ehhez kapcsolódnak Pál szavai, aki ezt mondta a keresztény gyülekezeten kívüli emberekről: „Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles [adósa, Újfordítású revideált Biblia] vagyok” (Róma 1:14). Pál úgy érezte, tartozik az embereknek azzal, hogy hirdeti nekik a jó hírt, mert Isten akarata az, hogy „mindenfajta ember megmentésben részesüljön” (1Timótheus 2:4, NW). Most bennünk is ugyanilyen szeretet és kötelességtudat van az embertársaink iránt. Jehova úgy szerette az embereket, hogy a földre küldte a Fiát, hogy meghaljon értük (János 3:16). Ez nagy áldozat volt. Jehova szeretetét utánozzuk, amikor időt és energiát szánunk arra, hogy beszéljünk másoknak a Jézus áldozatán alapuló megmentésről szóló jó hírről.
14. Hogyan jellemzi a Biblia a keresztény gyülekezeten kívüli világot?
14 Mi, Jehova Tanúi úgy gondolunk a többi emberre, mint akik egyszer talán tagjai lesznek a keresztény testvériségnek. Bátran kell tanúskodnunk, de a bátorságunk nem támadó jellegű. Igaz, a Biblia erőteljes kifejezéseket használ, amikor a világról általánosságban beszél. A „világ” szót Pál rosszalló értelemben alkalmazza, amikor „e világ bölcseségéről” és „a világi kivánságokról” beszél (1Korinthus 3:19; Titus 2:12). Pál arra is emlékeztette az efézusi keresztényeket, hogy amikor „e világ folyása szerint” jártak, szellemileg „holtak” voltak (Efézus 2:1–3). Ezek és az ezekhez hasonló kifejezések összhangban vannak János apostol szavaival: „az egész világ a gonoszságban vesztegel” (1János 5:19).
15. Ami a keresztény gyülekezeten kívüli embereket illeti, mit nem teszünk, és miért?
15 Ne feledd azonban, hogy az ilyen kijelentések az Istentől elidegenedett világra utalnak általánosságban, nem az egyes emberekre. A keresztények nem merik előre megítélni, hogyan fog ez vagy az az ember reagálni a prédikálómunkára. Nincs alapjuk arra, hogy bárkit is kecskének mondjanak. Nem a mi dolgunk megmondani, mi lesz a végeredmény, amikor Jézus eljön, hogy szétválassza „a juhokat a kecskéktől” (Máté 25:31–46). Jézus a kinevezett bíró, nem mi. A tapasztalat különben is azt mutatja, hogy némelyek, akik a lehető leghitványabb életet élték, elfogadták a Biblia üzenetét, megváltoztak, és tiszta életű keresztények lettek. Ezért bár egyébként nem keresnénk bizonyos emberek társaságát, de amikor alkalom adódik, nem vonakodunk beszélni nekik a Királyság-reménységről. A Szentírás úgy beszél bizonyos emberekről, mint akik nem hívő létükre is „helyesen viszonyultak az örök élethez”. Végül hívőkké váltak (Cselekedetek 13:48, NW). Nem tudhatjuk, ki viszonyul helyesen az örök élethez, ha még nem tanúskodtunk neki, akár többször is. Ezt szem előtt tartva „szelíden” és „tisztelettudóan” bánunk azokkal, akik még nem fogadták el a megmentés üzenetét, és reméljük, hogy néhányan közülük még válaszolni fognak az élet üzenetére (2Timótheus 2:25; 1Péter 3:16, Úf [3:15]).
16. Többek között miért szeretnénk fejlődni „a tanítás művészetében”?
16 Ha fejlesztjük tanítói képességünket, az növeli a lelkesedésünket a jó hír hirdetése iránt. Például egy érdekes játék vagy sport unalmas lehet olyan valakinek, aki nem ismeri a játékszabályokat. Aki viszont ügyesen játszik, az élvezi. Ehhez hasonlóan azoknak a keresztények, akik fejlődnek „a tanítás művészetében”, több örömük lesz a szolgálatban (2Timótheus 4:2, NW; Titus 1:9, NW). Pál ezt tanácsolta Timótheusnak: „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja [használja, NW] az igazságnak beszédét” (2Timótheus 2:15). Hogyan fejleszthetjük tanítói képességünket?
17. Hogyan ’fejleszthetünk ki vágyakozást’ a bibliai ismeret után, és milyen jó hatással van az ilyen ismeret a szolgálatunkra?
17 Az egyik lehetőség erre az, hogy még több pontos ismeretet szerzünk. Péter apostol így buzdít bennünket: „mint újszülött csecsemők, fejlesszetek ki vágyakozást a szó hamisítatlan teje után, hogy megmentésre növekedjetek általa” (1Péter 2:2, NW). Egy egészséges kisbaba ösztönösen vágyik a tejre. A keresztényeknek azonban talán ’ki kell fejleszteniük a vágyakozást’ a bibliai ismeret után. Ez jó tanulmányozási és olvasási szokások ápolásával érhető el (Példabeszédek 2:1–6). Erőfeszítésre és önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy Isten Szavának ügyes tanítói legyünk, de az ilyen fáradozás jutalommal jár. Az Isten Szavának vizsgálatából származó öröm arra fog ösztönözni, hogy izzunk Isten szellemétől, és lelkesen osszuk meg másokkal, amit tanulunk.
18. Hogyan tudnak a keresztény összejövetelek felkészíteni bennünket, hogy helyesen használjuk az igazság szavát?
18 A keresztény összejövetelek is fontos szerepet töltenek be abban, hogy ügyesen tudjuk használni Isten Szavát. Amikor a nyilvános előadások vagy más, Biblián alapuló megbeszélések során bibliaverseket olvasnak fel, jó, ha követjük a felolvasást a saját Bibliánkban. Bölcsen tesszük, ha jól odafigyelünk az összejöveteli programrészekre, azokra is, amelyek kifejezetten a prédikálómunkánkkal foglalkoznak. Soha ne becsüljük alá a demonstrálások értékét azzal, hogy talán engedjük, hogy elkalandozzanak a gondolataink. Ilyenkor is önfegyelemre és összpontosításra van szükség (1Timótheus 4:16). A keresztény összejövetelek építik hitünket, segítenek nekünk vágyakozást kifejleszteni Isten Szava után, és kiképeznek bennünket, hogy a jó hír lelkes hirdetői legyünk.
Számíthatunk Jehova támogatására
19. Miért létfontosságú, hogy rendszeresen részt vegyünk a prédikálómunkában?
19 Azok a keresztények, akik ’izzanak a szellemtől’, és akik lelkesen hirdetik a jó hírt, igyekeznek rendszeresen részt venni a szolgálatban (Efézus 5:15, 16). Igaz, nem egyformák a körülményeink, és nem mindenki tud ugyanannyi időt tölteni ebben az életmentő munkában (Galátzia 6:4, 5). De talán a prédikálómunkában eltöltött összes időnél még fontosabb az, hogy milyen gyakran beszélünk másoknak a reménységünkről (2Timótheus 4:1, 2). Minél többet prédikálunk, annál inkább felfogjuk, mennyire fontos ez a munka (Róma 10:14, 15). Könyörületesebbek és együtt érzőbbek leszünk, ha rendszeresen olyan őszinte emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik sóhajtanak és nyögnek, és akiknek nincsen reménységük (Ezékiel 9:4; Róma 8:22).
20., 21. a) Milyen munka vár még ránk? b) Hogyan támogatja Jehova az erőfeszítéseinket?
20 Jehova ránk bízta a jó hírt. Ez az első megbízás, amelyet mint a „munkatársai” tőle kapunk (1Korinthus 3:6–9). Lelkesen teszünk eleget ennek az Istentől kapott felelősségünknek, teljes lelkünkből, képességeink legjavával (Márk 12:30; Róma 12:1). Még mindig sok helyes szívállapotú ember van a világban, aki éhezi az igazságot. Sok munkát kell elvégezni, de számíthatunk Jehova támogatására, miközben teljesen betöltjük a szolgálatunkat (2Timótheus 4:5).
21 Jehova felajánlja nekünk a szellemét, és felszerel bennünket „a Szellem kardjával”, Isten Szavával. Az ő segítségével szólásra nyithatjuk a szánkat, ’hogy a szólás szabadságával ismertethessük meg az örömüzenet titkát’ (Efézus 6:17–20, Csia fordítás). Legyen elmondható rólunk az, amit Pál apostol a thessalonikai keresztényeknek írt: „evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is” (1Thessalonika 1:5, Úf). Igen, lelkesen hirdessük a jó hírt!
Rövid áttekintés
• Az élet gondjai miatt mi történhet a szolgálatban mutatott buzgalmunkkal?
• Milyen értelemben kell a szívünkben „égő tűzhöz” hasonlítania a jó hír hirdetése utáni vágyunknak?
• Milyen kedvezőtlen nézeteket kell kerülnünk a szolgálattal kapcsolatban?
• Általánosságban hogyan gondolkodjunk azokról, akik nem osztják a hitnézeteinket?
• Hogyan segít nekünk Jehova megőrizni a prédikálómunkában tanúsított buzgalmunkat?
[Tanulmányozási kérdések]
[Képek a 9. oldalon]
A keresztények utánozzák Pál és Jeremiás buzgalmát
[Képek a 10. oldalon]
A szolgálatban mutatott lelkesedésünknek az Isten és embertársaink iránti szeretetünk a mozgatórugója