Az üldözés elindítja a növekedést Antiochiában

AMIKOR István mártírhalála után üldözés támadt, Jézus tanítványai közül sokan elmenekültek Jeruzsálemből. Az egyik hely, ahol menedéket kerestek, a szíriai Antiochia (Antiókhia) volt, Jeruzsálemtől mintegy 550 kilométerre északra (Cselekedetek 11:19). Az ezt követő események az egész keresztény történelemre hatással voltak. Hogy jobban megértsük, mi is történt, ismerjük meg egy kicsit Antiochiát.

Ami a Római Birodalom városait illeti, nagyság, gazdagság és jelentőség szempontjából Antiochiát csak Róma és Alexandria múlta felül. Ez a szíriai metropolis uralta a Földközi-tenger vidékének északkeleti részét. Antiochia (ma Antakya, Törökország) a hajózható Orontesz folyó partján feküdt, amely összekötötte a 32 kilométerrel távolabbi tengeri kikötővel, Seleucia Pieriával. Nagy befolyása volt az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonal felett Róma és a Tigris-Eufrátesz völgye között. Mint kereskedelmi központ, Antiochia az egész birodalommal kereskedelmi kapcsolatban állt, és mindenféle ember megfordult itt, akik híreket hoztak a római társadalom vallásos mozgalmairól.

Antiochiában virágzott a hellén vallás és filozófia. De Glanville Downey történész szerint „Krisztus idejében a régi vallási kultuszok és filozófiák már egyre inkább egyéni nézetekké váltak, miközben az emberek szabadon igyekeztek a vallásokban kielégítő megoldást találni gondjaikra és megvalósítani vágyaikat” (A History of Antioch in Syria). Sokan találtak megelégedettséget a judaizmus egyistenhitében, a szertartásaiban és az erkölcstanában.

A város megalapítása óta, i. e. 300-tól kezdve igen sok zsidó lakott Antiochiában. Becslések szerint 20-60 ezren voltak, vagyis a lakosság több mint 10 százaléka zsidó volt. Josephus történész elmondja, hogy a Szeleukida-dinasztia támogatta a zsidókat abban, hogy telepedjenek le a  városban, és teljes polgárjogot adott nekik. Ebben az időben a Héber Iratok már hozzáférhetők voltak görög nyelven. Ez felkeltette azok érdeklődését, akik szimpatizáltak a zsidó messiási eszmével, így sok görög prozelita lett. Mindez megfelelő légkört teremtett Antiochiában a keresztény tanítványképzéshez.

Tanúskodás a nem zsidóknak

Jézus üldözött követői közül a legtöbben, akik szétszéledtek Jeruzsálemből, csak a zsidókkal osztották meg hitüket. Antiochiában azonban néhány ciprusi és czirénei tanítvány beszélt a „görögöknek” is (Cselekedetek 11:20). Bár már i. sz. 33 pünkösdje óta prédikáltak a görög ajkú zsidóknak és prozelitáknak, a prédikálás Antiochiában mégis új dolognak tűnt, mivel már nemcsak a zsidóknak szólt. Igaz, a nem zsidó Kornélius és családja már tanítvány volt. De Jehovának látomást kellett közölnie Péter apostollal ahhoz, hogy Péter meggyőződhessen arról, helyénvaló prédikálni a nem zsidóknak, vagyis a nemzetekből valóknak (Cselekedetek 10:1–48).

Ebben a városban, ahol már ilyen régóta ekkora zsidó közösség élt, és ahol nem volt különösebb ellenségeskedés a zsidók és a nem zsidók között, a nem zsidók kedvezően reagáltak, amikor tanúskodtak nekik a jó hírről. A légkör kétségkívül éppen megfelelő volt ehhez Antiochiában, így ’nagy sokaság lett hívővé’ (Cselekedetek 11:21). És amikor a prozeliták, akik korábban pogány isteneket imádtak, keresztények lettek, egyedülálló módon váltak alkalmassá arra, hogy tanúskodjanak más nem zsidóknak, akik még mindig pogány isteneket imádtak.

Hallva az antiochiai fejleményekről, a jeruzsálemi gyülekezet odaküldte Barnabást, hogy mérje fel a helyzetet. Ez bölcs és szeretetteljes döntés volt, hiszen Barnabás ciprusi volt, mint azok közül néhányan, akik a nem zsidóknak kezdtek prédikálni. Barnabás otthonosan mozgott az antiochiai nem zsidók között, ők pedig úgy tekintették őt, mint aki csak az egyik szomszédos közösségből jött. * Barnabás átérezte, hogy milyen lehet ott a hívőknek ez a munka. Ezért „mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban . . . És nagy sokaság csatlakozék az Úrhoz” (Cselekedetek 11:22–24).

Downey történész szerint „valószínű, hogy az első antiochiai misszió egyrészt azért volt sikeres, mert a városban a misszionáriusoknak nem kellett tartaniuk a zsidó fanatikusoktól, mint ahogy Jeruzsálemben. Másrészt a várost mint Szíria fővárosát katonai parancsnok kormányozta, és így nagyobb volt a közbiztonság, a csőcselék kevesebbszer erőszakoskodott, mint Jeruzsálemben, ahol úgy tűnt, a júdeai helytartók (ebben az időszakban legalábbis) képtelenek megfékezni a zsidó fanatikusokat.”

Ilyen kedvező körülmények között és ennyi tennivalóval Barnabás felismerhette, hogy segítségre van szüksége, és barátjára, Saulusra gondolt. Miért éppen Saulusra, vagyis Pálra? Nyilván azért, mert Pál, bár  nem tartozott a 12 apostol közé, a nemzetek apostolává lett választva (Cselekedetek 9:15, 27; Róma 1:5; Jelenések 21:14). Pál tehát éppen megfelelt arra a feladatra, hogy Barnabás társa legyen a jó hír hirdetésében ebben a nem zsidó városban, Antiochiában (Galátzia 1:16). Ezért Barnabás Tárzusba utazott, ott találkozott Saulussal, és együtt mentek Antiochiába (Cselekedetek 11:25, 26; lásd a bekeretezett részt).

Isteni gondviselés által keresztényeknek nevezték őket

Barnabás és Saulus egy teljes évig „tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek [isteni gondviselés által, NW]”. Nem valószínű, hogy a zsidók nevezték volna elsőként Jézus követőit keresztényeknek, azaz ’Krisztus követőinek’ (a görög nyelv alapján) vagy messianistáknak (a héber szerint), mivel a zsidók nem fogadták el Jézust a Krisztusnak, vagyis a Messiásnak. Nyilván hallgatólagosan sem ismerték el őt azzal, hogy keresztényeknek nevezik a követőit. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a pogány lakosság utalt rájuk a „keresztény” szóval mint ragadványnévvel, pusztán gúnyból és megvetésből. A Biblia azonban feltárja, hogy a keresztény nevet Istentől kapták (Cselekedetek 11:26).

Az új név mellett használt ige, melyet a ’nevezni’ szóval fordítanak, a Keresztény Görög Iratokban mindig valamilyen természetfeletti, rejtélyes vagy isteni dologhoz kapcsolódik. A tudósok ezért így adják ezt vissza: ’feltárni egy rejtélyt, isteni titkot’, vagy ’isteni parancsot, figyelmeztetést adni, az égből tanítani’. Mivel Jézus követőit „isteni gondviselés által” nevezték keresztényeknek, valószínű, hogy Saulus és Barnabás Jehovától kaptak utasítást arra, hogy ezt a nevet adják a tanítványoknak.

 Az új nevet elfogadták. Jézus követőit többé már nem lehetett összetéveszteni a judaizmus valamelyik szektájával, amelyekhez semmi közük sem volt. I. sz. 58 körül a római hivatalnokok már jól tudták, kik azok a keresztények (Cselekedetek 26:28). Tacitus történetíró szerint i. sz. 64-re a keresztény név már a rómaiak körében is elterjedt.

Jehova felhasználja hűségeseit

A jó hír gyorsan terjedt Antiochiában. Jehova áldásával és annak eredményeként, hogy Jézus követői szilárdan kitartottak a prédikálásban, Antiochia az első századi keresztényiség egyik központja lett. Isten az ottani gyülekezetet mint ugródeszkát használta fel a jó hír távoli területeken való prédikálásában. Pál apostol például minden alkalommal Antiochiából indult mérföldkőnek számító misszionáriusi útjaira.

Napjainkban az elénk gördített akadályok ellenére tanúsított buzgalom és az elszántság szintén kedvez az igaz keresztényiség elterjedésének, és így sokan hallhatnak a jó hírről, és értékelést mutathatnak iránta. * Ezért ha ellenállással nézel szembe, mert a tiszta imádat mellett állsz, ne felejtsd el, hogy Jehovának megvan az oka, amiért megengedi azt. Mint ahogy az első században, az emberek ma is meg kell hogy kapják a lehetőséget, hogy halljanak Isten Királyságáról, és állást foglaljanak mellette. Ha elhatározod, hogy hűségesen szolgálod tovább Jehovát, talán éppen ez fog segíteni valakinek abban, hogy az igazság pontos ismeretére jusson.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/képek a 26., 27. oldalon]

Saulus életének ismeretlen évei

MIELŐTT Saulus i. sz. 45 körül Antiochiába utazott, a Cselekedetek könyve akkor említi utoljára Saulust, amikor Jeruzsálemben összeesküvést szőttek ellene, hogy megöljék, és a hívőtársai Tárzusba küldték őt (Cselekedetek 9:28–30; 11:25). Ez azonban kilenc évvel az antiochiai utazása előtt volt, i. sz. 36 körül. Mi történt vele időközben, azon évek alatt, melyekről a beszámolók nem tesznek említést?

Jeruzsálemből Saulus Szíria és Cziliczia területére ment, és a júdeai gyülekezetek a következőt hallották: „A ki minket üldözött egykor, most hirdeti azt a hitet, a melyet egykor pusztított” (Galátzia 1:21–23). Ez a beszámoló arra a tevékenységére utal, melyet Saulus Barnabással végzett Antiochiában, de Saulusnak biztosan ezt megelőzően is volt mit tennie. I. sz. 49-re már sok gyülekezet volt Szíriában és Czilicziában. Az egyik az antiochiai volt, de egyesek szerint más gyülekezetek Saulus tevékenységének a gyümölcsei, és azokban az években jöttek létre, melyekről semmit sem tudunk (Cselekedetek 11:25, 26; 15:23, 41).

Néhány tudós szerint ez idő alatt valószínűleg drámai események történtek Saulus életében. Sok próbát, melyeken mint ’Krisztus szolgája’ ment keresztül, nehéz lenne beleilleszteni misszionáriusi pályafutásának más időszakába (2Korinthus 11:23–27). Mikor kapott Saulus ötször 39 ütést a zsidóktól? Hol történt, hogy botokkal háromszor megverték? Hol történt meg vele az a sok bebörtönzés? A Rómában való fogva tartása már később volt. A beszámolók egyetlen alkalmat jegyeztek csak fel, amikor megverték és bebörtönözték; ez Filippiben volt. De mi a helyzet a többivel? (Cselekedetek 16:22, 23). Egy író úgy véli, hogy Saulus ez alatt az időszak alatt „olyan módon tanúskodott Krisztusról az elszórtan élő zsidó közösség zsinagógáiban, hogy az a vallási tekintélyek és a polgári hatóságok részéről jövő üldözéshez vezetett”.

Saulus négyszer szenvedett hajótörést, a Szentírás viszont csak egyről számol be részletesen, amely azután történt, hogy a korinthusbelieknek felsorolta, milyen nehézségeken ment keresztül (Cselekedetek 27:27–44). A többi három eset tehát valószínűleg olyan utazásokkor történt, amelyekről semmit sem tudunk. Ezek közül valamelyik — vagy akár mindegyik — azok alatt az évek alatt történhetett, amelyekről a beszámolók nem tesznek említést.

Úgy tűnik, ez idő alatt történt egy másik esemény is, melyről a 2Korinthus 12:2–5-ben olvashatunk. Saulus itt ezt mondja: „Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt . . . elragadtatott a harmadik égig . . . a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.” Saulus nyilván magáról beszélt itt. Mivel ezt i. sz. 55 körül írta, akkor ez az esemény 14 évvel korábban, vagyis i. sz. 41-ben történt, pontosan annak az időszaknak a közepén, amelyről semmit sem tudunk.

Ez a látomás kétségtelenül egyedülálló bepillantást engedett Saulusnak. Vajon azért kapta ezt a látomást, hogy felkészítse őt a „nemzetek apostolaként” végzett feladatára? (Róma 11:13, NW). Befolyásolta ez a látomás azt, ahogyan később gondolkodott, írt és beszélt? Vajon a Saulus megtérése és Antiochiába való elhívatása között eltelt évek arra szolgáltak, hogy képzést kapjon, és éretté váljon a jövőben betöltendő felelősségeire? Bárhogyan volt is, biztosak lehetünk benne, hogy amikor Barnabás meghívta őt, hogy segítsen neki élen járni az antiochiai prédikálómunkában, a buzgó Saulus teljes mértékben képesített volt arra, hogy eleget tegyen ennek a megbízatásnak (Cselekedetek 11:19–26).

[Térkép a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

SZÍRIA

Orontesz

Antiochia

Seleucia

CIPRUS

FÖLDKÖZI-TENGER

Jeruzsálem

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Képek a 24. oldalon]

Fent: Antiochia ma

Középen: Seleucia látképe a déli oldalról

Lent: Seleucia kikötőjének fala