Hatással vannak rád a cinikusok?

„CINIKUS az, aki soha nem vesz észre egyetlen jó tulajdonságot sem az emberekben, de soha nem mulasztja el észrevenni a rosszat. Ember létére bagoly ő, aki a sötétségben éber, a világosságban vak, élősködők után leselkedik, és soha nem lát meg egy nemes vadat sem.” Ezt a kijelentést Henry Ward Beechernek, egy XIX. századi amerikai lelkésznek tulajdonítják. Szavai talán sokak szerint pontosan írják le egy mai cinikus ember szellemiségét. A „cinikus” szó azonban az ókori Görögországból származik, ahol nem csupán olyan valakire utalt, aki ilyenfajta magatartást tanúsított. E szó évszázadokon át egy filozófiai iskolát jelölt.

Hogyan alakult ki a cinikusok filozófiája? Mit tanítottak? Vajon jó lenne, ha egy keresztény olyan vonásokat mutatna fel, amelyek a cinikusokat jellemezték?

Az ókori cinikusok eredete és nézetei

Az ókori Görögország kedvező légkört teremtett az eszmecserékhez és vitákhoz. Az időszámításunk előtti századokban Szókratész, Platón, Arisztotelész és hozzájuk hasonló férfiak népszerűsítették a filozófiájukat, amely később híressé tette őket. Tanításaik jelentős hatással voltak az emberekre, és az övéikhez hasonló eszmék még mindig léteznek a nyugati kultúrában.

Szókratész (i. e. 470—399) úgy érvelt, hogy a tartós boldogság nem az anyagi javak hajszolásából vagy az érzéki örömök élvezetéből ered. Azt állította, hogy az igazi boldogság abból származik, ha az ember az erény utáni kutatásnak szenteli az életét. Szókratész az erényt tekintette a legfőbb jónak. E cél elérése érdekében elutasította a fényűzést és a szükségtelen törekvéseket, mert úgy érezte, ezek elvonnák a figyelmét. Magáénak vallotta a mértékletességet és az önmegtartóztatást, és egyszerű, szerény életet élt.

Szókratész kifejlesztett egy tanítási módot, amely azóta szókratészi módszerként ismert. A legtöbb gondolkodó ismertetett egy elképzelést, majd érvekkel alátámasztotta, Szókratész viszont éppen az ellenkezőjét tette. Meghallgatta a többi filozófus elméleteit, és megpróbálta leleplezni a hiányosságokat az elképzeléseikben. Ez a megközelítés mások iránti bíráló és megvető magatartást mozdított elő.

Szókratész követői között volt egy Antiszthenész nevű filozófus (körülbelül i. e. 445—365). Ő és még sokan mások továbbfejlesztették Szókratész alaptanítását, azt állítva, hogy az erény az egyetlen jó. A gyönyört nem csupán figyelemelterelő dolognak tartották, hanem a gonoszság egyik formájának. Társadalomellenesekké váltak, és hallatlanul megvetették a többi embert. Cinikusokként váltak ismertté. A cinikus elnevezés talán egy görög szóból (kü·ni·koszʹ) ered, amely mogorva és nyers viselkedésükre utalt. A szó azt jelenti, hogy ’kutyához méltó’. *

 Milyen hatással volt a filozófiájuk az életükre?

A cinikus filozófia bizonyos elemei — például az anyagiasság és a saját vágyainkkal való túlzott foglalkozás ellenzése — önmagukban dicséretesnek tekinthetők, de a cinikusok túlzásba vitték az elképzeléseiket. Ez nyilvánvaló a legismertebb cinikus filozófusnak, Diogenésznek az életéből.

Diogenész i. e. 412-ben született Szinópéban, egy Fekete-tenger melletti városban. Apjával Athénbe költözött, és ott kapcsolatba került a cinikusok tanításával. Antiszthenész tanította őt, és Diogenész teljesen belemerült a cinikus filozófiába. Míg Szókratész egyszerűen élt, Antiszthenész pedig önmegtartóztató módon, addig Diogenész önsanyargató életet élt. Hangsúlyozni kívánva, hogy elveti a fizikai kényelmet, Diogenész rövid ideig állítólag egy hordóban lakott.

Azt mondják, hogy a legfőbb jó után kutatva Diogenész fényes nappal egy égő lámpással járta Athén utcáit, és erényes embert keresett! Ezzel a viselkedéssel magára vonta mások figyelmét, és ez volt a tanítási módszere neki és más cinikusoknak. Azt mondják, egyszer Nagy Sándor megkérdezte Diogenésztől, mit szeretne legjobban. Diogenész állítólag azt felelte, hogy csak annyit szeretne, hogy Nagy Sándor álljon félre, és ne állja el előle a napot!

Diogenész és a többi cinikus koldusok voltak. Nem volt idejük a megszokott emberi kapcsolatokra, és visszautasították a polgári kötelezettségeket. Nagyon tiszteletlenek voltak másokkal szemben — talán a szókratészi érvelési módszer hatására. Diogenész a maró gúnyáról vált ismertté. A cinikusok megérdemelték, hogy „kutyához méltóknak” mondják őket, magának Diogenésznek pedig kutya volt a gúnyneve. I. e. 320 körül halt meg, mintegy 90 éves korában. Sírja fölé egy márvány emlékművet emeltek, amelyen van egy kutyaalak is.

A cinikus filozófia bizonyos elemei beleolvadtak a gondolkodás más iskoláiba. Idővel azonban a Diogenésszel és későbbi követőivel kapcsolatos különcségek tönkretették a cinikus iskola hírét. Ez az iskola végül mindenestől eltűnt.

Vajon utánoznunk kell a mai cinikusok vonásait?

A magyar nyelv értelmező szótára a következőképpen jellemzi a mai cinikus embert: „A kialakult társadalmi formákat, az elfogadott nézeteket semmibe vevő, minden emberi cselekedetben önző egyéni érdek megnyilvánulását kereső, hit és eszmények nélküli és keserűen, bántó kiábrándultsággal gúnyolódó személy.” A körülöttünk levő világ ezeket a vonásokat mutatja fel, de természetesen ezek nem egyeztethetők össze a keresztényi egyéniséggel. Vizsgáljuk meg a Biblia következő tanításait és alapelveit.

„Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű [szerető-kedvességben bővelkedő, »NW«]. Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké” (Zsoltárok 103:8, 9). A keresztények azt az utasítást kapják, hogy ’legyenek Isten követői’ (Efézus 5:1). Ha a Mindenható Isten úgy dönt, hogy irgalmat és bőséges szerető-kedvességet tanúsít, és — a meghatározás szavai szerint — nem keresi minden emberi cselekedetben az önző egyéni érdek megnyilvánulását, és nem gúnyolódik keserűen, akkor a keresztényeknek bizonyára meg kell próbálniuk ugyanezt tenni.

Jézus Krisztus, aki pontos képmása Jehovának, ’példát hagyott nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük’ (1Péter 2:21; Zsidók 1:3). Jézus időnként leleplezte a vallási hamisságokat, és arról tanúskodott, hogy a világ cselekedetei gonoszak (János 7:7). Az őszinte emberekről azonban dicsérőleg nyilatkozott. Nátánaelről például ezt mondta: „Ímé egy igazán Izráelita, a kiben hamisság nincsen” (János 1:48). Amikor Jézus csodát hajtott végre, volt, hogy annak a hitére irányította a figyelmet, akivel a csodát tette (Máté 9:22). Mikor pedig némelyek azt gondolták, hogy egy asszony pazarlóan ajándékozta meg Jézust az értékelése jeléül, Jézus nem gondolkodott cinikusan az asszony indítékairól, hanem ezt mondta: „Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére” (Máté 26:6–13). Jézus olyan barátja volt a követőinek, aki megbízott bennük, ezenkívül megértő társuk volt, aki „mindvégig szerette őket” (János 13:1).

 Mivel Jézus tökéletes volt, könnyen találhatott volna hibát a tökéletlen emberekben. Mégsem volt hitetlenkedő és szőrszálhasogató, hanem inkább arra törekedett, hogy felüdítse az embereket (Máté 11:29, 30).

A szeretet „mindent hiszen” (1Korinthus 13:7). Ez a kijelentés teljesen ellentétben áll a cinikus ember természetével, aki vitatja mások indítékait és tetteit. A világ természetesen tele van olyan emberekkel, akiknek hátsó szándékaik vannak, úgyhogy óvatosnak kell lennünk (Példabeszédek 14:15). A szeretet azonban kész hinni, mert megbízik a másikban, és nem gyanakszik alaptalanul.

Isten szereti a szolgáit, és megbízik bennük. Még annál is jobban ismeri a korlátaikat, mint amennyire ők maguk ismerik. Ennek ellenére Jehova soha nem bánik gyanakvással a népével, és nem vár el tőlük többet, mint amit ésszerű módon meg tudnak tenni (Zsoltárok 103:13, 14). Sőt, Isten a jót keresi az emberekben, és a bizalmát úgy fejezi ki, hogy kiváltságokat és hatalmat ad lojális, bár tökéletlen szolgáinak (1Királyok 14:13; Zsoltárok 82:6).

„Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint” (Jeremiás 17:10). Jehova pontosan tudja, mi van az ember szívében. Mi nem tudhatjuk. Ezért óvatosnak kell lennünk abban, hogy milyen indítékokat tulajdonítunk másoknak.

Ha megengedjük, hogy gyökeret verjen bennünk, majd végül uralja a gondolkodásunkat a cinikus szemléletmód, az megosztottságot teremthet köztünk és a hívőtársaink között. Tönkreteheti a keresztény gyülekezet békéjét. Ezért kövessük Jézus példáját, aki reálisan látta a tanítványait, mégis bizakodó volt, amikor velük foglalkozott. A barátjuk lett, akiben megbíztak (János 15:11–15).

„A mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal” (Lukács 6:31). Sokféle módon alkalmazhatjuk Jézus Krisztusnak ezt a tanácsát. Például mindannyian azt szeretjük jobban, ha kedvesen és tiszteletteljesen beszélnek velünk. Ezért mi is kedvesen és tiszteletteljesen fejezzük ki magunkat, amikor másokkal beszélünk. Jézus még akkor sem volt soha cinikus, amikor erőteljesen leleplezte a vallási vezetők hamis tanításait (Máté 23:13–36).

Hogyan küzdhetjük le a cinizmust?

Ha csalódások értek minket, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy engedjük, hogy hatással legyen ránk a cinizmus. Úgy küzdhetjük le ezt a hajlamot, ha átgondoljuk, hogy Jehova megbízik tökéletlen népében. Ez segíthet, hogy Isten többi imádóját úgy fogadjuk el, ahogy vannak, vagyis tökéletlen emberekként, akik megpróbálják azt tenni, ami helyes.

A rossz tapasztalatok miatt egyesek talán már nem bíznak meg az emberekben. Igaz, hogy nem bölcs dolog minden bizalmunkat tökéletlen emberekbe vetni (Zsoltárok 146:3, 4). A keresztény gyülekezetben azonban sokan nagyon szívesen támogatnak másokat. Gondolj arra, hogy hány ezren vannak olyanok, akik mintha az anyjuk, apjuk, lánytestvéreik, fiútestvéreik és gyermekeik lennének azoknak, akik elvesztették a családjukat (Márk 10:30). Gondolj bele, milyen sokan bizonyulnak igaz barátnak a bajban * (Példabeszédek 18:24).

Jézus követőit nem a cinizmus, hanem a testvéri szeretet azonosítja, hiszen Jézus kijelentette: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35). Tanúsítsunk hát szeretetet, és összpontosítsunk keresztény hittársaink jó tulajdonságaira. Ez segíteni fog, hogy elkerüljük a cinikusokra jellemző vonásokat.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 21. oldalon]

Diogenész, a legismertebb cinikus

[Forrásjelzés]

A Great Men and Famous Women című könyvből