Olyanok vagyunk, akiknek van hitük

Isten Királyságát hirdetik a Fidzsi-szigeteken

JÉZUS KRISZTUS az egyik alkalommal két útról beszélt. Az egyik tágas, és a pusztulásba visz, a másik keskeny, viszont az életre visz (Máté 7:13,14). Jehova Istennek, hogy lehetővé tegye az embereknek a helyes utat választani, az volt a szándéka, hogy a Királyság jó hírét prédikálják az egész világon (Máté 24:14). Ennélfogva az emberek mindenütt hallják a Királyság-üzenetet, és néhányan az életet választják azáltal, hogy olyanokká válnak, „akiknek van hitük a lélek életben tartására” (Héberek 10:39). Arra szeretnénk buzdítani, hogy olvasd el, hogyan választották az életet némelyek a Fidzsi-szigeteken, és más szomszédos, a Csendes-óceán déli részén található szigeteken.

Bíztak Jehovában

Mere 1964-ben hallott először a Királyság-üzenetről, amikor még diáklány volt. Mivel elszigetelten élt egy távoli szigeten, kevés kapcsolata volt Jehova Tanúival. De végül is sikerült szert tennie a Biblia pontos ismeretére. Akkoriban már a faluja törzsfőnökének a felesége volt. Mivel Mere úgy döntött, hogy a bibliai alapelvek szerint él, emiatt a férje és annak rokonai kegyetlenül bántak vele, a falusiak pedig semmibe vették őt. Ennek ellenére 1991-ben megkeresztelkedett.

Röviddel ezután Mere férjének, Josuának a viselkedése megenyhült, sőt még azokon a bibliai megbeszéléseken is kezdett részt venni, melyeket Mere a gyermekeivel folytatott. Josua abbahagyta a metodista templom látogatását. Bár mint főnök, még mindig elnökölt a hetente megtartott falugyűléseken. Mivel a metodista egyház szerves részét képezi a fidzsi falusi életnek, a falusiak szemében Josua áruló volt. Ezért a helyi lelkész arra ösztönözte Josuát, hogy térjen vissza a korábbi vallásához.

Josua bátran állította, hogy ő és a családja már döntöttek, és elhatározták, hogy „szellemmel és igazsággal” imádják Jehova Istent (János 4:24). A rá következő falugyűlésen a legfőbb vezető úgy döntött, hogy Josuának és a családjának mint száműzötteknek távozniuk kell a faluból. Hét napot kaptak arra, hogy elhagyják a szigetet, a házukat, a földjüket és a terményeiket, igen az egész megélhetésüket.

Egy másik szigetről való szellemi testvérek siettek Josuának és családjának a segítségére azáltal, hogy szálláshelyet szereztek, és földet, amelyen terményeket termeszthettek. Josua és a legidősebb fia már megkeresztelkedtek, a másik fia pedig a jó hír kereszteletlen hírnökeként szolgál. Mere nemrég belépett az általános úttörők (teljes idejű Királyság-hirdetők) sorába. Bár azon döntésük, hogy Jehovát szolgálják, a társadalmi rang és az anyagi javak elvesztéséhez vezetett, Pál apostolhoz hasonlóan ezt semminek tekintik, összehasonlítva azzal, amit kaptak (Filippi 3:8).

Egy lelkiismeretet érintő döntés

Ha valaki amellett dönt, hogy a Biblia által kiiskolázott lelkiismeretét követi, az bizony hitet és bátorságot követel. Bizonyosan ez volt a helyzet a nemrég megkeresztelkedett fiatal nővel, Suraanggal is, aki Tarawán, a Kiribatihoz tartozó szigetek egyikén él. Suraang engedélyt kért, hogy kórházi nővérként végzett munkájának egyik területe alól fel lehessen mentve. Kérése nem talált kedvező fogadtatásra, ezért elküldték egy különálló szigetre, hogy viselje gondját egy kisebb orvosi központnak, ahol el volt szigetelve a hittársaitól.

Ezen a szigeten megszokott, hogy minden újonnan érkező áldozatot ajánl fel a helyi „szellemnek”. Az emberek úgy vélik, hogy ha valaki elmulasztja  ezt megtenni, akkor az a halálához vezet. Mivel Suraang nem engedte meg, hogy bemutassák ezt a bálványimádatot érte és a vele levőkért, a falusiak várták, hogy a sértett szellem majd megfojtja őt. Amikor semmi baj nem érte Suraangot és a többieket, sok lehetősége nyílt a nagyszerű tanúskodásra.

De Suraang próbái még nem értek véget. Néhány odavalósi fiatalember kihívásnak tekintette, hogy elcsábítson olyan fiatal nőket, akik látogatóban vannak a szigeten. Ámde Suraang visszautasította a közeledésüket, és megőrizte az Isten iránti feddhetetlenségét. Sőt, általános úttörőként tudott szolgálni, pedig mint nővér, 24 órás ügyeletben dolgozott.

Amikor Suraang arra készülődött, hogy elhagyja a szigetet, a tiszteletére rendezett ünnepséget megelőzően a falu vénei kijelentették, hogy ő volt az első igazi misszionárius, aki meglátogatta őket. Mivel szilárdan kiállt a bibliai alapelvek mellett, mások a szigeten kedvezően reagáltak a Királyság-​üzenetre.

Fizikai nehézségek

Néhány falu elszigeteltsége miatt Jehova népének nagy erőfeszítéseket kell tennie, hogy részt vegyen a szolgálatban, és látogassa a keresztény összejöveteleket. Figyeljük meg négy megkeresztelt Tanú — egy férfi és három nő — példáját, akik órákat töltenek az összejövetelekre való oda- és visszautazással. Vándorútjuk során oda is, és vissza is három folyón kell átkelniük. Amikor magas a víz, a testvér úszik át először, egy nagy fazekat vontatva maga után, melyben a táskáik vannak, meg a könyvek és ruhák az összejövetelre. Azután visszaúszik, hogy segítsen a három testvérnőnek.

Egy másik kicsi csoport, mely a távoli Nonouti-szigeten (Kiribati) látogatja az összejöveteleket, más nehézségekkel néz szembe. A házban, ahol találkoznak, csak hét vagy nyolc ember fér el. A többi jelenlevő kint ül, és a drótkerítésen keresztül kukucskál befelé. Az összejöveteli hely az impozáns templomaiba igyekvő, vagy éppen onnan jövő többi falusi ember szeme előtt van. Természetesen Jehova szolgái tisztában vannak azzal, hogy Isten nézőpontjából nem az épületek, hanem az emberek az igazán kívánatosak (Aggeus 2:7, NW). A szigeten élő egyetlen megkeresztelt testvérnő idős, és nem tud messzire menni. Mégis segítséget kap a szolgálatban egy fiatal nőtől, egy kereszteletlen hírnöktől, aki kézikocsin tolja őt. Micsoda értékelést mutatnak az igazság iránt!

A Fidzsi-szigeteken szolgáló több mint 2100 hírnök eltökélt abban, hogy folytatja Isten Királysága jó hírének a hirdetését. És bíznak abban, hogy még sokan válnak olyanokká, „akiknek van hitük a lélek életben tartására”.

[Térkép a 8. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Ausztrália

Fidzsi-szigetek