Miért legyünk önfeláldozóak?

Bill az ötvenes éveiben járó családos ember, és építészetet tanít. Sok-sok hetet tölt egész évben azzal, hogy a saját költségére Jehova Tanúi gyülekezeteinek Királyság-termek tervezésében és építésében segít. Emma művelt, jó képességű, 22 éves hajadon nő. Ahelyett, hogy pusztán személyes célokra és a maga szórakoztatására törekedne, minden hónapban több mint 70 órát tölt a keresztény szolgálatban, hogy segítsen az embereknek megérteni a Bibliát. Maurice és Betty nyugdíjasok. Most már kényelmesebben élhetnének, de ők inkább elköltöztek egy másik országba, hogy segítsenek az ott élő embereknek Isten földre vonatkozó szándékáról tanulni.

EZEK a személyek nem tartják magukat rendkívülinek vagy különlegesnek. Csak átlagemberek, akik azt teszik, amit szerintük helyes megtenni. Miért használják fel az idejüket, energiájukat, képességeiket és az anyagi eszközeiket mások érdekében? Az Isten és a felebarátaik iránti mély szeretet készteti őket erre. Ez a szeretet hozta létre mindegyikükben az őszinte önfeláldozó szellemet.

Mit értünk azon, hogy önfeláldozó szellem? Nos ahhoz, hogy önfeláldozóak legyünk, nem kell szerzetesi vagy önsanyargató életet élnünk. Nem szükséges végletekbe menőkig megtagadnunk magunkat, mert az elrabolja az örömünket és a megelégedettségünket. A The Shorter Oxford English Dictionary megfogalmazása szerint az önfeláldozás egyszerűen azt jelenti, hogy az ember „lemond a saját érdekeiről, boldogságáról és vágyairól mások jóléte kedvéért, vagy mert erkölcsi kötelességének érzi, hogy valami jót tegyen másokért”.

Jézus Krisztus — A legfőbb példa

Isten egyetlen-nemzett Fia, Jézus Krisztus az önfeláldozó szellem legfőbb példája. Emberré válása előtti élete biztosan a legmesszebbmenőkig izgalmas és megelégedettséget adó volt. Szoros, meghitt kapcsolatban volt az Atyjával és a szellemteremtményekkel. Ezenfelül Isten Fia felhasználta a képességeit kihívást jelentő és izgalmas tevékenységekben mint „mestermunkás” (Példabeszédek 8:30, 31, NW). Természetesen a körülmények, amelyek között élt, messze fölülmúltak bármit, aminek a földön élt leggazdagabb ember valaha is örvendhetett.  Jehova Isten mellett magasztos és kiváltságos helyzete volt az égben.

Mégis, Isten Fia „megüresítette magát, rabszolgai formát öltött, és emberekhez lett hasonlóvá” (Filippi 2:7). Azáltal, hogy emberré vált, és váltságdíjként feláldozta az életét, hogy jóvátegye a Sátán által okozott bajt, készségesen lemondott minden személyes előnyéről (1Mózes 3:1–7; Márk 10:45). Ez azt jelentette, hogy eljött, hogy a bűnös emberek között éljen egy olyan világban, amely Sátán, az Ördög hatalmában van (1János 5:19). Azt is jelentette, hogy elviselte a személyét érintő kellemetlen helyzeteket és a kényelmetlenségeket. Azonban bármennyibe került is neki, Jézus Krisztus elhatározta, hogy az Atyja akaratát cselekszi (Máté 26:39; János 5:30; 6:38). Ezzel Jézus szeretete és lojalitása a végsőkig ki lett próbálva. Meddig volt kész elmenni ebben? „Megalázta magát — mondta Pál apostol —, és engedelmes lett egészen a halálig, igen, a kínoszlopon való halálig” (Filippi 2:8).

„Őrizzétek meg magatokban azt az elmebeli magatartást”

Azt a buzdítást kapjuk, hogy kövessük Jézus példáját. „Őrizzétek meg magatokban azt az elmebeli magatartást, amely Krisztus Jézusban is megvolt” — ösztönzött Pál (Filippi 2:5). Hogyan tehetjük ezt meg? Egyrészt azáltal, ha ’nemcsak a magunk dolgain tartjuk szemünket személyes érdeklődéssel, hanem a többiekéin is’ (Filippi 2:4). A valódi szeretet „nem keresi a maga érdekeit” (1Korintus 13:5).

A törődő személyek gyakran önzetlenül felajánlják magukat, hogy másokat szolgáljanak. Manapság azonban sok ember hajlik arra, hogy önző legyen. A világ magatartása énközpontú. Védekeznünk kell a világ szelleme ellen, mert ha sikeresen formálja a szemléletmódunkat és a magatartásunkat, akkor valószínűleg a saját vágyainkat fogjuk elsődleges fontosságúnak tartani. Ezután mindenben, amit teszünk — amire az időnket, energiánkat, anyagi eszközeinket fordítjuk —, önző érdekek fognak vezérelni. Ezért keményen kell küzdenünk e befolyás ellen.

Időnként még a jó szándékú tanács is elfojthatja az önfeláldozó szellemünket. Péter apostol felismerve, hogy Jézus önfeláldozó életútja hova vezet, ezt mondta: „Kedvezz magadnak, Uram” (Máté 16:22). Kétségtelenül nehéznek találta elfogadni, hogy Jézus kész egészen addig elmenni az Atyja szuverenitása és az emberiség megmentése érdekében, hogy meghal. Így megpróbálta lebeszélni Jézust arról, hogy ilyen életutat kövessen.

„Tagadja meg magát”

Hogyan reagált Jézus? A beszámoló ezt mondja: „Ő megfordult, tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert, majd így szólt: »Eredj mögém, Sátán, mert nem az Isten gondolatai szerint gondolkozol, hanem az emberekéi szerint.«” Akkor Jézus magához hívta a sokaságot a tanítványaival, és ezt mondta: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem” (Márk 8:33, 34).

Mintegy harminc évvel azután, hogy Péter ezt tanácsolta Jézusnak, kimutatta, hogy ekkorra megértette, mit is jelent az önfeláldozás. Nem buzdította arra hívőtársait, hogy mérsékeljék az erőfeszítéseiket és kedvezzenek maguknak. Péter ehelyett ösztönözte őket, hogy övezzék fel elméjüket tevékenységre, és ne szabják magukat a korábbi világi kívánságaikhoz. A próbák ellenére azon voltak, hogy Isten akaratának cselekvését tegyék első helyre az életükben (1Péter 1:6, 13, 14; 4:1, 2).

A legkielégítőbb életút, melyet bármelyikünk is követhet, ha Jehovának adjuk önmagunk tulajdonjogát, hűségesen követjük Jézus Krisztust, és hagyjuk, hogy Isten irányítsa a tevékenységeinket. Ebben a vonatkozásban Pál nagyszerű példát mutatott. Mivel megvolt benne a sürgősség érzete és a Jehova iránti értékelés, ez arra indította őt, hogy  lemondjon a világi törekvésekről és távlatokról, melyek eltéríthették volna őt Isten akaratának cselekvésétől. „A magam részéről — mondta — szíves örömest fogok költeni és teljesen elköltetni” a mások érdekében végzett szolgálatban (2Korintus 12:15). Pál arra használta a képességeit, hogy Isten érdekeit mozdítsa elő, nem pedig a sajátját (Cselekedetek 20:24; Filippi 3:8).

Hogyan tarthatnánk önvizsgálatot, hogy lássuk, olyan-e a szemléletmódunk, mint amilyen Pál apostolé volt? Ilyen kérdéseket tehetnénk fel magunknak: Hogyan használom fel az időmet, energiámat, képességeimet és az anyagi eszközeimet? Egyszerűen arra használom fel ezeket és más értékes adottságokat, hogy a saját érdekeimet mozdítsam elő, vagy arra, hogy segítsek másoknak? Fontolóra vettem, hogy még teljesebb mértékben vegyek-e részt a jó hír hirdetésének életmentő munkájában, talán mint teljes idejű Királyság-hirdető? Részt tudnék venni még teljesebb mértékben olyan tevékenységekben, mint Királyság-termek építése és karbantartása? Megragadom a lehetőségeket arra, hogy segítsek a szükségben levőkön? A lehető legjobbat adom Jehovának? (Példabeszédek 3:9).

„Nagyobb boldogság adni”

De valóban bölcs dolog önfeláldozónak lenni? Minden bizonnyal! Pál saját tapasztalatból tudta, hogy az ilyen szellem gazdag jutalommal jár. Nagy boldogsággal és mérhetetlen megelégedettséggel töltötte el őt. Elmagyarázta ezt az Efézusból való idősebb férfiaknak, amikor Milétuszban találkozott velük. Pál ezt mondta: „Mindenben bemutattam nektek, hogy így fáradozva [önfeláldozó módon], segítenetek kell a gyengéket, és elmétekben kell tartanotok az Úr Jézus szavait, aki maga mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni«” (Cselekedetek 20:35). Milliók gondolják úgy, hogy ennek a fajta szellemnek a kinyilvánítása már most nagy boldogságot hoz. És a jövőben is boldogságot fog hozni, amikor Jehova megjutalmazza azokat, akik a saját maguk érdekei elé helyezik az ő és mások érdekeit (1Timóteus 4:8–10).

Amikor megkérdezték Billt, hogy miért fáradozott azon, hogy segítsen másoknak Királyság-termeket építeni, így magyarázta: „A segítségnek ez a formája, mely gyakori a kisebb gyülekezetek esetében, nagy megelégedéssel tölt el. Élvezem, amikor mások javára használom fel szakmai ismereteimet és szakértelmemet.” Miért döntött úgy Emma, hogy az energiáját és a képességeit arra áldozza, hogy segít másoknak  megtanulni a szentírási igazságot? „El sem tudom képzelni, hogy valami mást csinálhatnék. Amíg még fiatal vagyok, és képes vagyok rá, annyit szeretnék tenni, amennyit csak tudok, hogy megörvendeztessem Jehovát, és segítsek másoknak. Némi anyagi haszon feláldozása nem nagy dolog. Én csak azt teszem, amit meg kell tennem, ha azt nézem, hogy Jehova mi mindent megtett értem.”

Maurice és Betty nem sajnálkozik afelett, hogy a kemény munkával — a család nevelésével és az arról való gondoskodással — telt éveket követően nem adták át magukat a könnyed életnek. Most, hogy nyugdíjasok, továbbra is valami hasznos és értelmes dolgot szeretnének tenni az életükben. „Most nem akarunk pusztán ölbe tett kézzel ülni és lazítani — mondják. — Az, hogy egy idegen országban segítünk másoknak Jehováról tanulni, lehetőséget ad arra, hogy továbbra is valami fontosat tegyünk.”

Elhatároztad, hogy önfeláldozó leszel? Ez nem lesz könnyű. Folytonos harc van tökéletlen emberi vágyaink és azon komoly kívánságunk között, hogy elnyerjük Isten tetszését (Róma 7:21–23). De meg lehet nyerni ezt a harcot, ha hagyjuk, hogy Jehova irányítsa az életünket (Galácia 5:16, 17). Biztosan emlékezni fog az önfeláldozó munkánkra, amit a szolgálatában végeztünk, és gazdagon meg fog áldani bennünket. Valóban, Jehova Isten ’meg fogja nyitni az egek csatornáit, és bőséges áldást fog ránk árasztani’ (Malakiás 3:10; Héberek 6:10).

[Kép a 23. oldalon]

Jézus önfeláldozó szellemű volt. És te?

[Képek a 24. oldalon]

Pál a Királyság-prédikáló munkára összpontosította az erőfeszítéseit