Olvasók kérdései

A vér megfelelő használatával kapcsolatos bibliai parancsok fényében hogyan tekintik Jehova Tanúi azokat az orvosi eljárásokat, melyeknek során az egyén saját vérét használják fel?

Ahelyett, hogy pusztán személyes előnyök vagy néhány orvosi javaslat alapján döntene, minden egyes kereszténynek kötelessége komolyan megvizsgálni, amit a Biblia mond. Ez a kérdés rá és Jehovára tartozik.

Jehova, akinek az életünket köszönhetjük, úgy rendelkezett, hogy a vért nem szabad elfogyasztani (1Mózes 9:3, 4). Isten az ókori Izraelnek adott Törvényben korlátozta a vér használatát, mert az az életet jelképezi. Így rendelkezett: „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért.” Mi volt akkor, ha egy ember a táplálékért ölt állatot? Isten ezt mondta: „ontsa ki annak vérét, és fedje be azt földdel” * (3Mózes 17:11, 13). Jehova ezt a parancsot újra meg újra megismételte (5Mózes 12:16, 24; 15:23). A zsidó Soncino Chumash megjegyzi: „A vért tilos tárolni, és fogyasztásra alkalmatlanná kell tenni a földre való kiöntése által.” Egyetlen izraelitának sem volt szabad kisajátítania, tárolnia és felhasználnia egy másik teremtmény vérét, akinek az élete Isten tulajdona volt.

A Mózesi Törvény megtartása iránti kötelezettség véget ért, amikor a Messiás meghalt. De azért Istennek a vér szentségére vonatkozó nézete megmaradt. Isten szent szellemétől indíttatva az apostolok arra utasították a keresztényeket, hogy ‘tartózkodjanak a vértől’. Ezt a parancsot nem lehetett félvállról venni. Erkölcsileg éppen olyan fontos volt, mint tartózkodni a szexuális erkölcstelenségtől vagy a bálványimádástól (Cselekedetek 15:28, 29; 21:25). Amikor a XX. században gyakorivá vált a véradás és a vérátömlesztés, Jehova Tanúi megértették, hogy ez a gyakorlat ellentétben áll Isten Szavával. *

Előfordulhat, hogy az orvos arra ösztönzi a beteget, hogy hetekkel a sebészeti beavatkozás előtt helyezze letétbe a saját vérét (műtét előtti sajátvér-gyűjtés vagy PAD), így ha szükség lesz rá, akkor a beteg saját, tárolt vérét tudja átömleszteni. Azonban a vér effajta összegyűjtése, tárolása és transzfúziója teljesen ellentétben áll azzal, amit a Mózes harmadik és ötödik könyve mond. A vért nem szabad tárolni; ki kell önteni, hogy úgymond visszatérjen Istenhez. Tudjuk, hogy a Mózesi Törvény már  nincs érvényben. Mindamellett Jehova Tanúi tisztelik azokat az alapelveket, melyeket Isten belefoglalt, és eltökélt szándékuk, hogy ’tartózkodnak a vértől’. Mivel a vért ’ki kell önteni’, ezért nem adunk, és nem is tároltatjuk a vérünket vértranszfúzió céljából. Ez a gyakorlat ellenkezik Isten törvényével.

Más eljárások vagy vizsgálatok, melyek magukban foglalják az egyén saját vérének a felhasználását, nem állnak olyan nyilvánvalóan ellentétben az Isten által kijelentett alapelvekkel. Például sok keresztény megengedte, hogy a véréből valamennyit levegyenek vizsgálat vagy elemzés céljából; ezt a vért azután kiöntötték. Egyéb összetettebb, az illető vérét magában foglaló eljárásokat szintén javasolhatnak az orvosok.

Például bizonyos sebészeti eljárások alatt valamennyi vért elvezethetnek a testből, ezt az eljárást hemodilúciónak nevezik. A betegben maradó vért felhígítják. Később a vérét az extracorporalis keringési rendszer visszavezeti a testébe, visszaállítva a vérsejtszám normálishoz közeli értékét. Hasonlóan ehhez, a sebbe szökő vért felfoghatják és megszűrhetik, így a vörösvérsejteket vissza tudják juttatni a betegbe; ezt nevezik sejtmentésnek. Egy másik módszer során a vért egy gépbe vezethetik, amely átmenetileg folytatja a feladatot, melyet egyébként a test szervei (például a szív, a tüdő vagy a vesék) látnak el. Azután a vért a gépből visszavezetik a betegbe. További eljárások során egy szeparáló műszerbe (centrifuga) vezetik be a vért, így az ártalmas vagy hibás részeit el tudják távolítani. Vagy az is lehet a cél, hogy egy véralkotóból egy keveset elkülönítsenek, és azt felhasználják a test valamely más részén. Vannak olyan vizsgálatok, melyeknél levesznek egy bizonyos mennyiségű vért, hogy megjelöljék vagy gyógyszert vegyítsenek hozzá, azután pedig visszaadják a betegnek.

A részletek változhatnak, és bizonyosan új eljárásokat, kezeléseket, vizsgálatokat fognak kifejleszteni. Nem a mi dolgunk kielemezni minden egyes helyzetet, és döntést hozni. Egy kereszténynek magának kell eldöntenie, hogy mit tegyenek a vérével sebészeti eljárás, orvosi vizsgálat során, vagy általánosan elfogadott gyógymódok esetében. Idejében meg kell tudnia az orvostól vagy más szakembertől, hogy az eljárás során mit tehetnek a vérével. Azután neki kell meghoznia a döntést azzal összhangban, amit a lelkiismerete megenged. (Lásd a bekeretezett részt.)

A keresztényeknek emlékezetükben kell tartaniuk az Istennek tett önátadásukat és azon kötelezettségüket, hogy ‘szeretniük kell őt egész szívükkel, egész lelkükkel, egész erejükkel és egész elméjükkel’ (Lukács 10:27). Jehova Tanúi nagyra értékelik az Istenhez fűződő jó kapcsolatukat, nem úgy, mint a legtöbben a világban. Az Életadó mindannyiunkat arra sürget, hogy higgyünk Jézus kiontott vérében. Ezt olvassuk: „Őáltala [Jézus Krisztus által] van a mi váltság általi szabadításunk a vére révén, igen, vétségeink megbocsátása” (Efézus 1:7).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/képek a 31. oldalon]

KÉRDEZD MEG MAGADTÓL:

Ha valamennyi vért kivezetnének a testemből, és ha a véráramlást egy időre meg is szakítanák, megengedné a lelkiismeretem, hogy úgy tekintsem ezt a vért, mint ami még mindig a részemet képezi, következésképpen nem kell ’kiönteni a földre’?

Nyugodt lenne-e a Biblia által kiiskolázott lelkiismeretem, ha egy kórmeghatározással kapcsolatos vagy gyógyászati eljárás során a saját vérem egy részét levennék, megváltoztatnák és visszavezetnék a testembe?