Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Amit Isten Királysága megvalósít majd

Amit Isten Királysága megvalósít majd

„Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is” (MÁTÉ 6:10).

1. Mit jelent majd Isten Királyságának az eljövetele?

AMIKOR Jézus arra tanította követőit, hogy imádkozzanak Isten Királyságáért, tudta, hogy a Királyság eljövetele véget vet a több ezer éves, Istentől független, emberi uralomnak. Erre az időszakra végig jellemző volt, hogy általában nem cselekedték Isten akaratát a földön (Zsoltárok 147:19, 20). De a Királyság égi megalapítása után Isten akarata mindenütt megvalósul. Már nagyon közel van az az idő, amikor az emberi uralmat lenyűgöző módon felváltja Isten égi Királyság-uralma.

2. Mi jelzi majd az átmenetet az emberi uralom és a Királyság-uralom között?

2 Ezt az átmenetet jelzi majd az az időszak, amelyet Jézus így nevezett: „nagy nyomorúság . . . , amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, nem, és nem is lesz többé” (Máté 24:21). A Biblia nem említi, milyen hosszú lesz ez az időszak, de súlyosabb csapások sújtanak majd akkor, mint amit a világ valaha is átélt. A nagy nyomorúság kezdetén valami olyasmi fog történni, ami a földön élő legtöbb embert komoly megrázkódtatásként éri majd: az összes hamis vallás elpusztul. Jehova Tanúi nem döbbennek meg, hiszen már régóta várják ezt az eseményt (Jelenések 17:1, 15–17; 18:1–24). A nagy nyomorúság Armageddonkor ér véget, amikor is Isten Királysága megsemmisíti az egész sátáni rendszert (Dániel 2:44; Jelenések 16:14, 16).

3. Hogyan írja le Jeremiás az engedetlen emberek sorsát?

3 Mit fog ez jelenteni azoknak, „akik nem ismerik Istent, és . . . nem engedelmeskednek a . . . jó hírnek”, mely a Krisztus kezében levő, égi Királyságáról szól? (2Tesszalonika 1:6–9). A bibliai prófécia a következőket közli velünk: „Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitől. És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, és el sem temettetnek, olyanok lesznek a földnek szinén, mint a ganéj” (Jeremiás 25:32, 33).

A gonoszság vége

4. Miért mondhatjuk, hogy Jehova jogosan vet véget ennek a gonosz rendszernek?

4 Jehova Isten már évezredek óta megtűri a gonoszságot, és ez éppen elég idő volt ahhoz, hogy a helyes szívállapotú egyének felismerjék, hogy az emberi uralom csúfos kudarcot vallott. Például egy forrásmű szerint egyedül a XX. században több mint 150 millió embert öltek meg háborúk, forradalmak és más zavargások során. Az emberi gonoszság különösen a II. világháború alatt nyilvánult meg, mivel akkor mintegy 50 millió embert gyilkoltak meg. Közülük sokan borzalmas körülmények között haltak meg a náci koncentrációs táborokban. Pontosan úgy van, ahogy a Biblia megjövendölte: a mi időnkben „a gonosz emberek és a szélhámosok . . . egyre messzebbre mennek . . . a rosszaságban” (2Timóteus 3:1–5, 13). Manapság óriási méreteket ölt az erkölcstelenség, a bűnözés, az erőszak, a korrupció és Isten irányadó mértékeinek a megvetése. Ezért Jehova teljesen jogosan fog véget vetni ennek a gonosz rendszernek.

5—6. Mondd el, milyen gonoszság jellemezte az ókori Kánaánt!

5 A mai helyzet hasonló ahhoz, amely Kánaánban uralkodott úgy 3500 évvel ezelőtt. A Biblia erről számol be: „mind azt az útálatosságot, a mit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel; mert még fiaikat és leányaikat is megégetik vala tűzzel az ő isteneiknek” (5Mózes 12:31). Jehova tudatta Izrael nemzetével: „az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért űzi ki őket előled” (5Mózes 9:5). Henry H. Halley bibliatörténész megjegyezte: „Baál, Astarót és más kánaáni istenek imádata a legféktelenebb orgiákkal járt együtt; templomaik a bűn valóságos központjai voltak.”

6 Halley rámutatott, mennyire megnövekedett a gonoszságuk, mivel sok ilyen terület közül az egyiken a régészek „nagy számú agyagedényt találtak, s bennük olyan gyermekek maradványait, akiket feláldoztak Baálnak”. Halley ezt mondta: „Az egész vidék újszülöttek temetője volt . . . A kánaániak oly módon imádták isteneiket, hogy vallásos szertartásként erkölcstelen élvezeteknek hódoltak jelenlétükben; továbbá pedig ugyanezeknek az isteneknek bemutatott áldozatul meggyilkolták elsőszülött gyermekeiket. Úgy tűnik, hogy Kánaán földjének egész népe kifejezetten Szodoma és Gomorra másává vált . . . Egy ilyen förtelmesen szennyes és brutális civilizációnak lehetett-e joga ahhoz, hogy tovább létezzen? . . . A régészek, akik ásatásokat végeztek a kánaáni városok romjai között, azon csodálkoztak, hogy Isten nem előbb pusztította el azokat, mint ahogy azt megtette.”

Öröklik a földet

7—8. Hogyan fogja Isten megtisztítani a földet?

7 Ugyanúgy, mint Kánaán esetében tette, Isten hamarosan az egész földet megtisztítja, és azoknak adja, akik az ő akaratát cselekszik. „Az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta. A gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból” (Példabeszédek 2:21, 22). A zsoltáríró pedig ezt mondja: „Egy kevés idő még és nincs gonosz . . . A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben” (Zsoltárok 37:10, 11). Sátán is el lesz távolítva, hogy „ne vezesse félre többé a nemzeteket, míg véget nem ér az ezer év” (Jelenések 20:1–3). Igen, „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17).

8 Jézus így foglalta össze, hogy milyen nagyszerű reménységük van azoknak, akik örökké szeretnének élni a földön: „Boldogok a szelíd érzületűek, mivel örökölni fogják a földet” (Máté 5:5). Valószínűleg a Zsoltárok 37:29-re utalt, amely megjövendölte: „Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.” Jézus tudta, hogy az volt Jehova szándéka, hogy a helyes szívállapotú emberek örökké éljenek a paradicsomi földön. Jehova kijelenti: „Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel . . . , és annak adom azt, a ki kedves az én szemeim előtt” (Jeremiás 27:5).

Csodálatos új világ

9. Milyen világot hoz el Isten Királysága?

9 Armageddon után Isten Királysága csodálatos „új földet” hoz el, amelyben „igazságosság fog lakni” (2Péter 3:13). Milyen óriási megkönnyebbülés lesz Armageddon túlélőinek, hogy megszabadulhatnak a dolgok ezen elnyomó, gonosz rendszerétől! Mennyire boldogok lesznek, hogy beléphetnek az igazságos új világba, amelyet az égi Királyság-kormányzat irányít, és csodálatos áldásokra meg örök életre van kilátásuk! (Jelenések 7:9–17).

10. Mely rossz dolgok nem lesznek a Királyság-uralom alatt?

10 Az embereket nem fenyegeti többé háború, bűnözés, éhezés, sőt még a ragadozó állatok sem lesznek veszélyesek. „Szerzek [a népemmel] békességnek frigyét, és megszüntetem a gonosz vadakat a földről . . . A mező fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan.” „Fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket” (Ezékiel 34:25–28; Mikeás 4:3, 4).

11. Miért bízhatunk abban, hogy megszűnnek a fizikai betegségek?

11 Eltűnik a betegség, a bánat, sőt a halál is. „Nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ézsaiás 33:24). Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak . . . »Íme! Mindent újjáteszek!«” (Jelenések 21:4, 5). Amikor Jézus a földön járt, bebizonyította, hogy meg tudja tenni mindezt, azzal a hatalommal, amit Istentől kapott. Jézus bejárta az országot, s közben a szent szellem támogatásával meggyógyította a sántákat és más betegeket (Máté 15:30, 31).

12. Milyen reménységük van a halottaknak?

12 Jézus ennél többet is tett. Feltámasztotta a halottakat. Hogyan reagáltak az alázatos emberek? Amikor Jézus feltámasztott egy tizenkét éves lányt, a szülei „magukon kívül voltak a nagy elragadtatástól” (Márk 5:42). Ez is azt példázza, amit Jézus az egész földön fog tenni a Királyság-uralom alatt, hiszen akkor „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15). Képzeld el, micsoda örömmámorban úszik majd mindenki, amikor a halottak csoportjai egymás után életre kelnek, és egyesülnek szeretteikkel! Nem kétséges, hogy a Királyság irányításával nagyszabású oktatómunka folyik majd, aminek köszönhetően „teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ézsaiás 11:9).

„Lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak”

Igazolódik Jehova szuverenitása

13. Hogyan bizonyosodik be Isten uralmának a jogossága?

13 Az ezeréves Királyság-uralom végére az emberi család elmebelileg és testileg újra tökéletes lesz. A föld egyetlen hatalmas Éden-kertté, vagyis paradicsommá válik. Megvalósul a béke, boldogság, biztonság, és az emberi társadalmat a szeretet jellemzi majd. Az emberi történelem folyamán, a Királyság-uralom előtt, még soha nem volt ehhez fogható a helyzet. Akkor nyilvánvalóvá válik, milyen mérhetetlen ellentét van a szánalmas emberi uralom korábbi évezredei és az Isten égi Királyságának ezeréves, nagyszerű uralma között! Istennek a Királysága általi uralmáról bebizonyosodik, hogy minden tekintetben sokkal magasabb rendű. Hiánytalanul igazolódik Isten uralkodási joga, az ő szuverenitása.

14. Mi lesz a lázadókkal az ezer év végén?

14 Az ezer év végén Jehova megengedi a tökéletes embereknek, hogy éljenek szabad választási jogukkal, és döntsék el, kit akarnak szolgálni. A Biblia elmondja, hogy „eloldozzák majd Sátánt a börtönéből”. Sátán újra megpróbálja majd félrevezetni az embereket, és lesznek, akik az Istentől való függetlenséget fogják választani. Hogy ne legyen „kétszer veszedelem”, Jehova megsemmisíti Sátánt és a démonait, valamint mindenkit, aki fellázad a szuverenitása ellen. Senki sem tiltakozhat, hogy aki akkor örökre elpusztul, az nem kapott lehetőséget, vagy hogy a tökéletlensége miatt tért rossz útra. Nem, hiszen az emberek olyanok lesznek, amilyen a tökéletes Ádám és Éva volt, akik szándékosan döntöttek a Jehova igazságos uralma elleni lázadás mellett (Jelenések 20:7–10; Náhum 1:9).

A lojálisak újra megfelelő kapcsolatba kerülnek Jehovával

15. Milyen kapcsolatban lesznek a lojálisak Jehovával?

15 Másrészt, az emberek nagy többsége valószínűleg úgy dönt, hogy támogatja Jehova szuverenitását. Ha már minden lázadó elpusztult, az igazságosak Jehova előtt fognak állni, és túl lesznek a lojalitás utolsó próbáján. Ezeket a lojálisakat akkor Jehova a fiaivá és lányaivá fogadja. Ezáltal ők újra olyan kapcsolatba kerülnek Istennel, amilyennek Ádám és Éva örvendett, mielőtt fellázadtak. Így beteljesedik a Róma 8:21: „maga a teremtés [az emberiség] meg is fog szabadulni a romlottság rabszolgaságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.” Ézsaiás próféta a következőket jövendöli meg: „Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról” (Ézsaiás 25:8).

Az örök élet reménye

16. Miért helyénvaló előretekintenünk a jutalomra, az örök életre?

16 Milyen ragyogó kilátásaik vannak a hűségeseknek, hiszen tudják, hogy Isten örökké bőséges szellemi és fizikai áldásokat fog árasztani rájuk! Méltán mondta a zsoltáríró: „Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen” (Zsoltárok 145:16). Jehova arra buzdítja a földi osztályhoz tartozókat, hogy a paradicsomi élet reményét tegyék a belé vetett hitük részévé. Bár fontosabb Jehova szuverenitásának a kérdése, Isten nem várja el a népétől, hogy a jutalom reménye nélkül szolgálja őt. A Bibliában végig elválaszthatatlanul összekapcsolódik az Isten iránti lojalitás és az örök élet reménye, mint amelyek elengedhetetlen részei a keresztények Istenbe vetett hitének. „Aki az Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és hogy megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt” (Héberek 11:6).

17. Hogyan világított rá Jézus, hogy helyes, ha a reménységünk megerősít minket?

17 Jézus kijelentette: „Az jelenti az örök életet, hogy ismeretet fogadjanak magukba rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:3). Ezáltal összekötötte Istennek és a szándékainak az ismeretét azzal a jutalommal, amit ez eredményez. Például amikor egy gonosztevő megkérte Jézust, hogy emlékezzen meg róla, ha eljön a Királyságában, Jézus így szólt: „velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:43). Nem mondta azt a férfinak, hogy higgyen akkor is, ha nem kap jutalmat. Tudta, hogy Jehova azt szeretné, ha a szolgái reménykednének a paradicsomi földön való örök életben, és ez megerősítené őket, amikor különféle próbákkal néznek szembe ebben a világban. A keresztényeknek tehát létfontosságú segítség a kitartáshoz, ha előretekintenek a jutalomra.

A Királyság jövője

18—19. Mi történik majd a Királlyal és a Királysággal a millenniumi uralom végén?

18 Mivel a Királyság másodlagos kormányzat, amelyet Jehova arra használ fel, hogy a földet és emberi lakóit tökéletessé tegye és megbékéltesse magával, milyen szerepe lesz Jézus Krisztusnak, a Királynak és a 144 000 királynak és papnak a Millennium után? „Azután a vég, amikor átadja a királyságot Istenének és Atyjának, miután semmivé tett minden kormányzatot és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell királyként uralkodnia, míg lába alá nem vet minden ellenséget az Isten” (1Korintus 15:24, 25).

19 Ha Krisztus átadja a Királyságot Istennek, akkor hogyan kell érteni azokat az írásszövegeket, amelyek örökké tartónak mondják a Királyságot? Úgy, hogy az eredményei örökké fognak tartani. Krisztust örökké tisztelet fogja övezni, mert fontos szerepe volt Isten szuverenitásának igazolásában. De mivel a bűn és a halál addigra teljesen megszűnik, és az emberiség meg lesz váltva, már nem lesz szükség rá mint Megváltóra. A Királyság millenniumi uralma is teljes mértékben eléri a célját, ezért nem kell fennmaradnia a másodlagos kormányzatnak Jehova és az engedelmes emberiség között. Így hát ’Isten lesz minden mindenkinek’ (1Korintus 15:28).

20. Hogyan tudhatjuk meg, mit hoz a jövő Krisztusnak és a 144 000-nek?

20 Milyen szerepe lesz Krisztusnak és társuralkodóinak a jövőben, a millenniumi uralom vége után? A Biblia nem közli. De biztosak lehetünk benne, hogy Jehova sok további szolgálati kiváltságot ad majd nekik az egész teremtésművében. Bárcsak ma mindannyian támogatnánk Jehova szuverenitását, és örök életet kapnánk, hogy élhessünk a jövőben, és megtudjuk, mi Jehova szándéka a Királlyal, annak társkirályaival és -papjaival, valamint az egész fenséges világegyetemmel!