Tanulhatunk az első emberpár esetéből

ISTEN megszemlélte a Föld bolygót. Előkészítette, hogy lakhatóvá váljon az ember számára. Látta, hogy mindaz, amit alkotott, jó. Sőt, amikor ez a munka elkészült, ki is jelentette róla, hogy „igen jó” (1Mózes 1:12, 18, 21, 25, 31). Azonban mielőtt Isten erre a tökéletes következtetésre jutott, beszélt valamiről, ami viszont ’nem volt jó’. Természetesen Isten semmi tökéletlent nem alkotott. Csupán arról volt szó, hogy a teremtésműve még nem volt teljes. „Nem jó az embernek egyedül lenni — mondta Jehova —; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt [kiegészítőt, NW]” (1Mózes 2:18).

Jehovának az volt a szándéka, hogy az emberi társadalom egészségesen, boldogan és jólétben éljen örökké a földi paradicsomban. Az egész emberiség atyja Ádám volt. A felesége, Éva lett az „anyja minden élőnek” (1Mózes  3:20). Noha most a föld többmilliárdnyi leszármazottjuktól nyüzsög, az emberek messze nem tökéletesek.

Ádám és Éva története jól ismert. De milyen gyakorlati haszna van a számunkra? Mit tanulhatunk az első emberpár tapasztalataiból?

„Férfiúvá és asszonynyá teremté őket”

Amikor Ádám elnevezte az állatokat, látta, hogy azoknak van társuk, neki pedig nincs. Így amikor meglátta azt a csodálatos teremtményt, akit Jehova a bordájából formált, ujjongott. Ádám, felismerve, hogy ez a teremtmény egyedülálló módon a részét képezi, felkiáltott: „Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett” (1Mózes 2:18–23).

A férfinak szüksége volt egy „segítő társra”. Most pedig itt volt egy éppen megfelelő. Éva tökéletesen alkalmas volt arra, hogy Ádám kiegészítője legyen a kerti otthonuk és az állatok gondozásában, gyermekek nemzésében, hogy szellemileg ösztönzően hasson, és igazi társként támogatásról gondoskodjon (1Mózes 1:26–30).

Jehova mindennel ellátta az emberpárt, amire ésszerűen vágyhattak. Azzal, hogy Évát odavitte a férjéhez, és ily módon szentesítette az egybekelésüket, Isten megalapította a házasság és a család intézményét, amely által meg lett szervezve a társadalom. A Mózes első könyvében található beszámoló kijelenti: „elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” Amikor Jehova megáldotta az első házaspárt, és azt mondta nekik, hogy szaporodjanak, nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy minden gyermek törődő családba szülessen, és egy apa meg egy anya viselje gondját (1Mózes 1:28; 2:24).

„Isten képére”

Ádám tökéletes fia volt Istennek, az Ő ’képére és hasonlatosságára’ lett megalkotva. De mivel „Isten Szellem”, ez nem lehetett fizikai hasonlóság (1Mózes 1:26; János 4:24). A hasonlatosság tulajdonságokon alapult, amik messze az állatok fölé emelték az embert. Igen, a férfiba kezdettől fogva bele lett plántálva a szeretet, bölcsesség, hatalom és igazságosság tulajdonsága. Fel lett ruházva szabad akarattal és azzal a képességgel, hogy szellemisége legyen. A benne lakozó erkölcsi érzéke vagy lelkiismerete képessé tette arra, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól. Értelmi képessége lehetővé tette, hogy elmélkedjen azon, hogy mi az oka az emberiség létezésének, hogy ismeretet gyűjtsön a Teremtőjéről, és hogy bensőséges viszonyt építsen ki Vele. Ádám így mindennel el volt látva, ami ahhoz szükséges, hogy Isten földi művének felügyelőjeként betöltse a szerepét.

Éva megszegi a törvényt

Ádám kétségkívül gyorsan tájékoztatta Évát arról az egyetlen tilalomról, melyet Jehova vetett ki: kerti otthonuk összes fájáról fogyaszthattak gyümölcsöt, egy fát kivéve, a jó és gonosz tudásának fáját. Nem volt szabad enniük róla. Ha mégis megteszik, még azon a napon meghalnak (1Mózes 2:16, 17).

Nemsokára egy vitakérdés vetődött fel a tiltott gyümölccsel kapcsolatban. Egy kígyó, melyet egy láthatatlan szellem szócsőként használt, megszólította Évát. A kígyó látszólag ártatlanul megkérdezte: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” (Katolikus fordítás). Éva azt válaszolta, hogy minden fáról szabad enniük, kivéve egyet. De aztán a kígyó ellentmondott Istennek, kijelentve az asszonynak: „Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” Az asszony más megvilágításban kezdte látni a tiltott fát. ’Jó volt az a fa eledelre, s kedves volt a szemnek.’ Éva alaposan el lett ámítva, és megszegte Isten törvényét (1Mózes 3:1–6; 1Timóteus 2:14).

Vajon elkerülhetetlen volt, hogy Éva vétkezzen? Semmi esetre sem! Képzeld magad a helyébe. A kígyó az állításával teljesen elferdítette azt, amit Isten és Ádám mondott. Hogyan éreznél, ha egy idegen becstelenséggel vádolna egy olyan valakit, akit szeretsz és akiben megbízol?  Évának másként kellett volna reagálnia, utálatot és felháborodást kellett volna mutatnia, sőt még azt is vissza kellett volna utasítania, hogy odafigyeljen. Elvégre ki a kígyó, hogy megkérdőjelezi a férje szavát és Isten igazságosságát? A főség alapelvének tiszteletben tartásával tanácsot kellett volna kérnie, mielőtt bármilyen döntést hoz. Nekünk is így kell tennünk, ha valaki az Istentől kapott oktatással ellentétes felvilágosítást adna. Éva mégis bizalomra méltónak találta a Kísértő szavait, vágyva arra, hogy saját maga bírája legyen azt illetően, hogy mi jó és mi rossz. Minél többet játszadozott a gondolattal, az annál inkább csábította. Micsoda hibát követett el azzal, hogy helytelen kívánságot dédelgetett, ahelyett hogy száműzte volna azt az elméjéből vagy megbeszélte volna a dolgokat a családfőjével! (1Korintus 11:3; Jakab 1:14, 15).

Ádám a felesége szavára hallgat

Éva nem sokkal ezután rávette a férjét, hogy csatlakozzon hozzá a bűnben. Hogyan magyarázhatjuk Ádám erőtlen beleegyezését? (1Mózes 3:6, 17). Azzal a belső harccal került szembe, hogy kihez legyen lojális. Vajon a Teremtőjének fog engedelmeskedni, aki mindent adott neki, beleértve szeretett társát, Évát is? Isten vezetését fogja keresni abban, amit most tesz? Vagy sorsközösséget fog vállalni a feleségével? Ádám nagyon jól tudta, hogy az, amit felesége remél, hogy megszerez a tiltott gyümölcs fogyasztása által, csalóka ábránd. Pál apostol ihletés alatt ezt írta: „Ádámot nem ámították el, de az asszonyt alaposan elámították, és törvényszegésbe esett” (1Timóteus 2:14). Tehát Ádám szándékosan választott úgy, hogy dacol Jehovával. Attól való félelme, hogy elválasztják a feleségétől, kétségkívül nagyobb volt, mint a hite, hogy Isten képes orvosolni a helyzetet.

Ádám tette nemcsak öngyilkosság volt, hanem felért az összes leszármazottjának a meggyilkolásával — akikkel kapcsolatban Jehova könyörületesen megengedte Ádámnak, hogy az atyjuk legyen — hiszen mindannyian a bűn halálos  ítélete alatt születtek (Róma 5:12). Milyen nagy ára van az önző engedetlenségnek!

A bűn következményei

A bűn közvetlen következménye a szégyen volt. Ahelyett, hogy az emberpár boldogan szaladt volna Jehovához, hogy beszéljen vele, inkább elrejtőzött (1Mózes 3:8). Istenhez fűződő barátságuk darabokra tört. Amikor megkérdezték őket, hogy mit tettek — bár mindketten tudatában voltak annak, hogy megszegték Isten törvényét — nem volt bűntudatuk. Azáltal, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, hátat fordítottak Isten jóságának.

Ennek következményeként Isten közölte, hogy a gyermekszülés megnövekedett fájdalommal fog járni. Éva epekedni fog a férje után, az pedig uralkodni fog rajta. Éva kísérlete, hogy megragadja a függetlenséget így pontosan az ellenkezőjét eredményezte. Ádám mostantól fáradsággal fogja enni a föld termését. Ahelyett, hogy vesződség nélkül csillapítaná éhségét Édenben, ezentúl küzdenie kell majd, hogy előteremtse a megélhetésre valót, mígnem visszatér a porba, melyből meg lett alkotva (1Mózes 3:16–19).

Végül Ádámot és Évát kiűzték az Éden-kertből. Jehova ezt mondta: „Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen . . . ” „A mondat vége befejezetlen” — jegyzi meg Gordon Wenham tudós. Nekünk kell kiegészítenünk Isten gondolatának hátralevő részét, amely feltételezhetően ez: „hadd űzzem ki a kertből.” Egy bibliaíró általában Isten teljes gondolatát közli. De itt, folytatja Wenham, „az, hogy elhagyták a befejezést, kifejezi Isten cselekvésének a sebességét. Szinte még be sem fejezte a beszédét, ők már ki lettek küldve a kertből” (1Mózes 3:22, 23). Ezzel a Jehova és az első emberpár közötti kommunikáció nyilvánvalóan megszűnt.

Ádám és Éva nem halt meg fizikai értelemben még azon a huszonnégy órás napon. Szellemi értelemben viszont meghaltak. Helyrehozhatatlanul elidegenedve az élet Forrásától, egyre közelebb kerültek a halálhoz. Képzeld el, milyen keserű lehetett a halállal való első találkozásuk, amikor második fiukat, Ábelt az elsőszülöttjük, Káin meggyilkolta! (1Mózes 4:1–16).

Ezután már viszonylag keveset tudunk az első emberpárról. Harmadik fiuk, Sét akkor született, amikor Ádám 130 éves volt. Ádám 800 évvel később, 930 éves korában halt meg, miután „fiakat és leányokat” nemzett (1Mózes 4:25; 5:3–5).

Tanulság a számunkra

Azonkívül, hogy felfedi az emberi társadalom napjainkban tapasztalható elkorcsosult állapotának okát, az első házaspárról szóló beszámoló megtanít egy lényeges leckét. Ha valaki függetleníteni akarja magát Jehova Istentől, az nagy ostobaságot követ el. Azok, akik igazán bölcsek, Jehovában és a Szavában hisznek, nem pedig a saját állítólagos tudásukban. Jehova határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz, és helyesen cselekedni alapvetően a neki való engedelmességet jelenti. A helytelenség cselekvése pedig törvényeinek megszegését és alapelveinek semmibevevését jelenti.

Isten felajánlotta és még mindig felajánlja mindazt, amire az ember csak vágyhat: örökké tartó életet, szabadságot, megelégedettséget, boldogságot, egészséget, békét, jólétet és új dolgok felfedezését. Ám hogy mindezt élvezni tudjuk, el kell ismernünk, hogy teljes mértékben a mi égi Atyánktól, Jehovától függünk (Prédikátor 3:10–13; Ézsaiás 55:6–13).

[Kiemelt rész/kép a 26. oldalon]

Ádám és Éva — Mítosz csupán?

Az ókori babiloniak, asszírok, egyiptomiak és mások széles körben hittek egy ősi paradicsomban, mely elveszett a bűn miatt. Sok beszámolóban közös, hogy volt egy fa, az élet fája, melynek a gyümölcse örök életet ad annak, aki abból fogyaszt. Tehát az emberek emlékszenek arra, hogy valami tragikus kimenetelű dolog történt Édenben.

Manapság sokan elvetik az Ádámról és Éváról szóló bibliai beszámolót, mint ami csupán mítosz. A legtöbb tudós mégis elismeri, hogy az emberiség egyetlen család, és közös az eredete. Sok teológus szerint lehetetlen tagadni, hogy az egy közös ős által elkövetett eredeti bűn hatása elterjedt az emberiségre. Az abban való hit, mely szerint az emberiség több mint egy forrásból fejlődött ki, annak kijelentésére kötelezheti őket, hogy az eredeti bűnt számos ős követte el. Ez pedig annak tagadására kényszerítheti őket, hogy Krisztus, az „utolsó Ádám” megváltotta az emberiséget. Azonban Jézus és a tanítványai nem kerültek szembe ilyen kényszerhelyzettel. Felismerték, hogy a Mózes első könyvének beszámolója tényeket közöl (1Korintus 15:22, 45; 1Mózes 1:27; 2:24; Máté 19:4, 5; Róma 5:12–19).