A béke jó híre eléri Chiapas hegyvidéki területeit

„A legnagyobb mészárlás során, melyre Chiapas államban bárki is emlékezhet, 45 védtelen földművest, 13 kisgyermekkel együtt, meggyilkolt egy csoport . . . fegyveres férfi.” Így számolt be az „El Universal” című újság arról, hogy mi történt 1997. december 22-én Actealban, Chiapas államban.

CHIAPAS Mexikó legdélibb állama, és Guatemalával határos. A szegénység és nélkülözés hosszú történetével a háta mögött 1994 januárjában a bennszülött maja indiánok egy csoportja az Ejército Zapatista de Liberación Nacional (EZLN, Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg) zászlaja alatt fegyveres felkelést szervezett. A tárgyalások, melyeket azért tartottak, hogy békés megoldást találjanak, elhúzódtak. A lázadók és a kormány csapatai egyaránt megrohantak különböző helyeket, támadtak, mindez pedig vérontást és halált eredményezett. A zűrzavar miatt a térségben sok földművesnek biztonságos helyre kellett menekülnie.

Van egy csoport békeszerető ember, akik ilyen bizonytalan állapotok közepette is semlegesek maradnak a politikai küzdelemben. Lelkesen felhívják a figyelmet Isten Királyságára, mint ami az egyedüli reménység azoknak a problémáknak a megoldására, melyekkel az emberek helyi és világviszonylatban egyaránt szembe találják magukat (Dániel 2:44). Kik ők? Jehova Tanúi. Jézus parancsának engedelmeskedve erőfeszítéseket tesznek, hogy Isten Királyságának jó hírét Chiapas hegyvidéki területeinek legeldugottabb részeire is elvigyék (Máté 24:14). Vajon milyen volt ilyen körülmények között prédikálni, és milyen eredmények születtek?

„Jehova Tanúja vagyok”

Adolfo, egy fiatalember, aki nem sokkal azelőtt lett Királyság-hírnök, egy rádióállomáson dolgozott Ocosingóban. Egyik nap egyszerre csak hangosan dörömböltek az ajtón. Egy csoport álarcos férfi rontott be, és fegyvereiket nekiszegezték a fejének. Berohantak a stúdióba, önhatalmúlag birtokba vették a berendezést, és a rádión keresztül közölték, hogy hadat üzentek a kormánynak.

Adolfóhoz fordulva, a fegyveres férfiak azt parancsolták, hogy csatlakozzon a mozgalmukhoz. „Jehova Tanúja vagyok” — válaszolta Adolfo, noha még nem keresztelkedett meg. Elmagyarázta, hogy az egyedüli reményt a békére Isten Királysága jelenti, az egyenruhát pedig, és a fegyvert, melyet felajánlottak neki, határozottan visszautasította. Látva Adolfo határozott álláspontját, hagyták őt elmenni. Az esetre visszaemlékezve Adolfo megállapítja: „Ez az esemény igazán megerősítette a hitemet.”

Végül stabilizálódott a helyzet, de a térség még mindig katonai ellenőrzés alatt állt. Ennek ellenére Adolfo örömmel elfogadta a helyi gyülekezet véneinek a meghívását, hogy a térségben munkálkodjon együtt a keresztények egy elszigetelt csoportjával. Amikor az ellenőrzési pontokon,  ahol keresztül kellett haladnia, Jehova Tanúi egyikeként azonosította magát, a katonák tiszteletet mutattak iránta. Később megkeresztelkedett, és megelégedést talált abban, hogy segített annak az elszigetelt csoportnak Jehova Tanúi gyülekezetévé válnia. „Most, hogy már megkeresztelkedtem — nyilatkozta Adolfo —, teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy Jehova Tanúja vagyok!”

„Jehova megerősített bennünket”

Röviddel azután, hogy az EZLN a rádión keresztül hadat üzent a kormánynak, a városi lakosság elmenekült. Francisco, aki teljes idejű szolga, vagyis úttörő, elmagyarázta, hogyan erősítette meg őt és a feleségét Jehova mindabban, amin keresztül kellett menniük.

„Úgy döntöttünk, hogy egy háromórai járásra levő területen keresünk menedéket. Volt ott egy gyülekezet, úgyhogy testvérekkel lehettünk. Hamarosan eljött az ideje, hogy megtartsuk a körzetkongresszusunkat Palenquében. A feleségemmel nem akartuk kihagyni az úttörők különleges összejövetelét, megtudtuk azonban, hogy az EZLN elzárta a kongresszusra vezető utat. Elhatároztuk, hogy az őserdőn át megyünk, s ez kilenc óránkba telt. Időben érkeztünk, hogy jelen legyünk az úttörők összejövetelén, melyet nagyon élveztünk,  mint ahogyan az egész kongresszusi programot is.

Visszatérésünkkor láttuk, hogy felégették az otthonunkat, az állatainkat pedig ellopták. Egy kis zsák ruha volt minden, ami megmaradt. Szomorúak voltunk a veszteségünk miatt, de a testvérek Ocosingóban kedvesen befogadtak bennünket az otthonaikba. Megmutatták nekünk azt is, hogyan végezzünk el olyan munkákat, melyeket mi, földművesek, azelőtt soha nem csináltunk. Egy testvér megtanított, hogyan kell fényképezni, másikuk cipőt javítani tanított meg. Így voltunk képesek a feleségemmel együtt fenntartani magunkat mostanáig anélkül, hogy abba kellett volna hagynunk az úttörőszolgálatot. Visszagondolva arra, ami történt, látjuk, hogy bár nem volt könnyű kitartani, Jehova megerősített bennünket.”

A prédikálómunka gyümölcse

Chiapas államban a Tanúk nem engedték meg, hogy a megpróbáltatás és a veszély elrettentse őket attól, hogy különleges erőfeszítést tegyenek, és a térségben eljuttassák a jó hírt az emberekhez. Például 1995 áprilisában és májusában csatlakoztak keresztény hittársaikhoz abban a világméretű kampányban, melynek során szétosztották a Miért oly gondtelt az élet? című 34. számú Királyság-híreket, melynek nagyon találó volt a címe.

A kampány ideje alatt az egyik helyen, melyet Pueblo Nuevónak hívnak, Ciro, egy általános úttörő talált egy családot, amely érdeklődést mutatott. Három nappal később, amikor visszatért, bibliatanulmányozást tudott kezdeni velük. De amikor Ciro a társával visszament, hogy folytassák a családdal a tanulmányozást, a ház ura nem volt otthon. Ehelyett egy csoport álarcos férfi várt rá, hogy ártson neki. Megkérdezték Cirót és a társát, hogy mit keresnek itt, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket. Miután a két keresztény csendesen Jehovához imádkozott, bátran elmagyarázták, hogy azért jöttek, hogy a családot a Bibliáról tanítsák. Azzal az álarcos férfiak hagyták őket elmenni. Valamilyen oknál fogva a ház ura aznap egyáltalán nem jött haza.

Egy napon, nem egészen három évvel később, Ciro meglepődött, amikor a férfi megjelent az ajtajánál. Mennyire örült Ciro, amikor megtudta, hogy az egész család megkeresztelkedett, és hogy jelenleg egy guatemalai gyülekezetbe járnak! Az egyik lányuk még általános úttörőként is szolgál.

A szellemi táplálék iránti értékelés

Egy azon a területen szolgáló kerületfelvigyázó arról számol be, hogy Chiapasban a folyamatos megpróbáltatás ellenére a Tanúk igazán fontosnak tartják az összejöveteleket (Héberek 10:24, 25). Elmeséli, hogy mi történt egy nemrég megtartott különleges kongresszusi napon, melynek kezdését kora  reggelre ütemezték, hogy a résztvevők még világosban érjenek haza, ami viszonylag biztonságosabb. Noha legtöbbüknek több mint három órát kellett gyalogolnia az őserdőn keresztül, hogy eljusson a kongresszus helyszínére, reggel 7 órára mindenki a helyén ült. A hallgatóság között volt az EZLN-csoport hat tagja. Figyeltek és tapsoltak, szemmel láthatóan élvezték a programot. Ők is három órát gyalogoltak, hogy jelen legyenek a kongresszuson. A csoportból húszan Krisztus halálának az emlékünnepére is eljöttek, melyet a helyi Királyság-teremben tartottak meg.

A gerillamozgalomban egy másik fiatalembert a felettesei arra jelöltek ki, hogy járjon be egy bizonyos őserdei térséget. A közösségbe való megérkezésekor felfedezte, hogy minden lakos, akiknek a többsége Jehova Tanúja, elmenekült. Így berendezkedett az egyik elhagyott házban. Mivel nem volt túl sok dolga, összeszedett néhány könyvet, melyet itt-ott talált a házban, és elkezdte olvasni azokat. Kiderült, hogy ezek a könyvek a Watch Tower Society kiadványai, melyeket a Tanúk hátrahagytak. Magányában a fiatalembernek volt ideje töprengeni azon, amit olvasott. Rájött, hogy meg kell változtatnia az életét, és le kell tennie a fegyvert. Amilyen hamar csak tudta, megkereste a Tanúkat, és elkezdte tanulmányozni a Bibliát. Hat hónap sem telt el, és már beszélt másoknak a jó hírről. Most három másik családtagjával együtt, akik valaha rokonszenveztek a gerillamozgalommal, megkeresztelt keresztények.

A jó oldalát látva

Bár ez a viszály nagy megpróbáltatást jelentett, valóban jó hatással volt az embereknek a prédikálómunka iránt tanúsított magatartására. Abban a városban, ahol a küzdelem elkezdődött, egy vén így meséli el: „Úgy öt nappal azután, hogy megkezdődtek a harcok, mind a városon belül, mind azon kívül meg volt szervezve a prédikálómunka. Az emberek lelkesen figyeltek ránk. Sok bibliai irodalmat helyeztünk el, és megannyi bibliatanulmányozást kezdtünk. Az egyik térségben, ahol sokan szembehelyezkedtek az igazsággal, a viszálynak köszönhetően most figyelnek, tanulmányozzák a Bibliát, és látogatják az összejöveteleket, valamint a kongresszusokat.”

A testvérek boldogok, hogy a rendkívül bizonytalan körülmények ellenére képesek voltak továbbra is folytatni a teokratikus tevékenységeket. A kormányerők és az EZLN tudomásával továbbra is megtartják a kongresszusaikat, melyek megerősítik őket szellemileg. Az utazófelvigyázók látogatásai is erőteljes ösztönzést jelentenek abban, hogy folytassák a prédikálómunkát. Érdekes módon a bátorítás még azoktól is jön, akik részt vesznek az összeütközésben; ők azok, akik gyakran arra ösztönzik a Tanúkat, hogy ne hagyják abba a prédikálómunkájukat.

Jóllehet a próbák és a nehézségek, melyeket az embereknek Chiapasban el kellett szenvedniük, idővel valamennyire csökkentek, azonban nem értek véget. Ettől függetlenül egy dolog biztos: Jehova Tanúi eltökéltek abban, hogy megállás nélkül továbbra is erőfeszítéseket tesznek, és elviszik az embereknek a béke jó hírét Isten Szavából, a Bibliából (Cselekedetek 10:34–36; Efézus 6:15). Mint ahogyan Jeremiás próféta kijelentette, ők is felismerik, hogy „az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését” (Jeremiás 10:23). Egyedül Isten Királysága, mely Fiának, Jézus Krisztusnak a kezében van, tudja elhozni a megoldást a világban tapasztalható igazságtalanságra és szegénységre (Máté 6:10).

[Térkép a 9. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Mexikói-öböl

CHIAPAS

GUATEMALA

Csendes-óceán

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 9. oldalon]

Tanúk mennek a szolgálatba Chiapas hegyvidéki területein