Olvasók kérdései

Milyen mértékig kell ellenállnia egy hűséges keresztény feleségnek, ha a férje válást kezdeményez?

Amikor az emberi házasság elkezdődött, Isten azt mondta, hogy a férjnek és a feleségnek ’ragaszkodnia’ kell egymáshoz (1Mózes 2:18–24). Az emberek tökéletlenekké váltak, ami sok házasságban problémákhoz vezet; a házastársaknak azonban továbbra is ragaszkodniuk kell egymáshoz, mert Isten ezt kívánja. Pál apostol ezt írta: „Azoknak, akiknek van házastársuk, utasítást adok, de nem én, hanem az Úr, hogy a feleség ne menjen el a férjétől; de ha elmenne is, maradjon házasság nélkül, vagy pedig béküljön ki a férjével; és a férj ne hagyja el a feleségét” (1Korintus 7:10, 11).

Ezek a szavak elismerik, hogy a tökéletlen emberek között egy házastárs némelykor úgy dönthet, hogy elhagyja élete párját. Pál például azt mondta, hogy ha egy házastárs elmegy, mindkét félnek „házasság nélkül” kell maradnia. Miért? Nos, bár a házastárs elmegy, Isten szemében a két személy továbbra is egymáshoz van kötve. Pál azért mondhatta ezt, mert Jézus lefektette a keresztény házasságra vonatkozó irányadó mértéket: „aki elválik a feleségétől, kivéve paráznaság [görögül: por·neiʹa] miatt, és mást vesz el, házasságtörést követ el” (Máté 19:9). Igen, az egyetlen alap a válásra, mely szentírásilag véget vet a házasságnak, a „paráznaság”, vagyis szexuális erkölcstelenség. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amelyre Pál utalt, egyik házasfél sem volt erkölcstelen, így ha a férj vagy a feleség elment, házasságuk Isten szemében nem ért véget.

Pál ezután egy olyan helyzetről beszélt, amikor egy igaz kereszténynek nem hívő házastársa van. Figyeld meg, milyen útbaigazítást ad Pál: „Ha azonban a nem hívő fogja magát és elmegy, ám menjen; a testvér vagy a testvérnő ilyen körülmények között nincsen szolgaságra vetve, hanem békére hívott benneteket az Isten” (1Korintus 7:12–16). Mit tehet egy hűséges feleség, ha nem hívő férje elhagyja, sőt törvényes válásra törekszik?

Lehet, hogy a feleség jobban szeretné, ha a férj vele maradna. Talán a feleség még mindig szereti őt, tudatában lehet kölcsönös érzelmi és szexuális szükségleteiknek, és tudja, hogy neki és kiskorú gyermekeiknek — ha vannak — szükségük van anyagi támogatásra. Lehet, hogy azt reméli, a férje idővel hívővé válik, és megmentésben részesül majd. De ha a férj lépéseket tenne, hogy (nem szentírási alapon) véget vessen a házasságnak, a feleség — ahogyan Pál írta — hagyhatná, hogy „menjen”. Ugyanezt lehet alkalmazni akkor is, ha egy hívő férj hagyja figyelmen kívül Isten házasságra vonatkozó nézőpontját, és ragaszkodik ahhoz, hogy elmenjen.

Egy ilyen helyzetben azonban lehet, hogy a feleségnek a törvény segítségével kell megvédenie saját magát és a gyermekeket. Hogyan? Meg akarhatja tartani a felügyeletet szeretett gyermekei felett, hogy így továbbra is ki tudja mutatni anyai szeretetét irántuk, erkölcsi oktatást adjon nekik, és beléjük csepegtesse a nagyszerű bibliai tanításokon alapuló hitet (2Timóteus 3:15). A válás veszélyeztetheti a feleség jogait. Ezért lehet, hogy a feleség lépéseket tesz, hogy a hatóságok előtt megfelelően képviseltesse magát azzal a céllal, hogy megvédje a gyermekeivel való kapcsolattartás jogát, és megbizonyosodjon arról, hogy a férje kötelezve van arra, hogy támogassa sorsára hagyott családját. Néhány helyen az olyan feleség, aki ellenzi a válást, anélkül tud aláírni olyan jogi okiratokat, melyek megállapítják a gyermekfelügyeletről és az anyagi támogatásról való gondoskodást, hogy egyetértene a válással, melyre férje törekszik. Másutt az okiratok megfogalmazása arra utal, hogy a feleség egyetért a válással; így tehát — ha a férje bűnös volt házasságtörésben — az, hogy a feleség aláírja ezeket az okiratokat, azt jelentené, hogy elutasítja a férjét.

A társadalomban és a gyülekezetben a legtöbben nem ismerik a részleteket, mint például azt, hogy a válás szentírási alapon történt-e. Így még mielőtt idáig fajulna a helyzet, ajánlatos lenne, ha a feleség tájékoztatná a tényekről az elnöklőfelvigyázót és egy másik vént a gyülekezetben (lehetőleg írásban). Ily módon ezek a tények elérhetőek lennének abban az esetben, ha akkor vagy később bármilyen kérdés felmerülne.

Térjünk vissza Jézus megjegyzéséhez: „aki elválik a feleségétől, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Ha egy férj ténylegesen bűnös szexuális erkölcstelenségben, de házasságban akar maradni a feleségével, akkor a feleségnek (a Jézus  példájában szereplő ártatlan félnek) választania kell, hogy megbocsát-e neki, megosztva vele a hitvesi ágyat, vagy pedig elutasítja őt. Ha a feleség kész megbocsátani, és törvényes férjével maradni, nem szennyezi be magát erkölcsileg, ha így tesz (Hóseás 1:1–3; 3:1–3).

Egy olyan esetben, amikor az erkölcstelen férj válásra törekszik, a feleség még mindig kész lehet megbocsátani, azt remélve ezzel, hogy visszakapja a férjét. Rajta áll, hogy a lelkiismerete és a körülményei alapján eldöntse, ellenzi-e a férje által indított válópert. Egyes helyeken az olyan asszony, aki ellenzi a válást, lehet, hogy alá tud írni olyan okiratokat, amelyek meghatározzák a gyermekfelügyeletet és az anyagi támogatást, anélkül hogy ezzel arra utalna, egyetért a válással; az, hogy ilyen iratokat aláír, önmagában nem mutatná azt, hogy elutasítja a férjét. Másutt azonban lehet, hogy azt a feleséget, aki ellenzi a válást, megkérik, hogy olyan okiratokat írjon alá, melyek arra utalnak, hogy egyetért a válással; az ilyen aláírás határozottan azt mutatná, hogy a feleség elutasítja bűnös férjét.

A félreértések elkerülése végett ebben az esetben is ajánlatos lenne, ha a feleség a gyülekezet képviselőinek adna egy levelet, melyben összefoglalja, milyen lépéseket tesznek, és a magatartást, mely ezek alapjául szolgált. A feleség kijelentheti, hogy megmondta a férjének: kész megbocsátani és a felesége lenni. Ez azt jelentené, hogy a válás ellentétes a feleség kívánságával, és ahelyett, hogy férjét elutasítaná, továbbra is kész megbocsátani neki. Miután a feleség világosan közli, hogy kész volt megbocsátani és házasságban maradni, a pusztán pénzügyi és/vagy gyermekfelügyelettel kapcsolatos dolgok rendezéséről szóló iratok aláírása nem utalna arra, hogy elutasítja a férjét. *

Ha a feleség még a válás után is megerősíti, hogy kész megbocsátani, sem ő, sem pedig a férje nem lesz szabad arra, hogy mással kössön házasságot. Ha a feleség, vagyis az ártatlan házastárs, akinek visszautasítják a megbocsátását, melyet felajánl, később úgy dönt, hogy elutasítja a férjét annak erkölcstelensége miatt, akkor mindketten szabaddá válnak. Jézus rámutatott, hogy az ártatlan házastársnak joga van ilyen döntést hozni (Máté 5:32; 19:9; Lukács 16:18).

[Lábjegyzet]