„Úgy fussatok”

KÉPZELD magad egy stadionba, mely tömve van izgatott emberekkel. A versenyzők kivonulnak a pályára. A tömeg üvölt, amikor hőseik feltűnnek a színen. A szabályok betartására bírók ügyelnek. Ahogy az események zajlanak, diadalmas ujjongás vegyül csalódott kiáltásokkal. A győzteseket fülsiketítő taps fogadja!

Nem, nem egy modern sporteseményen veszel részt, hanem egy olyanon, melyet körülbelül 2000 évvel ezelőtt rendeztek meg a korintusi Iszthmoszon. Itt tartották meg az i. e. VI. századtól az i. sz. IV. századig minden második évben a híres iszthmoszi játékokat. Az esemény több napon át egész Görögország figyelmét fogva tartotta. A játékok nem csak egyszerű atlétikai versenyek voltak. Az atlétákat a katonai felkészültség szimbólumainak tekintették. A győztesek, akiket hősökként bálványoztak, falevelekből készült koszorút kaptak. Elhalmozták őket ajándékokkal, és a várostól életük végéig nagy összegű juttatást kaptak.

Pál apostol jól ismerte a Korintus közelében megtartott iszthmoszi játékokat, és a keresztényi életutat egy sportversenyhez hasonlította. Azzal, hogy futókra, birkózókra és ökölvívókra utalt, találóan szemléltette a jó edzés, a célirányos törekvések és a kitartás jutalmait. Természetesen azok a keresztények is ismerték a játékokat, akiknek írt. Néhányuk nyilvánvalóan volt már a stadionban, ilyen üvöltő tömegben. Ezért könnyen megértették Pál szemléltetéseit. Mi a helyzet napjainkban? Mi is egy versenyen veszünk részt, méghozzá az örök életért folytatott versenyen. Hogyan meríthetünk hasznot Pál azon szavaiból, melyeket ezekről a sportversenyekről mondott?

’A szabályok szerint küzdjünk’

Az ókori játékokra való benevezéshez szigorú követelményeknek kellett megfelelni. Egy kikiáltó minden egyes versenyzőt a közönség elé állított, és ezt kiáltotta: „Van-e itt valaki, aki bármi bűncselekménnyel vádolhatja eme férfit? Tolvaj-e ő vagy elvetemült, és romlott-e élete s jelleme?” Az Archaeologia Graeca című könyv szerint „egyetlen olyan személyt sem engedtek versenyezni, aki hírhedt bűnöző volt, vagy egy ilyen személlyel [közeli] kapcsolatban állt”. És a játékok szabályainak megsértése is szigorú büntetést vont maga után — a szabálysértőket kizárták a versenyből.

Ez a tény segít megértenünk Pál kijelentését: „még a játékokon is, ha valaki küzd, nem koronázzák meg, csak ha a szabályok szerint küzdött” (2Timóteus 2:5). Ehhez hasonlóan, ha szeretnénk futni az életért folytatott versenyen, eleget kell tennünk Jehova követelményeinek  azáltal, hogy összhangban cselekszünk a Bibliában lefektetett magas irányadó mértékeivel. A Biblia azonban erre figyelmeztet: „az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva” (1Mózes 8:21). Ezért még azután is, hogy beneveztünk a versenyre, vigyáznunk kell, hogy a szabályok szerint folytassuk a küzdelmet, ha továbbra is szeretnénk Jehova helyeslését élvezni és elnyerni az örök életet.

A legnagyszerűbb segítséget abban, hogy így cselekedjünk, az Isten iránti szeretet nyújtja (Márk 12:29–31). Ez a fajta szeretet arra fog indítani minket, hogy Jehova kedvében akarjunk járni és az akarata szerint akarjunk cselekedni (1János 5:3).

’Vessünk le minden súlyt’

Az ókori játékokon részt vevő futók nem viseltek súlyos ruhadarabokat és felszerelést. „A futóversenyek . . . résztvevői teljesen meztelenül jelentek meg” — írja a The Life of the Greeks and Romans című könyv. Ez gyorsaságot, könnyed mozgást és fürgeséget kölcsönzött a versenyzőknek. Nem pazarolták az energiájukat szükségtelen terhek cipelésére. Pál valószínűleg erre gondolt, amikor ezt írta a héber keresztényeknek: „Vessünk le mi is minden súlyt . . . , és kitartással fussuk az elénk helyezett versenyt” (Héberek 12:1).

Milyen súly akadályozhat minket az életért folytatott versenyben? Az egyik az a vágy, hogy szükségtelen anyagi javakat halmozzunk fel, illetve hogy fényűző életet éljünk. Néhányan talán a gazdagságban keresik a biztonságot, vagy a boldogság forrásának tekintik azt. Az ilyenfajta felesleges „súly” annyira lelassíthat egy futót, hogy végül talán már nem is igazán számít neki Isten (Lukács 12:16–21). Az örök élet idővel egy távoli reménységnek tűnhet. „Eljön az új világ egy napon — érvelhet valaki —, de addig is miért ne használnánk ki mindazt, amit ez a világ nyújt?” (1Timóteus 6:17–19). Az ilyen anyagias szemléletmód igen könnyen eltéríthet valakit az életért folytatott versenytől, vagy akár meg is akadályozhatja őt annak elkezdésében.

Jézus ezt mondta a hegyi beszédében: „Senki sem szolgálhat rabszolgaként két úrnak; mert vagy az lesz, hogy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az, hogy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok rabszolgaként Istennek is, és a Gazdagságnak is.” Majd miután beszélt arról, hogy hogyan törődik Jehova az állatok és a növények szükségleteivel, és hogy az emberek többet érnek náluk, így intett: „Soha ne aggódjatok hát, és ne mondjátok: »Mit fogunk enni?«, vagy: »Mit fogunk inni?«, vagy: »Mit fogunk felvenni?« Mert mindezekért a nemzetek törik magukat. Mert tudja a ti égi Atyátok, hogy szükségetek van mindezekre. Így tehát továbbra is keressétek először a királyságot és az Ő igazságosságát, és ezek az egyéb dolgok mind megadatnak nektek ráadásként” (Máté 6:24–33).

’Kitartással fussunk’

Nem minden ókori futóverseny állt csupán rövidtávfutásból. Az egyik versenyszám, melyet doʹli·khosznak hívtak, egy körülbelül négy kilométeres futás volt. Ez keményen próbára tette az ember erejét és kitartását. Azt tartják, hogy i. e. 328-ban egy Hageosz nevű atléta, miután nyert ebben a számban, nekilódult és egészen hazáig futott, az Árgosz nevű városig,  hogy bejelentse győzelmét. Azon a napon körülbelül 110 kilométert futott!

A verseny, amelyen mi keresztények részt veszünk, ugyancsak hosszútávfutás, és próbára teszi a kitartásunkat. Ahhoz, hogy elnyerjük Jehova helyeslését és az örök élet jutalmát, mindvégig ki kell tartanunk ebben a versenyben. Pál így futott. Az élete vége felé közeledve elmondhatta: „A kiváló harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Mostantól fogva fenn van tartva számomra az igazságosság koronája” (2Timóteus 4:7, 8). Pálhoz hasonlóan ’végig kell futnunk a pályát’. Ha elveszítjük a kitartásunkat csak azért, mert a verseny valamivel tovább tart, mint amire kezdetben számítottunk, akkor nem fogjuk elnyerni a jutalmunkat (Héberek 11:6). Micsoda tragédia lenne ez, hiszen már olyan közel vagyunk a célvonalhoz!

A díj

Az ókori görög sportversenyek győztesei általában falevelekből készült és virágokkal díszített koszorút kaptak. A püthiai játékok győztesei babérkoszorút kaptak. Az olimpiai játékokon vadolajfalevélből készült a koszorú, míg az iszthmoszi játékokon fenyőből. „Hogy felkorbácsolják a résztvevők lelkesedését, a verseny idejére a stadionba helyeztek egy háromlábú asztalt, melyre a koszorúkat, a győztesnek járó jutalmakat és pálmaágakat tették úgy, hogy a versenyzők jól láthassák őket” — jegyzi meg egy bibliatudós. A győztes számára hatalmas megtiszteltetés volt a koszorút viselni. Amikor hazaérkezett, díszkocsiján diadalmasan vonult be a városba.

Erre gondolt Pál, amikor megkérdezte korintusi olvasóit: „Nem tudjátok, hogy a futók a versenyen mindnyájan futnak, de csak e g y kapja meg a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerhessétek . . . Persze ők azért teszik, hogy romlandó koronát kapjanak, mi ellenben romolhatatlant” (1Korintus 9:24, 25; 1Péter 1:3, 4). Micsoda különbség! Az ókori játékok koszorúitól eltérően, melyek elhervadnak, az a díj, melyet azok kapnak, akik végigfutják az életért folytatott versenyt, soha nem vész el.

Péter apostol így szólt erről a kiválóbb koronáról: „amikor a főpásztor nyilvánvalóvá vált, megkapjátok a dicsőség hervadhatatlan koronáját” (1Péter 5:4). Tud-e a világ olyan jutalmat adni, amely felérne a halhatatlansággal, a Krisztussal égi dicsőségben töltött romolhatatlan élet jutalmával?

Napjainkban a keresztény futók nagy többségét nem kente fel Isten, hogy szellemi fiai legyenek, és nincsen égi reménységük. Ezért nem a halhatatlanság díjáért futnak. Isten azonban eléjük is egyedülálló jutalmat helyez: örök életet tökéletességben egy paradicsomi földön az égi Királyság alatt. Függetlenül attól, hogy egy keresztény futó melyik díjért küzd, nagyobb elhatározással és lendülettel kell hogy fusson, mint a sportversenyek bármely futója. Hogy miért? Mert a jutalom soha nem vész el: „ez az az ígéret, amelyet ő maga ígért nekünk: az örök élet” (1János 2:25).

Mivel a keresztény futóra ilyen páratlan jutalom vár, hogyan tekintse a világban található csábító dolgokat? Úgy, ahogyan Pál, aki ezt mondta: „bizony veszteségnek is tekintek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan értéke miatt. Őmiatta mindent kárba veszni hagytam, és egy halom szemétnek tekintek.” Ezzel összhangban micsoda erőfeszítéssel futott Pál! „Testvérek, nem tekintem még úgy magamat, mint aki megragadta azt; de egyvalami van erre vonatkozóan: a mögöttem  levő dolgokat elfelejtve, az előttem levőknek pedig nekifeszülve, a cél felé törekszem a díjért” (Filippi 3:8, 13, 14). Pál úgy futott, hogy szemét határozottan a díjra szegezte. Nekünk is így kell futnunk.

A legkiválóbb példaképünk

Az ókori játékok bajnokaira széles körben csodálattal tekintettek. Költők pennái és szobrászok vésői örökítették meg őket. Věra Olivová történész azt mondja, hogy „dicsőségben fürödtek és hatalmas népszerűségnek örvendtek”. A bajnokok fiatalabb nemzedékének is példaképül szolgáltak.

Ki az a „bajnok”, aki a keresztények számára a legkiválóbb példát állítja? Pál választ ad erre: „kitartással fussuk az elénk helyezett versenyt, miközben hitünk Főközvetítőjére és Tökéletessé tevőjére, Jézusra szegezzük tekintetünket. Ő az eléje helyezett örömért kínoszlopot tűrt kitartással, megvetve a szégyent, és leült az Isten trónjának jobbjához” (Héberek 12:1, 2). Igen, ha győztesen akarunk kikerülni az örök életért folytatott versenyből, Példaképünkre, Jézus Krisztusra kell szegeznünk tekintetünket. Ezt úgy tehetjük meg, hogy rendszeresen olvassuk az evangéliumi beszámolókat, és elmélkedünk azon, hogy milyen módon tudjuk őt utánozni. Az ilyen tanulmányozás segít tisztán látnunk, hogy Jézus Krisztus engedelmeskedett Istennek, és kitartásával bizonyította hitének minőségét. Kitartásának jutalmaként elnyerte Jehova Isten helyeslését sok-sok csodálatos kiváltsággal egyetemben (Filippi 2:9–11).

Természetesen Jézus legkiemelkedőbb tulajdonsága a szeretet volt. „Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja a barátaiért” (János 15:13). A „szeretet” szónak még mélyebb értelmet adott azáltal, hogy azt mondta nekünk, hogy még az ellenségeinket is szeressük (Máté 5:43–48). Mivel szerette égi Atyját, Jézus örömet talált Atyja akaratának a cselekvésében (Zsoltárok 40:10, 11; Példabeszédek 27:11). Ha Jézusra tekintünk mint Példaképünkre, és hagyjuk, hogy ő diktálja nekünk az iramot az életért folytatott fáradságos versenyben, az minket is arra fog indítani, hogy szeressük Istent és felebarátainkat, és hogy igazi örömet találjunk a szent szolgálatunkban (Máté 22:37–39; János 13:34; 1Péter 2:21). Ne feledd: Jézus nem kér lehetetlent. Erről biztosít minket: „én szelíd érzületű és alázatos szívű vagyok, és felüdülést találtok lelketeknek. Mert az én igám kellemes, és a terhem könnyű” (Máté 11:28–30).

Jézushoz hasonlóan nekünk is a díjra kell szegeznünk a tekintetünket, amely azoknak van fenntartva, akik végig kitartanak (Máté 24:13). Ha a szabályok szerint küzdünk, ha levetünk minden súlyt, és ha kitartással futunk, biztosak lehetünk a győzelemben. A cél, amely már a láthatáron van, hívogat minket, hogy folytassuk! Megújítja az erőnket, mert örömmel tölt el minket — örömmel, mely megkönnyíti az előttünk lévő utat.

[Kép a 29. oldalon]

A verseny, amelyen a keresztények részt vesznek, hosszútávfutás, amely kitartást igényel

[Kép a 30. oldalon]

A megkoronázott versenyzőktől eltérően a keresztények olyan díjat remélhetnek, mely nem hervad el

[Kép a 31. oldalon]

A díj mindazoknak jár, akik végig kitartanak

[Kép forrásának jelzése a 28. oldalon]

Copyright British Museum