Élettörténet

Egész lélekkel szolgálok a próbák idején

RODOLFO LOZANO ELMONDÁSA ALAPJÁN

Mexikóban születtem a Gómez Palacio nevű városban (Durango állam) 1917. szeptember 17-én. Javában tombolt a mexikói forradalom. Noha 1920-ban véget ért, még évekkel később is zavargások voltak azon a területen, ahol éltünk, rendkívül nehézzé téve az életünket.

EGYSZER, amikor anya megtudta, hogy összecsapásra lehet számítani a lázadó erők és a hadsereg között, három bátyámat, a nővéremet, a húgomat és engem több napig nem engedett ki a házból. Nem sok ennivalónk volt, s emlékszem rá, ahogy a húgommal az ágy alatt rejtőzködtünk. Ezután anya úgy döntött, hogy elvisz minket, gyermekeket az Egyesült Államokba. Apa később csatlakozott hozzánk.

1926-ban érkeztünk meg Kaliforniába, nem sokkal azelőtt, hogy kezdetét vette a gazdasági világválság az Egyesült Államokban. Mindig oda költöztünk, ahol munkát találtunk, s így jutottunk el a San Joaquin-völgybe, Santa Clarába, Salinasba és King Citybe. Megtanultunk a földeken dolgozni, és mindenféle gyümölcsöt és zöldséget leszedni. Bár fiatalkorom serény munkával telt, mégis nagyon örömteli időszaka volt az életemnek.

Megérinti a szívünket a bibliai igazság

1928 márciusában egy Bibliakutató, ahogy Jehova Tanúit akkoriban nevezték, látogatott meg minket. Idős, spanyolul beszélő férfi volt, és Esteban Riverának hívták. Ott hagyott nálunk egy füzetet, melynek a címe — „Hol vannak a halottak?” — nagy hatással volt rám, csakúgy, mint a füzet tartalma. Noha még fiatal voltam, törekedtem a Biblia tanulmányozására, és tartottam a kapcsolatot a Bibliakutatókkal.  Idővel az anyukám és a húgom, Aurora szintén Jehova buzgó dicsérői lettek.

Az 1930-as évek közepén Királyság-terem épült az angol nyelvű gyülekezetnek San Joséban. Mivel sok spanyol ajkú személy dolgozott a földeken azon a területen, prédikálni kezdtünk nekik, és Őrtorony-tanulmányozást tartottunk. Mindezt a tőlünk mintegy 80 kilométerre élő San Franciscó-i, spanyolul beszélő Tanúk segítségével tettük. A későbbiekben körülbelül 60 személy vett részt a spanyol nyelvű összejöveteleken a San José-i Királyság-teremben.

Végül 1940. február 28-án egy San José-i kongresszuson vízben való megkeresztelkedéssel szimbolizáltam Jehovának tett önátadásomat. A következő évben kineveztek úttörőnek, ahogy Jehova Tanúi teljes idejű szolgáit hívják. Majd 1943 áprilisában megkértek, hogy költözzek a mintegy 130 kilométerre fekvő Stocktonba, hogy megalapítsak egy spanyol nyelvű gyülekezetet. Akkoriban elnöklőfelvigyázóként szolgáltam a San José-i angol gyülekezetben, és gondoskodtam az ottani spanyolul beszélő testvérekről is. Miután elintéztem, hogy mások lássák el ezeket a felelősségeket, Stocktonba költöztem.

Próba alá kerül a feddhetetlenségem

1940-től kezdődően többször is behívtak a sorozóbizottság elé, de minden alkalommal tiszteletben tartották azt, hogy lelkiismereti okokból megtagadom a katonai szolgálatot. Nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok 1941 decemberében belépett a II. világháborúba, erősödött a nyomás a sorozóbizottság részéről. 1944-ben végül az ítélethozatalig őrizetbe vettek, és bűnözőkkel együtt egy alagsori helyiségben tartottak. Miután megtudták, hogy Jehova Tanúja vagyok, sokan kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban, hogy a bűntettük hogyan befolyásolja az Isten előtti állapotukat.

A San José-i Tanúk kifizették az óvadékot értem, ezért szabadlábon lehettem, amíg a tárgyalásra vártam. Egy Los Angeles-i ügyvéd, aki polgári jogi esetek vádlottjait képviselte, ingyen vállalta az ügyemet. A bíró úgy döntött, hogy szabadon enged azzal a feltétellel, ha abbahagyom az úttörőszolgálatot, munkát vállalok, és havonta jelentkezem a szövetségi hatóságoknál. Nem fogadtam el ezt a döntést, ezért két év börtönbüntetésre ítéltek, melyet a McNeil Island börtönben kellett letöltenem Washington államban. Ott arra használtam az időmet, hogy mélyreható bibliatanulmányozást folytassak. Megtanultam gépelni is. Még nem telt le a két év, amikor jó  magaviseletemért szabadon engedtek. Azonnal intézkedtem, hogy folytatni tudjam az úttörőszolgálatot.

Kiterjedt tevékenység

1947 telén megbíztak, hogy úttörőtársammal a Colorado City-i (Texas) spanyolul beszélő emberek között munkálkodjunk. De annyira hideg volt, hogy San Antonióba mentünk „felmelegedni”. Ott azonban annyira esett az eső, hogy akadályozta a házról-házra végzett szolgálatunkat. Hamar kifogytunk a pénzből. Heteken át nyers káposztából készült szendvicseken és lucernateán éltünk. A társam hazatért, de én maradtam. Amikor az angolul beszélő Tanúk megtudták, miben szenvedek hiányt fizikailag, a segítségemre siettek.

Az elkövetkező év tavaszán visszatértem a Colorado City-i megbízatási helyemre, és végül megalakult egy kis, spanyol nyelvű gyülekezet. Ezután Sweetwaterbe (Texas) költöztem. Itt segítettem megalapítani egy másik spanyol nyelvű gyülekezetet. Míg Sweetwaterben voltam, kaptam egy levelet, melyben meghívtak az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 15. osztályába, mely 1950. február 22-én kezdődött, és misszionáriusi képzést nyújtott. A diplomaosztás azon a nyáron a New York-i Yankee Stadionban volt a nemzetközi kongresszuson. Ezután három hónapon át Jehova Tanúi brooklyni főhivatalában maradtam. Itt képzést kaptam, hogy el tudjam látni a mexikói fiókhivatalban kapott megbízatásomat.

A munka Mexikóban

1950. október 20-án érkeztem meg Mexikóvárosba. Úgy két héttel később kineveztek fiókhivatal-felvigyázónak, s ez volt a megbízatásom négy és fél éven át. A tapasztalat, melyet az úttörőszolgálatban, a börtönben, a Gileádon és Brooklynban szereztem, nagyon hasznosnak bizonyult. Mexikóba érkezve hamar megláttam, hogy építeni kell a mexikói testvérek és testvérnők szellemiségét. Különösen abban volt nagy szükségük segítségre, hogy ragaszkodjanak Isten Szavának magas erkölcsi irányadó mértékeihez.

A latin-amerikai országokban, Mexikót is ideértve, szokás volt, hogy a párok együtt éljenek, noha nem kötöttek törvényesen házasságot. A kereszténység egyházai, főként a római katolikus egyház, engedték, hogy ezt az Írás-ellenes szokást gyakorolják a híveik (Héberek 13:4). Ezért néhányan Jehova Tanúi gyülekezeteinek a tagjai lettek, bár még nem kötöttek hivatalosan házasságot. Ekkor egy elrendezést hoztunk létre, hogy ezek a személyek kapjanak hat hónapot a kapcsolatuk rendezésére. Máskülönben nem ismerték el őket többé Jehova Tanúiként.

Sok személynek nem volt nehéz rendeznie az életét. A házasságkötéssel csupán törvényesíteniük kellett a kapcsolatukat. Mások nehezebb helyzetben voltak. Voltak például, akik már kétszer, sőt háromszor is házasságot kötöttek, pedig még nem is váltak el törvényesen. Amikor Jehova népe tagjainak végül sikerült összhangba hozniuk házastársi viszonyukat Isten Szavának a tanításaival, nagyszerű szellemi áldás áradt ki a gyülekezetekre (1Korintus 6:9–11).

Azokban az időkben a világi oktatás általában alacsony szintű volt Mexikóban. Még azelőtt, hogy 1950-ben megérkeztem Mexikóba, a fiókhivatal írni és olvasni tanuló osztályok szervezésébe kezdett a gyülekezetekben. Ekkor ezeket az osztályokat átszerveztük, és intézkedtünk, hogy a kormány hivatalosan elfogadja őket. 1946 óta, vagyis amióta jelentéseket állítunk össze, Mexikóban több mint 143 000-en tanultak meg írni és olvasni a Tanúk által vezetett osztályokban.

A mexikói törvényekkel nagymértékben korlátozták a vallási tevékenységet. Az utóbbi években azonban fontos változások történtek e tekintetben. 1992-ben egy új vallási törvényt fogadtak el, s ennek köszönhetően Mexikóban 1993-ban bejegyezték Jehova Tanúit mint vallásszervezetet.

Ezek a változások nagyon megörvendeztettek, annál is inkább, mert korábban lehetetlennek tűntek. Hosszú éveken át újból és újból felkerestem kormányzati tisztviselőket, és mindig a bizalmatlanság falába ütköztem. Nagyszerű  azonban látni, hogyan rendezi ezeket az ügyeket fiókhivatalunk jogi osztálya, s ezért most viszonylag zavartalanul végezhetjük prédikálómunkánkat.

Szolgálat egy misszionáriustárssal

Amikor megérkeztem Mexikóba, az országban már sokan voltak olyanok, akik a Gileád korábbi osztályaiban végeztek. Egyikük volt Esther Vartanian, egy örmény Tanú, aki 1942-ben kezdte el az úttörőszolgálatot Vallejóban (Kalifornia). 1955. július 30-án kötöttünk házasságot, majd ezután is eleget tettünk mexikói megbízatásunknak. Esther folytatta a misszionáriusi munkát Mexikóvárosban, s a fiókhivatal lett az otthonunk, mivel én továbbra is ott szolgáltam.

Esther 1947-ben érkezett első misszionáriusi megbízatási helyére, Monterrey-be (Nuevo León, Mexikó). Akkoriban csupán egy gyülekezet volt Monterrey-ben 40 Tanúval, de amikor 1950-ben átküldték Mexikóvárosba, már négyre emelkedett a gyülekezetek száma. A Mexikóvároshoz közeli fiókhivatalunkban jelenleg két olyan fiatal is szolgál, akiknek a családjával Esther tanulmányozta a Bibliát, amikor Monterrey-ben szolgált.

1950-ben a mexikóvárosi misszionáriusok prédikálóterülete felölelte a város legnagyobb részét. A misszionáriusok gyalog vagy nagyon régi, emberekkel zsúfolt buszokkal járták be a területüket. Amikor 1950 végén megérkeztem, hét gyülekezet volt itt. Mára ez a szám mintegy 1600-ra növekedett, s jóval több mint 90 000 Királyság-hírnök szolgál Mexikóvárosban. Tavaly több mint 250 000 személy vett részt Krisztus halálának az emlékünnepén ebben a városban! Az évek során Esthernek és nekem kiváltságunkban volt, hogy ezek közül a gyülekezetek közül sokban szolgáljunk.

Amikor Esther és én bibliatanulmányozást kezdünk valakivel, mindig próbáljuk a családban az apa érdeklődését felkelteni, hogy az  egész család be legyen vonva a tanulmányozásba. Ezért számos soktagú családot láttunk, amely elkezdte szolgálni Jehovát. Szerintem az igaz imádat gyors növekedésének az az egyik oka Mexikóban, hogy gyakran egész családok csatlakoznak egységesen az igaz imádathoz.

Jehova megáldotta a munkánkat

1950 óta figyelemre méltó a munka előrehaladása Mexikóban, s ez igaz mind a számok növekedése, mind pedig a szervezeti változások tekintetében. Igazi öröm, hogy kismértékben hozzájárulhattunk a növekedéshez, együtt dolgozva ezekkel a vendégszerető, boldog emberekkel.

Karl Klein, aki Jehova Tanúi Vezető Testületében szolgál, és felesége, Margaret néhány évvel ezelőtt a szabadságuk során meglátogattak minket. Klein testvér szeretett volna belekóstolni, hogyan mennek a dolgok mexikói területünkön, ezért ő és Margaret ellátogattak a Mexikóvároshoz közeli San Juan Tezontla-i gyülekezetbe, ahova akkoriban jártunk. Termünk kicsi volt, úgy négy és fél méter széles, és öt és fél méter hosszú. Amikor megérkeztünk, körülbelül hetvenen voltak már jelen, és már állóhely is alig volt. Az idősebbek székeken ültek, a fiatalabbak padokon, a kisgyermekek pedig téglákon vagy a földön.

Klein testvért lenyűgözte, hogy minden gyermeknek elő volt készítve a Bibliája, és a szónokkal együtt kikeresték a bibliaverseket. A nyilvános előadás után Klein testvér a Máté 13:19–23-at elemezve azt mondta, hogy Mexikóban bőven van abból a „kiváló földből”, amelyről Jézus beszélt. Azok közül a gyermekek közül, akik ezen a napon jelen voltak az összejövetelen, hét jelenleg a Mexikóvároshoz közeli fióklétesítményeink bővítésének nagyszabású munkájában vesz részt. Egy másik a Bételben szolgál, és sokan mások úttörők.

Amikor Mexikóvárosba jöttem, csupán tizenegy tagja volt a fiókhivatalunknak. Ma már mintegy 1350-en dolgoznak itt, s közülük úgy 250-en az új fiókhivatali épületek építésében vesznek részt. Amikor befejeződik a munka — valószínűleg 2002-ben —, hozzávetőleg 1200-zal több személyt tudunk majd elszállásolni kibővített létesítményünkben. Képzeljétek csak el, 1950-ben kevesebb mint 7000 Királyság-hírnök volt az országban, de most már jóval több mint 500 000 van! Csakúgy repes a szívem az örömtől, hogy láthatom, hogyan áldja meg Jehova alázatos mexikói testvéreink erőfeszítéseit, akik nagyon keményen dolgoznak, hogy magasztalják őt.

Szembenézve egy nagy próbával

Az utóbbi időben az egyik legnagyobb próbám a betegség. Korábban általánosságban véve egészséges személy voltam. De 1988 novemberében agyi érkatasztrófám volt, ami nagyban érintette a fizikai képességeimet. Hála Jehovának, a mozgás és más terápiák segítettek, hogy egy bizonyos mértékig helyreálljon az egészségem, de a testemnek egyes részei nem reagálnak úgy, ahogy szeretném. Még mindig kezelést kapok, és orvosi felügyelet alatt állok, hogy megelőzzük az intenzív fejfájást és a további szövődményeket.

Bár már nem tudok annyit tenni, amennyit szeretnék, megelégedést találok a tudatban, hogy képes voltam sok embernek segíteni, hogy Jehova szándékáról tanuljon, és önátadott szolgája legyen. Amikor a fiókhivatalunkba keresztény testvérek és testvérnők látogatnak el, az is örömmel tölt el, ha annyiukkal elbeszélgethetek, amennyiükkel csak lehetséges, mivel úgy érzem, hogy ilyenkor kölcsönösen buzdítjuk egymást.

Nagyon nagy erőforrás számomra, hogy tudom, Jehova értékeli a neki végzett szolgálatunkat, és hogy nem hiábavaló, amit teszünk (1Korintus 15:58). A korlátaim és a betegségem ellenére megszívlelem a Kolosszé 3:23, 24-ben található szavakat: „Bármit tesztek is, munkálkodjatok azon egész lélekkel, mint Jehovának, és nem mint embereknek, hiszen tudjátok, hogy Jehovától fogjátok megkapni az örökség megfelelő jutalmát.” Ezzel a figyelmeztetéssel összhangban megtanultam, hogy egész lélekkel szolgáljam Jehovát a próbák idején.

[Kép a 24. oldalon]

1942-ben, amikor úttörő voltam

[Kép a 24. oldalon]

Feleségem 1947-ben kezdte el a misszionáriusi munkát Mexikóban

[Kép a 24. oldalon]

Estherrel ma

[Képek a 26. oldalon]

Balra fent: mexikói Bétel-családunk 1952-ben; én az első sorban vagyok

Jobbra fent: több mint 109 000-en találkoztunk ebben a mexikóvárosi stadionban, hogy kerületkongresszust tartsunk 1999-ben

Balra lent: nemsokára elkészül az új fiókhivatali létesítményünk