„A baráttól kapott sebek”

PÁL apostol szükségét látta, hogy némi helyreigazítást nyújtson a Galáciában élő, első századi keresztényeknek. Valószínűleg avégett, hogy elejét vegye bármiféle neheztelésnek, megkérdezte: „Nos hát, ellenségetek lettem, mert megmondom nektek az igazságot?” (Galácia 4:16).

Azzal, hogy Pál ’megmondta az igazságot’, nem vált az ellenségükké. Tulajdonképpen egy bibliai alapelvvel összhangban cselekedett: „Jó szándékúak a baráttól kapott sebek” (Példabeszédek 27:6, Újfordítású revideált Biblia). Tudta, hogy fennáll a veszélye annak, hogy megsérti a vétkezők önérzetét. De azzal is tisztában volt, hogy ha megvonja a szükséges fegyelmezést valakitől, aki bűnt követett el, akkor azzal meggátolhatja őt abban, hogy tapasztalja Jehova Isten szeretetének ezt a megnyilvánulását (Héberek 12:5–7). Ezért hát Pál hűséges barátként viselkedett, aki szívből törődik a gyülekezet hosszú távú érdekeivel, és nem hátrál meg attól, hogy helyreigazítást nyújtson.

Ma Jehova Tanúi a nekik adott parancsolattal összhangban ’tanítvánnyá tesznek minden nemzetből való embereket, és megtanítják őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit Jézus Krisztus parancsolt’. Tanítványképző munkájuk során ezek az őszinte keresztények nem alkudnak meg az olyan bibliai igazságokat illetően, melyek feltárják vagy elítélik a tanításbeli hibákat és a nem keresztényhez illő viselkedést (Máté 15:9; 23:9; 28:19, 20; 1Korintus 6:9, 10). Ezzel azonban nem ellenségekké akarnak válni, akiket el kell utasítani. Valójában igaz barátokként viselkednek, akik őszinte érdeklődéssel vannak mások iránt.

Istentől kapott éleslátással a zsoltáríró ezt írta: „Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem” (Zsoltárok 141:5).