Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Miért beszél a New World Translation of the Holy Scriptures * a 2Péter 3:13-ban „új egekről [többes számban] és új földről”, amikor a Jelenések 21:1 „új égről [egyes számban] és új földről” jövendöl?

Ennek alapvető oka az eredeti nyelvek egyik nyelvtani részletében keresendő. Úgy tűnik, a kifejezések értelmét illetően nincs különösebb jelentősége.

Nézzük először a Héber Iratokat. Az eredeti nyelvű szövegben a héber sa·maʹjim szó — melyet „égnek” vagy „egeknek” fordítanak — mindig többes számú. Úgy látszik, ez nem fejedelmi többest jelez, hanem azt a gondolatot hordozza, hogy egy egésznek a különálló részei kiterjednek a térben, illetve „a megszámlálhatatlanul sok különálló részből vagy pontból összetevődő egész” fogalmát takarja. Ez érthetővé válik, ha arra gondolunk, hogy a fizikai egek a földtől kiindulva minden irányban nagy távolságra kiterjednek, és csillagok milliárdjait foglalják magukban. Amikor a sa·maʹjim szót határozott névelő előzi meg (szó szerint: „az egek”), akkor a New World Translation of the Holy Scriptures szinte kivétel nélkül „egeknek” fordítja, mint például az Ézsaiás 66:22-ben. Ha a sa·maʹjim szó határozott névelő nélkül fordul elő, akkor vagy egyes számban („ég”; például az 1Mózes 1:8-ban, 14:19, 22-ben és a Zsoltárok 69:34-ben [69:35]), vagy többes számban fordítja („egek”; például az 1Mózes 49:25-ben, Bírák 5:4-ben, Jób 9:8-ban és az Ézsaiás 65:17-ben).

Az egeket jelentő héber szó mind az Ézsaiás 65:17-ben, mind a 66:22-ben többes számban van, és a New World Translation of the Holy Scriptures következetesen az „új egek és egy [vagy: az] új föld” kifejezést használja ezeken a helyeken.

A görög ou·ra·noszʹ szó jelentése ’ég’, a többes számú ou·ra·noiʹ szó jelentése pedig ’egek’. A görög Septuaginta fordítói érdekes módon az Ézsaiás 65:17-ben is, és a 66:22-ben is az egyes számú formát alkalmazták.

De mit mondhatunk arról a két helyről, ahol a Keresztény Görög Iratokban előfordul az „új ég [vagy egek] és új föld” kifejezés?

A 2Péter 3:13-ban az apostol a görög többes számú formát használta. Közvetlenül előtte (a 7., 10. és 12. versben) a jelenlegi gonosz „egekről” beszélt, többes számban. Tehát következetes volt, amikor a 13. versben is többes számot használt. Ezenkívül a jelek szerint az Ézsaiás 65:17 eredeti szövegét idézte — ahol a héber kifejezés többes számban szerepel —, ahhoz hasonlóan, ahogy a 2Péter 2:22-ben is a héber szövegét idézte a Példabeszédek 26:11-nek. Ezért Péter „új egekre [többes számban] és új földre” mutatott előre, melyet „várunk az ő ígérete szerint”.

Ettől egy kissé eltérő módon János apostol a Jelenések 21:1-ben nyilvánvalóan az Ézsaiás 65:17-nek a Septuaginta szerinti fordítását használta fel, amely — ahogy már említettük — egyes számban tartalmazza az „ég” szó görög megfelelőjét. János tehát ezt írta: „új eget [egyes számban] és új földet láttam, mert a korábbi ég és a korábbi föld elmúlt.”

Ezek nyelvtani részletek, melyek a fordítással függnek össze. Fontos megismételni, hogy a kifejezések értelmét illetően semmilyen különbség sincs, akár „új egekről”, akár „új égről” olvasunk vagy beszélünk. A jelentésük ugyanaz.

[Lábjegyzet]

^ 2. bek. Magyarul csak a Keresztény Görög Iratok jelent meg.

[Kép forrásának jelzése a 31. oldalon]

Csillagok: Frank Zullo