Tartsunk ki az aratásban!
Tartsunk ki az aratásban!
„A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd” (ZSOLTÁROK 126:5).
1. Miért kell ma ’kérni az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába’?
MIUTÁN Jézus Krisztus befejezte harmadik prédikáló körútját Galileában, ezt mondta tanítványainak: „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Máté 9:37). Júdeában ugyanez volt a helyzet (Lukács 10:2). Ez majdnem 2000 évvel ezelőttre vonatkozott. Vajon mit mondhatunk ma? Az elmúlt szolgálati évben Jehovának több mint 6 millió Tanúja végezte kitartóan a jelképes aratást a földön élő 6 milliárd ember között, akik közül sokan „elcsigázottak és hányt-vetettek . . . , mint a pásztor nélküli juhok”. Jézus felszólítása tehát, mely szerint ’kérni kell az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába’, ma éppolyan aktuális, mint évszázadokkal ezelőtt volt (Máté 9:36, 38).
2. Mivel vonjuk magunkra az emberek figyelmét?
2 Az aratás Ura, Jehova Isten válaszolt arra a kérésre, hogy küldjön ki még több munkást. És micsoda öröm részt venni ebben az Isten irányítása alatt folyó aratásban! Noha a nemzetekhez viszonyítva kevesen vagyunk, buzgó Királyság-prédikálásunkkal és tanítványképzésünkkel magunkra vonjuk a világ figyelmét. Sok országban gyakran említenek minket a tömegtájékoztatási eszközökben. Előfordul, hogy ha egy filmben megszólal a csengő, az egyik szereplő megjegyzi, hogy Jehova Tanúi azok. Igen, a XXI. században az emberek jól ismerik jelképes aratómunkásokként végzett keresztényi tevékenységünket.
3. a) Honnan tudjuk, hogy az első századi Királyság-prédikáló munka nem maradt észrevétlen? b) Miért mondhatjuk, hogy szolgálatunkat angyalok támogatják?
1Korintus 4:9). Ha az üldözés ellenére kitartunk a Királyság hirdetésében, azzal mi is magunkra vonjuk a világ figyelmét, és olyasmit teszünk, ami az angyalok számára is fontos. A Jelenések 14:6-ban ezt olvassuk: „[Én, János apostol] láttam egy másik angyalt az ég közepén repülni, és örökkévaló jó hír volt nála, hogy örömüzenetként hirdesse azoknak, akik a földön laknak, és minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek.” Igen, szolgálatunkat, az aratást angyalok támogatják! (Héberek 1:13, 14).
3 A világ az első században is felfigyelt a Királyság-prédikáló munkára, és üldözte a jó hír hirdetőit. Ezért Pál apostol a következőket írta: „úgy tűnik nekem, hogy az Isten minket, az apostolokat utolsókként tett szemlére mint halálra szántakat, mivelhogy [mi, apostolok] színházi látványosság lettünk a világnak és angyaloknak és embereknek” (A „gyűlölet célpontjai”
4—5. a) Mire figyelmeztette Jézus a tanítványait? b) Miért van az, hogy Isten mai szolgái a „gyűlölet célpontjai”?
4 Amikor Jézus apostolai elküldettek mint aratómunkások, megfogadták Jézus utasítását, hogy ’legyenek óvatosak, mint a kígyók, de ártatlanok, mint a galambok’. Jézus hozzátette még: „Legyetek résen az emberekkel szemben; mert helyi törvényszékeknek szolgáltatnak ki benneteket, és zsinagógáikban megkorbácsolnak titeket. Igen, kormányzók és királyok elé fognak hurcolni benneteket énértem, tanúságul nekik és a nemzeteknek . . . És gyűlölet célpontjai lesztek minden ember előtt az én nevem miatt; de aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben” (Máté 10:16–22).
5 Azért vagyunk ma a „gyűlölet célpontjai”, mert „az egész világ a gonosz hatalmában van”, vagyis Sátán, az Ördög hatalmában, aki Istennek és népének a fő ellensége (1János 5:19). Ellenségeink észreveszik szellemi jólétünket, de nem hajlandók Jehovának tulajdonítani azt. Látják boldog, mosolygós arckifejezésünket, amikor örömmel részt veszünk az aratásban. Csodálkoznak az egységünkön. Kénytelen-kelletlen el is ismerik, hogy egységesek vagyunk, amikor külföldre utaznak, és azt tapasztalják, hogy Jehova Tanúi ott pontosan ugyanazt a munkát végzik, mint otthon, náluk. Mi persze tudjuk, hogy a maga idején Jehova, a támogatónk és az egységünk forrása még az ellenségeinkkel is megismerteti magát (Ezékiel 38:10–12, 23).
6. Mit biztosít nekünk Jehova, miközben részt veszünk az aratásban, de milyen kérdés vetődik fel?
6 Az aratás Ura a Fiának, Jézus Krisztusnak adott „minden hatalmat az égben és a földön” (Máté 28:18). Jehova tehát Jézust használja fel arra, hogy irányítsa az aratást az égi angyalok által és a felkent „hű és értelmes rabszolga által” itt, a földön (Máté 24:45–47; Jelenések 14:6, 7). De hogyan tudjuk elviselni az ellenségeink ellenállását, s közben hogyan őrizhetjük meg az örömünket, kitartva az aratásban?
7. Milyen beállítottság megőrzésére kell törekednünk, amikor ellenállással vagy üldözéssel nézünk szembe?
1Korintus 4:12, 13). Az ilyen szellem, amely tapintatos nyilvános szolgálatunkkal párosul, néha megváltoztatja az ellenségeink magatartását.
7 Amikor ellenállással vagy akár nyílt üldözéssel nézünk szembe, kérjük Isten segítségét, hogy olyan beállítottságot tudjunk megőrizni, amilyen Pálé volt. Ő ezt írta: „Amikor szidalmaznak bennünket, áldást mondunk, amikor üldöznek, helytállunk, amikor rossz hírbe kevernek, kérlelőn kérünk” (8. Milyen megnyugtató gondolatokat merítünk Jézusnak a Máté 10:28-ban feljegyzett szavaiból?
8 Még az sem töri le az aratásban tanúsított buzgalmunkat, ha a halál fenyeget. Félelem nélkül hirdetjük a Királyság-üzenetet, amilyen nyíltan csak lehet. Jézus szavai bátorítólag és megnyugtatólag hatnak ránk: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” (Máté 10:28). Tudjuk, hogy égi Atyánk az Életadó. Megjutalmazza azokat, akik megőrzik az iránta való feddhetetlenségüket, és hűségesen kitartanak az aratásban.
Életmentő üzenet
9. Hogyan reagáltak néhányan Ezékiel szavaira, és mennyiben hasonló ma a helyzet?
9 Amikor Ezékiel próféta bátran hirdette Jehova üzeneteit a „fellázadt nemzeteknek” — Izrael és Júda királyságainak —, néhányan örömmel hallgatták, amit mondott (Ezékiel 2:3, Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása). Jehova ezt mondta: „ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs” (Ezékiel 33:32). Bár tetszettek nekik Ezékiel szavai, nem cselekedtek azok szerint. Mi a helyzet ma? Amikor a felkent maradék és annak társai bátran hirdetik Jehova üzeneteit, néhányan szívesen hallanak a Királyság áldásairól, de nem reagálnak értékelést mutatva, nem válnak tanítvánnyá, és nem kapcsolódnak be az aratásba.
10—11. Mit tettek a testvéreink a XX. század első felében, hogy megismertessék a nyilvánossággal az életmentő üzenetünket, és milyen eredménnyel jártak?
10 Másrészt viszont sokan kedvezően reagálnak az aratásra, és maguk is részt vesznek Isten üzeneteinek a továbbadásában. Például az 1922-től 1928-ig tartó időszakban a keresztény
kongresszusok sorozata alkalmával félreérthetetlen ítéletüzeneteket hirdettek ki Sátán gonosz rendszere ellen. Rádióállomások is sugározták a kongresszusokon elhangzott ítéleteket. Később Isten népe milliószámra terjesztette ezeket nyomtatott formában.11 Az 1930-as évek végén új tanúskodási formát vezettek be: a plakátos felvonulást. Kezdetben Jehova népének tagjai nyilvános előadásokat hirdető plakátokat hordtak magukon. Később olyan plakátokat vittek, amelyeken ilyen és ezekhez hasonló feliratok voltak: „A vallás csapda és szélhámosság” és „Szolgáld Istent és Krisztust, a Királyt!” Végigvonultak az utcákon, magukra vonva a járókelők figyelmét. Egy testvér, aki rendszeresen részt vett ebben a munkában London forgalmas utcáin, megjegyezte, hogy ennek köszönhetően Jehova Tanúi a figyelem középpontjába kerültek, és felbátorodtak.
12. Isten ítéletüzenetei mellett mit emelünk ki a szolgálatunk során, és kik végzik ma egyesülten a jó hír prédikálását?
12 Miközben Isten ítéletüzeneteit hirdetjük, kiemeljük a Királyság-üzenet pozitív oldalait is. A világ látványosságaiként végzett bátor tanúskodásunk segít a jó hírre méltó emberek felkutatásában (Máté 10:11). A felkent osztály utolsóként begyűjtendő tagjai szinte mindnyájan az 1920-as és 1930-as évek folyamán reagáltak az aratás harsogó felhívására. Aztán egy 1935-ben megtartott kongresszuson elhangzott a csodálatos hír, hogy a „más juhok” ’nagy sokaságára’ áldott jövő vár a paradicsomi földön (János 10:16; Jelenések 7:9). Ők figyelmet szenteltek Isten ítéletüzeneteinek, és egyesültek a felkentekkel az életmentő jó hír prédikálásában.
13—14. a) Hogyan szolgálnak vigaszul a Zsoltárok 126:5, 6 szavai? b) Mire számíthatunk, ha folyton vetünk és öntözünk?
13 A Zsoltárok 126:5, 6 szavai nagyon vigasztalóak Isten aratómunkásainak, különösen azoknak, akik üldöztetést szenvednek el. Ezek a versek így szólnak: „A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.” A zsoltáríró vetésről és aratásról szóló szavai azt jelképezik, hogy Jehova törődött az ókori Babilon fogságából visszatért maradékkal, és megáldotta őket. Amikor kiszabadultak, nagyon boldogok voltak, de valószínűleg sírva vetettek a puszta földbe, mely a hetvenéves fogság alatt megmunkálatlanul hevert. Akik viszont nem adták fel a vetést és az újjáépítést, élvezhették munkájuk gyümölcsét és a munkából fakadó megelégedést.
14 Lehet, hogy sírunk a próbák alatt, és akkor, amikor mi magunk vagy hívőtársaink az igazságosságért szenvednek (1Péter 3:14). Az aratás először talán nehezen megy, mert látszólag semmit sem tudunk felmutatni a szolgálatban tett erőfeszítéseink eredményeként. De ha folyton vetünk és öntözünk, Isten megadja a növekedést, gyakran a várakozásainkon felül is (1Korintus 3:6). Jól szemléltetik ezt azok az eredmények, amelyeket a Bibliák és bibliai kiadványok terjesztésében értünk el.
15. Mondj példát arra, hogy mennyire hasznosak a keresztény kiadványok az aratásban!
15 Figyeld meg egy férfi példáját, akit Jimnek hívnak. Amikor meghalt az édesanyja, Jim talált a dolgai között egy könyvet, melynek Az élet — Hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? * volt a címe. Érdeklődéssel elolvasta. Aztán mikor beszélgetett egy Tanúval, aki az utcán szólította meg, beleegyezett az újralátogatásba, és tanulmányozni kezdte a Bibliát. Jim gyors szellemi előrehaladást tett, átadta az életét Jehovának, és megkeresztelkedett. A családjának is beszélt arról, amit tanult. Ennek eredményeként a nővére és a bátyja Jehova Tanúja lett, és Jim később abban a kiváltságban részesült, hogy teljes idejű önkéntesként szolgálhatott a londoni Bételben.
Üldözöttek, mégis boldogok
16. a) Miért sikeres az aratás? b) Mire figyelmeztetett Jézus a jó hír hatásával kapcsolatban, mi mégis hogyan közelítjük meg az embereket?
16 Vajon miért ilyen sikeres az aratás? Azért, mert a felkent keresztények és társaik megfogadták Jézus utasítását: „Amit a sötétben mondok el nektek, mondjátok a világosságban; és amit suttogó hangon hallotok, prédikáljátok a háztetőkről” (Máté 10:27). De nehézségekre is számítanunk kell, hiszen Jézus figyelmeztetett: „halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, és gyermekek kelnek fel szüleik ellen, és halálra juttatják őket.” Továbbá kijelentette: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét bocsássak a földre; nem békét bocsátani jöttem, hanem kardot” (Máté 10:21, 34). Jézus nem akart szánt szándékkal megosztottságot előidézni a családokban. A jó hírnek azonban néha ilyen hatása volt a családokra. Ugyanez mondható el Isten mai szolgáiról is. Amikor elmegyünk a családokhoz, nem áll szándékunkban megosztottságot előidézni. Azt szeretnénk, ha mindenki elfogadná a jó hírt. Ezért megpróbáljuk az összes családtagot kedves, megnyerő módon megközelíteni, ami vonzóvá teszi az üzenetünket azok számára, akik ’helyesen viszonyulnak az örök élethez’ (Cselekedetek 13:48).
17. Hogyan különülnek el a többiektől azok, akik támogatják Isten szuverenitását, és milyen példát tudnál mondani erre?
17 A Királyság-üzenet elkülöníti a többiektől azokat, akik támogatják Isten szuverenitását. Nézzük például, hogyan tűntek ki másságukkal hívőtársaink, akik a nemzetiszocializmus napjaiban Németországban ’visszafizették a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené’ (Lukács 20:25). A vallási vezetőkkel és a kereszténység egyházaihoz tartozó névleges keresztényekkel ellentétben Jehova szolgái szilárdan álltak, és nem voltak hajlandók megsérteni a bibliai alapelveket (Ézsaiás 2:4; Máté 4:10; János 17:16). Christine King professzor asszony az egyik könyvében megjegyezte: „Csupán a Tanúk ellen volt a [náci] kormányzat sikertelen; bár ezreket öltek meg közülük, a munka folytatódott tovább, és 1945 májusában Jehova Tanúinak a mozgalma még mindig életben volt, a nemzetiszocializmus pedig már nem” (The Nazi State and the New Religions: Five Case Studies in non-Conformity).
18. Milyen magatartást tanúsít Jehova népe az üldözés ellenére?
2Korintus 4:7). A közöttünk levő felkenteket biztosították arról, hogy ’nevük fel van írva az egekben’ (Lukács 10:20). Kitartásuk olyan reménységet eredményez, mely nem vezet csalódáshoz, és a földi reménységű, hűséges aratómunkásoknak is hasonló a meggyőződésük (Róma 5:4, 5).
18 Valóban figyelemre méltó az a magatartás, amelyet Jehova népeként az üldözés idején tanúsítunk. A hitünk talán lenyűgözi a világi hatóságokat, azon viszont megdöbbennek, hogy nincs bennünk rosszindulat vagy bosszúvágy. A holokausztot túlélő Tanúk például gyakran örömről és elégedettségről beszélnek, amint visszatekintenek arra, ami történt velük. Tudják, hogy Jehova „a szokásosnál nagyobb erőt” adott nekik (Tartsunk ki az aratásban!
19. Milyen hatékony módszereket alkalmaztak és alkalmaznak a keresztények a szolgálatuk során?
19 Majd meglátjuk, meddig engedi még Jehova, hogy részt vegyünk a jelképes aratásban. Közben gondoljunk arra, hogy az aratók sajátos módszerekkel dolgoznak. Ugyanígy biztosak lehetünk abban, hogy ha hűségesen alkalmazzuk a jól bevált prédikálási módszereket, annak meglesz az eredménye. Pál ezt mondta keresztény hittársainak: „Kérlellek hát benneteket: legyetek az utánzóimmá” (1Korintus 4:16). Amikor Pál Milétuszban találkozott az efézusi vénekkel, emlékeztette őket, hogy nem tartotta vissza magát attól, hogy „nyilvánosan és házról házra” tanítsa őket (Cselekedetek 20:20, 21). Pál társa, Timóteus megismerte az apostol módszereit, így tovább tudta azokat adni a korintusiaknak (1Korintus 4:17). Isten megáldotta Pál tanítási módszereit, és ugyanígy a mi kitartásunkat is megáldja, melyet a jó hír nyilvános prédikálásában tanúsítunk házról házra, az újralátogatásokon, házi bibliatanulmányozásokon és mindenütt, ahol az emberek megtalálhatók (Cselekedetek 17:17).
20. Hogyan utalt Jézus arra, hogy közeledett a bőséges szellemi aratás ideje, és hogyan teljesedett ez az utóbbi években?
20 Jézus, miután tanúskodott egy szamáriai asszonynak Sikár közelében i. sz. 30-ban, a szellemi aratásról beszélt. Ezt mondta a tanítványainak: „emeljétek fel a szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket, hogy fehérek az aratásra. Már megkapja az arató a bérét, és örök életre gyűjt termést, hogy együtt örvendezzen a magvető és az arató” (János 4:34–36). Jézus talán előre látta, milyen hatása lesz a szamáriai asszonnyal való találkozásának, ugyanis sokan hittek benne az asszony tanúskodása nyomán (János 4:39). Az utóbbi években több országban eltörölték a Jehova Tanúira vonatkozó korlátozásokat, illetve törvényes elismerést biztosítottak nekik, újabb aratási területeket nyitva meg. Ennek eredményeként bőséges szellemi aratás van folyamatban. Világszerte gazdag áldásoknak örvendünk, miközben örömmel folytatjuk a szellemi aratást.
21. Miért van okunk arra, hogy boldog aratómunkásokként kitartsunk?
21 Amikor a termés beérik és kész az aratásra, a munkásoknak sürgősen kell cselekedniük. Késedelem nélkül kell dolgozniuk. Ma szorgalmasan és a sürgősség érzetével kell munkálkodnunk, mivel „a végső időben” élünk (Dániel 12:4). Igaz, vannak próbáink, de Jehova imádóinak a begyűjtése kiterjedtebb most, mint bármikor. Ezért az örvendezés napja ez (Ézsaiás 9:3). Boldog munkásokként tartsunk ki tehát az aratásban!
[Lábjegyzet]
^ 15. bek. Jehova Tanúi adják ki és terjesztik.
Hogyan válaszolnál?
• Hogyan válaszolt az aratás Ura arra a kérésre, hogy küldjön ki még több munkást?
• Bár a „gyűlölet célpontjai” vagyunk, milyen beállítottságot őrzünk meg?
• Miért vagyunk boldogok az üldözés ellenére is?
• Miért tartsunk ki az aratásban a sürgősség érzetével?
[Tanulmányozási kérdések]
[Képek a 16., 17. oldalon]
Angyalok támogatják azokat, akik részt vesznek a szellemi aratásban
[Kép a 18. oldalon]
A plakátos felvonulások sok ember figyelmét felkeltették a Királyság-üzenet iránt
[Kép a 18. oldalon]
Mi ültetünk és öntözünk, de Isten adja a növekedést