Valóban türelmes vagy?

GERJEDTÉL már haragra valakinek a helytelen viselkedése láttán? Gyorsan cselekedsz, amikor a romboló hatások erőteljesen munkálkodnak a közeli barátaid körében?

Néha gyorsan és határozottan kell cselekedni, hogy egy súlyos bűn ne terjedjen tovább. Például amikor az i. e. XV. században az a veszély fenyegette az izraelitákat, hogy egy felháborító helytelenség miatt tisztátalanokká lesznek, Áron unokája, Fineás határozottan cselekedett, hogy eltávolítsa a rosszat. Jehova Isten helyeselte, amit tett, így szólván: „Fineás . . . elfordította haragomat Izrael fiairól azáltal, hogy semmilyen versengést nem tűrt velem szemben közöttük” (4Mózes 25:1–11, NW).

Fineás helyesen cselekedett, amikor nem hagyta, hogy tovább terjedjen a tisztátalanság. De vajon elmondható ugyanez arról a személyről, aki féktelen haragra lobban mások emberi hibái miatt? Ha elhamarkodottan cselekszünk, vagy olyat teszünk, amit nem állt jogunkban megtenni, akkor nem az igazságosság támogatóivá válunk, hanem inkább a türelmetlenség szimbólumaivá — olyanokká, akik nem veszik tekintetbe mások tökéletlenségeit. Mi segíthet, hogy ne essünk bele ebbe a hibába?

’Jehova megbocsátja minden bűnödet’

Jehova „olyan Isten, aki féltékeny (buzgó); olyan Isten, aki nem tűr versengést” (2Mózes 20:5, NW, lábjegyzet). Mivel ő a Teremtő, joga van kizárólagos odaadást követelni tőlünk (Jelenések 4:11). Mindazonáltal Jehova türelmes az emberi gyengeségeink iránt. Ezért Dávid, a zsoltáríró így énekelt róla: „Jehova irgalmas és könyörületes, lassú a haragra, és szerető-kedvességben bővelkedő. Nem keres örökké hibát . . . Nem bánt velünk bűneink szerint, hibáink szerint sem hozta ránk, amit megérdemlünk.” Igen, ha megbánást tanúsítunk, Isten ’megbocsátja minden vétkünket’ (Zsoltárok 103:3, 8–10, NW).

Mivel Jehova tisztában van az emberek bűnös mivoltával, „nem keres örökké hibát” azokban, akik megbánják helytelen cselekedeteiket (Zsoltárok 51:7; Róma 5:12). Sőt, az a szándéka, hogy eltörölje a bűnt és a tökéletlenséget. Addig is, amíg ezt teljesen megvalósítja, nem hozza ránk, „amit megérdemlünk”, hanem inkább könyörületesen megbocsát nekünk Jézus Krisztus váltságáldozata alapján. Egyikünk sem lenne méltónak ítélve a túlélésre, ha Jehova nem lenne irgalmas velünk, amikor az helyénvaló (Zsoltárok 130:3). Milyen hálásak lehetünk, hogy égi Atyánk, aki joggal követeli meg a kizárólagos odaadást, egy irgalmas Isten!

Kiegyensúlyozottságra van szükség

Mivel a világegyetem Szuverén Ura türelmesen bánik a tökéletlen emberekkel, nem kellene nekünk is így tennünk? A meghatározás szerint a türelem egy beállítottság, „más(ok) hibái, kellemetlen, ellenszenves tulajdonságai, elvei, magatartása iránt való jóindulatú, megbocsátó elnézés”. Nekünk személy szerint ilyen a beállítottságunk? Készek vagyunk türelmesek és elnézőek lenni, amikor mások olyat mondanak vagy tesznek, ami talán helytelen, de nem számít súlyos bűnnek?

Természetesen vigyáznunk kell, hogy ne legyünk túlságosan türelmesek. Például az egyházi hatóságok óriási kárt okoznak, amikor elnézőek azokkal az erőszakos papokkal szemben, akik kitartóan molesztálnak fiúkat és lányokat egyaránt. Egy írországi riporter megjegyezte: „Az egyházi hatóságok úgy veszik a gyermekekkel történteket, mintha csupán egy félrelépés történt volna, és egyszerűen áthelyezik a vétkes papot” máshova.

 Vajon jó példája az a türelem helyes gyakorlásának, ha csak áthelyezik az ilyen embert máshová? Aligha! Tegyük fel, hogy egy orvosi testület engedélyezné, hogy egy felelőtlen sebész továbbra is műtéteket végezzen, áthelyezve őt egyik kórházból a másikba, noha sorozatban meggyilkolta vagy megcsonkította a betegeit. A rosszul értelmezett szakmai lojalitás eredményezhet ilyenfajta „türelmet”. De mi a helyzet az áldozatokkal — azokkal, akik gondatlan vagy akár bűncselekménynek számító cselekedetek következtében meghaltak vagy kárt szenvedtek?

Annak a veszélye is fennáll, hogy nem mutatunk elég türelmet. Amikor Jézus a földön volt, egyes zsidók, akiket zelótáknak hívtak, helytelenül Fineás példáját használták fel arra, hogy megpróbálják igazolni saját tevékenységeiket. Némely zelóta szélsőséges cselekedetei között szerepelt az, hogy „Jeruzsálemben az ünnepek és hasonló alkalmak idején a tömegbe vegyült, és tőrt döfött mit sem sejtő ellenségeibe”.

Keresztényekként soha nem mennénk olyan messzire, mint a zelóták, hogy fizikailag bántalmazzuk azokat, akik nemtetszést váltanak ki belőlünk. De vajon van bennünk egy bizonyos fokú türelmetlenség, mely arra indít minket, hogy más módon bántalmazzuk azokat, akiket helytelenítünk — mondjuk úgy, hogy becsmérlően beszélünk róluk? Ha valóban türelmesek vagyunk, akkor nem fogunk úgy beszélni, hogy azzal fájdalmat okozzunk.

Egy másik csoport, amely türelmetlenséget mutatott, az első századi farizeusok csoportja volt. Szakadatlanul kifogásoltak másokat, és nem vették figyelembe az emberi tökéletlenségeket. A büszke farizeusok lenézték az átlagembereket, és becsmérlően beszéltek róluk, ’átkozottként’ emlegetve őket (János 7:49). Jézus jó okkal ítélte el az ilyen önelégült embereket. Ezt mondta: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, képmutatók! Mert megadjátok a tizedrészt a mentából, a kaporból és a köményből, de figyelmen kívül hagytátok a Törvény súlyosabb dolgait, tudniillik az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget. Ezeket kellett volna cselekedni, és amazokat sem figyelmen kívül hagyni” (Máté 23:23).

Ezzel a kijelentésével Jézus nem kicsinyelte le a Mózesi Törvény betartásának jelentőségét. Csupán rámutatott, hogy „súlyosabb”, vagyis fontosabb volt a Törvénynek az a kívánalma, hogy azt ésszerűséggel és irgalommal alkalmazzák. Mennyire különböztek Jézus és a tanítványai a türelmetlen farizeusoktól és zelótáktól!

Sem Jehova Isten, sem Jézus Krisztus nem siklanak el a gonoszság felett. Hamarosan ’bosszút állnak majd azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a jó hírnek’ (2Tesszalonika 1:6–10). Az igazságosság iránti buzgalmában azonban Jézus soha nem mulasztja el visszatükrözni égi Atyja türelmét, irgalmát és szerető törődését mindazok iránt, akik helyesen szeretnének cselekedni (Ézsaiás 42:1–3; Máté 11:28–30; 12:18–21). Milyen nagyszerű példát állított nekünk Jézus!

Türelmesen viseljük el egymást

Noha buzgón kiállhatunk amellett, ami helyes, fogadjuk el Pál apostol tanácsát: „Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen. Mint ahogy Jehova is készséggel megbocsátott nektek, úgy ti is” (Kolosszé 3:13; Máté 6:14, 15). A türelem azt kívánja meg tőlünk, hogy viseljük el egymás gyengeségeit és hibáit ebben a tökéletlen világban. Ésszerűnek kell lennünk a másokkal szembeni elvárásainkban (Filippi 4:5).

A türelmesség egyáltalán nem jelenti azt, hogy jóváhagyjuk a helytelenséget, vagy hogy nem vesszük észre a vétkeket. Lehetséges, hogy egy hívőtársunk gondolkodásmódja és viselkedése bizonyos szempontból nem egészen van összhangban Jehova irányadó mértékeivel. Noha ez az elhajlás talán még nem olyan súlyos, hogy Isten elvesse őt, figyelmeztető jelként szolgálhat, hogy bizonyos változtatásokra van szükség (1Mózes 4:6, 7). Micsoda szeretetteljes lépés az, amikor az arra szellemileg  képesítettek megpróbálnak a szelídség szellemében helyreigazítani egy olyan személyt, aki hibázik! (Galácia 6:1). De ha szeretnék, hogy ez sikerüljön, akkor fontos, hogy törődésből tegyék, ne pedig bíráló szellemmel.

„Szelíd érzülettel és mélységes megbecsülést tanúsítva”

Mi a helyzet akkor, amikor olyanok iránt kell türelmet gyakorolnunk, akiknek a vallásos nézeteik különböznek a mieinktől? Az Írországban 1831-ben megalapított népiskolák mindegyikében közzétettek egy „általános tanítást”, mely ezt mondja: „Jézus Krisztusnak nem az volt a szándéka, hogy a vallása erőszakos úton rá legyen kényszerítve másokra . . . Nem úgy kell bebizonyítanunk felebarátainknak, hogy nekünk van igazunk, nekik pedig nincs, hogy vitatkozunk velük és bántalmazzuk őket. Ha így teszünk, akkor sokkal inkább arra a következtetésre fognak jutni, hogy nincsen bennünk keresztény szellem.”

Jézus úgy tanított és úgy viselkedett, hogy azzal Isten Szavához vonzotta az embereket. Nekünk is így kell tennünk (Márk 6:34; Lukács 4:22, 32; 1Péter 2:21). Tökéletes emberként és az Istentől kapott különleges éleslátásával Jézus képes volt olvasni az emberek szívében. Ezért amikor szükség volt rá, Jézus megtehette, hogy erőteljes ítéletet mondjon ki Jehova ellenségei felett (Máté 23:13–33). Részéről ez nem vallott türelmetlenségre.

Jézussal ellentétben mi nem vagyunk képesek olvasni az emberek szívében. Ezért jól tesszük, ha Péter apostol tanácsát követjük: „szenteljétek meg a Krisztust mint Urat a szívetekben, mindig készen állva a védelmezésre mindenki előtt, aki a bennetek levő reménység okát követeli tőletek, de ezt szelíd érzülettel és mélységes megbecsülést tanúsítva tegyétek” (1Péter 3:15). Jehova szolgáiként meg kell védenünk a hitnézeteinket, mivel szilárdan Isten Szavára vannak alapozva. De ezt úgy kell tennünk, hogy közben megbecsülést tanúsítunk mások iránt, és azon dolgok iránt, melyekben őszintén hisznek. Pál ezt írta: „Beszédetek mindig kellemes, sóval ízesített legyen, hogy tudjátok, miként kell kinek-kinek választ adnotok” (Kolosszé 4:6).

Jézus ezt mondta a híres hegyi beszédében: „Mindazt . . . , amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen meg kell tennetek velük” (Máté 7:12). Így tehát türelmesen viseljük el egymást, és tanúsítsunk megbecsülést azok iránt, akiknek a jó hírt prédikáljuk. Ha egyensúlyban tartjuk az igazságosság iránti buzgalmunkat a Biblián alapuló türelemmel, örömet fogunk szerezni Jehovának, és valóban türelmesnek fogunk bizonyulni.

[Kép a 23. oldalon]

Kerüljük a farizeusok türelmetlen magatartását

[Kép a 23. oldalon]

Jézus az Atyja türelmes szellemét tükrözte vissza. Mi is ezt tesszük?