Teljességben és szilárd meggyőződéssel álljatok

Kongresszusok — Testvériségünk létezésének örömteli bizonyítékai

AZ ÖTVENÉVES Joseph F. Rutherford majdnem egy évig tartó, igazságtalan bebörtönzés után betegen, de boldogan szolgál londinerként. Lendületesen cipeli a bőröndöket, és kíséri keresztény hittársait a szállodai szobájukba. Két korábbi rabtársa — akik szintén Bibliakutatók — egy szállásra váró óriási tömegnek osztja ki a szobákat. Jóval éjfél után fejezik be a szorgos munkálatokat. Mindannyiukra átragad az izgalom. De milyen alkalomról van itt szó?

1919-et írunk, és a Bibliakutatók (mai nevükön Jehova Tanúi) éppen most állnak talpra az ádáz üldözés időszaka után. Hogy erőt öntsenek a testvérekbe, kongresszust tartanak az ohiói Cedar Pointban (USA) 1919. szeptember 1-jétől 8-áig. A kongresszus utolsó napján a 7000 fős, fellelkesült tömeg feszülten figyel, amint Rutherford testvér a következő szavakkal buzdít minden jelenlevőt: „a királyok Királyának és az urak Urának vagytok nagykövetei, [így] jelentve be az embereknek . . . a mi Urunk . . . dicsőséges Királyságát.”

Jehova népének nem ez volt az első kongresszusa, hiszen már az ókori Izrael idejében is tartottak ilyen összejöveteleket (2Mózes 23:14–17; Lukács 2:41–43). Ezek örömteli alkalmak voltak, melyek minden jelenlevőnek segítettek Isten Szavára összpontosítani. A modern korban is a szellemi érdekekre összpontosulnak Jehova Tanúi kongresszusai. Az őszinte megfigyelőknek ezek az örömteli összejövetelek tagadhatatlanul bizonyítják, hogy a Tanúk keresztényi testvériséget alkotva erős szálakkal kötődnek egymáshoz.

Erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ott lehessenek

A modern kori keresztények tudják, hogy a kongresszusok a szellemi felüdülés időszakai, amikor oktatásban részesülnek Isten Szavából. Nélkülözhetetlen segítségnek tekintik ezeket a nagyszabású összejöveteleket ahhoz, hogy ’teljességben és szilárd meggyőződéssel álljanak az Isten teljes akaratában’ (Kolosszé 4:12). Ezért a Tanúk teljes szívvel támogatják ezeket az összejöveteleket, és óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ott lehessenek.

Ahhoz, hogy jelen lehessenek az ilyen kongresszusokon, némelyeknek hitet kell gyakorolniuk, és hegyszerű akadályokat kell leküzdeniük. Például figyeljük meg egy Ausztriában élő idős Tanú esetét. Bár ez a testvérnőnk cukorbeteg, és naponta kell inzulininjekciókat kapnia, mégis úgy intézte, hogy az országában megtartott kerületkongresszus minden napján végig ott lehessen. Indiában egy rendkívül szegény körülmények között élő, többtagú Tanú-család úgy gondolta, hogy csodával határos lenne, ha el tudna menni a kongresszusra. Az egyik családtag azonban a segítségükre sietett. „Nem akartam, hogy lemaradjunk erről az alkalomról, ezért eladtam az arany fülbevalómat, hogy legyen pénzünk az útra — mondja. — Megérte ilyen áldozatot hozni érte, mert a társaság és a tapasztalatok megerősítették a hitünket.”

Pápua Új-Guineában kereszteletlen, érdeklődő személyek egy csoportja elhatározta, hogy jelen lesz a fővárosban megrendezendő kerületkongresszuson. Beszéltek hát a falujukban egy férfival, akinek tömegközlekedésre szánt gépjárműve van, és megkérdezték, hogy mennyiért vinné el őket a kongresszusra. Mivel olyan sokat kért érte, hogy azt nem tudták kifizetni, megegyeztek, hogy ledolgozzák az útiköltséget azzal, hogy segítenek a férfinak a konyhája átalakításában. Így el tudtak jutni a kerületkongresszusra, és az egész programot a javukra tudták fordítani.

Jehova Tanúinak, akik mindenképpen jelen szeretnének lenni a kongresszusokon, a távolság nem jelent leküzdhetetlen akadályt. 1978-ban a franciaországi  Lille-ben rendeztek meg egy kongresszust. Egy fiatal küldött hat napon át kerékpározott Lengyelországból, hogy az 1200 kilométeres út után ott lehessen a kongresszuson. 1997 nyarán két Tanú 1200 kilométert utazott, hogy Mongóliából az oroszországi Irkutszkba jusson, és jelen lehessen az ott megrendezett keresztény összejövetelen.

Valódi testvériség a gyakorlatban

Az elfogulatlan szemlélők számára teljesen nyilvánvaló a Tanúk egysége és testvérisége, mely a kongresszusaikon tapasztalható. Közülük sokakra nagy hatással van az, hogy a Tanúk között nincs személyválogatás, hanem őszinte, baráti hangulat uralkodik még azok között is, akik talán először találkoznak egymással.

Nemrég nemzetközi kongresszust tartottak Ausztráliában, ahol egy idegenvezető, aki a kongresszusi küldöttek egy csoportjával tartott egy hétig, ennek az időnek a lejárta után is a Tanúkkal akart maradni egy kicsit, mert jól érezte magát a társaságukban. Lenyűgözte őt a Tanúk szeretete és egysége, és nem hitt a saját szemének, hogy ilyen jól kijönnek egymással, pedig a legtöbben nem is ismerték egymást korábban. Amikor elérkezett a búcsú ideje, egy kis figyelmet kért. „Testvérek”-nek és „testvérnők”-nek szólítva őket köszönetet akart mondani nekik, ám néhány szó után elcsuklott a hangja, és sírva fakadt.

Srí Lankán 1997-ben volt az első olyan kerületkongresszus, melyet három nyelven tartottak meg egy nagy stadionban. Az egész programot egy időben tartották angol, szingaléz és tamil nyelven. Persze nem maradt észrevétlen ez az összejövetel, melyen három különböző nyelvet beszélő emberek csoportja gyűlt össze, hiszen a mai világban egyre nagyobb az etnikai feszültség. Egy rendőr ezt kérdezte az egyik testvérünktől:

— Ki szervezi ezt a kongresszust? A szingalézek, a tamilok vagy az angolok?

— Egyik sem. Mindannyian, együtt szervezzük — válaszolta a testvér.

A rendőr nem hitt a fülének. Amikor mind a három nyelvcsoport közös imával fejezte be a programot, és a stadion csak úgy visszhangzott, miközben együttesen mondtak rá áment, a kongresszus résztvevői fergeteges tapsban törtek ki. Szinte mindenki könnyeket ejtett a hallgatóság közül. Való igaz, hogy a kongresszusok testvériségünk létezésének örömteli bizonyítékai (Zsoltárok 133:1). *

[Lábjegyzet]