Lehet-e valódi egység az emberek között?

FÜGGETLENÜL attól, hogy miben hiszünk, valószínűleg egyetértünk abban, hogy szinte minden valláshoz kell hogy tartozzanak néhányan, akik szeretik az igazságot. Ha megnézzük a hindu, a katolikus, a zsidó vagy bármely más vallás tagjait, találhatunk közöttük olyanokat, akik őszintén értékelnek mindent, ami az igazságot tükrözi, és készek kutatni utána. Ennek ellenére a vallás inkább csak megosztani látszik az emberiséget. Sőt mi több, egyesek a vallást alávaló szándékaik megvalósítására használják fel. Számíthatunk-e arra, hogy a más-más valláshoz tartozó, őszinte emberek között, akik szeretnek mindent, ami erényes és igaz, egyszer majd egység uralkodik? Össze lehetne ezeket az embereket fogni egy közös cél megvalósítása érdekében?

Szörnyen kétségbeejtő azt látni, hogy a vallás az emberek közötti szakadékok kialakításában játszik egyre nagyobb szerepet! Lássunk csak néhány konfliktust, melyben ez tapasztalható. A hinduk a buddhistákkal harcolnak Srí Lankán, máshol protestánsok, katolikusok és zsidók öldöklik egymást. Boszniában, Csecsenföldön, Indonéziában és Koszovóban „keresztények” viszálykodnak muszlimokkal. 2000 márciusában pedig két nap alatt 300 nigériai halt meg vallási harcokban. Kétségtelen, hogy a valláson alapuló gyűlölködés miatt a konfliktusok még kegyetlenebb formát öltenek.

Az őszinte emberek sokszor döbbenten értesülnek azokról a gonosz dolgokról, melyeket a vallás nevében követnek el. A templomok rendszeres látogatói közül sokaknak nagyon megrázó például az, hogy néhány egyház hivatalosan is megtűri azokat a papokat, akik megbecstelenítettek gyermekeket. Más hívők azt tartják felettébb zavarba ejtőnek, hogy olyan kérdések, mint a homoszexualitás és az abortusz, megosztottságot okoznak számos úgynevezett keresztény felekezeten belül. Világosan láthatjuk hát, hogy a vallásnak nem sikerült egyesítenie az emberiséget. A következő tapasztalatok megmutatják, hogy ennek ellenére sok vallás tagjai között lehet olyan személyekre bukkanni, akik őszinte szívből szeretik az igazságot.

Áhítoztak az igazság után

Fidelia őszinte és odaadó hívőként látogatta a katolikus Szent Ferenc-templomot La Pazban, Bolíviában. Letérdepelt Mária szobra előtt, és a legjobb gyertyákat vásárolta meg, hogy a feszület elé tehesse őket. Minden héten nagy mennyiségű élelmet adományozott a papnak, hogy az szétoszthassa a szegények között. Ám Fideliának öt újszülött kisbabája meghalt, mielőtt még meg tudták volna keresztelni őket. Amikor a pap azt mondta neki, hogy mind az öt kicsi a pokol tornácának sötétségében szenved, Fidelia elkezdett töprengeni: „Ha Isten valóban jóságos, akkor hogyan lehetséges ez?”

Tarát, egy orvost, hinduként nevelték fel a nepáli Katmanduban. Őseinek évszázados múltra visszatekintő hagyományait követve a hindu templomokban mutatott be imádatot isteneinek, az otthonában pedig bálványokat tartott. De Tara több kérdésen is tépelődött, például hogy miért van olyan sok szenvedés, és miért halnak meg az emberek? A vallása nemigen tudott kielégítő válaszokkal szolgálni.

Panya pedig buddhistaként nőtt fel Bangkok csatorna menti házainak egyikében, Thaiföldön. Azt tanították neki, hogy  a szenvedés az előző életekben elkövetett bűnök következménye, és akkor szabadulhat meg tőle az ember, ha mindenféle vágyat kiöl magából. Más, őszinte buddhistához hasonlóan őt is arra tanították, hogy mélyen tisztelje a sárgaruhás szerzetesek bölcsességét, akik hajnalonként meglátogatták az embereket, hogy alamizsnát gyűjtsenek. Rendszeresen meditált, és Buddha-szobrokat gyűjtött abban a hiszemben, hogy ezek védelmet nyújtanak. Miután Panya egy rettenetes autóbaleset következtében deréktól lefelé lebénult, buddhista kolostorokat keresett fel, mert szívből remélte, hogy csodálatos módon meg tudják majd gyógyítani. De nem gyógyult meg, és szellemi világosság sem töltötte el az életét. Kapcsolatba került viszont a spiritizmussal, és onnantól kezdve ő maga is belekóstolgatott.

Virgil az Egyesült Államokban született. Amikor egyetemista lett, csatlakozott a fekete muszlimokhoz. Lelkesen osztogatta a kiadványaikat, melyekben azt hirdették, hogy a fehér ember maga az Ördög. Szerintük erre vezethető vissza, hogy a fehérek olyan förtelmesen bántak a feketékkel. Noha Virgil komolyan vette a hitnézeteit, több kérdés is nyomasztotta: Hogy lehet minden fehér ember gonosz? Legtöbbször miért a pénz a prédikációk fő témája?

Charo Dél-Amerikában nőtt fel, ahol a legtöbben katolikusok. Ő ennek ellenére őszinte szívű protestáns volt, aki örült, hogy nem vesz részt abban a bálványimádásban, melyet mindenfelé látott. Boldog volt, amikor vasárnaponként elmehetett a templomba, és részt vehetett az érzelmeket felkorbácsoló vallási szertartáson, ahol ő is „halleluját” kiálthatott, és a szertartást követően bekapcsolódhatott az éneklésbe és a táncba. Charo teljes szívvel hitte, hogy már meg van mentve, és hogy újraszületett. Jövedelme egytizedét az egyháznak adta, és amikor kedvenc evangéliumhirdetője a tévében adományokat kért az afrikai gyermekek megsegítésére, Charo pénzt küldött neki. Amikor azonban megkérdezte a lelkészét, hogy egy szerető Isten miért kínoz lelkeket a pokolban, rá kellett jönnie, hogy a lelkész semmi érdemlegeset nem tud mondani erről a témáról. Később azt is megtudta, hogy az adományait nem az afrikai gyermekek megsegítésére használták fel.

Noha ennek az öt személynek a múltja eltérő, mégis van valami közös bennük. Szeretik az igazságot, és komoly igyekezettel keresik az igazsághoz hű válaszokat kérdéseikre. De sikerülhet-e az igaz imádatnak valódi egységet teremtenie az emberek között? A következő cikk megadja a választ erre a kérdésre.

[Kép a 4. oldalon]

Elvárhatjuk-e azt, hogy az emberek között, eltérő múltjuk ellenére, valódi egység uralkodjon?

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

G.P.O., Jerusalem